Tisztelt Bethlen Gábor Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre minden olyan dokumentumot, amelyet Önök a

Székelyföld Labdarúgó Akadémia
FK Csíkszereda Egyesület
Dunaszerdahelyi Labdarúgó Akadémia

támogatására megítélt támogatással kapcsolatban kezelnek, különösen a támogatott támogatásra irányuló kérelmét, a támogató támogatásra vonatkozó belső előterjesztését, valamint a döntés tárgyában megtartott bármilyen ülés jegyzőkönyvét, támogatottaktól kapott beszámolót, amelyet a szervezetek a támogatással és annak felhasználásával kapcsolatban készítettek, valamint a szerződéseket, és az azok alapján teljesített kifizetéseket. Kérem, amennyiben van adatuk arról, hogy a támogatottak maguk kikkel kötöttek szerződéseket, azon cégek listáját is küldjék, megjelölve a szerződött összeget és a szerződés tárgyát.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2018. augusztus 3.

Üdvözlettel:

Oroszi Babett

Vitézné Deák Katalin, Bethlen Gábor Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

1 Melléklet

Tisztelt Oroszi Babett!

 

Hivatkozva a 2018. augusztus 3. napján megküldött közérdekű
adatigénylésére, Erdélyi Rudolf vezérigazgató úr megbízásából
tájékoztatom, hogy az adatigények jelentős terjedelmű dokumentációt
érintenek, így a kért adatok megismerését személyes konzultáció és
iratbetekintés útján tudjuk biztosítani.

 

A betekintés javasolt időpontja: 2018. szeptember 4-7. között
(kedd-péntek) 9-14 óra közötti időpontban. Kérem, legyen szíves megjelölni
azt a 2 órás időintervallumot a javasolt időszakban, amely megfelelő Önnek
a betekintésre.

 

Válaszát előre is köszönöm.

 

Üdvözlettel:

 

Vitézné Deák Katalin

támogatásfinanszírozási igazgató

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.
[1]bga_logo.png
Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf. 70.

Tel.: +36 1 795 6210

Mobil: +36 30 190 2944

E-mail: [2][email address]

 

 

-----Original Message-----

From: Oroszi Babett [[3]mailto:[FOI #11456 email]]

Sent: Friday, August 03, 2018 2:50 PM

To: Info (BGAZRT)

Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Labdarúgó akadémiák
támogatása

 

Tisztelt Bethlen Gábor Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre minden
olyan dokumentumot, amelyet Önök a

 

Székelyföld Labdarúgó Akadémia

FK Csíkszereda Egyesület

Dunaszerdahelyi Labdarúgó Akadémia

 

támogatására megítélt támogatással kapcsolatban kezelnek, különösen a
támogatott támogatásra irányuló kérelmét, a támogató támogatásra vonatkozó
belső előterjesztését, valamint a döntés tárgyában megtartott bármilyen
ülés jegyzőkönyvét,  támogatottaktól kapott beszámolót, amelyet a
szervezetek a támogatással és annak felhasználásával kapcsolatban
készítettek, valamint a szerződéseket, és az azok alapján teljesített
kifizetéseket. Kérem, amennyiben van adatuk arról, hogy a támogatottak
maguk kikkel kötöttek szerződéseket, azon cégek listáját is küldjék,
megjelölve a szerződött összeget és a szerződés tárgyát.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a [4]kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2018. augusztus  3.

 

Üdvözlettel:

 

Oroszi Babett

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[5][FOI #11456 email]

 

Ha a(z) Bethlen Gábor Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nem a(z)
[6][Bethlen Gábor Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:

[7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[8]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra ([9]kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[email address]
3. mailto:[FOI #11456 email]
4. http://kimittud.atlatszo.hu/
5. mailto:[FOI #11456 email]
6. mailto:[Bethlen Gábor Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. request email]
7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
8. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
9. http://kimittud.atlatszo.hu/

idézett részek elrejtése

Tisztelt Vitézné Deák Katalin!

Nagyon köszönöm a lehetőséget! Szeptember 4-én 11-13 óráig megfelelhet Önöknek?

Üdvözlettel:

Oroszi Babett

Vitézné Deák Katalin, Bethlen Gábor Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Kedves Levélíró!

 

2018. augusztus 17-ig szabadságon vagyok, a leveleimet csak korlátozottan
tudom olvasni, ezért kérem, hogy sürgős esetben  Csorvási Melinda Ildikó
kolléganőmet  (tel: +361 896 3471, [email address])
legyen szíves keresni.

