Ennek a személynek az információszabadságra vonatkozó kérelmei (körülbelül 35)
Tisztelt Kovács Péter!
A Soproni Egyetemért Alapítványhoz 2025. november 17. napján közérdekű
adatigénylés tárgyában megküldött elektronikus lev...
Az igénylésre részben kaptam érdemi választ: az Egyetem nyilatkozott többek között a „NEPTUN üzemeltetési és működési szabályzat” és a Neptun–FIR Tanul...
Köszönöm az ismételt válaszukat.
Az intézmény válasza alapján ugyanakkor továbbra is két ponton látok ellentmondást:
– egyrészt a HKR-ben szereplő „p...
A válasz érdemi adatközlést nem tartalmaz, a kérelmet a „joggal való visszaélés” általános hivatkozásával utasítja el.
Álláspontom szerint az indokolá...
A 2025. december 9-i válasz az adatigénylést nem érdemben teljesítette, hanem az Infotv. 29. § (1a) bekezdésére és a joggal való visszaélés általános h...
A válaszuk tudomásul véve. Rögzítem, hogy az elutasítás nem a kért 2015–2020-as időszakra vonatkozó adatkör érdemi, tételes vizsgálatán alapul, hanem á...
Tisztelt Adatigénylõ!
Az Ön által 2025. december 3. napján benyújtott – Visszaélés-bejelentési,
etikai és panaszkezelési ügyek – szabályzatok és s...
Tisztelt címzett!
Levelét továbbítottam.
Üdvözlettel,
--
[1]tf_logo_hu.png
1123 Budapest, Alkotás u. 42-48.
+36 1 487 9200
[2][TF kérő e-mail]...
Tisztelt Kovács Péter!
A Soproni Egyetemért Alapítványhoz 2025. november 20. napján közérdekű
adatigénylés tárgyában megküldött elektronikus lev...
Tisztelt Adatigénylő!
A 2025.12.04. napján megküldött válaszunk kiterjedt ezen adatigénylésére is, amint azt levelünkben is jeleztük, így az Egyetem e...
Ezúton szeretném emlékeztetni Önöket a
„Alapítványi ösztöndíjak, nem normatív támogatások és statisztikák” tárgyú,
2025. november 20-én benyújtott kö...
Tisztelt Kovács Úr!
A 2025. november 18-án kelt közérdekű adatkérésére az alábbi tájékoztatást adjuk:
Dr. Fábián Attila Gábor a GYSEV Zrt-vel nem áll...
Tisztelt Kovács Péter!
Az alábbiak szerint benyújtott közérdekű adatigénylésére válaszolva, a
következőkről tájékoztatjuk:
Az információs önrendelke...
A Soproni Egyetem a kért iratmásolatok egyik részét sem bocsátotta rendelkezésre:
– a 2020–2025 közötti szerződésekre az Infotv. 29. § (1a) bekezdésér...
Az intézmény 2025.11.20-án csak összesített létszámadatokat közölt, a kért név szerinti jogosulti nyilvántartásokat és a (kitakart) nyilatkozatokat az...
Az Egyetem az új, 2013–2025-re kiterjedő igénylést az Infotv. 29. § (1a) bekezdésére és arra hivatkozva utasította el, hogy a 2013–2020 közötti időszak...
Az általunk 2025. november 28. napján teljesített - Rektori nyilatkozatok
és GYSEV CARGO megállapodások tárgyú – közérdekû adatigényléssel
összefüggé...
Tisztelt Adatigénylő!
Hivatkozással a 2025. november 17-én és 20-án, közérdekű adatigénylés
(Közérdekűadat igénylés - BGE-s jogviszonyok; Közérd...
Tisztelt Adatigénylõ!
Az Ön által 2025. december 3. napján kelt levelére – mellyel Intézményünk
az Ön által elõterjesztett Összeférhetetlenségi üg...
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a...
Tisztelt Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem!
Ezúton szeretném emlékeztetni Önöket a
„Belső szabályozás az Infotv. 26. § (2) alkalmazásáról” tárgyú,...
Tisztelt Adatigénylõ!
Az Ön által 2025. november 29. napján benyújtott – Vezetõi juttatások
tárgyú – közérdekû adatigénylésével összefüggésben érk...
Tisztelt Adatigénylõ!
Az Ön által 2025. november 18-án benyújtott – Közérdekû adatigénylések
statisztikája és közzététele – közérdekû adatigénylés...
Tisztelt Adatigénylõ!
A 2025. november 17-én kelt - Általános közzétételi lista hiányzó és
elavult pontjai tárgyú - közérdekû adatigénylésére melléke...
Tisztelt Kovács Péter!
2025. november 14-én benyújtott közérdekű adatigénylésére Prof. Dr.
Sterbenz Tamás vezetői beosztásához kapcsolódó nyilatkozat...
A felhasználó 9 hozzászólása
Az igénylésre részben kaptam érdemi választ: az Egyetem nyilatkozott többek között a „NEPTUN üzemeltetési és működési szabályzat” és a Neptun–FIR Tanul...
Köszönöm az ismételt válaszukat.
Az intézmény válasza alapján ugyanakkor továbbra is két ponton látok ellentmondást:
– egyrészt a HKR-ben szereplő „p...
A válasz érdemi adatközlést nem tartalmaz, a kérelmet a „joggal való visszaélés” általános hivatkozásával utasítja el.
Álláspontom szerint az indokolá...
A 2025. december 9-i válasz az adatigénylést nem érdemben teljesítette, hanem az Infotv. 29. § (1a) bekezdésére és a joggal való visszaélés általános h...
A válaszuk tudomásul véve. Rögzítem, hogy az elutasítás nem a kért 2015–2020-as időszakra vonatkozó adatkör érdemi, tételes vizsgálatán alapul, hanem á...
A Soproni Egyetem a kért iratmásolatok egyik részét sem bocsátotta rendelkezésre:
– a 2020–2025 közötti szerződésekre az Infotv. 29. § (1a) bekezdésér...
Az intézmény 2025.11.20-án csak összesített létszámadatokat közölt, a kért név szerinti jogosulti nyilvántartásokat és a (kitakart) nyilatkozatokat az...
Az Egyetem az új, 2013–2025-re kiterjedő igénylést az Infotv. 29. § (1a) bekezdésére és arra hivatkozva utasította el, hogy a 2013–2020 közötti időszak...
A Soproni Egyetem válasza a kért adatoknak csak egy részét teljesíti: a rektori nyilatkozatok vonatkozásában az adatkezelői felelősséget vitatja, a GYS...