Keresztesi Balázs és Herczeg Mariann Dunavarsányi Városgazdálkodási kft-nél betöltött tisztségei, juttatásai
Tisztelt Dunavarsány Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni az alábbi dokumentumokat:
Hivatkozással arra a köztudomású tényre, hogy Herczeg Mariann a Dunavarsányi Városgazdálkodási Kft. Ügydöntő Felügyelő Bizottságának elnöki tisztségét, Keresztesi Balázs pedig ugyanezen bizottság tagi/elnöki tisztségét töltötte be, az Infotv. 3. § 5. és 6. pontja alapján kérem az alábbi, az Önkormányzat mint a Dunavarsányi Városgazdálkodási Kft alapító és tulajdonos kezelésében lévő dokumentumok kiadását:
1./ A Herczeg Mariann és Keresztesi Balázs felügyelő bizottsági tagságának/elnökségének időtartama alatt részükre megállapított és kifizetett havi tiszteletdíjak összegeit, valamint az erről szóló alapítói (képviselő-testületi) határozatok másolatát.
2./ A nevezett tisztségviselők közreműködésével készült, a Dunavarsányi Városgazdálkodási Kft. éves működését, üzleti terveit vagy számviteli beszámolóit véleményező Felügyelő Bizottsági jelentések és jegyzőkönyvek másolatát az érintett megbízatási időszakukból.
3./ Az Önkormányzat és szervei által hozott azon alapítói határozatokat és előterjesztéseket, amelyek ezen tisztségviselők megválasztására, feladatkörük kijelölésére, vagy tisztségük megszűnésére/visszahívására vonatkoznak.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. július 20.
Üdvözlettel:
Kiss István
Tisztelt Szabó Ilona / Tisztelt Kiss István!
Mellékelten küldjük a közérdekű adatirénylére a válaszlevelet.
Üdvözlettel:
dr. Szilágyi Ákos jegyző megbízásából:
Horváth Andrea
jegyzői referens
humánpolitikai előadó
képzési referens
anyakönyvvezető
06-24-521-049
Horváth Andrea
jegyzői referens
humánpolitikai előadó
képzési referens
anyakönyvvezető
06-24-521-049
-----Original Message-----
From: Szabó Ilona <[adatigénylés #31037 e-mail]>
Sent: Monday, July 20, 2026 3:45 PM
To: KözAdat igénylések Dunavarsány Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal adatgazdánál <[Dunavarsány Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Keresztesi Balázs és Herczeg Mariann Dunavarsányi Városgazdálkodási kft-nél betöltött tisztségei, juttatásai
Tisztelt Dunavarsány Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni az alábbi dokumentumokat:
Hivatkozással arra a köztudomású tényre, hogy Herczeg Mariann a Dunavarsányi Városgazdálkodási Kft. Ügydöntő Felügyelő Bizottságának elnöki tisztségét, Keresztesi Balázs pedig ugyanezen bizottság tagi/elnöki tisztségét töltötte be, az Infotv. 3. § 5. és 6. pontja alapján kérem az alábbi, az Önkormányzat mint a Dunavarsányi Városgazdálkodási Kft alapító és tulajdonos kezelésében lévő dokumentumok kiadását:
1./ A Herczeg Mariann és Keresztesi Balázs felügyelő bizottsági tagságának/elnökségének időtartama alatt részükre megállapított és kifizetett havi tiszteletdíjak összegeit, valamint az erről szóló alapítói (képviselő-testületi) határozatok másolatát.
2./ A nevezett tisztségviselők közreműködésével készült, a Dunavarsányi Városgazdálkodási Kft. éves működését, üzleti terveit vagy számviteli beszámolóit véleményező Felügyelő Bizottsági jelentések és jegyzőkönyvek másolatát az érintett megbízatási időszakukból.
3./ Az Önkormányzat és szervei által hozott azon alapítói határozatokat és előterjesztéseket, amelyek ezen tisztségviselők megválasztására, feladatkörük kijelölésére, vagy tisztségük megszűnésére/visszahívására vonatkoznak.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. július 20.
Üdvözlettel:
Kiss István
-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[adatigénylés #31037 e-mail]
Hibás a(z) [Dunavarsány Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal kérő e-mail] cím a(z) Dunavarsány Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal részére benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap segítségével:
http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
http://kimittud.hu/help/officers
Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok közzététele késik.
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.