Tisztelt Magyar Államkincstár!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

A Szatmár Leader Közhasznú Egyesület honlapján található adatok szerint 2014-ben dr. Borbás László 26 497 236 Ft összegű támogatást nyert "Komplex turisztikai fejlesztés Panyolán" elnevezésű projektjére.

http://www.szatmarleader.hu/files/-MVP-I...

Az elnyert támogatásból a nyertes falusi szálláshelyet alakított ki Panyolán, erről személyesen is meggyőződtem. Csakhogy a szálláshelynek semmilyen online vagy telefonos elérhetősége nincs, a helyiek sem tudtak felvilágosítással szolgálni, hogy miképp lehet igénybe venni azt.

Mivel a területileg illetékes megyei kormányhivatal álláspontja szerint az említett projekttel kapcsolatos adatok tekintetében a Magyar Államkincstár az adatgazda, kérem, az alábbi kérdésekre, illetve közérdekű adatigénylésre szíveskedjenek választ adni:

1 - az említett pályázathoz kapcsolódóan a nyertes pályázóknak kellett-e számszerű vállalást tenni a projekt céljait illetően?
2 - kellett-e üzleti tervet készíteni?
3 - amennyiben a Borbás Vendégház pályázatához kapcsolódóan a pályázat várható / tervezett eredményeit illetően bármilyen dokumentumot csatolni kellett, úgy kérem, hogy - a személyes adatok kitakarásával - azt részemre megküldeni szíveskedjenek
4- a MÁK vagy a projekt korábbi felelősei - közreműködő szervezetként illetve irányító hatóságként a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület, illetve a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, később ennek jogutódjaként a megyei kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztálya - milyen információkkal rendelkezett/rendelkezik a projekt céljainak megvalósulását illetően?
5 - történt ezzel kapcsolatban bármilyen utólagos vizsgálat vagy értékelés?Amennyiben igen, szíveskedjenek ennek eredményéről tájékoztatni.
6 - a Borbás Vendégház-projekt vonatkozásában mettől meddig tart(ott) a fenntartási időszak, és milyen feltételekkel kerülhet(ett) annak lejártával a pályázó korlátozás nélküli birtokába a projekt tárgya, a vendégház maga
7 - a MÁK tartott-e bármilyen utólagos ellenőrzést a kiírás céljai megvalósulását illetően, akár a konkrét projekttel, akár az összes pályázattal kapcsolatban, és ha igen, akkor annak mi lett az eredménye?
8- kezdeményezett-e a MÁK vagy a támogatási konstrukció bármelyik korábbi felelőse a konstrukció keretében támogatott projektekkel kapcsolatban bármilyen szabálytalansági eljárást, és ha igen, konkrétan mely pályázatokkal kapcsolatban?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. február 21.

Üdvözlettel:

Becker András

Beérkezett levél, Magyar Államkincstár

Tisztelt Levélíró!

 

Köszönettel megkaptuk a levelét. A válaszadásig türelmét kérjük!

 

Üdvözlettel:

Magyar Államkincstár

--------------------------------------------------------------------------

Kérjük erre az e-mail üzenetre ne válaszoljon, mert a Magyar Államkincstár
ezen a címen leveleket nem fogad.

Tisztelt Magyar Államkincstár!

Február 21-én kelt közérdekűadat-igénylésemre a mai napig nem kaptam érdemi választ, noha a vonatkozó szabályozás szerint Önöknek legkésőbb március 8-áig válaszolni kellett volna. Kérem, szíveskedjenek teljesíteni az adatigénylést.

Kelt: 2019. március 13.

Köszönettel:

Becker András

Beérkezett levél, Magyar Államkincstár

Tisztelt Levélíró!

 

Köszönettel megkaptuk a levelét. A válaszadásig türelmét kérjük!

 

Üdvözlettel:

Magyar Államkincstár

--------------------------------------------------------------------------

Kérjük erre az e-mail üzenetre ne válaszoljon, mert a Magyar Államkincstár
ezen a címen leveleket nem fogad.

Külső Kapcsolatok, Magyar Államkincstár

Tisztelt Becker András!

 

Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Magyar Államkincstárhoz 2019. február
21-én beérkezett közérdekű adatigénylésének ügyintézése további 15 nappal
meghosszabbításra kerül az alábbiak – az információszabadságról szóló
(2011. évi CXII.) törvény – szerint:

 

„29. § (1) A közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek az adatot
kezelő közfeladatot ellátó szerv az igény tudomására jutását követő
legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül tesz eleget.

