Tartásra jogosultak járandóságának saját célú kamatoztatása

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Magyar Államkincstár!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen havi bontásban tájékoztatni arról, hogy

1. 2015. június 01-től 2016. május 31-ig a köztisztviselők, illetve a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak, folyamatos munkaviszony alapján megállapított illetménye melyik napon került kifizetésre
2. 2015. június 01-től 2016. május 31-ig terjedő időben, a köztisztviselők és hivatásos állományú tagjainak illetményéből levont kötelezettségeket melyik napon teljesítették a jogosultak részére,
3. a Kttv. 146. § (3) bekezdése, illetve a Hszt. 163.§ (1) bekezdése alapján tárgyhó 5. napjáig kifizetett illetményből, az említett körben hány jogosult javára történt illetményből levonás, és milyen összegű bértömeg nem került így tárgyhó 5. napjáig kifizetésre,
4. a levont, de senkinek ki nem fizetett bértömeg hol tárolódott a kifizetéséig, illetőleg miként, kinek a javára és ki által került használatra, forgatásra, vagy gyümölcsöztetésre,
5. milyen összegű kamatgazdagodásra tett szert a T. Államkincstár a bérek egy részének ki nem fizetésével/visszatartásával,
6. milyen törvényi előírás teszi lehetővé a T. Államkincstárnak, hogy a köztisztviselők, illetve a hivatásos állományú tagok bérének egy részét a Kttv. 146.§ (3) illetve (5) bekezdésében, avagy a Hszt. 163.§ (1) bekezdésében foglaltak megsértésével visszatartsa pusztán arra hivatkozással, hogy azt egyébként bírói ítélet alapján nem a munkavállaló kezéhez kell kifizetni ?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy az igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. május 10.

Üdvözlettel:

Dr Ivanics Éva

Beérkezett levél, Magyar Államkincstár

Tisztelt Levélíró!

Köszönettel megkaptuk a levelét. A válaszadásig türelmét kérjük!

Üdvözlettel:

Magyar Államkincstár

--------------------------------------------------------------------------

Kérjük erre az e-mail üzenetre ne válaszoljon, mert a Magyar Államkincstár
ezen a címen leveleket nem fogad.

Külső Kapcsolatok, Magyar Államkincstár

Tisztelt Dr. Ivanics Éva!

Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Magyar Államkincstárhoz 2016. május 10-én
beérkezett közérdekű adatigénylésének teljesítése további 15 nappal
meghosszabbításra kerül az alábbiak – az információszabadságról szóló
(2011. évi CXII.) törvény – szerint:

„29. § (1) A közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek az adatot
kezelő közfeladatot ellátó szerv az igény tudomására jutását követő
legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül tesz eleget.

(2) Ha az adatigénylés jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra
vonatkozik, az (1) bekezdésben meghatározott határidő egy alkalommal 15
nappal meghosszabbítható. Erről az igénylőt az igény kézhezvételét követő
15 napon belül tájékoztatni kell.”

Üdvözlettel,

Magyar Államkincstár

-----Original Message-----
From: Dr Ivanics Éva [[1]mailto:[FOI #6839 email]]
Sent: Tuesday, May 10, 2016 12:24 PM
To: Kincstár Elnök
Subject: Közérdekű adat igénylés - Tartásra jogosultak járandóságának
saját célú kamatoztatása

Tisztelt Magyar Államkincstár!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen havi bontásban tájékoztatni arról, hogy

1.    2015. június 01-től 2016. május 31-ig a köztisztviselők, illetve a
rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak, folyamatos
munkaviszony alapján megállapított illetménye melyik napon került
kifizetésre
2.    2015. június 01-től 2016. május 31-ig terjedő időben, a
köztisztviselők és hivatásos állományú tagjainak illetményéből levont
kötelezettségeket melyik napon teljesítették a jogosultak részére,
3.    a Kttv. 146. § (3) bekezdése, illetve a Hszt. 163.§ (1) bekezdése
alapján tárgyhó 5. napjáig kifizetett illetményből, az említett körben
hány jogosult javára történt illetményből levonás, és milyen összegű
bértömeg nem került így tárgyhó 5. napjáig kifizetésre,
4.    a levont, de senkinek ki nem fizetett bértömeg hol tárolódott a
kifizetéséig, illetőleg miként, kinek a javára és ki által került
használatra, forgatásra, vagy gyümölcsöztetésre,
5.    milyen összegű kamatgazdagodásra tett szert a T. Államkincstár a
bérek egy részének ki nem fizetésével/visszatartásával,
6.    milyen törvényi előírás teszi lehetővé a T. Államkincstárnak, hogy
a köztisztviselők, illetve a hivatásos állományú tagok bérének egy
részét a Kttv. 146.§ (3) illetve (5) bekezdésében, avagy a Hszt. 163.§
(1) bekezdésében foglaltak megsértésével visszatartsa pusztán arra
hivatkozással, hogy azt egyébként bírói ítélet alapján nem a
munkavállaló kezéhez kell kifizetni ?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy az igényelt adatokat
elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére
megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a [2]kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse
fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként
meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson
arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést
állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban
mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az
oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos
munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat
az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a
személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. május 10.

