Felsőmező 1500/15 hrsz ingatlan és kosárlabdacsarnok szerződések, jegyzőkönyvek, dokumentumok

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Nagymaros Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Nagymaros Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Az alábbiakban részletezett dokumentumokat és minden egyéb olyan dokumentumot is, mely Nagymaros Felsőmező 1500/15 hrsz alatti ingatlannal kapcsolatban a Cédrus Egyesület és az Önkormányzat közötti egyeztetés dokumentumai, szerződéseket és azok mellékleteit, tárgyalásokat és azok jegyzőkönyveit, vagy feljegyzéseit, minden mellékletükkel együtt.
A Nagymaros Felsőmező 1500/15 hrsz alatti ingatlanra tervezett kosárlabdacsarnokkal kapcsolatos minden szerződést, kiviteli, építési és kertrendezési tervet, üzemeltetési tervet, környzeti és fenntarthatósági tanulmányokat.

4011/2017 iktsz. Cédrus elnökének levelét a képviselő-testületnek MKOSZ Kosárlabdacsarnok tárgyban, melyben korábbi egyeztetésekre hivatkozva kéri a képviselő-testület felhatalmazó Határozatát az MKOSZ pályázaton való indulásra. A korábbi egyeztetésről készült feljegyzést, dokumentumot, határozatot és minden mellékletét is kérem megküldeni.

4011-2/2017 Önkormányzat – Cédrus Egyesület Támogatási szerződés 2m Ft 2017/2018 szezonra – a szerződést és mellékleteit.

202/2017 (XI.27) képviselő-testületi határozat: Településszerkezeti terv T/2 tervlap módosítása a Felsőmezőn a Beépítésre nem szánt különleges terület átsorolása Turisztikai, sport, rekreációs területfelhasználásra – a képviselő-testületi határozatot, és a mellékleteit, a T/2 tervlappal egyetemben

A Felsőmező 1500/15 hrsz alatti önkormányzati ingatlanra kiadott kosárlabda csarnok építésére vonatkozó engedélyezési és kiviteli terveket és azok mellékleteit.

Az AXIS Kft. tervezési ajánlatát kiviteli tervekre és minden mellékletét.
Az AXIS Kft., az önkormányzat és a Cédrus Egyesület között létrejött szerződést és azok mellékleteit.

A szerződéseket és azok mellékleteit az önkormányzat, a Cédrus Egyesület, a közműkiváltó és a projektmenedzser között.
Az Urban PM Kft-vel kötött szerződést és annak mellékleteit a közműkiváltásra: „Az elmúlt években az alábbiakkal foglalkozott: (…) lebonyolította (…) nagymarosi kosárlabdacsarnok közműkiváltásait.” http://www.urbanpm.hu/rolunk

3706-1/2018 iktsz. Nyilatkozat az önkormányzat nevében Magyar Állam javára jelzálogjog bejegyzéséhez - nyilatkozatot és annak mellékleteit
3706-2/2018 iktsz. Nyilatkozat az önkormányzat nevében vagyonelem korlátozottan forgalomképes – nyilatkozatot és annak mellékleteit
3706-3/2018 iktsz. Nyilatkozat az önkormányzat nevében Kosárlabdacsarnok kiviteli terv 36,2mFt, 10,9mFt önerő biztosításáról - – nyilatkozatot és annak mellékleteit, a kiviteli tervvel és annak mellékleteivel egyetemben.

157/2018 (X.29) Cédrus egyesület részére önkormányzati támogatás 900eFt 2018-ra, 3mFt támogatás 2018/2019-re – a képviselő-testületi határozatot, és a mellékleteit

3706-5/2018 Önkormányzat – Cédrus Egyesület Támogatási szerződés 3mFt 2018/19-re – a támogatási szerződést és annak mellékleteit

3706-4/2018 MKOSz határozat: 48,53mFt támogatás, 20,5mFt önrész mellett – a határozatot és annak mellékleteit

2025-1/2019 iktsz. Önkormányzat – Cédrus Egyesület Támogatási szerződés 20,484eFt „önrész” Önkormányzati saját forrásból való biztosításáról) – a támogatási szerződést és annak mellékleteit

61/2019(IV.8.) képviselő-testületi határozatot és annak mellékleteit: kiviteli tervekre 20,484eFt „önrész” biztosítása + támogatási szerződés aláírásra polgármester felhatalmazása

2025-5/2019 iktsz. Nyilatkozat az önkormányzat nevében jelzálogjog alapításhoz előzetes hozzájárulásról – nyilatkozatot és annak mellékleteit
2025-6/2019 iktsz. Nyilatkozat az önkormányzat nevében az ingatlan tulajdonosa nyilatkozik, hogy az korlátozottan forgalomképes közvagyon – nyilatkozatot és annak mellékleteit
2025-7/2019 iktsz. Nyilatkozatot az önkormányzat nevében az ingatlan tulajdonosaként a sportcsarnok beruházáshoz előzetes hozzájárulásról – nyilatkozatot és annak mellékleteit

2025-8/2019 Nyilatkozat az önkormányzat nevében az ingatlan tulajdonosaként és a létesítmény leendő üzemeltetőjeként 300mFt önrész vállalása 2020-2022 években, saját forrásból – nyilatkozatot és annak mellékleteit

2025-9/2019 iktsz. Önkormányzat – Cédrus Egyesület Sportfejlesztési… ingatlanhasznosítási Megállapodás - – megállapodást és annak mellékleteit

I.fokú Építésügyi hatóság: PE-17/EP/689-4/2019 sz. döntés (a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély) nem jogerős – a dokumentumot a döntésről és annak mellékleteit
PE-17/EP/689-4/2019 sz. döntés (a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély) 2019.06.02-án jogerőssé vált, véglegessé vált – a dokumentumot a döntésről és annak mellékleteit

133/2019 (VIII.14) képviselő-testületi határozat: Önkormányzat – Cédrus Egyesület 3mFt támogatás 2019/2020 szezonra - – a képviselő-testületi határozatot, és a mellékleteit

a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély jogutódlás bejelentés a Cédrus Egyesületre (2019) – a bejelentésről szóló dokumentumot és annak mellékleteit
a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély jogutódlása megállapítása Cédrus Egyesületre (2019) – a jogutódlás megállapításáról szóló dokumentumot és annak mellékleteit

Cédrus elnök levele a Polgármesternek és Képviselőtestületnek az eddigi tevékenységről (2019.12.16) – levelet, és annak mellékleteit

Az előzetes számításokat és felméréseket a kosárlabda csarnokkal kapcsolatban, minden mellékletével együtt.
A környezeti hatástanulmányt a hrsz 1500/15 ingatlanra és környezetére, a kosárlabda csarnok építésére és fenntartására vonatkozóan is, minden mellékletével együtt.

Az építkezés ütemtervét minden mellékletével együtt.
Az üzemeltetési terveket minden mellékletével együtt.

