Tisztelt Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

2020.07.06. napján ülésezett a Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottság, ahol 8 db önkormányzati bérlakás elidegenítéséről határozott átruházott jogkörben.
Kérdéseimhez kapcsolódóan az önkormányzat idevonatkozó rendelkezései közül relevánsak a következők:
Előterjesztések rendje, a sürgősségi előterjesztés, képviselői indítvány
2. § (I) A képviselő-testület ülésén megtárgyalandó előterjesztéseknek tartalmi és formai szempontból alkalmasnak kell lenniük arra, hogy a vita és határozathozatal eredményességét biztosítsák.
(la) Amennyiben a jegyzőnek az előterjesztéssel kapcsolatban formai észrevétele vagy olyan tartalmi észrevétele van, amely törvényességi szempontokat érint, köteles azt az előterjesztő felé a benyújtástól számított 3 munkanapon belül jelezni.
(2) Az előterjesztésnek tartalmaznia kell

b) az előterjesztés szövegében a témakörben korábban született döntésre való hivatkozást, és a javasolt döntés indokainak ismertetését,
c) a lehetséges alternatívák bemutatását,
d) az előterjesztő és az előkészítésben részt vevők megnevezését,
e) az előterjesztés mellékletében az előterjesztés egyeztetésében résztvevőket és véleményüket,
A tanácsnokok
3. §
(4)A tanácsnokok véleményét a feladatkörükbe tartozó témákban készülő előterjesztések készítése során ki kel! kérni. A tanácsnokok véleményüket írásban kifejthetik, amelyet az előterjesztéshez csatolni kell.

