Tisztelt Eszterházy Károly Katolikus Egyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, illetve szervezeti egységei által üzemeltetett hivatalos Facebook-oldalak moderálási szabályaira és gyakorlatára vonatkozó alábbi információkat, különös tekintettel a Média és Design Intézet oldalára (https://www.facebook.com/mediadesigneger/).

1. Kérem szíveskedjenek megküldeni az SZMSZ I. kötet 7. § (1) h) pontjában az intézményfejlesztési stratégia részstratégiájaként nevesített kommunikációs stratégiát és arculati kézikönyvet. Ezek egyike sem szerepel az Egyetem honlapján közzétett szabályzatok között.

2. Tartalmaz-e a fenti két dokumentum, az SZMSZ I. kötet XI. fejezetének „A médiával való kapcsolattartás rendje" című része, vagy bármely egyéb belső szabályzat, rektori utasítás, ügyrend vagy körlevél rendelkezést az Egyetem közösségi média felületeinek működtetésére, a hozzászólások moderálására és törlésére, valamint felhasználók letiltására? Amennyiben igen, kérem az érintett dokumentum megküldését vagy a vonatkozó rendelkezések megjelölését.

3. Amennyiben létezik ilyen szabályozás, nyilvánosan elérhető-e? Kérem a közzététel helyének (URL) megjelölését. Ha nem nyilvános, kérem ennek indokát.

4. A Média és Design Intézet Facebook-oldala az Egyetem hivatalos kommunikációs csatornájának minősül-e?

5. Mely szervezeti egység, illetve milyen munkakörben eljáró személyek jogosultak az Egyetem, illetve szervezeti egységei Facebook-oldalainak kezelésére, hozzászólások törlésére és felhasználók letiltására? A kérdést arra tekintettel teszem fel, hogy az SZMSZ I. kötet 24. § (8) g) pontja szerint a Kommunikációs Osztály PR-, kommunikációs és médiafeladatellátását a rektor irányítja és szakmailag felügyeli.

6. Készül-e az egyes moderálási döntésekről (hozzászólás törlése, felhasználó letiltása) írásos nyilvántartás, feljegyzés vagy egyéb dokumentáció? Ha igen, milyen formában és mely szervezeti egységnél?

7. Hány felhasználót tiltottak le és hány hozzászólást töröltek a Média és Design Intézet Facebook-oldaláról 2025. szeptember 1. és jelen igény teljesítése közötti időszakban, és ezekre milyen indokkal került sor? Nem személyes adatokat, hanem összesített számokat és az alkalmazott indokok felsorolását kérem.

8. Van-e az Egyetemnek eljárásrendje arra, hogy a letiltott felhasználó a döntés felülvizsgálatát kérje, illetve jogorvoslattal éljen?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. augusztus 6.

Üdvözlettel:

Maróy Ákos

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

Tisztelt Uram!

Tárgyi megkeresését RK/967/2026 iktatószámon, 2026. augusztus 6. napján érkeztettük, annak feldolgozását megkezdtük, válaszunkat a vonatkozó jogszabályi előírások szerint és határidőben meg fogom Önnek küldeni.

Tisztelettel:

Rákosiné dr. Jakab Éva
kabinetvezető kamarai jogtanácsos

-----Original Message-----
From: Maróy Ákos <[adatigénylés #31307 e-mail]>
Sent: Thursday, August 6, 2026 7:47 AM
To: KözAdat igénylések EKF adatgazdánál <[EKF kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Az Egyetem közösségi média felületeinek moderálási szabályai

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[adatigénylés #31307 e-mail]

Hibás a(z) [EKF kérő e-mail] cím a(z) Eszterházy Károly Katolikus Egyetem részére benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap segítségével:
http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
http://kimittud.hu/help/officers

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok közzététele késik.

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

idézett részek elrejtése

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

2 Melléklet

Tisztelt Maróy Ákos!

Csatoltan küldöm tárgyi megkeresésére vonatkozó rektori válaszlevelet és annak mellékletét, szíves tájékoztatására.