(2) Ha az adatigénylés jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra
vonatkozik, az (1) bekezdésben meghatározott határidő egy alkalommal 15
nappal meghosszabbítható. Erről az igénylőt az igény kézhezvételét követő
15 napon belül tájékoztatni kell.”

 

Adminisztrációs hiba miatt nem került jelen tájékoztató korábban
megküldésre.

 

Szíves megértését és türelmét kérjük a válaszadásig.

 

Üdvözlettel:

Magyar Államkincstár

 

 

 

-----Original Message-----

From: Becker András [mailto:[FOI #12368 email]]

Sent: Thursday, February 21, 2019 3:54 PM

To: Kincstár Elnök

Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Panyolai
Borbás-vendégházzal kapcsolatos kérdések

 

Tisztelt Magyar Államkincstár!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

A Szatmár Leader Közhasznú Egyesület honlapján található adatok szerint
2014-ben dr. Borbás László  26 497 236 Ft összegű támogatást nyert
"Komplex turisztikai fejlesztés Panyolán" elnevezésű projektjére.

 

http://www.szatmarleader.hu/files/-MVP-I...

 

Az elnyert támogatásból a nyertes falusi szálláshelyet alakított ki
Panyolán, erről személyesen is meggyőződtem. Csakhogy a szálláshelynek
semmilyen online vagy telefonos elérhetősége nincs, a helyiek sem tudtak
felvilágosítással szolgálni, hogy miképp lehet igénybe venni azt.

 

Mivel a területileg illetékes megyei kormányhivatal álláspontja szerint az
említett projekttel kapcsolatos adatok tekintetében a Magyar Államkincstár
az adatgazda, kérem, az alábbi kérdésekre, illetve közérdekű
adatigénylésre szíveskedjenek választ adni:

 

1 - az említett pályázathoz kapcsolódóan a nyertes pályázóknak kellett-e
számszerű vállalást tenni a projekt céljait illetően?

2 - kellett-e üzleti tervet készíteni?

3 - amennyiben a Borbás Vendégház pályázatához kapcsolódóan a pályázat
várható / tervezett eredményeit illetően bármilyen dokumentumot csatolni
kellett, úgy kérem, hogy - a személyes adatok kitakarásával - azt részemre
megküldeni szíveskedjenek

4- a MÁK vagy a projekt korábbi felelősei  - közreműködő szervezetként
illetve irányító hatóságként a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület, illetve
a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, később ennek jogutódjaként a
megyei kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztálya -
milyen információkkal rendelkezett/rendelkezik a projekt céljainak
megvalósulását illetően?

5 - történt ezzel kapcsolatban bármilyen utólagos vizsgálat vagy
értékelés?Amennyiben igen, szíveskedjenek ennek eredményéről tájékoztatni.

6 - a Borbás Vendégház-projekt vonatkozásában mettől meddig tart(ott) a
fenntartási időszak, és milyen feltételekkel kerülhet(ett) annak
lejártával a pályázó korlátozás nélküli birtokába a projekt tárgya, a
vendégház maga 

7 - a MÁK  tartott-e bármilyen utólagos ellenőrzést a kiírás céljai
megvalósulását illetően, akár a konkrét projekttel, akár az összes
pályázattal kapcsolatban, és ha igen, akkor annak mi lett az eredménye?

8- kezdeményezett-e a MÁK vagy a támogatási konstrukció bármelyik korábbi
felelőse a konstrukció keretében támogatott projektekkel kapcsolatban
bármilyen szabálytalansági eljárást, és ha igen, konkrétan mely
pályázatokkal kapcsolatban?

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2019. február 21.

 

Üdvözlettel:

 

Becker András

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[FOI #12368 email]

 

Ha a(z) Magyar Államkincstár nem a(z) [MÁK request email] címen
fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt
meg nekünk:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

 

idézett részek elrejtése

Tisztelt Magyar Államkincstár!

Március 13-i levelükben arról tájékoztattak, hogy február 21-i adatigénylésemre adminisztrációs hiba miatt nem válaszoltak határidőre, illetve, hogy a válaszadás határidejét 15 nappal meghosszabbítják. Mivel ez a határidő is régen lejárt, kérem, szíveskedjenek a kért adatokat mielőbb megküldeni..

Üdvözlettel:

Becker András

Külső Kapcsolatok, Magyar Államkincstár

KSF/20-1/2019

Tisztelt Becker András Úr!

 

Hivatkozva a 2019. február 21. napján benyújtott közérdekű adatigénylésére
a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) mint a támogatási adatok
tekintetében adatkezelő szerv a következő tájékoztatást adja.