SZMSZ 3 . melléklet
Amennyiben az előterjesztésben szereplő kérdés, ügy, stb. eldöntéséhez olyan előzményi anyagok ismerete is szükséges, amely nem képezi az előterjesztés mellékletét, az előterjesztésben utalni kell arra, hogy kinek, hol, mikor, milyen módon van lehetősége ezen anyagok megismerésére.
1. A 2. pontban megjelölt előterjesztéseket, valamint a 3. pontban meghatározott indítványokat a 8. és a 9. pont szerinti ütemezéssel előzetes szakmai és törvényességi koordinációra kell bocsátani.
2. Szakmai koordináció:
a) Az előterjesztéseket, illetve a képviselői indítványokat egyeztetni kell mindazon tanácsnokokkal, bizottságokkal, a Polgármesteri Hivatal ágazat- és irodavezetőivel, valamint egyéb szervekkel, akik/amelyek feladatát, illetve hatáskörét az előterjesztés, illetve a képviselői indítvány érinti, továbbá akikkel/amelyekkel az egyeztetést a jogszabály előírja.
Az egyeztetést úgy kell lefolytatni, hogy a vélemény kialakításához az egyeztetésben részt vevőnek legalább 3 munkanap álljon a rendelkezésére.
b) A szakmai egyeztetésről a megkérdezettnek az előterjesztőhöz vagy az előterjesztés készítőjéhez írásban kell véleményét megküldenie, melyet az
előterjesztéshez (mellékletként) csatolni keli. Az egyeztetésre - ha az megtörtént
- az előterjesztés előlapján utalni kell (lásd: ELŐLAP minta).
c) A szakmai koordináció során tett észrevételekre, illetve az ezekkel kapcsolatos álláspontjára az előterjesztőnek, illetve a képviselői indítvány kezdeményezőjének az előterjesztés tárgyalása során ki keli térnie.
3. Törvényességi koordináció:
a) Az előterjesztéseket (ide értve a sürgősségi előterjesztéseket is), és a képviselői indítványokat - lehetőleg a szakmai koordináció után - törvényességi szempontból egyeztetni kell a jegyzővel.
b) A jegyző a törvényességi koordináció során ellenőrzi, hogy az előterjesztés megfelel-e a jogszabályi követelményeknek, illetve az SZMSZ előírásainak, így különösen:
- vizsgálja az előterjesztés, vagy a képviselői indítvány testületi megvitatásra és
állásfoglalásra alkalmasságát, továbbá, hogy a határozati javaslat és az előterjesztés, illetve a képviselői indítvány értékelő része összhangban áll-e,
- ellenőrzi a határozati javaslat törvényességét, főként a Képviselő-testület hatáskörére, valamint az egyéb jogszabályi követelményekre vonatkozó előírások betartását. A jegyző köteles írásban az előterjesztőt, illetve a képviselői indítvány kezdeményezőjét, valamint a polgármestert tájékoztatni, ha véleménye szerint az előterjesztés, illetve az indítvány törvényességi szempontból kifogásolható.
5.A kizárólag bizottsági megtárgyalásra készülő előterjesztésekre az SZMSZ-ben és az e mellékletben foglaltak az irányadók azzal, hogy az előterjesztések napirendre vételét a bizottság elnökével kell egyeztetni, valamint az előterjesztés szövegét írásban (papíron és elektronikusan) kell benyújtani a tervezett napirendre vételt megelőző 7 nappal korábban.
A bizottsági előterjesztéseket törvényességi szempontból - a jegyzőtől átadott hatáskörben - az aljegyző vizsgálja felül.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, mind a 8 ingatlan tekintetében a következőket:
- értékbecslések kivonatát, ha ez nem lehetséges, akkor az értékbecslések keltét és érvényességének időtartamát
- a 4 részletre megvásárolni kívánt ingatlan esetében a jövedelemigazolásokat, melyek igazolják a vásárlók fizetőképességét
- igazolja, hogy a bizottsági tagok 7 nappal az ülés előtt megkapták az előterjesztést
- ha az előzőre nemleges a válasza, akkor kérem ennek indoklását
- törvényességi szempontból megfelelő-e, hogy az előterjesztés leadását Ön 2020.07.02. napjával igazolta, az előterjesztések dátuma pedig egy nappal későbbi azaz 2020.07.03. napja, hogyan fordulhatott ez elő?
- tartalmi és törvényességi szempontból megfelelő-e ha az értékbecslések érvényességét, még a jegyző sem ellenőrzi (érvénytelen okiratra érvényes szerződést nem lehet kötni)
- az ülésen elhangzottak szerint eddig még egy ilyen előterjesztésnél sem került csatolásra az értékbecslés, így előfordulhat-e, hogy érvénytelen értékbecslések alapján kötöttek elidegenítési szerződéseket
- kérem tájékoztatását, hogy az elidegeníteni kívánt ingatlanokat, milyen jogcímen (piaci, költségalapú, szociális) bérelték a jelenlegi vásárlók
- kérem tájékoztatását, hogy mennyi volt ingatlanonként a havi bérleti díj
- ha és amennyiben szociális alapon történt a bérlés, akkor mikor volt az utolsó jövedelemellenőrzés a rászorultság tekintetében
- kérem tájékoztatását, hogy tartalmilag megfelelő-e az előterjesztés, ha nem teljesíti az SZMSZ-ben foglaltakat ( egyeztetés tanácsnokkal, alternatívák nincsenek, a megfelelő időtartamok nem kerülnek betartásra, nincsenek mellékletek ami alapján felelős döntést lehet hozni, nincs indoklás, miért szükséges az elidegenítés ami jelen esetben összesen több mint 60 milliós vagyonvesztéssel jár, nincs információ a vevők jövedelmi helyzetéről)
- kérem tájékoztatását, hogy a piaci, költségelvű és szociális alapon történő bérbeadások tekintetében mióta nem változott a bérleti díj

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. július 23.

Üdvözlettel:

Erdősi Éva

Jegyző, Budapest Főváros XXI.Ker. Csepeli Polgármesteri Hivatal,

2 Melléklet

Tisztelt Asszonyom!

 

Hivatkozással a lenti adatkérésére csatoltan küldöm a válaszlevelet és az
ahhoz tartozó mellékletet.

