Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Kiss László, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Kulturális és Innovációs Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni
- válaszát arról, hogy a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény igazgatója végleges döntésének a megsemmisítése a miniszter által irányított költségvetési szerv kancellárjára átruházott irányítási hatáskör-e, vagy a szakképzésért felelős miniszter hatásköre-e, ha a szakképző intézmény döntése, intézkedése vagy annak elmulasztása (együtt: dötés) ellen a tanuló, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője a tanuló érdekében, illetve a képzésben részt vevő személy nem indított eljárást, és a döntés véglegessé vált,
- a meghatározott közfeladatok, irányítói hatáskörök ellátására a kezelő szervvel a feladatellátás biztosítását szolgáló valamennyi feltételt tartalmazó megállapodást, ha a fejezetet irányító szerv Kulturális és Innovációs Minisztérium az Áht. 6/B. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint, az ott meghatározott feladatok részbeni vagy teljes körű ellátására kezelő szervet vagy kezelő szerveket jelölt ki, és
- a feladatok megosztásával és azok felelősségi rendjével kapcsolatos rendelkezéseket is tartalmazó megállapodást, ha több kezelő szerv került kijelölésre.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2024. január 14.

Üdvözlettel:
Kiss László

˙Áht. 9. § e) és f) pontja, Ávr. 1/B. § (2a)

Közadat (KIM), Kulturális és Innovációs Minisztérium

1 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

2024. január 14-én elektronikus levélben közérdekű adatigénylésként
érkezett kérelmére hivatkozással első kérdése vonatkozásában, az
alábbiakról tájékoztatom.

 A közérdekű adatnak az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény ( a továbbiakban:
Infotv.),

 3. § . (5.) közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot,
valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy
személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának
ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem
eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret,
függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így
különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai
tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a
birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a
gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat.

26. § (1) Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint
jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szervnek vagy
személynek (a továbbiakban együtt: közfeladatot ellátó szerv) lehetővé
kell tennie, hogy a kezelésében lévő közérdekű adatot és közérdekből
nyilvános adatot – az e törvényben meghatározott kivételekkel – erre
irányuló igény alapján bárki megismerhesse.

 Az Ön által kért adatok nem minősülnek az információs önrendelkezési
jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény ( a
továbbiakban Infotv.)  3. § 5-6. pontja szerinti közérdekű, illetve
közérdekből nyilvános adatnak.

További kérdéseivel kapcsolatban,  mellékelten megküldöm az Áht. 6/B. §
(3) bekezdése szerinti megállapodást személyes adatot nem tartalmazó
módon.

Jogorvoslat

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11.) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani.

Ha az igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak
közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló
értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

Üdvözlettel,

Kulturális és Innovációs Minisztérium

-----Original Message-----
From: Kiss László [[1]mailto:[FOI #23901 email]]
Sent: Sunday, January 14, 2024 6:27 PM
To: Sajtó (KIM) <[2][Kulturális és Innovációs Minisztérium request email]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Szakiskolák irányítása, törvényességi
felügyelete

Tisztelt Kulturális és Innovációs Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni

- válaszát arról, hogy a szakképzési centrum részeként működő szakképző
intézmény igazgatója végleges döntésének a megsemmisítése a miniszter
által irányított költségvetési szerv kancellárjára átruházott irányítási
hatáskör-e, vagy a szakképzésért felelős miniszter hatásköre-e, ha a
szakképző intézmény döntése, intézkedése vagy annak elmulasztása (együtt:
dötés) ellen a tanuló, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes
képviselője a tanuló érdekében, illetve a képzésben részt vevő személy nem
indított eljárást, és a döntés véglegessé vált,

-  a meghatározott közfeladatok, irányítói hatáskörök ellátására a kezelő
szervvel a feladatellátás biztosítását szolgáló valamennyi feltételt
tartalmazó megállapodást, ha a fejezetet irányító szerv Kulturális és
Innovációs Minisztérium az Áht. 6/B. § (3) bekezdésében meghatározottak
szerint, az ott meghatározott feladatok részbeni vagy teljes körű
ellátására kezelő szervet vagy kezelő szerveket jelölt ki, és

- a feladatok megosztásával és azok felelősségi rendjével kapcsolatos
rendelkezéseket is tartalmazó megállapodást, ha több kezelő szerv került
kijelölésre.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2024. január 14.