Tisztelettel:
Rákosiné dr. Jakab Éva
kabinetvezető kamarai jogtanácsos

-----Original Message-----
From: [EKF kérő e-mail] <[EKF kérő e-mail]>
Sent: Tuesday, August 11, 2026 2:56 PM
To: 'Maróy Ákos' <[adatigénylés #31307 e-mail]>
Subject: RE: Közérdekűadat igénylés - Az Egyetem közösségi média felületeinek moderálási szabályai

Tisztelt Uram!

Tárgyi megkeresését RK/967/2026 iktatószámon, 2026. augusztus 6. napján érkeztettük, annak feldolgozását megkezdtük, válaszunkat a vonatkozó jogszabályi előírások szerint és határidőben meg fogom Önnek küldeni.

Tisztelettel:

Rákosiné dr. Jakab Éva
kabinetvezető kamarai jogtanácsos

-----Original Message-----
From: Maróy Ákos <[adatigénylés #31307 e-mail]>
Sent: Thursday, August 6, 2026 7:47 AM
To: KözAdat igénylések EKF adatgazdánál <[EKF kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Az Egyetem közösségi média felületeinek moderálási szabályai

Tisztelt Eszterházy Károly Katolikus Egyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, illetve szervezeti egységei által üzemeltetett hivatalos Facebook-oldalak moderálási szabályaira és gyakorlatára vonatkozó alábbi információkat, különös tekintettel a Média és Design Intézet oldalára (https://www.facebook.com/mediadesigneger/).

1. Kérem szíveskedjenek megküldeni az SZMSZ I. kötet 7. § (1) h) pontjában az intézményfejlesztési stratégia részstratégiájaként nevesített kommunikációs stratégiát és arculati kézikönyvet. Ezek egyike sem szerepel az Egyetem honlapján közzétett szabályzatok között.

2. Tartalmaz-e a fenti két dokumentum, az SZMSZ I. kötet XI. fejezetének „A médiával való kapcsolattartás rendje" című része, vagy bármely egyéb belső szabályzat, rektori utasítás, ügyrend vagy körlevél rendelkezést az Egyetem közösségi média felületeinek működtetésére, a hozzászólások moderálására és törlésére, valamint felhasználók letiltására? Amennyiben igen, kérem az érintett dokumentum megküldését vagy a vonatkozó rendelkezések megjelölését.

3. Amennyiben létezik ilyen szabályozás, nyilvánosan elérhető-e? Kérem a közzététel helyének (URL) megjelölését. Ha nem nyilvános, kérem ennek indokát.

4. A Média és Design Intézet Facebook-oldala az Egyetem hivatalos kommunikációs csatornájának minősül-e?

5. Mely szervezeti egység, illetve milyen munkakörben eljáró személyek jogosultak az Egyetem, illetve szervezeti egységei Facebook-oldalainak kezelésére, hozzászólások törlésére és felhasználók letiltására? A kérdést arra tekintettel teszem fel, hogy az SZMSZ I. kötet 24. § (8) g) pontja szerint a Kommunikációs Osztály PR-, kommunikációs és médiafeladatellátását a rektor irányítja és szakmailag felügyeli.

6. Készül-e az egyes moderálási döntésekről (hozzászólás törlése, felhasználó letiltása) írásos nyilvántartás, feljegyzés vagy egyéb dokumentáció? Ha igen, milyen formában és mely szervezeti egységnél?

7. Hány felhasználót tiltottak le és hány hozzászólást töröltek a Média és Design Intézet Facebook-oldaláról 2025. szeptember 1. és jelen igény teljesítése közötti időszakban, és ezekre milyen indokkal került sor? Nem személyes adatokat, hanem összesített számokat és az alkalmazott indokok felsorolását kérem.

8. Van-e az Egyetemnek eljárásrendje arra, hogy a letiltott felhasználó a döntés felülvizsgálatát kérje, illetve jogorvoslattal éljen?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.