A 2419-es főút mellett lévő fahíd dokumentációi

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
Tisztelt Jegyzőasszony!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre oknyomozói munkám elkezdéséhez az alábbi információkat:
- A fenn megjelölt 2419-es főút melletti gyalogos fahíd tervezési dokumentációi 2019.szeptember hó 30-ig.
-Ugyanezen híd kivitelezési dokumentációi az előzőekben megjelölt időpontig.
- Pálosvörösmart településen elvégzett kötelező hídszemlék adatai, a szemlék jegyzőkönyvei, 2006 és 2019 szeptember 30. között.
- A településen 2022.szeptember 23-ra "hídszülinap" néven közterületen szervezett program területfoglalási és egyéb engedélyei.
-A helyi médiában megjelentek alapján a helyi óvodába idegen által idegen eredetű étel jutott be. Van-e erről érvényes ÁNTSZ és egyéb engedély a jelenlegi egészségügyi helyzetben.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Munkám elkezdéséhez segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. október 11.

Üdvözlettel:

Dezső András

Dr. Kozma Katalin,

1 Melléklet

Tisztelt Dezső András Úr!

Alábbi közérdekű adatigénylésére - kérdései sorrendjében - a következő
válaszokat adom.

- az eredeti, jelenleg lezárt gyalogos híd tervezési dokumentációja nem
lelhető fel az Önkormányzatnál,

- előzőekhez hasonlóan a lezárt híd kivitelezési dokumentációval sem
rendelkezünk,

- 2006 és 2019 között nincs nyoma annak, hogy a település hídjai
vonatkozásában a jogszabály által előírt szemlék, ellenőrzések
megtörténtek volna,

- a 2022. szeptember 23-ára szervezett közterületi program kapcsán senki
nem kért és kapott közterület-használati engedélyt,

- az előzőekben említett program kapcsán valóban kísérlet történt arra,
hogy a programra a szervezők által készíttetett tortából az óvoda
ellátottjai is részesüljenek. Az intézmény dolgozói azonban a felajánlást
- az előírásoknak megfelelően - megsemmisítették, nem került
felhasználásra, hiszen közegészségügyi szempontból ellenőrizetlen
élelmiszernek minősült.

Fentiek alapján az Ön által igényelt adatokat nem tudjuk megküldeni az Ön
részére, mert nem rendelkezünk velük. 

Felhívom figyelmét, hogy az Infotv. 31. § (1) – (3) bekezdései alapján a
közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása esetén annak
felülvizsgálata érdekében bírósághoz fordulhat. A pert az igény
elutasításának közlésétől számított harminc napon belül kell megindítani
az igényt elutasító közfeladatot ellátó szerv ellen.

Tisztelettel:

dr. Kozma Katalin

GYÖNGYÖSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

                                JEGYZŐJE

                   3200 Gyöngyös, Fő tér 13.

            [1][email address]

                               37/510-304

-----Original Message-----
From: Polgármesteri Hivatal Gyöngyös <[Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Sent: Tuesday, October 11, 2022 2:51 PM
To: Dr. Kozma Katalin <[email address]>
Subject: FW: Közérdekűadat igénylés - A 2419-es főút mellett lévő fahíd
dokumentációi

-----Original Message-----

From: Dezső András <[2][FOI #21176 email]>

Sent: Tuesday, October 11, 2022 1:54 PM

To: Polgármesteri Hivatal Gyöngyös <[3][Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>

Subject: Közérdekűadat igénylés - A 2419-es főút mellett lévő fahíd
dokumentációi

Tisztelt Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Tisztelt Jegyzőasszony!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre oknyomozói
munkám elkezdéséhez az alábbi információkat:

- A fenn megjelölt 2419-es főút melletti gyalogos fahíd tervezési
dokumentációi 2019.szeptember hó 30-ig.

-Ugyanezen híd kivitelezési dokumentációi  az előzőekben megjelölt
időpontig.

- Pálosvörösmart településen elvégzett kötelező hídszemlék adatai, a
szemlék jegyzőkönyvei, 2006 és 2019 szeptember 30. között.

- A településen 2022.szeptember 23-ra "hídszülinap" néven közterületen
szervezett program területfoglalási és egyéb engedélyei.

-A helyi médiában megjelentek alapján a helyi óvodába idegen által idegen
eredetű étel jutott be. Van-e erről érvényes ÁNTSZ és egyéb engedély a
jelenlegi egészségügyi helyzetben.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Munkám elkezdéséhez segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. október 11.

Üdvözlettel:

Dezső András

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[4][FOI #21176 email]

Is [5][Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] the wrong address for Közérdekűadat
requests to Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal? If so,
please contact us using this form:

[6]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[7]http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. mailto:[FOI #21176 email]
3. mailto:[Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
4. mailto:[FOI #21176 email]
5. mailto:[Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
6. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
7. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Tisztelt Dr. Kozma Katalin!
Köszönöm válaszát.