 

A Kincstár eljárására vonatkozó, a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó
eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban
Támogatási tv.) a közérdekből nyilvános adatok vonatkozásában a következők
szerint rendelkezik:

„24. § (1)  Nem nyilvános támogatási adatnak minősül valamennyi, az
adatkezelő szerv eljárásában készített vagy rögzített, a (2) bekezdésben
meghatározott adatkörön kívüli adat.

(2) Az adatkezelő szerv által kezelt támogatási adatok közül közérdekből
nyilvános adat e törvény alapján az adatkezelő szerv által folyósított, a
központi költségvetésből, illetve az EMGA-ból, az EMVA-ból, illetve
EHA-ból vagy az ETHA-ból finanszírozott támogatásban részesülő ügyfél:

a) családi és utóneve (elnevezése), lakóhelye, székhelye, telephelye,

b) a támogatás jogcíme,

c) a folyósított támogatás összege, valamint

d) a jogosulatlan részvétel, vagy szabálytalanság miatt visszafizetett
támogatás összege.”

A fenti adatok a Kincstár honlapján
([1]https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu) a Közérdekű adatok -
Tevékenységre működésre vonatkozó adatok - Közzétételi listák menüpontok
alatt negyedévenként közzétételre kerülnek.

A közérdekből nyilvános adatok keresésére a Kincstár az alábbi linken
keresőprogramot biztosít, ahol lehetősége nyílik ügyfél, település, jogcím
és a megítélt, kifizetett támogatási összeg szerinti keresésre:

[2]https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/-/t...

A Támogatási tv. 24. § (2) bekezdése alapján tájékoztatom, hogy dr. Borbás
László (4913 Panyola, Szamosvég utca 9.) az Európai Mezőgazdasági
Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a
LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó
támogatások részletes feltételeiről szóló 104/2013. (XI. 14.) VM rendelet
(a továbbiakban jogcímrendelet) alapján 26.235.270 Ft összegben „Komplex
turisztikai fejlesztés Panyolán” című projekt megvalósítása céljából
részesült támogatásban.

 

Tájékoztatom továbbá, hogy a fent meghatározott adatokon felüli támogatási
adatok nem nyilvános támogatási adatnak minősülnek, amelyek kiadására csak
alapos okkal, törvényben meghatározott esetben, illetve törvényben
meghatározott szerv részére van lehetőség, amelyre a vonatkozó szabályokat
a Támogatási tv. 25. § (1) bekezdése az alábbiak szerint tartalmazza:

 

„25. § (1) A nem nyilvános támogatási adat a mezőgazdasági és
vidékfejlesztési támogatási szerven kívüli más szerv által csak alapos
okkal használható fel. A nem nyilvános támogatási adatot alapos okkal
használják fel, ha:

a) az a támogatás ellenőrzését, vagy

b) a (2)–(4) bekezdésben megjelölt szervek tájékoztatását szolgálja,
továbbá

c) azt törvény előírja vagy megengedi, illetve

d) a felhasználáshoz az érintett ügyfél hozzájárul.”

 

A fentiek alapján az adott támogatással kapcsolatban további adat
szolgáltatására nincs lehetőség.

 

Üdvözlettel:

Magyar Államkincstár

 

 

From: Külső Kapcsolatok
Sent: Wednesday, March 13, 2019 3:22 PM
To: [FOI #12368 email]
Subject: RE: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Panyolai
Borbás-vendégházzal kapcsolatos kérdések

 

Tisztelt Becker András!

 

Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Magyar Államkincstárhoz 2019. február
21-én beérkezett közérdekű adatigénylésének ügyintézése további 15 nappal
meghosszabbításra kerül az alábbiak – az információszabadságról szóló
(2011. évi CXII.) törvény – szerint:

 

„29. § (1) A közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek az adatot
kezelő közfeladatot ellátó szerv az igény tudomására jutását követő
legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül tesz eleget.

(2) Ha az adatigénylés jelentős terjedelmű, illetve nagyszámú adatra
vonatkozik, az (1) bekezdésben meghatározott határidő egy alkalommal 15
nappal meghosszabbítható. Erről az igénylőt az igény kézhezvételét követő
15 napon belül tájékoztatni kell.”

 

Adminisztrációs hiba miatt nem került jelen tájékoztató korábban
megküldésre.

 

Szíves megértését és türelmét kérjük a válaszadásig.