Önkormányzat – Cédrus Egyesület Támogatási szerződés (tervezetet vagy másolatot) - 1,8mFt 2020-ra – a szerződést és annak mellékleteit
előterjesztés a polgármester részére kosárlabdacsapat 1,8mFt támogatás átutalásáról 133/2019 (VIII.14.) a képviselő-testületi határozat alapján - a képviselő-testületi határozatot, és a mellékleteit

2020. december 15-i Cédrus tájékoztatója az aktuális helyzetről: I.fázis (eng.terv., kiviteli terv) elszámolva lezárva, II.fázis (kivitelezés) előkészítése folyik – feljegyzéseket, dokumentumokat, bemutatott terveket és azok mellékleteit

Az önkormányzat és a Cédrus Egyesület közötti minden tárgyalás, megbeszélés, szerződés, nyilatkozat, a megosztott információk közérdekűek, azok ismertetése az Önkormányzat feladata, így nem az Egyesület az illetékes, hanem az ügyben tájékoztatott képviselők, polgármester, hivatali dolgozók. Az Infotörvény alapján kötelesek bárki számára tájékoztatást adni, lásd NAIH állásfoglalásban részletezve.

A tervezett beruházás Nagymaros város közparkját érinti, egy közkincset, mely önkormányzati ingatlan, használata és esetleges eladásáról való döntés minden nagymarosi polgárt érintő közügy, tehát a Felsőmezőt érintő minden nemű tárgyalás, megbeszélés, képviselő testületi megbeszélés, a harmadik féllel (ez esetben Cédrus Egyesület) való tárgyalás is széleskörű nyilvánosságot kell, hogy kapjon.

Az önkormányzati vagyonnal való rendelkezéssel kapcsolatban a NAIH állásfoglalása szerint:
„A Hatóság felhívja a figyelmet továbbá az Infotv. 27. § (3) bekezdésére, mely rögzíti továbbá, hogy „(3) Közérdekből nyilvános adatként nem minősül üzleti titoknak a központi és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli.”.

„Az Infotv. fent hivatkozott rendelkezése értelmében maga az érintett önkormányzat, illetve az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az önkormányzattal pénzügyi vagy üzleti kapcsolatot létesít, köteles e jogviszonnyal összefüggő és a (3) bekezdés alapján közérdekből nyilvános adatra vonatkozóan – erre irányuló igény esetén – bárki számára tájékoztatást adni. Ebből következően az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos döntések meghozatalával kapcsolatos adatok közérdekből nyilvános adatok.”

„Az üzleti titok és az információszabadság konfliktusát feloldva az Infotv. 27. § (3) bekezdése – a közpénzekkel való gazdálkodás átláthatóságának érdekében – közérdekből nyilvános adatoknak minősíti azon „quasi” üzleti titkokat, amelyek a központi és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatosak.”
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tájékoztatója az önkormányzati testületek működésének nyilvánosságáról
https://www.naih.hu/files/NAIH-2019-6273...

Továbbá kérem elektronikus másolatban megküldeni részemre

A dokumentumokat, határozatokat, rendeleteket vagy jogszabályokat, minden mellékletükkel együtt, melyek igazolják, hogy a telek eladható, ugyanis jelenleg 15 évig nem elidgeníthető a 1500/15 hrsz. ingatlan

„Az Önkormányzat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1., 2. pontjaiban meghatározott (településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása) feladatainak ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni és az ingatlan-nyilvántartásnak és a településrendezési besorolásnak megfelelően közterület, közpark, zöldfelület célra kívánja felhasználni.”
(131/2013. (VI. 24.) számú határozata – Állami tulajdonú ingatlanok önkormányzati tulajdonba adása iránti kérelemről döntés – 1500/15 helyrajzi szám)
www.nagymaros.hu/1312013-vi-24-szamu-hat...

„13. § (4) Nemzeti vagyon tulajdonjogának ingyenes átruházása esetén a tulajdonjogot megszerző félnek - az állam kivételével - eleget kell tennie a következő feltételeknek:
a) * a nemzeti vagyoni körből ingyenesen tulajdonba adott ingatlant a tulajdonjog megszerzésétől számított 15 évig nem idegenítheti el, és a juttatás céljának megfelelően köteles hasznosítani, valamint állagát megóvni azzal, hogy a juttatási cél megvalósítása érdekében végzett bontás vagy átalakítás nem minősül az állagmegóvási kötelezettség megszegésének;
b) az átruházott vagyon hasznosításáról évente beszámol a vagyont átadó szervezet felé.
(5) * Az ingyenesen tulajdonba adott ingatlanon e törvény erejénél fogva 15 évig elidegenítési tilalom áll fenn. Az elidegenítési tilalomnak az átruházó javára szóló ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzését a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a vagyont átruházó szerv kérelmezi.”
(2011. évi CXCVI. törvény a nemzeti vagyonról)
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a...

2016. évi CLXX. törvény egyes állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanok ingyenes átadásáról, 1. pont Állami közparkok közfeladatok ellátása érdekében helyi önkormányzatok részére történő ingyenes átadása alapján:
„az 1. mellékletben felsorolt közparkok fenntartása, mint közfeladat helyi önkormányzat részére történő átadásával egyidejűleg a közfeladat ellátását szolgáló és ahhoz szükséges állami tulajdonú ingatlanok és állami tulajdonban álló tulajdoni hányadok (a továbbiakban együtt: ingatlanok) e törvény erejénél fogva ingyenesen, az 1. mellékletben megjelölt helyi önkormányzatok tulajdonába kerülnek."
"1. melléklet a 2016. évi CLXX. törvényhez
23. Nagymaros Város Önkormányzata Nagymaros 1500/15 Kivett közpark 1/1
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a...

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. február 12.

Üdvözlettel:

Kilián Zoltán

Önkormányzati ASP Központ,

Tisztelt Kilián Zoltán!

Tájékoztatjuk, hogy az Önkormányzati Hivatali Portálon beküldött űrlap
iktatása megtörtént.

Iktatószám: H/406-1/2021
Tárgy: Közérdekű adatigénylés - Felsőmező 1500/15 hrsz ingatlan és
kosárlabdacsarnok szerződések, jegyzőkönyvek, dokumentumok
Hivatkozási szám:

Üdvözlettel,
Önkormányzat

Önkormányzati ASP Központ,

Tisztelt Kilián Zoltán!

Tájékoztatjuk, hogy az Önkormányzati Hivatali Portálon beküldött űrlap
érkeztetése megtörtént.

Érkeztetőszám: H/731113-202102150951-001162/2021
Érkeztetés időpontja: 2021-02-15 09:51
Tárgy: Közérdekű adatigénylés - Felsőmező 1500/15 hrsz ingatlan és
kosárlabdacsarnok szerződések, jegyzőkönyvek, dokumentumok
Hivatkozási szám:

Üdvözlettel,
Önkormányzat

Nagymaros Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Kilián Zoltán!

Mellékelve küldöm Lindmayer Eszter jegyző asszony levelét.

Tisztelettel,

Czirbusz Katalin

Nagymaros Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

16 Melléklet

Tisztelt Kilián Zoltán!