Üdvözlettel:

Dezső András

Dr. Kozma Katalin,

2 Melléklet

Tisztelt Dezső Úr!

Mellékelten megküldöm az ipari park kialakításával kapcsolatos
szerződéseket, testületi döntéseket.

Tisztelettel:

dr. Kozma Katalin

GYÖNGYÖSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

                                JEGYZŐJE

                   3200 Gyöngyös, Fő tér 13.

            [1][email address]

                               37/510-304

-----Original Message-----
From: Polgármesteri Hivatal Gyöngyös <[Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Sent: Monday, December 12, 2022 7:33 AM
To: Dr. Kozma Katalin <[email address]>
Subject: FW: Közérdekűadat igénylés - Ipari park

-----Original Message-----

From: Dezső András <[2][email address]>

Sent: Thursday, December 8, 2022 1:21 PM

To: Polgármesteri Hivatal Gyöngyös <[3][Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>

Subject: Közérdekűadat igénylés - Ipari park

Tisztelt Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

2019-2022 között az ipari park kialakításával kapcsolatos összes
adás-vételi szerződést ,amely az önkormányzat közreműködésével jött létre.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. december  8.

Üdvözlettel:

Dezső András

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[4][email address]

Is [5][Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] the wrong address for Közérdekűadat
requests to Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal? If so,
please contact us using this form:

[6]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[7]http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. mailto:[email address]
3. mailto:[Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
4. mailto:[email address]
5. mailto:[Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
6. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
7. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Dr. Kozma Katalin,

6 Melléklet

Tisztelt Dezső Úr!

Alábbi közérdek adatigénylésére mellékelten megküldöm a mátrafüredi
önkormányzati ingatlanokat érintő szerződéseket.

Adatkérésében feltett kérdésekre az alábbi választ adom:

- az adásvételi szerződések ügyvédi költségeit az Önkormányzat csak a
magánszemélyekkel kötött szerződések esetében viselte, átalányszerződéssel
foglalkoztatott ügyvéd átalánydíjában;

- tervdokumentáció nem áll rendelkezésünkre, hiszen nem az Önkormányzat a
beruházó;

- közvéleménykutatás nem készült a Mátrafüred Lakópark Kft. részére
értékesített ingatlanok vonatkozásában, a mátrafüredi strand és környéke
településrendezési eszközök elfogadása során ugyanakkor a jogszabályban
előírt lakossági és partnerségi felhívások megjelentek a város honlapján,
az Ingyen Piac hirdetési újságban;

- a Mátrafüred Lakópark Kft. által megvásárolt ingatlanok esetében  a
szerződések tartalmazzák a döntés hozó személyét (Képviselő-testület
pályázat alapján, illetve Vagyonrendeleti felhatalmazás alapján a
Polgármester);

- a rendezési tervmódosításra vonatkozó dokumentumokat mellékelek, a
rendezési tervet a KőszeghyArt Tervezők Bt. készítette.

Tisztelettel:

dr. Kozma Katalin

GYÖNGYÖSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

                                JEGYZŐJE

                   3200 Gyöngyös, Fő tér 13.

            [1][email address]

                               37/510-304

-----Original Message-----
From: Polgármesteri Hivatal Gyöngyös <[Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Sent: Monday, December 12, 2022 7:33 AM
To: Dr. Kozma Katalin <[email address]>
Subject: FW: Közérdekűadat igénylés - Mátrafüredi ingatlanok 2019-2022

-----Original Message-----

From: Dezső András <[2][email address]>

Sent: Thursday, December 8, 2022 1:15 PM

To: Polgármesteri Hivatal Gyöngyös <[3][Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>

Subject: Közérdekűadat igénylés - Mátrafüredi ingatlanok 2019-2022

Tisztelt Gyöngyös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

-a gyöngyösi önkormányzat 2019 és 2022 között készült mátrafüredi
ingatlanok adás-vételével kapcsolatos dokumentumait. Az érdeklődésem
középpontjában elsősorban a régi strand és az önkormányzati üdülő területe
van.

-Kérem az erre vonatkozó szerződéseket, ügyvédi költségeket ,dátumokat.

-Kérem az ingatlanok felhasználásának tervdokumentációját.

-Készült-e közvéleménykutatás a terület felhasználásáról?

-A rendkívüli jogrendben a mátrafüredi inagatlanokkal kapcsolatos összes
adás-vételt.

-A polgármester kikérte-e a testület véleményét?Erről készült-e írásos
dokumentáció? Ha igen,kérem ezeket is.

-2019 és 22 között hány alkalommal készült településrendezési
tervmódosítás,amely a fenn említett területeket érintette? Miért volt rá
szükség? Ki készítette?