Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre:

Szeretnék Önöktől tájékoztatást kérni azzal kapcsolatban, hogy hová tudunk fordulni akkor, ha a Tisztelt Bíróság által kirendelt Igazságügyi pszichológus szakértő által készített szakvélemény az álláspontunk szerint illetve más pszichológusok, pszichológus szakértők által is az alábbi hiányosságokat tartalmazza. Továbbá a kirendelt igazságügyi psziczhológus szakértő szakvéleményét másik igazságügyi pszichológus szakértő és igazságügyi pszichiáter szakértő elkészített szakvéleménye teljesen megcáfolja.

-Több nagyon komoly összeférhetetlenség állt fenn a szakvélemény elkészítése során, mivel a kirendelt igazságügyi pszichológus szakértő és a per egyik érdekelt oldala között személyes kapcsolat van.

-A vizsgálatok elvégzése során is történt szabálytalanság, de a gyermekelhelyezés szempontjából kiemelten fontos vizsgálat hiányzik és ez a szempont teljesen figyelmen kívül lett hagyva. Teljesen hiányzik a testvérkapcsolatnak, a testvérek egymáshoz való viszonyának vizsgálata, az elválasztásuk veszélyeinek vizsgálata, értékelése. Sajnos ez a hiányosság jelen pillanatban két kiskorú gyermek életében, lelkében komoly fájdalmat okoz.

-A tesztek kiértékelése a gyanú szerint teljesen rossz, teljesen elfogult, részrehajló és megalapozatlan.
A gyanú szerint az egyik fél eredményeinél van ami kifejezetten jó, de valami okból mégis rosszra lett értékelve. Az vizsgálatok során kapott eredményekből a gyanú szerint semmi sem utal a kiértékelésnél leírtakra, semmi nem utal a kóros szerkezetű személyiségszerkezetre, a pszichopátiás irányultságú gondolkodásra, a manipulatív, alacsony felelősségtudatú személyiségre, a nagy kriminális veszélyeztetettségre és az anyakénti alkalmatlanságra sem utal semmi.

- A gyanú szerint a pszichológus szakértő a véleményében olyan megállapításokat tesz, amelyet csakis pszichiáter szakértő tehetne az elvégzett vizsgálatokat követően.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2018. november 18.

Üdvözlettel:

Ferenczi Sándor

IFFO (IM), Igazságügyi Minisztérium

2 Melléklet

Tisztelt Ferenczi Sándor Úr!

 

 

Mellékelve küldöm fenti tárgyban készített tájékoztatásunkat.

 

 

Üdvözlettel:
   

 

   

[1]Leírás: cid:[email protected]  

dr. Sembery-Sugár Hajnalka

főosztályvezető
Igazságügyi Minisztérium

Igazságügyi Szolgáltatásokért Felelős Helyettes Államtitkárság

Igazságügyi Felügyeleti Főosztály

Tel: +36 1 896 3908

H-1055 Budapest  Kossuth Lajos tér. 2- 4.

Web:  [2]www.kormany.hu

E-mail: [3][email address]

Kérem, óvja a természetet, ha nem szükséges, ne nyomtassa ki ezt az
e-mailt!

 

 

 

 

 
     
 

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. http://www.kim.gov.hu/
3. mailto:[email address]

idézett részek elrejtése