Mellékelve küldöm Lindmayer Eszter jegyző asszony levelét és az ahhoz
kapcsolódó dokumentumokat.

Tisztelettel,

Czirbusz Katalin

Tisztelt Nagymaros Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Tisztelt Czirbusz Katalin!

Köszönettel vettem Lindmayer Eszter jegyző asszony válaszát, és a csatolt dokumentumokat.

Az adatigénylést csak kis részben teljesítették, kérem minden, az adatigénylésben kért dokumentumot elektronikus másolatban számomra elküldeni, valamint Nagymaros város honlapján is nyilvánosságra hozni.

Az alábbi, eredeti adatigénylésemben kért dokumentumokat nem küldték meg, kérem ezeket pótolni.

- A Felsőmező 1500/15 hrsz alatti önkormányzati ingatlanra kiadott kosárlabda csarnok építésére vonatkozó engedélyezési és kiviteli terveket és azok mellékleteit.

- 202/2017 (XI.27) képviselő-testületi határozat: Településszerkezeti terv T/2 tervlap módosítása a Felsőmezőn a Beépítésre nem szánt különleges terület átsorolása Turisztikai, sport, rekreációs területfelhasználásra – a képviselő-testületi határozatot, és a mellékleteit, a T/2 tervlappal egyetemben

- Az AXIS Kft., az önkormányzat és a Cédrus Egyesület között létrejött szerződést és azok mellékleteit.(a Felsőmező 1500/15 hrsz és a kosárlabdacsarnokra vonatkozóan)

- A szerződéseket és azok mellékleteit az önkormányzat, a Cédrus Egyesület, a közműkiváltó és a projektmenedzser között.
Az Urban PM Kft-vel kötött szerződést és annak mellékleteit a közműkiváltásra: „Az elmúlt években az alábbiakkal foglalkozott: (…) lebonyolította (…) nagymarosi kosárlabdacsarnok közműkiváltásait.” http://www.urbanpm.hu/rolunk

- 2025-1/2019 iktsz. Önkormányzat – Cédrus Egyesület Támogatási szerződés 20,484eFt „önrész” Önkormányzati saját forrásból való biztosításáról) – a támogatási szerződést és annak mellékleteit

- I.fokú Építésügyi hatóság: PE-17/EP/689-4/2019 sz. döntés (a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély) nem jogerős – a dokumentumot a döntésről és annak mellékleteit
PE-17/EP/689-4/2019 sz. döntés (a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély) 2019.06.02-án jogerőssé vált, véglegessé vált – a dokumentumot a döntésről és annak mellékleteit

- a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély jogutódlás bejelentés a Cédrus Egyesületre (2019) – a bejelentésről szóló dokumentumot és annak mellékleteit

- a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély jogutódlása megállapítása Cédrus Egyesületre (2019) – a jogutódlás megállapításáról szóló dokumentumot és annak mellékleteit

- Cédrus elnök levele a Polgármesternek és Képviselőtestületnek az eddigi tevékenységről (2019.12.16) – levelet, és annak mellékleteit

- Az előzetes számításokat és felméréseket a kosárlabda csarnokkal kapcsolatban, minden mellékletével együtt.

- A környezeti hatástanulmányt a hrsz 1500/15 ingatlanra és környezetére, a kosárlabda csarnok építésére és fenntartására vonatkozóan is, minden mellékletével együtt.

- Az építkezés ütemtervét minden mellékletével együtt.

- Az üzemeltetési terveket minden mellékletével együtt.

- Önkormányzat – Cédrus Egyesület Támogatási szerződés (tervezetet vagy másolatot) - 1,8mFt 2020-ra – a szerződést és annak mellékleteit

- 2020. december 15-i Cédrus tájékoztatója az aktuális helyzetről: I.fázis (eng.terv., kiviteli terv) elszámolva lezárva, II.fázis (kivitelezés) előkészítése folyik – feljegyzéseket, dokumentumokat, bemutatott terveket és azok mellékleteit

- A dokumentumokat, határozatokat, rendeleteket vagy jogszabályokat, minden mellékletükkel együtt, melyek igazolják, hogy a telek eladható, ugyanis jelenleg 15 évig nem elidgeníthető a 1500/15 hrsz. ingatlan
hivatkozás: http://nagymaros.hu/1312013-vi-24-szamu-...
hivatkozás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a...

Továbbá kérem az alábbi dokumentumokat elektronikus másolatban megküldeni részemre, valamint Nagymaros város honlapján is nyilvánosságra hozni:

Képviselő-testületi határozat és felhatalmazás a polgármesternek az alábbi nyilatkozatok aláírására:

- 3706-1/2018 Nyilatkozat az önkormányzat nevében Magyar Állam javára jelzálogjog bejegyzéséhez
- 3706-2/2018 Nyilatkozat az önkormányzat nevében vagyonelem korlátozottan forgalomképes
- 2025-5/2019 Nyilatkozat az önkormányzat nevében  jelzálogjog alapításhoz előzetes hozzájárulásról
- 2025-6/2019 Nyilatkozat az önkormányzat nevében az ingatlan tulajdonosa nyilatkozik, hogy az korlátozottan forgalomképes közvagyon 
- 2025-8/2019 Nyilatkozat az önkormányzat nevében az ingatlan tulajdonosaként és a létesítmény leendő üzemeltetőjeként 300mFt önrész vállalása 2020-2022 években, saját forrásból (egyetlen testületi határozat 61/2019 (IV.8.) ad meg önrészt, és az kizárólag 20.484.451 Ft). Kérem csatolják a testületi határozatot, melyben eldöntötték, hogy engedélyezik a 300 millió Ft önrész nyilatkozatának polgármester általi aláírását.

Az önkormányzat és a Cédrus Egyesület közötti minden tárgyalás, megbeszélés, szerződés, nyilatkozat, a megosztott információk közérdekűek, azok ismertetése az Önkormányzat feladata, így nem az Egyesület az illetékes, hanem az ügyben tájékoztatott képviselők, polgármester, hivatali dolgozók. Az Infotörvény alapján kötelesek bárki számára tájékoztatást adni, lásd NAIH állásfoglalásban részletezve.

A tervezett beruházás Nagymaros város közparkját érinti, egy közkincset, mely önkormányzati ingatlan, használata és esetleges eladásáról való döntés minden nagymarosi polgárt érintő közügy, tehát a Felsőmezőt érintő minden nemű tárgyalás, megbeszélés, képviselő testületi megbeszélés, a harmadik féllel (ez esetben Cédrus Egyesület) való tárgyalás is széleskörű nyilvánosságot kell, hogy kapjon.

Az önkormányzati vagyonnal való rendelkezéssel kapcsolatban a NAIH állásfoglalása szerint:
„A Hatóság felhívja a figyelmet továbbá az Infotv. 27. § (3) bekezdésére, mely rögzíti továbbá, hogy „(3) Közérdekből nyilvános adatként nem minősül üzleti titoknak a központi és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli.”.

