Mit akart és mit értett és mit ért el a jogalkotó?

Igazságügyi Minisztérium nem kapta meg a kért információt.

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Az információszabadságról szóló törvény alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi, - a Magyar Nemzeti Múzeumon, annak időszakos kiállítása utolsó napjai vonatkozásában nemrég alkalmazott - jogszabály
- mögötti jogalkotói szándékot,
- indokolást, amelyben a jogszabály előkészítője bemutatta azokat a társadalmi, gazdasági, szakmai okokat és célokat, amelyek a javasolt szabályozást szükségessé tették, és ismertette a jogi szabályozás várható hatásait, valamint tájékoztatását a javasolt szabályozás és az európai uniós jogból eredő kötelezettségek összhangjáról, valamint a 20. § szerinti egyeztetési kötelezettségről,
- előzetes hatásvizsgálata eredményét,
- normatív tartalmát,
- szakmai tartalmát,
- szabályozási célját,
- címzettjeit,
- utólagos hatásvizsgálatát, összevetve a szabályozás megalkotása idején várt hatásokat a tényleges hatásokkal,
- tartalmi felülvizsgálatát,
- a szexualitás öncélú ábrázolása és a
születési nemnek megfelelő önazonosság
köznyelvi jelentését, és a magyar nyelv szabályainak megfelelő, világos, közérthető és ellentmondásmentes értelmét, illetve magyarázatát

ha van olyan a jogszabályban és
ha bármelyiket, és
bármelyik elérhetőségét
ismeri az Igazságügyi Minisztérium.

"E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg."

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. november 8.

Üdvözlettel:

Kiss László

Közadat (IM), Igazságügyi Minisztérium

1 Melléklet

Iktatószám: II-K/197–2/2023.

 

Kiss László Úr

részére

 

e-mail: [1][FOI #23432 email]

 

Tárgy: Válasz a közérdekű adatigénylésre vonatkozóan

 

 

Tisztelt Kiss László Úr!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján előterjesztett, közérdekű adat megismerésére irányuló igényével
összefüggésben tájékoztatom, hogy a kért adatok tekintetében az
Igazságügyi Minisztérium nem minősül az Infotv. 3. § 9. pontja szerinti
adatkezelőnek. 

Tájékoztatom, hogy a kért jogszabályra vonatkozó indokolás a
[2]https://njt.hu/jogszabaly/2021-79-K0-00 linken elérhető.

Jogorvoslati tájékoztató

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért
megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében a
Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16.– 1055 Budapest, Markó utca
27.) keresettel élhet. A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok
gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatósághoz (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is
fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy az adatigénylés teljesítésért
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről, vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak
közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló
értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

Budapest, 2023. november 23.

Tisztelettel:

                                   Igazságügyi Minisztérium

 

 

 

idézett részek megjelenítése