Nemzeti Mobil Fizetési Rendszer és C-171/17. sz. Európai Bírósági ítéletnek való megfelelés

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Innovációs és Technológiai Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a következő pontokban kifejtettekre vonatkozó válaszait:

1. Kérem, tegye számomra megismerhetővé a Nemzeti Mobil Fizetési Rendszer működtetésére vonatkozóan az informatikáért felelős miniszter és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. között kötött közszolgáltatási szerződést teljes terjedelmében esetleges mellékleteivel és módosításaival. Tudomásom szerint a hivatkozott Közszolgáltatási szerződés 2013. június 28-án került aláírásra, majd ezt követően 2018. december 20-án 2022.december 31-ig került meghosszabbításra.
2. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 2019. évre vonatkozó beszámolójában szerepel, hogy az Európai Unió Bírósága C-171/17. számú ügyben hozott "ítéletének való megfelelés tárgyában a Bizottság főigazgatója 2018. december 14-én megkeresést küldött, melyben tájékoztatást kért az ítéletnek való megfelelés érdekében tervezett intézkedésekről, illetve azok elfogadásának ütemezéséről.
A Magyar Kormány válaszlevelében rögzítésre került, hogy a Kormány kész arra, hogy módosítsa a szabályozást és új szabályozási keretet hozzon létre, amelyben már az egységes szolgáltatás egy koncessziós rendszerben kerülne biztosításra összhangban a bírósági ítéletben is megfogalmazott ajánlásokkal. 2019. szeptember hónapban a Bizottság részére megküldésre került a mobilfizetési szolgáltatásokkal kapcsolatos korlátozásoknak uniós joggal való összeegyeztethetősége tárgyában indított 2013/4163. számú kötelezettségszegési eljárásban az Európai Unió Bírósága C-171/17. számú ügyben hozott ítéletének való megfelelés tárgyában küldött hivatalos felszólításra adott magyar válasz, amely tartalmazta a törvényi és kormányrendeleti szabályozás tervezetét."
Kérem, tegye számomra megismerhetővé a kérdésben említett Európai Bizottsági megkeresés(eke)t és az azokra adott hivatalos válaszokat teljes terjedelmükben! Különösen a törvényi és kormányrendeleti szabályozás tervezetére vonatkozó részeket a jogszabálytervezetekkel tegye megismerhetővé, melyekből már elfogadott és kihirdetett jogszabály lett!
3. A koncessziós eljárást megalapozó jogszabályokban kikötésre került, hogy a közszolgáltatók a terméküket kizárólag az egységes rendszeren keresztül jogosultak elektronikusan értékesíteni. A koncessziós eljárással megvalósítani tervezett piacnyitás során miért kerül jogszabályban korlátozásra illetve tiltásra, hogy az egyes közszolgáltatók saját (vagy akár más) elektronikus értékesítési csatornán keresztül értékesíthessék szolgáltatásaikat? Kérem, fejtse ki számomra az emögötti indokokat, melyeket az elfogadott jogszabályi indoklásban nem találtam!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. június 21.

Üdvözlettel:

Kiss Katalin

Sajtó (ITM), Innovációs és Technológiai Minisztérium

1 Melléklet

Tisztelt Kiss Katalin!

Közérdekű adatigénylésével kapcsolatban kérjük, fogadja mellékelten
csatolt válaszlevelünket.

Üdvözlettel:

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Kommunikációs Főosztály

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése

Sajtó (ITM), Innovációs és Technológiai Minisztérium

5 Melléklet