„Az Infotv. fent hivatkozott rendelkezése értelmében maga az érintett önkormányzat, illetve az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az önkormányzattal pénzügyi vagy üzleti kapcsolatot létesít, köteles e jogviszonnyal összefüggő és a (3) bekezdés alapján közérdekből nyilvános adatra vonatkozóan – erre irányuló igény esetén – bárki számára tájékoztatást adni. Ebből következően az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos döntések meghozatalával kapcsolatos adatok közérdekből nyilvános adatok.”

„Az üzleti titok és az információszabadság konfliktusát feloldva az Infotv. 27. § (3) bekezdése – a közpénzekkel való gazdálkodás átláthatóságának érdekében – közérdekből nyilvános adatoknak minősíti azon „quasi” üzleti titkokat, amelyek a központi és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatosak.”
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tájékoztatója az önkormányzati testületek működésének nyilvánosságáról
https://www.naih.hu/files/NAIH-2019-6273...

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. április 3.

Üdvözlettel:

Kilián Zoltán

Önkormányzati ASP Központ,

Tisztelt Kilián Zoltán!

Tájékoztatjuk, hogy az Önkormányzati Hivatali Portálon beküldött űrlap
érkeztetése megtörtént.

Érkeztetőszám: H/731113-202104081326-002828/2021
Érkeztetés időpontja: 2021-04-08 13:26
Tárgy: Közérdekű adatigénylés - Felsőmező 1500/15 hrsz ingatlan és
kosárlabdacsarnok hiánypótlás kérése
Hivatkozási szám:

Üdvözlettel,
Önkormányzat

Tisztelt Nagymaros Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

A válaszadási határidő lejárt, kérem küldjék meg számomra minden, az adatigénylésben kért dokumentumot elektronikus másolatban számomra elküldeni, valamint Nagymaros város honlapján is nyilvánosságra hozni.

Tájékoztatom, hogy a közérdekű adatigénylés válaszadási határideje 15 nap.

Az Alkotmánybíróság IV/100/2021. határozatában megállapította, hogy "A közérdekű adat megismeréséhez való jog esetében lényeges kérdés az időszerűség.
Számos információ az idő múlásával veszít az értékéből, aktualitását veszti és nem, vagy csak kisebb mértékben képes hozzájárulni a közéleti véleményformáláshoz.
Ugyan az Alaptörvényből nem olvasható ki rögzített határidő, de egyértelmű: egy abszurd módon hosszú (több hónapos, éves) válaszadási határidő teljesen ellehetetlenítené a közérdekű adatigénylés célját."

Eredeti adatigénylésemet 2021. február 12-én küldtem be. Azóta a Nagymarosi önkormányzat hiányos választ adott egyszer, a dokumentumok jelentős részét nem küldte meg, így abszurd módon hosszú válaszadási határidőt alkalmaz, holott a kért iratok, dokumentumok igazolhatóan léteznek, több dokumentum iktatószámmal is rendelkezik.

Kérem küldjék meg számomra elektronikus másolatban a kért dokumentumokat.

Továbbá az Alkotmánybíróság "alkotmányos követelményként állapította meg, hogy az igénynek e hosszabb (45 nap) határidőn belüli teljesítése esetén az adatkezelőnek rögzítenie kell azokat az okokat, amelyek valószínűsítik, hogy az adatigénylésnek az információs önrendelkezési szabadságról szóló törvényben rögzített 15 napon belüli teljesítése a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatainak ellátását veszélyeztette volna.

A szabályozás azonban csak akkor marad az alkotmányos értelmezési tartományban, ha az adatkezelő nem csupán általánosan hivatkozik a veszélyhelyzetre, hanem valóban valószínűsíti, hogy milyen közfeladatának ellátása került volna veszélybe, ha az információs önrendelkezési jogról szóló törvényben rögzített határidőn belül kellett volna teljesítenie a válaszadási kötelezettségét. A valószínűsítés nem jelenthet pusztán általános hivatkozást a járványra, hanem az esetlegesen ellátatlanul maradó közfeladatot ténylegesen nevesítenie kell. Ennek elmaradása ugyanis megkérdőjelezi a szabályozás szükségességét, ami a jogkorlátozás feltétele.

Az Alkotmánybíróság ezért alkotmányos követelményként fogalmazta meg, hogy a kormányrendelet szerinti határidő nem teljesítése esetén az adatkezelőnek rögzítenie kell azokat a konkrét okokat, amelyek valószínűsítik, hogy az adatigénylésnek az információs önrendelkezési szabadságról szóló törvényben rögzített határidőn belüli teljesítése a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatainak ellátását veszélyeztette volna."
https://www.alkotmanybirosag.hu/dontes/a...

Kelt: 2021. április 30.

Üdvözlettel:

Kilián Zoltán

Önkormányzati ASP Központ,

Tisztelt Kilián Zoltán!

Tájékoztatjuk, hogy az Önkormányzati Hivatali Portálon beküldött űrlap
érkeztetése megtörtént.

Érkeztetőszám: H/731113-202105030907-003474/2021
Érkeztetés időpontja: 2021-05-03 09:07
Tárgy: Közérdekű adatigénylés - Felsőmező 1500/15 hrsz ingatlan és
kosárlabdacsarnok - Lejárt határidő
Hivatkozási szám:

Üdvözlettel,
Önkormányzat

Tisztelt Nagymaros Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Adatigénylésemre a válaszadási határidő lejárt, kérem küldjék meg számomra minden, az adatigénylésben kért dokumentumot elektronikus másolatban, valamint Nagymaros város honlapján is nyilvánosságra hozni.

Tájékoztatom, hogy a közérdekű adatigénylés válaszadási határideje 15 nap. Ezt a határidőt a nagymarosi önkormányzat úgy lépi túl rendszeresen, hogy én, mint adatigénylő többszörösen figyelmeztettem erre a mulasztásra, valamint, hogy semmibe veszi az Alkotmánybíróság IV/100/2021. határozata mellett az Infotörvény vonatkozó rendelkezéseit is és a NAIH felszólításaival sem foglalkozik, hogy pótolja a hiányzó közérdekű adatokat. Mely felszólítások (pl. 2021. május 7-i NAIH levél az önkormányzatnak) a közérdekű adatigénylésemben megkért információkra is vonatkoznak, mivel közérdekű adatokat kérek, melyeket törvény szerint kötelesek bárki számára elérhetővé tenni, különösen, ha arra irányuló igény érkezik, ahogy érkezik tőlem (is), az önkormányzat felé, immár több hónapja.

Kérem haladéktalanul tegyenek eleget törvényi kötelezettségeiknek és küldjék meg számomra az adatigénylésemben kért dokumentumok mindegyikét, mellékleteikkel:
- A Felsőmező 1500/15 hrsz alatti önkormányzati ingatlanra kiadott kosárlabda csarnok építésére vonatkozó engedélyezési és kiviteli terveket és azok mellékleteit.