 

Köszönettel: Vitézné Deák Katalin

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése

Vitézné Deák Katalin, Bethlen Gábor Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

1 Melléklet

Kedves Babett!

 

Igen, várjuk a betekintésre 2018. szeptember 4-én (kedden) 11-13 óra
között a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (1016 Budapest, Gellérthegy u.
30-32.) I. emeleti tárgyalójában.

 

Üdvözlettel:

 

Vitézné Deák Katalin

támogatásfinanszírozási igazgató

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.
[1]bga_logo.png
Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf. 70.

Tel.: +36 1 795 6210

Mobil: +36 30 190 2944

E-mail: [2][email address]

 

 

-----Original Message-----
From: Oroszi Babett [mailto:[FOI #11456 email]]
Sent: Thursday, August 16, 2018 9:59 AM
To: Vitézné Deák Katalin
Subject: Re: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Labdarúgó akadémiák
támogatása

 

Tisztelt Vitézné Deák Katalin!

 

Nagyon köszönöm a lehetőséget! Szeptember 4-én 11-13 óráig megfelelhet
Önöknek?

 

Üdvözlettel:

 

Oroszi Babett

 

-----Original Message-----

 

Tisztelt Oroszi Babett!

 

 

 

Hivatkozva a 2018. augusztus 3. napján megküldött közérdekű 
adatigénylésére, Erdélyi Rudolf vezérigazgató úr megbízásából 
tájékoztatom, hogy az adatigények jelentős terjedelmű dokumentációt 
érintenek, így a kért adatok megismerését személyes konzultáció és 
iratbetekintés útján tudjuk biztosítani.

 

 

 

A betekintés javasolt időpontja: 2018. szeptember 4-7. között

(kedd-péntek) 9-14 óra közötti időpontban. Kérem, legyen szíves
megjelölni  azt a 2 órás időintervallumot a javasolt időszakban, amely
megfelelő Önnek  a betekintésre.

 

 

 

Válaszát előre is köszönöm.

 

 

 

Üdvözlettel:

 

 

 

Vitézné Deák Katalin

 

támogatásfinanszírozási igazgató

 

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

 

1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.

[1]bga_logo.png

Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf. 70.

 

Tel.: +36 1 795 6210

 

Mobil: +36 30 190 2944

 

E-mail: [2][email address]

 

 

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[3][FOI #11456 email]

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

-------------------------------------------------------------------

 

 

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[email address]
3. mailto:[FOI #11456 email]
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Tisztelt Vitézné Deák Katalin!

Köszönöm a lehetőséget a betekintésre, sajnos azonban a két órás intervallum nem volt elegendő arra, hogy alaposan átvizsgáljam a dokumentumokat.

Ugyanakkor, nekem és kollégáinak is könnyebség lenne, ha megküldenék azokat a dokumentumokat, melyekre szükségem van. Ez nem nagy számú dokumentum, az alábbiakról lenne szó:

Az adatigénylésemben szereplő akadémiák/fociklubok támogatásával kapcsolatosan a

- támogatási kérelmek
- az államtitkári javaslatok a támogatásokkal kapcsolatosan
- támogatási szerződések (és módosításaik)
- költségtervek
- beszámolók
- pénzügyi elszámolási összesítők

Örülnék, ha megkaphatnám ezeket az adatokat, amennyiben viszont erre nincs lehetőség, akkor szeretnék kérni még néhány órát betekinteni ezekbe a dokumentumokba.

Üdvözlettel:

Oroszi Babett

Pulai Gábor dr., Bethlen Gábor Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

1 Melléklet

Tisztelt Oroszi Babett!

Hivatkozva a 2018. szeptember 5. napján alábbiakban megküldött levelére,
tájékoztatom, hogy a kért adatok megismerését egy második személyes
konzultáció és iratbetekintés útján javasoljuk biztosítani.

A betekintés javasolt időpontja: 2018. szeptember 24-28. között
(hétfő-péntek) 9-14 óra közötti időpontban. Kérem, legyen szíves
megjelölni azt a 2 órás időintervallumot a javasolt időszakban, amely
megfelelő Önnek a betekintésre.

Válaszát előre is köszönjük.

 

Üdvözlettel,

 

dr. Pulai Gábor

titkárságvezető

Vezérigazgatóság

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
[1]cid:[email protected]
1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.

Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.
70.