 

Üdvözlettel:

Magyar Államkincstár

 

 

 

-----Original Message-----

From: Becker András [mailto:[FOI #12368 email]]

Sent: Thursday, February 21, 2019 3:54 PM

To: Kincstár Elnök

Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Panyolai
Borbás-vendégházzal kapcsolatos kérdések

 

Tisztelt Magyar Államkincstár!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

A Szatmár Leader Közhasznú Egyesület honlapján található adatok szerint
2014-ben dr. Borbás László  26 497 236 Ft összegű támogatást nyert
"Komplex turisztikai fejlesztés Panyolán" elnevezésű projektjére.

 

http://www.szatmarleader.hu/files/-MVP-I...

 

Az elnyert támogatásból a nyertes falusi szálláshelyet alakított ki
Panyolán, erről személyesen is meggyőződtem. Csakhogy a szálláshelynek
semmilyen online vagy telefonos elérhetősége nincs, a helyiek sem tudtak
felvilágosítással szolgálni, hogy miképp lehet igénybe venni azt.

 

Mivel a területileg illetékes megyei kormányhivatal álláspontja szerint az
említett projekttel kapcsolatos adatok tekintetében a Magyar Államkincstár
az adatgazda, kérem, az alábbi kérdésekre, illetve közérdekű
adatigénylésre szíveskedjenek választ adni:

 

1 - az említett pályázathoz kapcsolódóan a nyertes pályázóknak kellett-e
számszerű vállalást tenni a projekt céljait illetően?

2 - kellett-e üzleti tervet készíteni?

3 - amennyiben a Borbás Vendégház pályázatához kapcsolódóan a pályázat
várható / tervezett eredményeit illetően bármilyen dokumentumot csatolni
kellett, úgy kérem, hogy - a személyes adatok kitakarásával - azt részemre
megküldeni szíveskedjenek

4- a MÁK vagy a projekt korábbi felelősei  - közreműködő szervezetként
illetve irányító hatóságként a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület, illetve
a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, később ennek jogutódjaként a
megyei kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztálya -
milyen információkkal rendelkezett/rendelkezik a projekt céljainak
megvalósulását illetően?

5 - történt ezzel kapcsolatban bármilyen utólagos vizsgálat vagy
értékelés?Amennyiben igen, szíveskedjenek ennek eredményéről tájékoztatni.

6 - a Borbás Vendégház-projekt vonatkozásában mettől meddig tart(ott) a
fenntartási időszak, és milyen feltételekkel kerülhet(ett) annak
lejártával a pályázó korlátozás nélküli birtokába a projekt tárgya, a
vendégház maga 

7 - a MÁK  tartott-e bármilyen utólagos ellenőrzést a kiírás céljai
megvalósulását illetően, akár a konkrét projekttel, akár az összes
pályázattal kapcsolatban, és ha igen, akkor annak mi lett az eredménye?

8- kezdeményezett-e a MÁK vagy a támogatási konstrukció bármelyik korábbi
felelőse a konstrukció keretében támogatott projektekkel kapcsolatban
bármilyen szabálytalansági eljárást, és ha igen, konkrétan mely
pályázatokkal kapcsolatban?

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2019. február 21.

 

Üdvözlettel:

 

Becker András

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[FOI #12368 email]

 

Ha a(z) Magyar Államkincstár nem a(z) [MÁK request email] címen
fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt
meg nekünk:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

 

References

Visible links
1. https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/
2. https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/-/t...

idézett részek elrejtése

Tisztelt Külső Kapcsolatok, tisztelt Válaszadó!

Nyilván Ön is pontosan tudja, hogy jelen adatigénylés kapcsán nem az idézett Támogatási Tv, hanem az Info Tv (2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról) rendelkezései az irányadók. Mindennek tetejébe a jogilag teljesen megalapozatlan megtagadásra a törvényben előírt határidőt kétszeresen megsértve sikerült sort keríteni. De még ezzel sincs vége, hiszen Önnek engem az InfoTv rendelkezése alapján a jogorvoslati lehetőségekről is tájékoztatnia kellett volna ( "Az igény teljesítésének megtagadásáról, annak indokaival, valamint az igénylőt e törvény alapján megillető jogorvoslati lehetőségekről való tájékoztatással együtt, az igény beérkezését követő 15 napon belül írásban vagy - ha az igényben elektronikus levelezési címét közölte - elektronikus levélben értesíteni kell az igénylőt."), amit szintén elmulasztott. Mindezek alapján nyilván élni fogok a jogorvoslat lehetőségével.

További munkasikereket kívánva,

üdvözlettel:

Becker András