 

Tisztelettel:

dr. Szeles Gábor jegyző megbízása alapján

 

dr. Szabó-Unger Anikó

jegyzői kabinetvezető

 

-----Original Message-----
From: Erdősi Éva Erdősi Éva <[1][FOI #15370 email]>
Sent: Thursday, July 23, 2020 9:37 PM
To: "KözAdat Közérdekű adat igénylések Budapest XXI. kerület Csepel
Önkormányzat Polgármesteri Hivatal adatgazdánál"
<[2][Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat request - Önkormányzati bérlakások
elidegenítése - Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat Polgármesteri
Hivatal

 

Tisztelt Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

2020.07.06. napján ülésezett a Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi
Bizottság, ahol 8 db önkormányzati bérlakás elidegenítéséről határozott
átruházott jogkörben.

Kérdéseimhez kapcsolódóan az önkormányzat idevonatkozó rendelkezései közül
relevánsak a következők:

Előterjesztések rendje, a sürgősségi előterjesztés, képviselői indítvány

2.            § (I)  A képviselő-testület ülésén megtárgyalandó
előterjesztéseknek tartalmi és formai szempontból alkalmasnak kell lenniük
arra, hogy a vita és határozathozatal eredményességét biztosítsák.

(la)  Amennyiben a jegyzőnek az előterjesztéssel kapcsolatban formai
észrevétele vagy olyan tartalmi észrevétele van, amely törvényességi
szempontokat érint, köteles azt az előterjesztő felé a benyújtástól
számított 3 munkanapon belül jelezni.

(2)          Az előterjesztésnek tartalmaznia kell

 

b)           az előterjesztés szövegében a témakörben korábban született
döntésre való hivatkozást, és a javasolt döntés indokainak ismertetését,

c)            a lehetséges alternatívák bemutatását,

d)           az előterjesztő és az előkészítésben részt vevők
megnevezését,

e)           az előterjesztés mellékletében az előterjesztés
egyeztetésében résztvevőket és véleményüket,

A tanácsnokok

3.            §

(4)A tanácsnokok véleményét a feladatkörükbe tartozó témákban készülő
előterjesztések készítése során ki kel! kérni. A tanácsnokok véleményüket
írásban kifejthetik, amelyet az előterjesztéshez csatolni kell.

 

SZMSZ 3 . melléklet

Amennyiben az előterjesztésben szereplő kérdés, ügy, stb. eldöntéséhez
olyan előzményi anyagok ismerete is szükséges, amely nem képezi az
előterjesztés mellékletét, az előterjesztésben utalni kell arra, hogy
kinek, hol, mikor, milyen módon van lehetősége ezen anyagok megismerésére.

1.            A 2. pontban megjelölt előterjesztéseket, valamint a 3.
pontban meghatározott indítványokat a 8. és a 9. pont szerinti ütemezéssel
előzetes szakmai és törvényességi koordinációra kell bocsátani.

2.            Szakmai koordináció:

a)            Az előterjesztéseket, illetve a képviselői indítványokat
egyeztetni kell mindazon tanácsnokokkal, bizottságokkal, a Polgármesteri
Hivatal ágazat- és irodavezetőivel, valamint egyéb szervekkel,
akik/amelyek feladatát, illetve hatáskörét az előterjesztés, illetve a
képviselői indítvány érinti, továbbá akikkel/amelyekkel az egyeztetést a
jogszabály előírja.

Az egyeztetést úgy kell lefolytatni, hogy a vélemény kialakításához az
egyeztetésben részt vevőnek legalább 3 munkanap álljon a rendelkezésére.

b)           A szakmai egyeztetésről a megkérdezettnek az előterjesztőhöz
vagy az előterjesztés készítőjéhez írásban kell véleményét megküldenie,
melyet az

előterjesztéshez (mellékletként) csatolni keli. Az egyeztetésre - ha az
megtörtént

-              az előterjesztés előlapján utalni kell (lásd: ELŐLAP
minta).

c)            A szakmai koordináció során tett észrevételekre, illetve az
ezekkel kapcsolatos álláspontjára az előterjesztőnek, illetve a képviselői
indítvány kezdeményezőjének az előterjesztés tárgyalása során ki keli
térnie.