Üdvözlettel:

Kiss László

˙Áht. 9. § e) és f) pontja, Ávr. 1/B. § (2a)

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[3][FOI #23901 email]

Is [4][Kulturális és Innovációs Minisztérium request email] the wrong address for Közérdekűadat requests to
Kulturális és Innovációs Minisztérium? If so, please contact us using this
form:

[5]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[6]http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #23901 email]
2. mailto:[Kulturális és Innovációs Minisztérium request email]
3. mailto:[FOI #23901 email]
4. mailto:[Kulturális és Innovációs Minisztérium request email]
5. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
6. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Tisztelt Szakképzésért Felelős Irányító Államigazgatási Szerv!

Tájékoztatott arról, hogy az Infotv.
3. § . (5.) szerint közérdekű adat az állami szerv közfeladatának ellátásával összefüggésben bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret,
különösen a hatáskörre, és a működést szabályozó jogszabályokra vonatkozó adat.
Pont ezt kérdeztem, az Áht.-ban meghatározott irányítási hatáskörével kapcsolatos információt, ismeretet.
Várom válaszát a saját hatásköréről.

Üdvözlettel:
Kiss László

Közadat (KIM), Kulturális és Innovációs Minisztérium

Tisztelt Adatigénylő!

Ismételten tájékoztatom, hogy közérdekű adatigénylésnek tárgya a
közfeladatot ellátó szerv által ténylegesen rögzített adat, információ
vagy ismeret lehet. Az Alkotmánybíróság a 3252/2016. (XII. 6.) AB
határozatában kimondta, hogy „A közérdekű adatok megismeréséhez való jog –
a fentiekben ismertetettek szerint – a közfeladatot ellátó szerv által
ténylegesen kezelt közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok
megismeréséhez való jogot biztosítja.”

A feltett kérdésére vonatkozóan – mely nem konkrét adatok kiadására
vonatkozik – tájékoztatom, hogy nincs kezelésünkben olyan rögzített adat,
információ vagy ismeret, melynek kiadásával a kérdés megválaszolható. A
kérdése megválaszolásához mindazonáltal segítséget nyújthat az Kulturális
és Innovációs Minisztérium szervezeti és működési szabályzata, mely itt
érhető el:

[1]https://njt.hu/jogszabaly/2022-3-B0-8O.3

Jogorvoslat

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a 
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő 
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette 
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének 
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16

- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos 
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11.) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen 
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő 
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani.

Ha az igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért 
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és 
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés 
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy 
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak 
közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről
szóló  értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet
megindítani.

Üdvözlettel, Kulturális és Innovációs Minisztérium

-----Original Message-----

From: Kiss László [[2]mailto:[FOI #23901 email]]

Sent: Wednesday, January 31, 2024 2:07 AM

To: Közadat (KIM) <[3][email address]>

Subject: Re: Közérdekűadat igénylés -Szakiskolák irányítása, törvényességi
felügyelete

Tisztelt Szakképzésért Felelős Irányító Államigazgatási Szerv!

Tájékoztatott arról, hogy az Infotv.

3. § . (5.) szerint közérdekű adat az állami szerv közfeladatának
ellátásával összefüggésben bármilyen módon vagy formában rögzített
információ vagy ismeret, különösen a hatáskörre, és a működést szabályozó
jogszabályokra vonatkozó adat.

Pont ezt kérdeztem, az Áht.-ban meghatározott irányítási hatáskörével
kapcsolatos információt, ismeretet.

Várom válaszát a saját hatásköréről.

Üdvözlettel:

Kiss László

-----Original Message-----

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[4][FOI #23901 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[5]http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. https://njt.hu/jogszabaly/2022-3-B0-8O.3
2. mailto:[FOI #23901 email]
3. mailto:[email address]
4. mailto:[FOI #23901 email]
5. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Tisztelt Irányító Felügyeleti Szerv!

Adatigénylésemre az alábbi, hatáskörére vonatkozó, ténylegesen kezelésében lévő közadatát köszönöm.

A szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény igazgatója végleges döntésének a megsemmisítése a miniszter által irányított költségvetési szerv kancellárjára átruházott irányítási hatáskör, ha a szakképző intézmény döntése, intézkedése vagy annak elmulasztása (együtt: döntés) ellen a tanuló, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője a tanuló érdekében, illetve a képzésben részt vevő személy nem indított eljárást, és a döntés véglegessé vált.
Továbbá a kancellár mulasztása esetén a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézmény igazgatója végleges döntésének a megsemmisítése a szakképzésért felelős miniszter hatásköre, ha a szakképző intézmény döntése, intézkedése vagy annak elmulasztása (együtt: dötés) ellen a tanuló, kiskorú tanuló esetén a kiskorú tanuló törvényes képviselője a tanuló érdekében, illetve a képzésben részt vevő személy nem indított eljárást, és a döntés véglegessé vált.

Ténylegesen kezelt közadata itt hozzáférhető:
https://njt.hu/

Üdvözlettel:
Kiss László

Tisztelt Kormánytag!

Azt az információt igényelem, hogy a kért adat tekintetében a Címzett Minisztérium az Info. tv. 3. § 9. pontja szerinti adatkezelőnek minősíti-e önmagát és a kért adatot közadatnak minősíti-e.
A kért adat:
1. Tiltja, szabályozza, korlátozza bármi vagy bárki azt, hogy az állampolgár közérekű adatigénylést és bejelentést egyazon beadványban benyújtson? Ha igen, kérem a bármi, bárki pontos megadását.

2. Irányított, felügyelt szerve-e a Címzett Minisztériumnak az alábbi beadvány címzettje?

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2024. szeptember 1.

Üdvözlettel:
Kiss László

˙
Tisztelt Állami Nyilvántartó Szerv (NSZFH)!

Tájékoztatom, hogy az alábbi tartalommal felhívom irányító, felügyeleti szerve figyelmét az NSZFH törvénysértése tényére, és javaslatot is teszek.

Felhívom figyelmét arra, és javasolom annak vizsgálatát és haladéktalan orvoslását, hogy az irányított szerv (NSZFH adatkezelő) a törvény ˙(Szkt. 54.§ (1) a)) erejénél fogva a középfokú eljárásban) felvétellel keletkezett tanulói jogviszonyok keletkezése Szkt. 54.§ (1) a)-ban meghatározott
JOGCÍMÉT
és a vonatkozó rendeletben meghatározott időn belüli
IDŐPONTJÁT
sem tartotta nyilván nyilvántartásában, mert a szerv Onytv.˙˙-ben meghatározott tartalmú nyilvántartása nem tartalmazta (az irányított szervezetekbe a középfokú felvételi eljárásban felvett) tanulóknak az Onytv. 1/A melléklet II. 1. e)˙˙-ben pontosan meghatározott
JOGVISZONYA KELETKEZÉSÉNEK JOGCÍMÉT ÉS IDŐPONTJÁT.

(A törvényben előírt helyett inkább olyan személyes adatot (a tanuló beiratkozása idejét) tartott nyilván az NSZFH, amely kezelésére törvény nem jogosította, kötelezte. Vélelmezhető, hogy az NSZFH-nak ez a törvénysértő mulasztása az Oktatási Hivatal példáját követi, és az Oktatási Hivatal sem tartotta nyilván közhiteles nyilvántartásában megfelelően és pontosan azt a személyes adatot (1. melléklet a 2018. évi LXXXIX. törvényhez I. d) jogviszonya keletkezésének jogcímét és idejét), amit törvény ír elő neki.)

Bizonyíték: ˙˙˙teljesített adatigénylésben foglalt tény.

2024. augusztus 7.

Üdvözlettel:
adatigénylő

˙IX. FEJEZET
A TANULÓI JOGVISZONY
11. A tanulói jogviszony keletkezése, szünetelése és megszűnése
54. § [A tanulói jogviszony keletkezése]
(1) A tanulói jogviszony
a) felvétellel vagy
b) átvétellel
keletkezik. A felvétel és az átvétel jelentkezés alapján történik.

Forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A... - Wolters Kluwer - Minden jog fenntartva!