- 202/2017 (XI.27) képviselő-testületi határozat: Településszerkezeti terv T/2 tervlap módosítása a Felsőmezőn a Beépítésre nem szánt különleges terület átsorolása Turisztikai, sport, rekreációs területfelhasználásra – a képviselő-testületi határozatot, és a mellékleteit, a T/2 tervlappal egyetemben

- Az AXIS Kft., az önkormányzat és a Cédrus Egyesület között létrejött szerződést és azok mellékleteit.(a Felsőmező 1500/15 hrsz és a kosárlabdacsarnokra vonatkozóan)

- A szerződéseket és azok mellékleteit az önkormányzat, a Cédrus Egyesület, a közműkiváltó és a projektmenedzser között.
Az Urban PM Kft-vel kötött szerződést és annak mellékleteit a közműkiváltásra: „Az elmúlt években az alábbiakkal foglalkozott: (…) lebonyolította (…) nagymarosi kosárlabdacsarnok közműkiváltásait.” http://www.urbanpm.hu/rolunk

- 2025-1/2019 iktsz. Önkormányzat – Cédrus Egyesület Támogatási szerződés 20,484eFt „önrész” Önkormányzati saját forrásból való biztosításáról) – a támogatási szerződést és annak mellékleteit

- I.fokú Építésügyi hatóság: PE-17/EP/689-4/2019 sz. döntés (a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély) nem jogerős – a dokumentumot a döntésről és annak mellékleteit
PE-17/EP/689-4/2019 sz. döntés (a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély) 2019.06.02-án jogerőssé vált, véglegessé vált – a dokumentumot a döntésről és annak mellékleteit

- a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély jogutódlás bejelentés a Cédrus Egyesületre (2019) – a bejelentésről szóló dokumentumot és annak mellékleteit

- a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély jogutódlása megállapítása Cédrus Egyesületre (2019) – a jogutódlás megállapításáról szóló dokumentumot és annak mellékleteit

- Cédrus elnök levele a Polgármesternek és Képviselőtestületnek az eddigi tevékenységről (2019.12.16) – levelet, és annak mellékleteit

- Az előzetes számításokat és felméréseket a kosárlabda csarnokkal kapcsolatban, minden mellékletével együtt.

- A környezeti hatástanulmányt a hrsz 1500/15 ingatlanra és környezetére, a kosárlabda csarnok építésére és fenntartására vonatkozóan is, minden mellékletével együtt.

- Az építkezés ütemtervét minden mellékletével együtt.

- Az üzemeltetési terveket minden mellékletével együtt.

- Önkormányzat – Cédrus Egyesület Támogatási szerződés (tervezetet vagy másolatot) - 1,8mFt 2020-ra – a szerződést és annak mellékleteit

- 2020. december 15-i Cédrus tájékoztatója az aktuális helyzetről: I.fázis (eng.terv., kiviteli terv) elszámolva lezárva, II.fázis (kivitelezés) előkészítése folyik – feljegyzéseket, dokumentumokat, bemutatott terveket és azok mellékleteit

- A dokumentumokat, határozatokat, rendeleteket vagy jogszabályokat, minden mellékletükkel együtt, melyek igazolják, hogy a telek eladható, ugyanis jelenleg 15 évig nem elidgeníthető a 1500/15 hrsz. ingatlan
hivatkozás: http://nagymaros.hu/1312013-vi-24-szamu-...
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a...
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a...

Továbbá kérem az alábbi dokumentumokat elektronikus másolatban megküldeni részemre, valamint Nagymaros város honlapján is nyilvánosságra hozni:

Képviselő-testületi határozat és felhatalmazás a polgármesternek az alábbi nyilatkozatok aláírására:

- 3706-1/2018 Nyilatkozat az önkormányzat nevében Magyar Állam javára jelzálogjog bejegyzéséhez
- 3706-2/2018 Nyilatkozat az önkormányzat nevében vagyonelem korlátozottan forgalomképes
- 2025-5/2019 Nyilatkozat az önkormányzat nevében jelzálogjog alapításhoz előzetes hozzájárulásról
- 2025-6/2019 Nyilatkozat az önkormányzat nevében az ingatlan tulajdonosa nyilatkozik, hogy az korlátozottan forgalomképes közvagyon
- 2025-8/2019 Nyilatkozat az önkormányzat nevében az ingatlan tulajdonosaként és a létesítmény leendő üzemeltetőjeként 300mFt önrész vállalása 2020-2022 években, saját forrásból (egyetlen testületi határozat 61/2019 (IV.8.) ad meg önrészt, és az kizárólag 20.484.451 Ft). Kérem csatolják a testületi határozatot, melyben eldöntötték, hogy engedélyezik a 300 millió Ft önrész nyilatkozatának polgármester általi aláírását.

Az önkormányzat és a Cédrus Egyesület közötti minden tárgyalás, megbeszélés, szerződés, nyilatkozat, a megosztott információk közérdekűek, azok ismertetése az Önkormányzat feladata, így nem az Egyesület az illetékes, hanem az ügyben tájékoztatott képviselők, polgármester, hivatali dolgozók. Az Infotörvény alapján kötelesek bárki számára tájékoztatást adni, lásd NAIH állásfoglalásban részletezve.

Az Alkotmánybíróság IV/100/2021. határozatában megállapította, hogy "A közérdekű adat megismeréséhez való jog esetében lényeges kérdés az időszerűség.
Számos információ az idő múlásával veszít az értékéből, aktualitását veszti és nem, vagy csak kisebb mértékben képes hozzájárulni a közéleti véleményformáláshoz.
Ugyan az Alaptörvényből nem olvasható ki rögzített határidő, de egyértelmű: egy abszurd módon hosszú (több hónapos, éves) válaszadási határidő teljesen ellehetetlenítené a közérdekű adatigénylés célját."

Eredeti adatigénylésemet 2021. február 12-én küldtem be. Azóta a Nagymarosi önkormányzat hiányos választ adott egyszer, a dokumentumok jelentős részét nem küldte meg, így abszurd módon hosszú válaszadási határidőt alkalmaz, holott a kért iratok, dokumentumok igazolhatóan léteznek, több dokumentum iktatószámmal is rendelkezik, a már kiadott dokumentumok említenek sok jelenleg kért iratot.

Kérem küldjék meg számomra elektronikus másolatban a kért dokumentumokat.

Továbbá az Alkotmánybíróság "alkotmányos követelményként állapította meg, hogy az igénynek e hosszabb (45 nap) határidőn belüli teljesítése esetén az adatkezelőnek rögzítenie kell azokat az okokat, amelyek valószínűsítik, hogy az adatigénylésnek az információs önrendelkezési szabadságról szóló törvényben rögzített 15 napon belüli teljesítése a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatainak ellátását veszélyeztette volna.

A szabályozás azonban csak akkor marad az alkotmányos értelmezési tartományban, ha az adatkezelő nem csupán általánosan hivatkozik a veszélyhelyzetre, hanem valóban valószínűsíti, hogy milyen közfeladatának ellátása került volna veszélybe, ha az információs önrendelkezési jogról szóló törvényben rögzített határidőn belül kellett volna teljesítenie a válaszadási kötelezettségét. A valószínűsítés nem jelenthet pusztán általános hivatkozást a járványra, hanem az esetlegesen ellátatlanul maradó közfeladatot ténylegesen nevesítenie kell. Ennek elmaradása ugyanis megkérdőjelezi a szabályozás szükségességét, ami a jogkorlátozás feltétele.

