Nyilatkozatok 2019. és 2020. évi állami támogatásokhoz

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Magyar Táncsport Szakszövetség munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Magyar Táncsport Szakszövetség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

azokat a 474/2016 (XII. 27) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdés 14. pontjában előírt nyilatkozatokat, amelyekben a Magyar Táncsport Szövetség (mint az állami támogatás kedvezményezettje) a 2019. évi és a 2020. évi szakmai programjainak és a sportról szóló 2004. évi I. törvényben és az alapszabályában meghatározott feladatainak megvalósításával összefüggő működési költségeinek megvalósulásának céljából benyújtott pályázatokhoz vagy egyedi támogatási kérelmeihez csatolva nyilatkozott, igazolást adott arról (a támogatási szerződés vagy a támogatói okirat előkészítése érdekében), hogy az Sporttörvény 23. § (1) bekezdésében meghatározott szabályzatalkotási kötelezettségének eleget tett.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. október 18.

Üdvözlettel:

Bernau Péter

Tisztelt Magyar Táncsport Szakszövetség!

Bizonyára elkerülte a figyelmüket, hogy 2020. október 18-án beadott közérdekű adatigénylésem válaszadási határideje a törvényi előírás szerint 2020. november 2-án lejárt. Kérem, hogy válaszukat haladéktalanul szíveskedjenek megküldeni!

Köszönettel:
Bernau Péter

Kelt: 2020. november 5.