˙˙1/A. melléklet a 2018. évi LXXXIX. törvényhez
A szakképzés információs rendszere személyes adatokat kezelő alrendszerei
II. A tanulók és a képzésben részt vevő személyek nyilvántartása
1. A tanulók és a képzésben részt vevő személyek nyilvántartása a tanulók és a képzésben részt vevő személyek alábbi személyes adatait tartalmazza:
e) jogviszonya típusát, keletkezésének, megszűnésének jogcímét és időpontját

Forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A... - Wolters Kluwer - Minden jog fenntartva!

˙˙˙Iktatószám: NSZFH/110/000217-2/2024

Tisztelt Adatigénylõ!

2024. június 16-án elektronikus levélben közérdekû adatigénylésként
érkezett kérelmére hivatkozással az alábbiakról tájékoztatom.

A középfokú felvételi eljárást az Oktatási Hivatal bonyolítja le. Az
Oktatási Hivatal az igazgatói döntések és tanulói adatlapok egyeztetése
alapján kialakítja a felvételi eljárás végeredményét, és elküldi azt a
középfokú iskoláknak.

A középfokú intézmények számára a KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék –
hivatalos végeredmény program oldalon érhetõ el a középiskolai felvételi
eljárás hivatalos végeredménye.

Az oktatási nyilvántartásról szóló 2018. évi LXXXIX. törvény
(továbbiakban: Onytv.) 1/A. melléklet alapján a tanulók és a képzésben
részt vevõ személyek nyilvántartása a középiskolába az általános felvételi
eljárásban felvett, majd beiratkozott és osztályba sorolt tanulókra
vonatkozóan tartalmazza a jogviszonya keletkezésének jogcímét és
idõpontját.

A fentiek értelmében a 2024. évi általános eljárás során felvett tanulókra
vonatkozóan a jogviszony keletkezésének jogcímét és idõpontját jelenleg
még nem tartalmazza az Onytv. 1/A. melléklet II. rész szerinti „A tanulók
és a képzésben részt vevõ személyek nyilvántartása", mivel a beiratkozás
és osztályba sorolás folyamata még nem zárult le az érintett középfokú
intézményeknél.

Jogorvoslati tájékoztató:

A közérdekû adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidõ
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fõvárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekû adatok megismeréséhez fûzõdõ jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz

(1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11.) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétõl, a határidõ eredménytelen
elteltétõl, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidõ
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani.

Ha az igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetésérõl vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelõ jogsérelem orvoslására, illetve annak
közvetlen veszélye megszüntetésére történõ felszólítása eredményérõl
szóló értesítés kézhezvételét követõ harminc napon belül lehet
megindítani.

Üdvözlettel:
Nemzeti Szakképzési és Felnõttképzési Hivatal

Közadat (KIM), Kulturális és Innovációs Minisztérium

Jelen választ kizárólag elektronikus úton, a megjelölt e-mail címre
küldjük meg.

Tisztelt adatigénylő!

1. pontban megfogalmazott kérdésére az alábbi tájékoztatást adjuk.

Az adatigényléssel szemben támasztott legfontosabb tartalmi követelmény az
egyértelműség (pontosság). Az adatigénylésből mindenekelőtt annak kell
világosan kiderülnie, hogy az igénylő pontosan milyen adatot szeretne
megismerni.

A beadványokat általában véve a tartalmuk és nem az elnevezésük szerint
kell elbírálni, amennyiben egyértelműen megállapítható, hogy  adatigénylő
közérdekű adat megismerésére irányuló kérelemként kívánta benyújtani.

Adatigénylő az adatigénylés megnevezése esetében akkor jár el célszerűen,
ha megjelöli, hogy az általa benyújtott kérelem közérdekű adat
megismerésére irányuló igényt vagy, ilyen igényt is tartalmaz.

2. pontban említett címzett „Állami Nyilvántartó Szerv  (NSZFH)” irányító
szerve a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Hivatal egyszemélyi
felelős vezetője az elnök.

Tisztelettel:

Kulturális és Innovációs Minisztérium

-------- Eredeti üzenet --------

Feladó: Kiss László <[1][FOI #23901 e-mail]>

Dátum: 2024. 09. 01. 8:44 (GMT+01:00)

Címzett: "Sajtó (KIM)" <[2][Kulturális és Innovációs Minisztérium kérő e-mail]>

Tárgy: Re: Közérdekűadat igénylés - Szakiskolák irányítása, törvényességi
felügyelete

Tisztelt Kormánytag!

