Találkozó 2022. december 16.

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Belső-Pesti Tankerületi Központ Adatkezelő / Adatgazda!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

a sajtóhírek alapján 2022. december 16-ra a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre tankerületeknek, igazgatóknak, pedagógusoknak, egyéb jogi személyeknek illetve személyeknek, illetve velük / közreműködésükkel életre hívott konzultáció / nagyszabású találkozó közérdekű adatait, azaz minden ezzel kapcsolatban tevékenykedő adatkezelő közérdekű tevékenysége minden adatát.
Azaz azt, hogy ki pontosan kiket mikor, hogyan hívott meg, milyen céllal, miért őket, adtak-e és mikor, milyen formában előzetes tájékoztatást a szervezők / meghívók / kezdeményezők / közreműködők, és pontosan mit a meghívottaknak / közreműködők / egymásnak, a helyszínen milyen tájékoztatást kaptak a meghívottak, és pontosan ki mit csinált a találkozón, milyen intézkedések történtek, mit kellett a megjelenteknek tenniük, hogy beléphessenek a helyszínre, személyes tárgyaikat, ha igen, pontosan mit, le kellett-e adniuk, vagy bármi más felszólításnak, feltételnek eleget kellett-e tenniük, hogy bemehessenek és bent maradhassanak, meddig tartózkodhattak vagy kellett bent tartózkodniuk a részvevőknek, meddig tartott a találkozó, készült-e arról jegyzőkönyv / feljegyzés / felvétel, pontosan ki mit közölt, és ki szólhatott, szólalhatott meg, a megszólalásokra reagált / válaszolt-e bárki, és ha igen, kik, mit közöltek azt illetően, hogy ki mit rögzíthet és hozhat nyilvánosságra a találkozón történtekről, elhangzottakból, elérte-e célját a találkozó, pontosan mi volt a célja annak, eredményesnek tekinti-e a Belügyminisztérium és az Adatkezelő / Adatgazda a találkozót és kíván-e hasonlót a jövőben, ha igen, kiknek, kikkel, valamint adott-e ki előzetesen, ad-e ki, vagy tervezi-e közlemény kiadását, vagy bárhogy máshogy a köz tájékoztatását a Belügyminisztérium és / vagy az Adatkezelő / Adatgazda mindezzel kapcsolatban?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton 8 napon belül tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés 8 napon belüli részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. december 16.

Üdvözlettel:

Kiss László

Belső-Pest Sajtó (KK), KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ

2 Melléklet

Kiss László

részére

 

 

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

 

Hivatkozással a Belső-Pesti Tankerületi Központhoz (a továbbiakban:
Tankerületi Központ) elektronikus úton 2022. december 16-án beérkezett
„Közérdekűadat igénylés- Találkozó 2022. december 16.” tárgyú
megkeresésére, azzal összefüggésben – az Ön által feltett kérdéseket is
feltüntetve –az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban:
Infotv.) 28-31. §-ai, valamint a kormányzati igazgatási szünet
elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó
veszélyhelyzeti szabályokról szóló 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendelet
rendelkezéseire figyelemmel az alábbiakról tájékoztatom.

 

Közérdekű adatigénylése keretében a következőkkel fordult a Tankerületi
Központhoz:

 

„A sajtóhírek alapján 2022. december 16-ra a Nemzeti Közszolgálati
Egyetemre tankerületeknek, igazgatóknak, pedagógusoknak, egyéb jogi
személyeknek illetve személyeknek, illetve velük / közreműködésükkel
életre hívott konzultáció / nagyszabású találkozó közérdekű adatait, azaz
minden ezzel kapcsolatban tevékenykedő adatkezelő közérdekű tevékenysége
minden adatát. Azaz azt, hogy ki pontosan kiket mikor, hogyan hívott meg,
milyen céllal, miért őket, adtak-e és mikor, milyen formában előzetes
tájékoztatást a szervezők / meghívók / kezdeményezők / közreműködők, és
pontosan mit a meghívottaknak / közreműködők / egymásnak, a helyszínen
milyen tájékoztatást kaptak a meghívottak, és pontosan ki mit csinált a
találkozón, milyen intézkedések történtek, mit kellett a megjelenteknek
tenniük, hogy beléphessenek a helyszínre, személyes tárgyaikat, ha igen,
pontosan mit, le kellett-e adniuk, vagy bármi más felszólításnak,
feltételnek eleget kellett-e tenniük, hogy bemehessenek és bent
maradhassanak, meddig tartózkodhattak vagy kellett bent tartózkodniuk a
részvevőknek, meddig tartott a találkozó, készült-e arról jegyzőkönyv /
feljegyzés / felvétel, pontosan ki mit közölt, és ki szólhatott,
szólalhatott meg, a megszólalásokra reagált / válaszolt-e bárki, és ha
igen, kik, mit közöltek azt illetően, hogy ki mit rögzíthet és hozhat
nyilvánosságra a találkozón történtekről, elhangzottakból, elérte-e célját
a találkozó, pontosan mi volt a célja annak, eredményesnek tekinti-e a
Belügyminisztérium és az Adatkezelő / Adatgazda a találkozót és kíván-e
hasonlót a jövőben, ha igen, kiknek, kikkel, valamint adott-e ki
előzetesen, ad-e ki, vagy tervezi-e közlemény kiadását, vagy bárhogy
máshogy a köz tájékoztatását a Belügyminisztérium és / vagy az Adatkezelő
/ Adatgazda mindezzel kapcsolatban?”

 

 

Tájékoztatom, hogy az Ön által megnevezett 2022. december 16-i
rendezvénnyel összefüggésben a Tankerületi Központ a fenntartása alatt
álló intézmények vezetőinek, továbbá pedagógusoknak küldött meghívót.

A meghívottak nevét személyes adat jellegére való tekintettel nem áll
módunkban megadni. Az adatigénylésben megjelölt egyéb adatkörök
vonatkozásában a Tankerületi Központ nem adatkezelő.

 

Tájékoztatom, hogy az Infotv. 52. § (1) bekezdésére tekintettel a
közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál
(1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11., levelezési címe: 1363 Budapest, Pf.
9.) vizsgálatot kezdeményezhet.

 

Az Infotv. 31. § (1), (3) és (5) bekezdése alapján, a közérdekű adat
megismerésére vonatkozó igényének elutasítása okán bírósághoz fordulhat. A
pert a Pesti Központi Kerületi Bíróság (1055 Budapest, Markó u. 25.) előtt
lehet megindítani.

 

 

Marosi Beatrix

szakmai vezető, tankerületi igazgató h.

nevében és megbízásából

 

 

Belső-Pesti Tankerületi Központ

1071 Budapest, Damjanich u. 6.

[1]sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

Tisztelt KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ!

Please pass this on to the person who conducts Freedom of Information reviews.

I am writing to request an internal review of KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ's handling of my FOI request 'Találkozó 2022. december 16.'.

Meg mindig várakozom azokra az adatokra, melyeket a BPTK tud, kezel.
Példa: tudja-e azt az információt, hogy meghívták-e a BPTK-t, elment-e a BPTK, és megszólalt-e a BPTK, ha igen, mindezen információkat igényelem, és ha megszólalt a BPTK, azt, hogy mit közölt a BPTK.

A full history of my FOI request and all correspondence is available on the Internet at this address: http://kimittud.hu/request/talalkozo_202...

Üdvözlettel:

Kiss László

Belső-Pest Sajtó (KK), KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ

3 Melléklet

Kiss László részére

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Mellékelten továbbítom a Belső-Pesti Tankerületi Központ válaszát.

 

üdvözlettel:

 

Belső-Pesti Tankerületi Központ

1071 Budapest, Damjanich u. 6.

[1]sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

 

════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Feladó: Kiss László <[2][FOI #21508 email]>
Elküldve: 2023. január 25., szerda 16:18
Címzett: Belső-Pesti TKK (KK)
Tárgy: Internal review of Közérdekűadat igénylés - Találkozó 2022.
december 16.

 

Tisztelt KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ!

Please pass this on to the person who conducts Freedom of Information
reviews.

I am writing to request an internal review of KLIK Belső-Pesti Tankerületi
Központ's handling of my FOI request 'Találkozó 2022. december 16.'.

Meg mindig várakozom azokra az adatokra, melyeket a BPTK tud, kezel.

Példa: tudja-e azt az információt, hogy meghívták-e a BPTK-t, elment-e a
BPTK, és megszólalt-e a BPTK, ha igen, mindezen információkat igényelem,
és ha megszólalt a BPTK, azt, hogy mit közölt a BPTK.

A full history of my FOI request and all correspondence is available on
the Internet at this address:
[3]http://kimittud.hu/request/talalkozo_202...

┌────────┬───────────────────────────────────────────────────────┐
│[4][IMG]│[5]Találkozó 2022. december 16. - │
│ │közérdekűadat-igénylés KLIK Belső-Pesti Tankerületi │
│ │Központ részére - KiMitTud │
│ │ │
│ │kimittud.hu │
│ │ │
│ │Tisztelt Belső-Pesti Tankerületi Központ Adatkezelő / │
│ │Adatgazda! Az információs önrendelkezési jogról és az │
│ │információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a│
│ │továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a │
│ │következő adatigénylést terjesztem elő. Kérem, │
│ │szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni │
│ │részemre a sajtóhírek alapján 2022. december 16-ra a │
│ │Nemzeti Közszolgálati Egyetemre tankerületeknek, │
│ │igazgatóknak, pedagógusoknak, egyéb jogi személyeknek │
│ │illetve személyeknek, illetve velük / közreműködésükkel│
│ │életre hívott konzultáció / nagyszabású találkozó │
│ │közérdekű adatait, azaz minden ezzel kapcsolatban │
│ │tevékenykedő adatkezelő közérdekű tevékenysége minden │
│ │adatát. Azaz azt, hogy ki pontosan kiket mikor, hogyan │
│ │hívott meg, milyen céllal, miért őket, adtak-e és │
│ │mikor, milyen formában előzetes tájékoztatást a │
│ │szervezők / meghívók / kezdeményezők / közreműködők, és│
│ │pontosan mit a meghívottaknak / közreműködők / │
│ │egymásnak, a helyszínen milyen tájékoztatást kaptak a │
│ │meghív │
└────────┴───────────────────────────────────────────────────────┘

Üdvözlettel:

Kiss László

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[6][FOI #21508 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[7]http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]
2. mailto:[FOI #21508 email]
3. http://kimittud.hu/request/talalkozo_202...
4. http://kimittud.hu/request/talalkozo_202...
5. http://kimittud.hu/request/talalkozo_202...
6. mailto:[FOI #21508 email]
7. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Tisztelt Belső-Pesti TK!

Még mindig várakozok igényelt adatokra.
Ezekre:
A BPTK pontosan kiket (ha a nevüket nem adja meg), mely fenntartásában lévő iskolából hány személyt pontosan mikor (dátum), hogyan (szóban telefonon, írásban emailben, hivatalos levélben) hívott meg,
milyen céllal, miért pont azokból az iskolákból, miért pont őket, miért annyi személyt, adott-e és mikor, milyen formában előzetes tájékoztatást a meghívottaknak, a szervezőnek, bárki másnak és
pontosan mit. Tudja-e a BPTK, hogy pontosan mit csináltak, csinálhattak a meghívottjai a
találkozón, meddig tartott a találkozó, készülhetett-e, készült-e, készíthetett-e a BPTK arról jegyzőkönyvet /
feljegyzést / felvételt, emlékezhet-e a BPTK, hogy ha a meghívottjai közül bárki felszólalt, pontosan mit közölt, kérdezett, és arra reagált / válaszolt-e bárki, mit közöltek azt illetően, hogy ki mit rögzíthet és hozhat nyilvánosságra a találkozón történtekről, elhangzottakból, a BPTK szerint elérte-e célját a találkozó, pontosan mi volt a célja annak, eredményesnek tekinti-e a BPTK a találkozót és kíván-e hasonlót a jövőben, ha igen, kiknek, kikkel, valamint adott-e ki
előzetesen, ad-e ki, vagy tervezi-e közlemény kiadását, vagy bárhogy
máshogy a köz tájékoztatását a BPTK mindezzel, bármivel kapcsolatban, ha a BPTK semmit nem tud, nem tehetett, nem tett, nem fog tenni ezzel kapcsolatban, miért ment el a BPTK képviselője, mi volt a célja a néma és passzív jelenlétének?”

Üdvözlettel:

Kiss László

Belső-Pest Sajtó (KK), KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ

2 Melléklet

Tisztelt Kiss László!

 

Tájékoztatom, hogy a Belső-Pesti Tankerületi Központ a 2023. január 13-án
megküldött válaszában foglaltakat továbbra is fenntartja, az
adatigénylésben kért adatoknak a megválaszolt részen túl nem adatkezelője.

A Tankerületi Központ az adatszolgáltatást a 2023. január 13-án megküldött
válaszlevelével teljesítettnek tekinti. Az irányú kérdése pedig, hogy
"miért ment el a BPTK képviselője, mi volt a célja a néma és passzív
jelenlétének" nem minősül az Infotv. 3.§ 5. pontja szerinti közérdekű
adatigénylésnek.

 

üdvözlettel:

 

Belső-Pesti Tankerületi Központ

1071 Budapest, Damjanich u. 6.

[1]sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

 

 

-----Original Message-----

From: Kiss László <[2][FOI #21508 email]>

Sent: Wednesday, February 22, 2023 9:32 PM

To: Belső-Pest Sajtó (KK) <[3]sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]>

Subject: RE: Internal review of Közérdekűadat igénylés - Találkozó 2022.
december 16.

 

Tisztelt Belső-Pesti TK!

 

Még mindig várakozok igényelt adatokra.

Ezekre:

A BPTK pontosan kiket (ha a nevüket nem adja meg), mely fenntartásában
lévő iskolából hány személyt pontosan mikor (dátum), hogyan (szóban
telefonon, írásban emailben, hivatalos levélben) hívott meg, milyen
céllal, miért pont azokból az iskolákból, miért pont őket, miért annyi
személyt, adott-e és mikor, milyen formában előzetes tájékoztatást a
meghívottaknak, a szervezőnek, bárki másnak és pontosan mit. Tudja-e a
BPTK, hogy pontosan mit csináltak, csinálhattak a meghívottjai a
találkozón, meddig tartott a találkozó, készülhetett-e, készült-e,
készíthetett-e a BPTK arról jegyzőkönyvet / feljegyzést / felvételt,
emlékezhet-e a BPTK, hogy ha a meghívottjai közül bárki felszólalt,
pontosan mit közölt, kérdezett, és arra reagált / válaszolt-e bárki, mit
közöltek azt illetően, hogy ki mit rögzíthet és hozhat nyilvánosságra a
találkozón történtekről, elhangzottakból, a BPTK szerint elérte-e célját a
találkozó, pontosan mi volt a célja annak, eredményesnek tekinti-e a BPTK
a találkozót és kíván-e hasonlót a jövőben, ha igen, kiknek, kikkel,
valamint adott-e ki előzetesen, ad-e ki, vagy tervezi-e közlemény
kiadását, vagy bárhogy máshogy a köz tájékoztatását a BPTK mindezzel,
bármivel kapcsolatban, ha a BPTK semmit nem tud, nem tehetett, nem tett,
nem fog tenni ezzel kapcsolatban, miért ment el a BPTK képviselője, mi
volt a célja a néma és passzív jelenlétének?”

 

Üdvözlettel:

 

Kiss László

 

-----Original Message-----

 

Kiss László részére

 

 

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

 

 

Mellékelten továbbítom a Belső-Pesti Tankerületi Központ válaszát.

 

 

 

üdvözlettel:

 

 

 

Belső-Pesti Tankerületi Központ

 

1071 Budapest, Damjanich u. 6.

 

[1]sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]

 

 

 

════════════════════════════════════════════════════════════════════════

 

Feladó: Kiss László <[2][FOI #21508 email]>

Elküldve: 2023. január 25., szerda 16:18

Címzett: Belső-Pesti TKK (KK)

Tárgy: Internal review of Közérdekűadat igénylés - Találkozó 2022.

december 16.

 

 

 

Tisztelt KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ!

 

Please pass this on to the person who conducts Freedom of Information 
reviews.

 

I am writing to request an internal review of KLIK Belső-Pesti
Tankerületi  Központ's handling of my FOI request 'Találkozó 2022.
december 16.'.

 

Meg mindig várakozom azokra az adatokra, melyeket a BPTK tud, kezel.

 

Példa: tudja-e azt az információt, hogy meghívták-e a BPTK-t, elment-e a 
BPTK, és megszólalt-e a BPTK, ha igen, mindezen információkat igényelem, 
és ha megszólalt a BPTK, azt, hogy mit közölt a BPTK.

 

A full history of my FOI request and all correspondence is available on 
the Internet at this address:

[3][4]http://kimittud.hu/request/talalkozo_202...

 

┌────────┬───────────────────────────────────────────────────────┐

│[4][IMG]│[5]Találkozó 2022. december 16. - │  │ │közérdekűadat-igénylés
KLIK Belső-Pesti Tankerületi │  │ │Központ részére - KiMitTud │  │ │ │  │
│kimittud.hu │  │ │ │  │ │Tisztelt Belső-Pesti Tankerületi Központ
Adatkezelő / │  │ │Adatgazda! Az információs önrendelkezési jogról és az
│  │ │információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a│  │
│továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a │  │ │következő
adatigénylést terjesztem elő. Kérem, │  │ │szíveskedjen elektronikus
másolatban megküldeni │  │ │részemre a sajtóhírek alapján 2022. december
16-ra a │  │ │Nemzeti Közszolgálati Egyetemre tankerületeknek, │  │
│igazgatóknak, pedagógusoknak, egyéb jogi személyeknek │  │ │illetve
személyeknek, illetve velük / közreműködésükkel│  │ │életre hívott
konzultáció / nagyszabású találkozó │  │ │közérdekű adatait, azaz minden
ezzel kapcsolatban │  │ │tevékenykedő adatkezelő közérdekű tevékenysége
minden │  │ │adatát. Azaz azt, hogy ki pontosan kiket mikor, hogyan │  │
│hívott meg, milyen céllal, miért őket, adtak-e és │  │ │mikor, milyen
formában előzetes tájékoztatást a │  │ │szervezők / meghívók /
kezdeményezők / közreműködők, és│  │ │pontosan mit a meghívottaknak /
közreműködők / │  │ │egymásnak, a helyszínen milyen tájékoztatást kaptak a
│  │ │meghív │ 
└────────┴───────────────────────────────────────────────────────┘

 

Üdvözlettel:

 

Kiss László

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

 

[6][FOI #21508 email]

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az 
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

 

[7][5]http://kimittud.hu/help/officers

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a  szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a 
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[6][FOI #21508 email]

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[7]http://kimittud.hu/help/officers

 

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

-------------------------------------------------------------------

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]
2. mailto:[FOI #21508 email]
3. mailto:sajto.[KLIK Belső-Pesti Tankerületi Központ request email]
4. http://kimittud.hu/request/talalkozo_202...
5. http://kimittud.hu/help/officers
6. mailto:[FOI #21508 email]
7. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Tisztelt [Marosi Beatrix szakmai vezető, tankerületi igazgató h. nevében és megbízásából]
Belső-Pesti Tankerületi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azt az információt, hogy
1. a fenntartásában lévő intézmények vezetőinek neve és elektronikus, email címe közérdekű adat vagy közérdekből nyilvános adat-e,
2. a fenntartásában lévő intézmények testületi [tantestületi] tagjainak neve és elektronikus, email címe közérdekű adat vagy közérdekből nyilvános adat-e,
3. az intézményfenntartó vezetőinek elektronikus, email címe közérdekű adat vagy közérdekből nyilvános adat-e,
vagy
4. a fenti adatok személyes jellegűek, magánérdekűek, azokat a fenti személyek nem használják közérdekű tevékenység végzéséhez,
és
5. létezik-e a beatrix.marosikukackk.gov.hu, julia.bankkukackk.gov.hu, judit.soregikukackk.gov.hu és minden egyes vezető nevét tartalmazó [vezeto.neve]kukackk.gov.hu elektronikus, email cím.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Kérem, közérdekből nyilvános adatok esetén azok pontos elérését szíveskedjen megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Üdvözlettel:
Kiss László

Tisztelt Belső-Pest Sajtó (KK) [Marosi Beatrix szakmai vezető, tankerületi igazgató h. nevében és megbízásából] Belső-Pesti Tankerületi Központ (Klebelsberg Központ)!

I. Adatigénylés

Az információszabadságról szóló törvény alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azt az információt, ismeretet, közadatot, hogy
1. a fenntartásában lévő intézmények vezetőinek neve és elektronikus, email címe közérdekű adat vagy közérdekből nyilvános adat-e,
2. a fenntartásában lévő intézmények testületi [tantestületi] tagjainak neve és elektronikus, email címe közérdekű adat vagy közérdekből nyilvános adat-e,
3. az intézményfenntartó vezetőinek elektronikus, email címe közérdekű adat vagy közérdekből nyilvános adat-e,
vagy
4. a fenti adatok személyes jellegűek, magánérdekűek, azokat a fenti személyek nem használják közérdekű tevékenység, közfeladat végzéséhez,
és
5. létezik-e a
beatrix.marosikukackk.gov.hu,
julia.bankkukackk.gov.hu,
judit.soregikukackk.gov.hu
és minden egyes vezető nevét tartalmazó [vezeto.neve]kukackk.gov.hu
elektronikus, email cím.
6. létezett-e a
tamas.beleznaykukackk.gov.hu?

Figyelemfelhívás:
NAIH:
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 33. § (1) bekezdése alapján minden közfeladatot ellátó szerv az általános közzétételi lista (Infotv. 1. számú melléklete) szerinti kötelezően közzéteendő közérdekű és közérdekből nyilvános adatokat internetes honlapon, digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, kinyomtatható és részleteiben is adatvesztés és -torzulás nélkül kimásolható módon, a betekintés, a letöltés, a nyomtatás, a kimásolás és a
hálózati adatátvitel szempontjából is díjmentesen kell hozzáférhetővé tenni. A közzétett adatok megismerése személyes adatok közléséhez nem köthető.
Az Infotv. 3. § 6. pontja értelmében közérdekből nyilvános adat a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli.
A közfeladatot ellátó személyek esetében ezen nyilvánosságot maga az Infotv. 26. § (2) bekezdése teremti meg az alábbi adatokra vonatkozóan:
- a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy neve, feladatköre, munkaköre, vezetői megbízása,
- a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes adata,
- valamint azok a személyes adatai, amelyek megismerhetőségét törvény előírja.
Az Infotv. 26. § (2) bekezdése tehát példálózóan felsorol mindenképpen közérdekből nyilvános adatokat, ezen túl azonban a közérdekből nyilvános adatok körét két további kategóriával egészíti
ki:
- azon személyes adatok, amelyeket az egyes törvények felsorolnak,
- illetve mivel képtelenség felsorolni minden olyan adatot, amely az egyes közfeladatot ellátó
személyek feladatával összefügg, azonban nyilvánosságuk elengedhetetlen a közhatalom nyilvánosság általi ellenőrzéséhez, a felsorolást a közfeladatával összefüggő egyéb személyes adat kategóriájával kinyitja az Infotv. 26. § (2) bekezdés. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 179. §-a közérdekből nyilvános adatnak minősíti a kormánytisztviselő nevét, állampolgárságát, a kormánytisztviselőt alkalmazó államigazgatási szerv nevét, ezen szervnél a kormányzati szolgálati jogviszony kezdetét, jelenlegi besorolását, besorolásának időpontját, a kormánytisztviselő munkakörének megnevezését és a betöltés időtartamát, a vezetői kinevezésének és megszűnésének időpontját, a címadományozás adatait valamint a kormánytisztviselő illetményét.
Ezen adatkörön túl azonban más, a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes adatok is – így a köztisztviselő végzettsége, részletes munkaköre, döntései, nyilatkozatai – közérdekből nyilvánosnak minősülhetnek az Infotv. 26. § (2) bekezdése alapján.
A „feladatkörrel összefüggő személyes adatok” csoportjába tartoznak kifejezetten a közfeladatot ellátó személy
- munkavégzése során, feladatköre ellátása érdekében tett nyilatkozatai,
- készített és/vagy kiadmányozott dokumentumok,
- megtett intézkedések, függetlenül attól, hogy azok jogszerűek voltak-e vagy sem;
- jogviszonyával összefüggő és a közfeladatot ellátó szerv által nyilvántartott azon adatok,
amelyek a feladatköre ellátására való alkalmassággal, az alkalmazási feltételeknek való megfeleléssel, munkavégzése minőségével kapcsolatosak.

Üdvözlettel:
Kiss László