Az Alkotmánybíróság ezért alkotmányos követelményként fogalmazta meg, hogy a kormányrendelet szerinti határidő nem teljesítése esetén az adatkezelőnek rögzítenie kell azokat a konkrét okokat, amelyek valószínűsítik, hogy az adatigénylésnek az információs önrendelkezési szabadságról szóló törvényben rögzített határidőn belüli teljesítése a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatainak ellátását veszélyeztette volna."
https://www.alkotmanybirosag.hu/dontes/a...

Az önkormányzati vagyonnal való rendelkezéssel kapcsolatban a NAIH állásfoglalása szerint:
„A Hatóság felhívja a figyelmet továbbá az Infotv. 27. § (3) bekezdésére, mely rögzíti továbbá, hogy „(3) Közérdekből nyilvános adatként nem minősül üzleti titoknak a központi és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli.”.

„Az Infotv. fent hivatkozott rendelkezése értelmében maga az érintett önkormányzat, illetve az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az önkormányzattal pénzügyi vagy üzleti kapcsolatot létesít, köteles e jogviszonnyal összefüggő és a (3) bekezdés alapján közérdekből nyilvános adatra vonatkozóan – erre irányuló igény esetén – bárki számára tájékoztatást adni. Ebből következően az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos döntések meghozatalával kapcsolatos adatok közérdekből nyilvános adatok.”

„Az üzleti titok és az információszabadság konfliktusát feloldva az Infotv. 27. § (3) bekezdése – a közpénzekkel való gazdálkodás átláthatóságának érdekében – közérdekből nyilvános adatoknak minősíti azon „quasi” üzleti titkokat, amelyek a központi és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatosak.”
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tájékoztatója az önkormányzati testületek működésének nyilvánosságáról
https://www.naih.hu/dontesek-informacios...

Önkormányzati ASP Központ,

Tisztelt Kilián Zoltán!

Tájékoztatjuk, hogy az Önkormányzati Hivatali Portálon beküldött űrlap
érkeztetése megtörtént.

Érkeztetőszám: H/731113-202106141612-004843/2021
Érkeztetés időpontja: 2021-06-14 16:12
Tárgy: Közérdekű adatigénylés - Felsőmező 1500/15 hrsz ingatlan és
kosárlabdacsarnok - Lejárt határidejű válaszadás
Hivatkozási szám:

Üdvözlettel,
Önkormányzat

Tisztelt Önkormányzati ASP Központ!

A válaszadási határidő lejárt, kérem küldjék meg számomra minden, az adatigénylésben kért dokumentumot elektronikus másolatban számomra elküldeni, valamint Nagymaros város honlapján is nyilvánosságra hozni.

Tájékoztatom, hogy a közérdekű adatigénylés válaszadási határideje 15 nap.

Az Alkotmánybíróság IV/100/2021. határozatában megállapította, hogy "A közérdekű adat megismeréséhez való jog esetében lényeges kérdés az időszerűség.
Számos információ az idő múlásával veszít az értékéből, aktualitását veszti és nem, vagy csak kisebb mértékben képes hozzájárulni a közéleti véleményformáláshoz.
Ugyan az Alaptörvényből nem olvasható ki rögzített határidő, de egyértelmű: egy abszurd módon hosszú (több hónapos, éves) válaszadási határidő teljesen ellehetetlenítené a közérdekű adatigénylés célját."

Eredeti adatigénylésemet 2021. február 12-én küldtem be. Azóta a Nagymarosi önkormányzat hiányos választ adott egyszer, a dokumentumok jelentős részét nem küldte meg, így abszurd módon hosszú válaszadási határidőt alkalmaz, holott a kért iratok, dokumentumok igazolhatóan léteznek, több dokumentum iktatószámmal is rendelkezik.

Kérem küldjék meg számomra elektronikus másolatban a kért dokumentumokat.

Üdvözlettel:

Kilián Zoltán

Nagymaros Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

2 Melléklet

This is the mail system at host smtp.kimittud.org.

I'm sorry to have to inform you that your message could not
be delivered to one or more recipients. It's attached below.

For further assistance, please send mail to postmaster.

If you do so, please include this problem report. You can
delete your own text from the attached returned message.

The mail system

<[email address]>: connect to relay.gov.hu[84.206.102.211]:25: Connection
timed out

Tisztelt Nagymaros Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Kérem azonnali hatállyal válaszoljanak adatigénylésemre, tekintettel arra, hogy a 2x 45 napos határidő lejárt, melyet a veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való
eltérésről szóló 521/2020. (XI.25.) Korm. rendelet a közérdekű adatigénylésre vonatkozóan megállapított, valamint mivel a 181/2022.(V.24.) Kormányrendelet június 1-jével megszüntette a veszélyhelyzetet, így a hatályos törvények alapján a 15 napos határidő áll rendelkezésre ismét.
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a...

Mivel Önök maximálisan kihasználták a rendelkezésükre álló veszélyhelyzeti határidőt és annak meghosszabbítását is, így tisztelettel kérem, azonnali hatállyal válaszoljon az adatigénylésemre.

Az adatigénylést csak kis részben teljesítették, kérem minden, az adatigénylésben kért dokumentumot elektronikus másolatban számomra elküldeni, valamint Nagymaros város honlapján is nyilvánosságra hozni.

Az alábbi, eredeti adatigénylésemben kért dokumentumokat nem küldték meg, kérem ezeket pótolni.

- A Felsőmező 1500/15 hrsz alatti önkormányzati ingatlanra kiadott kosárlabda csarnok építésére vonatkozó engedélyezési és kiviteli terveket és azok mellékleteit.

- 202/2017 (XI.27) képviselő-testületi határozat: Településszerkezeti terv T/2 tervlap módosítása a Felsőmezőn a Beépítésre nem szánt különleges terület átsorolása Turisztikai, sport, rekreációs területfelhasználásra – a képviselő-testületi határozatot, és a mellékleteit, a T/2 tervlappal egyetemben

- Az AXIS Kft., az önkormányzat és a Cédrus Egyesület között létrejött szerződést és azok mellékleteit.(a Felsőmező 1500/15 hrsz és a kosárlabdacsarnokra vonatkozóan)

- A szerződéseket és azok mellékleteit az önkormányzat, a Cédrus Egyesület, a közműkiváltó és a projektmenedzser között.
Az Urban PM Kft-vel kötött szerződést és annak mellékleteit a közműkiváltásra: „Az elmúlt években az alábbiakkal foglalkozott: (…) lebonyolította (…) nagymarosi kosárlabdacsarnok közműkiváltásait.” http://www.urbanpm.hu/rolunk

- 2025-1/2019 iktsz. Önkormányzat – Cédrus Egyesület Támogatási szerződés 20,484eFt „önrész” Önkormányzati saját forrásból való biztosításáról) – a támogatási szerződést és annak mellékleteit

