Országos közfoglalkoztatási program költsége, költségnemenként

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Csongrád Megyei Kormányhivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat (6800 Hódmezővásárhely, Móricz Zsigmond utca 17.) szervezésében 2015. március 1. - 2015. november 30. között megvalósuló, az Országos Közfoglalkoztatási Program alábbi adatait.

Kérem küldjék meg:
- az Országos Közfoglalkoztatási Program fenti időszakára vonatkozó Hatósági szerződést illetve annak módosításait, amelyben a programra fordítandó költségek együttes összege szerepel
- a munkafolyamatok lebonyolítására vonatkozó munkatervet
- a megítélt támogatási összegeket költségnemenként lebontva
- a fent megjelölt időszakra vonatkozó statisztikai létszámot, a programban részt vevő települések szerinti bontásban
- 2015. szeptember 30-ig a Tisza-Marosszögi Vízépítő Kft. részére a Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat által megvalósított Közmunkaprogrammal kapcsolatban, számlák alapján hány forint (belső) kifizetés történt, illetve ezen kifizetéseket megalapozó számlákat.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásávól következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg,mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. november 9.

Üdvözlettel:
Kovács László

Sándor Ildikó,

7 Melléklet

 Tisztelt Kovács László Úr!

 

Mellékelten küldöm a tárgyban jelzett dokumentumokat.

 

 

Tisztelettel:

 

Dr. Juhász Tünde sk.

kormánymegbízott megbízásából

 

Dr. Sándor Ildikó

Csongrád Megyei Kormányhivatal

Tel: 62/680-435

email: [1][email address]

 

 

idézett részek megjelenítése