3.            Törvényességi koordináció:

a)            Az előterjesztéseket (ide értve a sürgősségi
előterjesztéseket is), és a képviselői indítványokat - lehetőleg a szakmai
koordináció után - törvényességi szempontból egyeztetni kell a jegyzővel.

b)           A jegyző a törvényességi koordináció során ellenőrzi, hogy az
előterjesztés megfelel-e a jogszabályi követelményeknek, illetve az SZMSZ
előírásainak, így különösen:

-              vizsgálja az előterjesztés, vagy a képviselői indítvány
testületi megvitatásra és

állásfoglalásra alkalmasságát, továbbá, hogy a határozati javaslat és az
előterjesztés, illetve a képviselői indítvány értékelő része összhangban
áll-e,

-              ellenőrzi a határozati javaslat törvényességét, főként a
Képviselő-testület hatáskörére, valamint az egyéb jogszabályi
követelményekre vonatkozó előírások betartását. A jegyző köteles írásban
az előterjesztőt, illetve a képviselői indítvány kezdeményezőjét, valamint
a polgármestert tájékoztatni, ha véleménye szerint az előterjesztés,
illetve az indítvány törvényességi szempontból kifogásolható.

5.A kizárólag bizottsági megtárgyalásra készülő előterjesztésekre az
SZMSZ-ben és az e mellékletben foglaltak az irányadók azzal, hogy az
előterjesztések napirendre vételét a bizottság elnökével kell egyeztetni,
valamint az előterjesztés szövegét írásban (papíron és elektronikusan)
kell benyújtani a tervezett napirendre vételt megelőző 7 nappal korábban.

A bizottsági előterjesztéseket törvényességi szempontból - a jegyzőtől
átadott hatáskörben - az aljegyző vizsgálja felül.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, mind a 8
ingatlan tekintetében a következőket:

- értékbecslések kivonatát, ha ez nem lehetséges, akkor az értékbecslések
keltét és érvényességének időtartamát

- a 4 részletre megvásárolni kívánt ingatlan esetében a
jövedelemigazolásokat, melyek igazolják a vásárlók fizetőképességét

- igazolja, hogy a bizottsági tagok 7 nappal az ülés előtt megkapták az
előterjesztést

- ha az előzőre nemleges a válasza, akkor kérem ennek indoklását

- törvényességi szempontból megfelelő-e, hogy az előterjesztés leadását Ön
2020.07.02. napjával igazolta, az előterjesztések dátuma pedig egy nappal
későbbi azaz 2020.07.03. napja, hogyan fordulhatott ez elő?

- tartalmi és törvényességi szempontból megfelelő-e ha az értékbecslések
érvényességét, még a jegyző sem ellenőrzi (érvénytelen okiratra érvényes
szerződést nem lehet kötni)

- az ülésen elhangzottak szerint eddig még egy ilyen előterjesztésnél sem
került csatolásra az értékbecslés, így előfordulhat-e, hogy érvénytelen
értékbecslések alapján kötöttek elidegenítési szerződéseket

- kérem tájékoztatását, hogy az elidegeníteni kívánt ingatlanokat, milyen
jogcímen (piaci, költségalapú, szociális) bérelték a jelenlegi vásárlók

- kérem tájékoztatását, hogy mennyi volt ingatlanonként a havi bérleti díj

- ha és amennyiben szociális alapon történt a bérlés, akkor mikor volt az
utolsó jövedelemellenőrzés a rászorultság tekintetében

- kérem tájékoztatását, hogy tartalmilag megfelelő-e az előterjesztés, ha
nem teljesíti az SZMSZ-ben foglaltakat ( egyeztetés tanácsnokkal,
alternatívák nincsenek, a megfelelő időtartamok nem kerülnek betartásra,
nincsenek mellékletek ami alapján felelős döntést lehet hozni, nincs
indoklás, miért szükséges az elidegenítés ami jelen esetben összesen több
mint 60 milliós vagyonvesztéssel jár, nincs információ a vevők jövedelmi
helyzetéről)

- kérem tájékoztatását, hogy a  piaci, költségelvű és szociális alapon
történő bérbeadások tekintetében mióta nem változott a bérleti díj

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2020. július 23.

 

Üdvözlettel:

 

Erdősi Éva

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[3][FOI #15370 email]

 

Ha a(z) Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
nem a(z) [4][Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:

[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #15370 email]
2. mailto:[Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
3. mailto:[FOI #15370 email]
4. mailto:[Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése