Találkozó 2022. december 16.

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Oktatási Hivatal Adatkezelő!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

a sajtóhírek alapján 2022. december 16-ra a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre tankerületeknek, igazgatóknak, pedagógusoknak, egyéb jogi személyeknek illetve személyeknek, illetve velük / közreműködésükkel életre hívott konzultáció / nagyszabású találkozó közérdekű adatait, azaz minden ezzel kapcsolatban tevékenykedő adatkezelő közérdekű tevékenysége minden adatát.
Azaz azt, hogy ki pontosan kiket mikor, hogyan hívott meg, milyen céllal, miért őket, adtak-e és mikor, milyen formában előzetes tájékoztatást a szervezők / meghívók / kezdeményezők / közreműködők, és pontosan mit a meghívottaknak / közreműködők / egymásnak, a helyszínen milyen tájékoztatást kaptak a meghívottak, és pontosan ki mit csinált a találkozón, milyen intézkedések történtek, mit kellett a megjelenteknek tenniük, hogy beléphessenek a helyszínre, személyes tárgyaikat, ha igen, pontosan mit, le kellett-e adniuk, vagy bármi más felszólításnak, feltételnek eleget kellett-e tenniük, hogy bemehessenek és bent maradhassanak, meddig tartózkodhattak vagy kellett bent tartózkodniuk a részvevőknek, meddig tartott a találkozó, készült-e arról jegyzőkönyv / feljegyzés / felvétel, pontosan ki mit közölt, és ki szólhatott, szólalhatott meg, a megszólalásokra reagált / válaszolt-e bárki, és ha igen, kik, mit közöltek azt illetően, hogy ki mit rögzíthet és hozhat nyilvánosságra a találkozón történtekről, elhangzottakból, elérte-e célját a találkozó, pontosan mi volt a célja annak, eredményesnek tekinti-e a Belügyminisztérium és az Adatkezelő a találkozót és kíván-e hasonlót a jövőben, ha igen, kiknek, kikkel, valamint adott-e ki előzetesen, ad-e ki, vagy tervezi-e közlemény kiadását, vagy bárhogy máshogy a köz tájékoztatását a Belügyminisztérium és / vagy az Adatkezelő mindezzel kapcsolatban?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton 8 napon belül tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés 8 napon belüli részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. december 16.

Üdvözlettel:

Kiss László

Adatvédelem, Oktatási Hivatal

Tisztelt Kiss László!

Tárgyi adatkérésére válaszul tájékoztatom, hogy az Oktatási Hivatal az abban foglaltak tekintetében nem illetékes, mivel nem volt szervezője az eseménynek, azon a hivatal képviselője a meghívott előadók egyikeként vett részt.

Üdvözlettel,

Oktatási Hivatal

-----Original Message-----
From: Kiss László <[FOI #21507 email]>
Sent: Friday, December 16, 2022 11:42 AM
To: Adatvédelem <[Oktatási Hivatal request email]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Találkozó 2022. december 16.

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #21507 email]

Is [Oktatási Hivatal request email] the wrong address for Közérdekűadat requests to Oktatási Hivatal? If so, please contact us using this form:
http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Tisztelt Oktatási Hivatal!

Please pass this on to the person who conducts Freedom of Information reviews.

I am writing to request an internal review of Oktatási Hivatal's handling of my FOI request 'Találkozó 2022. december 16.'.
A közérdekű adatigénylésre küldöttekben nincs benne, hogy elutasítja az adatigénylést. Azonban a válaszát én úgy értettem, hogy az adatigénylést "elutasította".
Kérem ennek vizsgálatát, megállapítását és ha elutasította az igénylést, igényelem az elutasítás ténye adatot.

Az adatigénylésemet azzal "utasította el", hogy az Oktatási Hivatal nem volt szervező.
Adatigénylésemben igényeltem azt az információt, hogy "pontosan ki mit közölt".
Kérem annak vizsgálatát, hogy amit a találkozón felszólaló előadója mondott, azt közérdekűnek kell-e minősítenie, és ha igen, igényelem az előadás közérdekű információit.

A full history of my FOI request and all correspondence is available on the Internet at this address: http://kimittud.hu/request/talalkozo_202...

Üdvözlettel:
Kiss László

Adatvédelem, Oktatási Hivatal

Tisztelt Kiss László!

A korábbi válaszlevelünkben foglaltakra vonatkozólag 2023. január 9-én benyújtott adatigénylésére válaszul tájékoztatjuk, hogy 2022. december 16-i adatigénylése illetékesség hiányában került elutasításra, mivel az Oktatási Hivatal nem volt szervezője az eseménynek.

Azon a hivatal képviseletében a hivatal elnöke a meghívott előadók egyikeként vett részt, aki rövid előadásában általános tájékoztatást adott a hivatal oktatásigazgatásban, hatósági és szakmai innovációkban betöltött szerepéről, kiemelve főbb tevékenységeit, ezen belül a köznevelési ágazati mérési-értékelés, a tankönyv- és tartalomfejlesztés, valamint a digitális alapú ügykezelés feladatait.

Üdvözlettel,

Oktatási Hivatal

-----Original Message-----
From: Kiss László <[FOI #21507 email]>
Sent: Monday, January 9, 2023 2:04 PM
To: Adatvédelem <[Oktatási Hivatal request email]>
Subject: Internal review of Közérdekűadat igénylés - Találkozó 2022. december 16.