Azt az információt igényelem, hogy a kért adat tekintetében a Címzett
Minisztérium az Info. tv. 3. § 9. pontja szerinti adatkezelőnek minősíti-e
önmagát és a kért adatot közadatnak minősíti-e.
A kért adat:
1. Tiltja, szabályozza, korlátozza bármi vagy bárki azt, hogy az
állampolgár közérekű adatigénylést és bejelentést egyazon beadványban
benyújtson? Ha igen, kérem a bármi, bárki pontos megadását.

2. Irányított, felügyelt szerve-e a Címzett Minisztériumnak az alábbi
beadvány címzettje?

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2024. szeptember  1.

Üdvözlettel:
Kiss László

˙
Tisztelt Állami Nyilvántartó Szerv (NSZFH)!

Tájékoztatom, hogy az alábbi tartalommal felhívom irányító, felügyeleti
szerve figyelmét az NSZFH törvénysértése tényére, és javaslatot is teszek.

Felhívom figyelmét arra, és javasolom annak vizsgálatát és haladéktalan
orvoslását, hogy az irányított szerv (NSZFH adatkezelő) a törvény ˙(Szkt.
54.§ (1) a)) erejénél fogva a középfokú eljárásban) felvétellel
keletkezett tanulói jogviszonyok keletkezése Szkt. 54.§ (1) a)-ban
meghatározott
JOGCÍMÉT
és a vonatkozó rendeletben meghatározott időn belüli
IDŐPONTJÁT
sem tartotta nyilván nyilvántartásában, mert a szerv Onytv.˙˙-ben
meghatározott tartalmú nyilvántartása nem tartalmazta (az irányított
szervezetekbe a középfokú felvételi eljárásban felvett) tanulóknak az
Onytv. 1/A melléklet II. 1. e)˙˙-ben pontosan meghatározott
JOGVISZONYA KELETKEZÉSÉNEK JOGCÍMÉT ÉS IDŐPONTJÁT.

(A törvényben előírt helyett inkább olyan személyes adatot (a tanuló
beiratkozása idejét) tartott nyilván az NSZFH, amely kezelésére törvény
nem jogosította, kötelezte. Vélelmezhető, hogy az NSZFH-nak ez a
törvénysértő mulasztása az Oktatási Hivatal példáját követi, és az
Oktatási Hivatal sem tartotta nyilván közhiteles nyilvántartásában
megfelelően és pontosan azt a személyes adatot (1. melléklet a 2018. évi
LXXXIX. törvényhez I. d) jogviszonya keletkezésének jogcímét és idejét),
amit törvény ír elő neki.)

Bizonyíték: ˙˙˙teljesített adatigénylésben foglalt tény.

2024. augusztus 7.

Üdvözlettel:
adatigénylő

˙IX. FEJEZET
A TANULÓI JOGVISZONY
11. A tanulói jogviszony keletkezése, szünetelése és megszűnése
54. § [A tanulói jogviszony keletkezése]
(1) A tanulói jogviszony
a) felvétellel vagy
b) átvétellel
keletkezik. A felvétel és az átvétel jelentkezés alapján történik.

Forrás: [3]https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A... - Wolters Kluwer -
Minden jog fenntartva!

˙˙1/A. melléklet a 2018. évi LXXXIX. törvényhez
A szakképzés információs rendszere személyes adatokat kezelő alrendszerei
II. A tanulók és a képzésben részt vevő személyek nyilvántartása
1. A tanulók és a képzésben részt vevő személyek nyilvántartása a tanulók
és a képzésben részt vevő személyek alábbi személyes adatait tartalmazza:
e) jogviszonya típusát, keletkezésének, megszűnésének jogcímét és
időpontját

Forrás: [4]https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A... - Wolters Kluwer -
Minden jog fenntartva!

˙˙˙Iktatószám: NSZFH/110/000217-2/2024

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[5][FOI #23901 e-mail]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[6]http://kimittud.hu/help/officers

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #23901 e-mail]
2. mailto:[Kulturális és Innovációs Minisztérium kérő e-mail]
3. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A
4. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A
5. mailto:[FOI #23901 e-mail]