- I.fokú Építésügyi hatóság: PE-17/EP/689-4/2019 sz. döntés (a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély) nem jogerős – a dokumentumot a döntésről és annak mellékleteit
PE-17/EP/689-4/2019 sz. döntés (a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély) 2019.06.02-án jogerőssé vált, véglegessé vált – a dokumentumot a döntésről és annak mellékleteit

- a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély jogutódlás bejelentés a Cédrus Egyesületre (2019) – a bejelentésről szóló dokumentumot és annak mellékleteit

- a Nagymaros Felsőmező HRSz 1500/15 ingatlanra kiadott kosárlabdacsarnok építésére kiadott építési engedély jogutódlása megállapítása Cédrus Egyesületre (2019) – a jogutódlás megállapításáról szóló dokumentumot és annak mellékleteit

- Cédrus elnök levele a Polgármesternek és Képviselőtestületnek az eddigi tevékenységről (2019.12.16) – levelet, és annak mellékleteit

- Az előzetes számításokat és felméréseket a kosárlabda csarnokkal kapcsolatban, minden mellékletével együtt.

- A környezeti hatástanulmányt a hrsz 1500/15 ingatlanra és környezetére, a kosárlabda csarnok építésére és fenntartására vonatkozóan is, minden mellékletével együtt.

- Az építkezés ütemtervét minden mellékletével együtt.

- Az üzemeltetési terveket minden mellékletével együtt.

- Önkormányzat – Cédrus Egyesület Támogatási szerződés (tervezetet vagy másolatot) - 1,8mFt 2020-ra – a szerződést és annak mellékleteit

- 2020. december 15-i Cédrus tájékoztatója az aktuális helyzetről: I.fázis (eng.terv., kiviteli terv) elszámolva lezárva, II.fázis (kivitelezés) előkészítése folyik – feljegyzéseket, dokumentumokat, bemutatott terveket és azok mellékleteit

- A dokumentumokat, határozatokat, rendeleteket vagy jogszabályokat, minden mellékletükkel együtt, melyek igazolják, hogy a telek eladható, ugyanis jelenleg 15 évig nem elidgeníthető a 1500/15 hrsz. ingatlan
hivatkozás: http://nagymaros.hu/1312013-vi-24-szamu-...
hivatkozás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a...
hivatkozás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a...

Továbbá kérem az alábbi dokumentumokat elektronikus másolatban megküldeni részemre, valamint Nagymaros város honlapján is nyilvánosságra hozni:

Képviselő-testületi határozat és felhatalmazás a polgármesternek az alábbi nyilatkozatok aláírására:

- 3706-1/2018 Nyilatkozat az önkormányzat nevében Magyar Állam javára jelzálogjog bejegyzéséhez
- 3706-2/2018 Nyilatkozat az önkormányzat nevében vagyonelem korlátozottan forgalomképes
- 2025-5/2019 Nyilatkozat az önkormányzat nevében jelzálogjog alapításhoz előzetes hozzájárulásról
- 2025-6/2019 Nyilatkozat az önkormányzat nevében az ingatlan tulajdonosa nyilatkozik, hogy az korlátozottan forgalomképes közvagyon
- 2025-8/2019 Nyilatkozat az önkormányzat nevében az ingatlan tulajdonosaként és a létesítmény leendő üzemeltetőjeként 300mFt önrész vállalása 2020-2022 években, saját forrásból (egyetlen testületi határozat 61/2019 (IV.8.) ad meg önrészt, és az kizárólag 20.484.451 Ft). Kérem csatolják a testületi határozatot, melyben eldöntötték, hogy engedélyezik a 300 millió Ft önrész nyilatkozatának polgármester általi aláírását.

Az önkormányzat és a Cédrus Egyesület közötti minden tárgyalás, megbeszélés, szerződés, nyilatkozat, a megosztott információk közérdekűek, azok ismertetése az Önkormányzat feladata, így nem az Egyesület az illetékes, hanem az ügyben tájékoztatott képviselők, polgármester, hivatali dolgozók. Az Infotörvény alapján kötelesek bárki számára tájékoztatást adni, lásd NAIH állásfoglalásban részletezve.

A tervezett beruházás Nagymaros város közparkját érinti, egy közkincset, mely önkormányzati ingatlan, használata és esetleges eladásáról való döntés minden nagymarosi polgárt érintő közügy, tehát a Felsőmezőt érintő minden nemű tárgyalás, megbeszélés, képviselő testületi megbeszélés, a harmadik féllel (ez esetben Cédrus Egyesület) való tárgyalás is széleskörű nyilvánosságot kell, hogy kapjon.

Az önkormányzati vagyonnal való rendelkezéssel kapcsolatban a NAIH állásfoglalása szerint:
„A Hatóság felhívja a figyelmet továbbá az Infotv. 27. § (3) bekezdésére, mely rögzíti továbbá, hogy „(3) Közérdekből nyilvános adatként nem minősül üzleti titoknak a központi és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli.”.

„Az Infotv. fent hivatkozott rendelkezése értelmében maga az érintett önkormányzat, illetve az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az önkormányzattal pénzügyi vagy üzleti kapcsolatot létesít, köteles e jogviszonnyal összefüggő és a (3) bekezdés alapján közérdekből nyilvános adatra vonatkozóan – erre irányuló igény esetén – bárki számára tájékoztatást adni. Ebből következően az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos döntések meghozatalával kapcsolatos adatok közérdekből nyilvános adatok.”

„Az üzleti titok és az információszabadság konfliktusát feloldva az Infotv. 27. § (3) bekezdése – a közpénzekkel való gazdálkodás átláthatóságának érdekében – közérdekből nyilvános adatoknak minősíti azon „quasi” üzleti titkokat, amelyek a központi és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatosak.”
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tájékoztatója az önkormányzati testületek működésének nyilvánosságáról
https://naih.hu/files/NAIH-2019-6273-3--...

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Üdvözlettel:

Kilián Zoltán

Kelt: 2022. június 18.

Önkormányzati ASP Központ,

Tisztelt Kilián Zoltán!

Tájékoztatjuk, hogy az Önkormányzati Hivatali Portálon beküldött űrlap
érkeztetése megtörtént.

Érkeztetőszám: H/731113-202206180000-005338/2022
Érkeztetés időpontja: 2022-06-20 10:27
Tárgy: Közérdekű adatigénylés - Tájékoztatás kérése a tervezett kosárlabda
csarnokról 1500/15 hrsz
Hivatkozási szám:

Üdvözlettel,
Önkormányzat

Önkormányzati ASP Központ,

Tisztelt Kilián Zoltán!

Tájékoztatjuk, hogy az Önkormányzati Hivatali Portálon beküldött űrlap
iktatása megtörtént.

Iktatószám: H/950-1/2022

Érkeztetőszám: H/731113-202206201029-005341/2022
Érkeztetés időpontja: 2022-06-20 10:29
Tárgy: Közérdekű adatigénylés - Felsőmező 1500/15 hrsz ingatlan és
kosárlabdacsarnok szerződések, jegyzőkönyvek, dokumentumok
Hivatkozási szám:

Üdvözlettel,
Önkormányzat

Önkormányzati ASP Központ,

Tisztelt Kilián Zoltán!