Tel.: +36 1 795 2012

E-mail: [2][email address]

 

 

-----Original Message-----

From: Oroszi Babett [[3]mailto:[FOI #11456 email]]

Sent: Wednesday, September 5, 2018 10:09 AM

To: Vitézné Deák Katalin

Subject: RE: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Labdarúgó akadémiák
támogatása

 

Tisztelt Vitézné Deák Katalin!

 

Köszönöm a lehetőséget a betekintésre, sajnos azonban a két órás
intervallum nem volt elegendő arra, hogy alaposan átvizsgáljam a
dokumentumokat.

 

Ugyanakkor, nekem és kollégáinak is könnyebség lenne, ha megküldenék
azokat a dokumentumokat, melyekre szükségem van. Ez nem nagy számú
dokumentum, az alábbiakról lenne szó:

 

Az adatigénylésemben szereplő akadémiák/fociklubok támogatásával
kapcsolatosan a

 

- támogatási kérelmek

- az államtitkári javaslatok a támogatásokkal kapcsolatosan

- támogatási szerződések (és módosításaik)

- költségtervek

- beszámolók

- pénzügyi elszámolási összesítők

 

Örülnék, ha megkaphatnám ezeket az adatokat, amennyiben viszont erre nincs
lehetőség, akkor szeretnék kérni még néhány órát betekinteni ezekbe a
dokumentumokba.

 

Üdvözlettel:

 

Oroszi Babett

 

-----Original Message-----

 

Kedves Babett!

 

 

 

Igen, várjuk a betekintésre 2018. szeptember 4-én (kedden) 11-13 óra 
között a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (1016 Budapest, Gellérthegy u.

30-32.) I. emeleti tárgyalójában.

 

 

 

Üdvözlettel:

 

 

 

Vitézné Deák Katalin

 

támogatásfinanszírozási igazgató

 

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

 

1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.

[1]bga_logo.png

Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf. 70.

 

Tel.: +36 1 795 6210

 

Mobil: +36 30 190 2944

 

E-mail: [2][email address]

 

 

 

 

 

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[4][FOI #11456 email]

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

-------------------------------------------------------------------

 

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[email address]
3. mailto:[FOI #11456 email]
4. mailto:[FOI #11456 email]
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Tisztelt Pulai Gábor dr.!

Nagyon köszönöm a választ és a lehetőséget

Szeptember 25-én érkeznék 10 órakor, és akkor 12.00-ig maradnék.

Üdvözlettel:

Oroszi Babett

Pulai Gábor dr., Bethlen Gábor Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Tisztelt Oroszi Babett!

Köszönjük szépen a visszajelzést, várjuk a megjelölt időpontban.

Üdvözlettel,
Pulai Gábor

-----Original Message-----
From: Oroszi Babett [mailto:[FOI #11456 email]]
Sent: Monday, September 17, 2018 3:11 PM
To: Pulai Gábor dr.
Subject: Re: FW: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Labdarúgó akadémiák támogatása

Tisztelt Pulai Gábor dr.!

Nagyon köszönöm a választ és a lehetőséget

Szeptember 25-én érkeznék 10 órakor, és akkor 12.00-ig maradnék.

Üdvözlettel:

Oroszi Babett

-----Original Message-----

Tisztelt Oroszi Babett!

Hivatkozva a 2018. szeptember 5. napján alábbiakban megküldött levelére, tájékoztatom, hogy a kért adatok megismerését egy második személyes konzultáció és iratbetekintés útján javasoljuk biztosítani.

A betekintés javasolt időpontja: 2018. szeptember 24-28. között
(hétfő-péntek) 9-14 óra közötti időpontban. Kérem, legyen szíves megjelölni azt a 2 órás időintervallumot a javasolt időszakban, amely megfelelő Önnek a betekintésre.

Válaszát előre is köszönjük.

Üdvözlettel,

dr. Pulai Gábor

titkárságvezető

Vezérigazgatóság

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
[1]cid:[email protected]
1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.

Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.
70.

Tel.: +36 1 795 2012

E-mail: [2][email address]

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #11456 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

________________________________

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not the intended recipient, please telephone or email the sender and delete this message and any attachment from your system. Please note that any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése

Tisztelt Pulai Gábor dr.!

Köszönöm szépen a lehetőséget a többszöri betekintésre, egyben szeretnék kikérni Önöktől egy szerződést, amely a DAC Akadémiával kapcsolatos.