Üdvözlettel:

Dr Ivanics Éva

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték
el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó
visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[3][FOI #6839 email]

Ha a(z) Magyar Államkincstár nem a(z) [4][MÁK request email]
címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük,
írja ezt meg nekünk:
[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra ([7]kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök
közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[FOI #6839 email]
2. http://kimittud.atlatszo.hu/
3. mailto:[FOI #6839 email]
4. mailto:[MÁK request email]
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
7. http://kimittud.atlatszo.hu/

idézett részek elrejtése

Külső Kapcsolatok, Magyar Államkincstár

KSO-58/1/2016

Tisztelt Dr. Ivanics Éva!

A 2016. május 10-én e-mailben hozzánk eljuttatott és 2016. május 25-én 15
nappal meghosszabbításra került közérdekű adatigénylése során a kérdések
sorrendjében az alábbiakról tájékoztatjuk.

1.      2015. június 01-től 2016. május 31-ig a köztisztviselők, illetve a
rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak, folyamatos munkaviszony
alapján megállapított illetménye melyik napon került kifizetésre?

A központosított illetmény-számfejtő rendszer időben készítette el a
számfejtést, az ehhez kapcsolódó utalási állományokat és listákat. A
listákat, állományokat a Magyar Államkincstár a tárgyhónapot követő
második munkanapon adta/adja át az intézmények részére, melyről az e-Adat
rendszeren keresztül tájékoztatást is küld. A munkabér utalásának
indítását az intézmény saját fizetési számlájáról - mint eddig is - az
intézmények végzik. A munkabér utalások indításának dátumáról a
Kincstárnak nincs információja.

2.      2015. június 01-től 2016. május 31-ig terjedő időben, a
köztisztviselők és hivatásos állományú tagjainak illetményéből levont
kötelezettségeket melyik napon teljesítették a jogosultak részére?

A munkabérből levont kötelezettség esetén hasonló az eljárás, mint a
munkabérnél. A Kincstár elkészíti az utalási állományokat és listákat,
majd átadja az intézmények részére.

A levont kötelezettségek kezelése, kiadása kétféleképpen történik a
Kincstár igazgatóságai által.

A helyi önkormányzati körbe tartozó intézmények esetében az Ávr. 2. § 4.
pontjában meghatározott forgótőke részeként jelentkezik a levonás, az
illetékes Kincstár igazgatóság utalja el a levonásokat és küldi meg a
hozzá kapcsolódó adatszolgáltatásokat az érintettek részére.

A központi költségvetési szervek, a nemzetiségi önkormányzatok és az
önként csatlakozó intézmények esetében Kincstár elkészíti az utalási
állományokat, valamint az adatszolgáltatást és átadja az érintett
intézmények részére. Ezt követően mind az utalást, mind az
adatszolgáltatás továbbítását az intézmények végzik.

A fentiek alapján a Kincstár kizárólag az Ávr. 2. § 4. pontjában
megfogalmazott   levonások utalásának és adatszolgáltatásának
teljesítéséről tud érdemben nyilatkozni. A központi költségvetési szervek,
a nemzetiségi önkormányzatok és az önként csatlakozó intézmények esetében
kizárólag  az intézmények részére történő utalási állomány és
adatszolgáltatás átadásáról tud érdemben nyilatkozni.

3.      A Kttv. 146. § (3) bekezdése, illetve a Hszt. 163.§ (1) bekezdése
alapján tárgyhó 5. napjáig kifizetett illetményből, az említett körben
hány jogosult javára történt illetményből levonás, és milyen összegű
bértömeg nem került így tárgyhó 5. napjáig kifizetésre?

A Kincstár az érvényes jogszabályi előírások alapján teljesíti a levonások
érvényesítését, illetve a kimutatások kezelését. Mivel jogszabályok nem
írják elő, így országos szinten sem a jogosultak számát, sem a bértömeget
a Kincstár nem tartja, nem is tarthatja nyilván.

4.      A levont, de senkinek ki nem fizetett bértömeg hol tárolódott a
kifizetéséig, illetőleg miként, kinek a javára és ki által került
használatra, forgatásra, vagy gyümölcsöztetésre?

Ebben a kérdésben az érintett intézmény az illetékes a válaszadásra.

5.      Milyen összegű kamatgazdagodásra tett szert a T. Államkincstár a
bérek egy részének ki nem fizetésével/visszatartásával?

A Magyar Államkincstár az általa vezetett számlák esetén kamatot nem
fizet, így ez a kérdés a kincstári körös számlavezetettek esetében nem
értelmezhető.

6.      Milyen törvényi előírás teszi lehetővé a T. Államkincstárnak, hogy
a köztisztviselők, illetve a hivatásos állományú tagok bérének egy részét
a Kttv. 146.§ (3) illetve (5) bekezdésében, avagy a Hszt. 163.§ (1)
bekezdésében foglaltak megsértésével visszatartsa pusztán arra
hivatkozással, hogy azt egyébként bírói ítélet alapján nem a munkavállaló
kezéhez kell kifizetni?

A Kincstár minden alkalommal a lenti és a végrehajtásra vonatkozó
jogszabályok alapján jár el.

Kttv. 149. § (1) Az illetményből való levonásnak - a levonásmentes
illetményrészig - jogszabály, végrehajtható határozat alapján van helye.

Hszt. 164. § (1) Az illetményből történő levonásnak csak jogszabály,
végrehajtható határozat vagy a hivatásos állomány tagjának hozzájárulása
alapján van helye, ettől eltérni nem lehet.

Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását.