Tisztelt Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

A Csepeli Strandot felújító vállalkozóval május 28-án még szerződést módosított a bruhézást menedzselő önkormányzati cég. Ezután négy nappal a polgármester azt állította a vállalkozó levonult. Majd ezt arra módosították, hogy nem levonult, hanem levonultatták.

Miért állította azt a polgármester, hogy a vállalkozó levonult, ha nem ez történt?

Miért módosították a szerződést május 28-án, ha néhány nappal később arra hivatkozva bontottak szerződést, hogy láthatóan nem lesz kész a vállalkozó?

Borbély Lénárd június 1-ei FB-posztja 30-40 százalékos készültséget emleget, az önkormányzati kommunikációs guru, Ábel Attila szerint valójában 50 milliónyi munka készült el, ami a 20 százalékot sem éri el. Ki mondott igazat? A polgármester, vagy Ábel?

A május 28-ai szerződésmódosítás szerint a csúszás oka, hogy a helyi tervtanács átterveztetette a projektet. Ha a tervtanács a ludas, miért a vállalkozón verték el a port?

Miért állítja az önkormányzat a hivatalos kommunikációjában, hogy azért is kellett szeruződést bontani, mert a kötbér elvitte volna a vállalkozó vállalási díját, miközben az csak a teljes összeg 30 százaléka lehetett volna?

Van e apolgármesternek utasítási joga a vagyonkezelő vezetője felé? Hiszen az világosan látszik, hogy strand-ügyben a polgármester, nem pedig a cég vezetője döntött!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. június 24.

Üdvözlettel:

Bogád Zoltán

Takó Szabolcs,

1 Melléklet

Tisztelt Bogád Zoltán!

Alábbi adatigénylésére csatolva önkormányzatunk hivatalos válasza.

-----Original Message-----
From: Bogád Zoltán <[FOI #12958 email]>
Sent: Monday, June 24, 2019 8:39 AM
To: "KözAdat Közérdekű adat igénylések Budapest XXI. kerület Csepel
Önkormányzat Polgármesteri Hivatal adatgazdánál" <[Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Csepeli strand

Tisztelt Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

A Csepeli Strandot felújító vállalkozóval május 28-án még szerződést
módosított a bruhézást menedzselő önkormányzati cég. Ezután négy nappal a
polgármester azt állította a vállalkozó levonult. Majd ezt arra
módosították, hogy nem levonult, hanem levonultatták.

Miért állította azt a polgármester, hogy a vállalkozó levonult, ha nem ez
történt?

Miért módosították a szerződést május 28-án, ha néhány nappal később arra
hivatkozva bontottak szerződést, hogy láthatóan nem lesz kész a
vállalkozó?

Borbély Lénárd június 1-ei FB-posztja 30-40 százalékos készültséget
emleget, az önkormányzati kommunikációs guru, Ábel Attila szerint
valójában 50 milliónyi munka készült el, ami a 20 százalékot sem éri el.
Ki mondott igazat? A polgármester, vagy Ábel?

A május 28-ai szerződésmódosítás szerint a csúszás oka, hogy a helyi
tervtanács átterveztetette a projektet. Ha a tervtanács a ludas, miért a
vállalkozón verték el a port?

Miért állítja az önkormányzat a hivatalos kommunikációjában, hogy azért is
kellett szeruződést bontani, mert a kötbér elvitte volna a vállalkozó
vállalási díját, miközben az csak a teljes összeg 30 százaléka lehetett
volna?

Van e apolgármesternek utasítási joga a vagyonkezelő vezetője felé? Hiszen
az világosan látszik, hogy strand-ügyben a polgármester, nem pedig a cég
vezetője döntött!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. június 24.

Üdvözlettel:

Bogád Zoltán

Üdvözlettel,

Takó Szabolcs
sajtófőnök
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata
+36.70.457.4866
[1]www.Csepel.hu
[2]https://www.facebook.com/csepelXXI

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. http://www.csepel.hu/
2. https://www.facebook.com/csepelXXI

idézett részek elrejtése