Tájékoztatjuk, hogy az Önkormányzati Hivatali Portálon beküldött űrlap
iktatása megtörtént.

Iktatószám: H/950-2/2022
Tárgy: Közérdekű adatigénylés - Felsőmező 1500/15 hrsz ingatlan és
kosárlabdacsarnok szerződések, jegyzőkönyvek, dokumentumok
Hivatkozási szám:

Üdvözlettel,
Önkormányzat

Nagymaros Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

38 Melléklet

Tisztelt Kilián Zoltán!

Jegyző asszony megbízásából mellékelve küldöm a kért dokumentumokat
(H/950/2022 hiv.szám) a tervezett kosárlabda csarnokhoz kapcsolódóan.

Tisztelettel,

Czirbusz Katalin

Nagymaros Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

28 Melléklet

Tisztelt Kilián Zoltán!

Jegyző asszony megbízásából mellékelve küldöm a kért dokumentumokat
(H/950/2022 hiv.szám) a tervezett kosárlabda csarnokhoz kapcsolódóan.

Tisztelettel,

Czirbusz Katalin

Tisztelt Nagymaros Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
Tisztelt Czirbusz Katalin! Tisztelt Eőryné dr. Mezei Orsolya!

A megküldött dokumentumok nem azok, melyeket 2021. április 3-i adatigénylésemben kértem.
Kérem azokat a dokumentumokat küldjék el, melyeket itt most ismételten felsorolok:

- A Felsőmező 1500/15 hrsz alatti önkormányzati ingatlanra kiadott kosárlabda csarnok építésére vonatkozó kiviteli terveket és azok mellékleteit.

- 202/2017 (XI.27) képviselő-testületi határozatban említett Településszerkezeti terv T/2 tervlap módosítását (a T/2 tervlap hiányzik)

- Az AXIS Kft., az önkormányzat és a Cédrus Egyesület között létrejött szerződést és azok mellékleteit. (a Felsőmező 1500/15 hrsz és a kosárlabdacsarnokra vonatkozóan). Nem az ajánlatot, a szerződést.

- A szerződéseket és azok mellékleteit az önkormányzat, a Cédrus Egyesület, a közműkiváltó és a projektmenedzser között.
Az Urban PM Kft-vel kötött szerződést és annak mellékleteit a közműkiváltásra: „Az elmúlt években az alábbiakkal foglalkozott: (…) lebonyolította (…) nagymarosi kosárlabdacsarnok közműkiváltásait.” http://www.urbanpm.hu/rolunk

- 2025-1/2019 iktsz. Önkormányzat – Cédrus Egyesület Támogatási szerződés 20,484eFt „önrész” Önkormányzati saját forrásból való biztosításáról) – a támogatási szerződést és annak mellékleteit

- A környezeti hatástanulmányt a hrsz 1500/15 ingatlanra és környezetére, a kosárlabda csarnok építésére és fenntartására vonatkozóan is, minden mellékletével együtt.

- Az építkezés ütemtervét minden mellékletével együtt.

- Az üzemeltetési terveket minden mellékletével együtt.

- Önkormányzat – Cédrus Egyesület Támogatási szerződés (tervezetet vagy másolatot) - 1,8mFt 2020-ra – a szerződést és annak mellékleteit. Nem csak a határozatot, a szerződést is.

- 2020. december 15-i Cédrus tájékoztatója az aktuális helyzetről: I.fázis (eng.terv., kiviteli terv) elszámolva lezárva, II.fázis (kivitelezés) előkészítése folyik – feljegyzéseket, dokumentumokat, bemutatott terveket és azok mellékleteit. Ezeket sem küldték meg.

- A dokumentumokat, határozatokat, rendeleteket vagy jogszabályokat, minden mellékletükkel együtt, melyek igazolják, hogy a telek eladható, ugyanis jelenleg 15 évig nem elidgeníthető a 1500/15 hrsz. ingatlan
http://nagymaros.hu/1312013-vi-24-szamu-...
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a...
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a...

Továbbá kérem az alábbi dokumentumokat elektronikus másolatban megküldeni részemre, valamint Nagymaros város honlapján is nyilvánosságra hozni:

Képviselő-testületi határozat és felhatalmazás a polgármesternek az alábbi nyilatkozatok aláírására. Tehát nem a nyilatkozatokat kérem, hanem a felhatalmazást a testülettől arra, hogy a polgármester eljárhat az önkormányzat, a képviselő-testület nevében.
Ugyanis ha nincsnek képviselő-testületi határozatok, akkor kétséges, hogy a polgármester jogszerűen járt-e el a nyilatkozatok aláírásával. Képviselő-testületi határozatok nélkül, melyek kifejezetten kimondják, hogy engedélyezik a nyilatkozatok aláírását, a polgármester nem cselekedhet, nem írhat alá. Ha megteszi, azt magánszemélyként és nem a testület, az önkormányzat nevében eljáró polgármesterként teszi.

Az alábbi dokumentumokat küldjék meg kérem:
- képviselő testületi határozat, mely engedélyezi a 3706-1/2018 Nyilatkozat az önkormányzat nevében Magyar Állam javára jelzálogjog bejegyzéséhez
- képviselő testületi határozat, mely engedélyezi a 3706-2/2018 Nyilatkozat az önkormányzat nevében vagyonelem korlátozottan forgalomképes
- képviselő testületi határozat, mely engedélyezi a2025-5/2019 Nyilatkozat az önkormányzat nevében jelzálogjog alapításhoz előzetes hozzájárulásról
- képviselő testületi határozat, mely engedélyezi a2025-6/2019 Nyilatkozat az önkormányzat nevében az ingatlan tulajdonosa nyilatkozik, hogy az korlátozottan forgalomképes közvagyon
- képviselő testületi határozat, mely engedélyezi a2025-8/2019 Nyilatkozat az önkormányzat nevében az ingatlan tulajdonosaként és a létesítmény leendő üzemeltetőjeként 300mFt önrész vállalása 2020-2022 években, saját forrásból (egyetlen testületi határozat 61/2019 (IV.8.) ad meg önrészt, és az kizárólag 20.484.451 Ft).
Kérem csatolják a testületi határozatot, melyben eldöntötték, hogy engedélyezik a 300 millió Ft önrész nyilatkozatának polgármester általi aláírását.

Kelt: 2022. július 9.

Üdvözlettel:

Kilián Zoltán

Tisztelt Nagymaros Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

A válaszadási határidő lejárt, kérem küldjék meg számomra minden, az adatigénylésben kért dokumentumot elektronikus másolatban számomra elküldeni, valamint Nagymaros város honlapján is nyilvánosságra hozni.

Tájékoztatom, hogy a közérdekű adatigénylés válaszadási határideje 15 nap.

Kelt: 2022. szeptember 3.

Üdvözlettel:

Kilián Zoltán