Az iratok tanúsága szerint a DAC Akadémia vásárolt egy telket az E.C.H.S. nevű szervezettől, 69,4 millió forint értékben. Ezt a szerződést szeretném Önöktől kikérni (a telekvásárlást a BGA által biztosított támogatásokból fedezték)

Köszönöm szépen előre is!

Üdvözlettel:

Oroszi Babett

Pulai Gábor dr., Bethlen Gábor Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

3 Melléklet

Tisztelt Oroszi Babett!

Hivatkozva a 2018. október 16. napján Társaságunk felé benyújtott
közérdekű adatigénylésére, Erdélyi Rudolf vezérigazgató úr megbízásából
mellékelten továbbítom a kért adásvételi szerződést, illetve annak
módosítását.

 

Tisztelettel,

 

dr. Pulai Gábor

kabinetfőnök

Vezérigazgatói Kabinet

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

[1]BGA_LOGO_NEW_106x104 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.

Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf. 70.

Tel: +36 1 795 2012

Mobil: +36 30 834 24 32

E-mail: [email address]

 

-----Original Message-----
From: Oroszi Babett [mailto:[FOI #11456 email]]
Sent: Tuesday, October 16, 2018 2:20 PM
To: Pulai Gábor dr.
Subject: RE: FW: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Labdarúgó
akadémiák támogatá

 

Tisztelt Pulai Gábor dr.!

 

Köszönöm szépen a lehetőséget a többszöri betekintésre, egyben szeretnék
kikérni Önöktől egy szerződést, amely a DAC Akadémiával kapcsolatos.

 

Az iratok tanúsága szerint a DAC Akadémia vásárolt egy telket az E.C.H.S.
nevű szervezettől, 69,4 millió forint értékben. Ezt a szerződést szeretném
Önöktől kikérni (a telekvásárlást a BGA által biztosított támogatásokból
fedezték)

 

Köszönöm szépen előre is!

 

Üdvözlettel:

 

Oroszi Babett

 

-----Original Message-----

 

Tisztelt Oroszi Babett!

 

Köszönjük szépen a visszajelzést, várjuk a megjelölt időpontban.

 

Üdvözlettel,

Pulai Gábor

 

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[FOI #11456 email]

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

-------------------------------------------------------------------

 

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links

idézett részek elrejtése

Tisztelt Pulai Gábor dr.!

Szeretném még Önöktől elektronikus formában elkérni azt a kérelmet, amelyet Szondy Zoltán nyújtott be 2013-ban Répás Zsuzsanna államtitkárhoz, és amely alapján 200 millió forint támogatást kapott az FK Csíkszereda, továbbá az erre a támogatásra vonatkozó államtitkári javaslatot.

Üdvözlettel:

Oroszi Babett

Vitézné Deák Katalin, Bethlen Gábor Alap - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

1 Melléklet

Tisztelt Oroszi Babett!
Erdélyi Rudolf vezérigazgató úr megbízásából csatolva küldöm a kért
dokumentumokat (támogatási kérelem és feljegyzés).
Üdvözlettel, 
Vitézné Deák Katalin

-----Original Message-----
From: Oroszi Babett [[1]mailto:[FOI #11456 email]]
Sent: Thursday, November 15, 2018 1:57 PM
To: Pulai Gábor dr.
Subject: Re: FW: FW: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Labdarúgó
akadémiák támogatá

Tisztelt Pulai Gábor dr.!

Szeretném még Önöktől elektronikus formában elkérni azt a kérelmet,
amelyet Szondy Zoltán nyújtott be 2013-ban Répás Zsuzsanna
államtitkárhoz, és amely alapján 200 millió forint támogatást kapott az
FK Csíkszereda, továbbá az erre a támogatásra vonatkozó államtitkári
javaslatot.

Üdvözlettel:

Oroszi Babett

-----Original Message-----

Tisztelt Oroszi Babett!

 Hivatkozva a 2018. október 16. napján Társaságunk felé benyújtott 
közérdekű adatigénylésére, Erdélyi Rudolf vezérigazgató úr megbízásából 
mellékelten továbbítom a kért adásvételi szerződést, illetve annak 
módosítását.

  

 Tisztelettel,

  

 dr. Pulai Gábor

 kabinetfőnök

 Vezérigazgatói Kabinet

 Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

 [1]BGA_LOGO_NEW_106x104 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.

 Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf. 70.

 Tel: +36 1 795 2012

 Mobil: +36 30 834 24 32

 E-mail: [email address]

  

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[2][FOI #11456 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[3]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #11456 email]
2. mailto:[FOI #11456 email]
3. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése