Külügyminiszter úr március 17-i utazásának bizonylatai

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Külügyminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre :

Rogán Antal külügyminiszter úr 2016. június 17-én történt németországi (müncheni) utazásával kapcsolatos valamennyi információt: az utazás módjának megfelelően a repülőjegy, vonatjegy stb. elektronikus másolatát, továbbá amennyiben történt valamilyen szállodai szolgáltatás igénybevétele, úgy annak számláját, illetve miniszter úr június 17-i részletes napi programját, találkozóinak helyszínét, időpontját stb. Kérem tájékoztassanak továbbá, hogy a Bild című bulvárújság munkatársával folytatott interjúnak mi volt a pontos helyszíne, illetve a helyszínnel kapcsolatos költségbizonylatok másolatát is csatolják. Kérem tájékoztassanak a június 17-i utazás teljes költségeiről.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. június 20.

Üdvözlettel:

Szalay Dániel

Közérdekű Adatigénylések, Külügyminisztérium

2 Melléklet

[1]címer

KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM

 

 

Tisztelt Uram!

 

Megkeresésével kapcsolatban csatoltan találja a Külgazdasági és
Külügyminisztérium tájékoztatását.

 

Üdvözlettel:

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium

Ministry of Foreign Affairs and Trade

H-1027 Budapest, Bem rakpart 47.

 

 

 

-----Original Message-----
From: Szalay Dániel [mailto:[FOI #7003 email]]
Sent: Monday, June 20, 2016 6:51 PM
To: Közérdekű Adatigénylések
Subject: - Közérdekű adat igénylés - Külügyminiszter úr március 17-i
utazásának bizonylatai

 

Tisztelt Külügyminisztérium!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre :

 

Rogán Antal külügyminiszter úr 2016. június 17-én történt németországi
(müncheni) utazásával kapcsolatos valamennyi információt: az utazás
módjának megfelelően a repülőjegy, vonatjegy stb. elektronikus másolatát,
továbbá amennyiben történt valamilyen szállodai szolgáltatás
igénybevétele, úgy annak számláját, illetve miniszter úr június 17-i
részletes napi programját, találkozóinak helyszínét, időpontját stb. Kérem
tájékoztassanak továbbá, hogy a Bild című bulvárújság munkatársával
folytatott interjúnak mi volt a pontos helyszíne, illetve a helyszínnel
kapcsolatos költségbizonylatok másolatát is csatolják. Kérem
tájékoztassanak a június 17-i utazás teljes költségeiről.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2016. június 20.

 

Üdvözlettel:

 

Szalay Dániel

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[2][FOI #7003 email]

 

Ha a(z) Külügyminisztérium nem a(z) [3][Külügyminisztérium request email] címen fogadja a
részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
nekünk:

[4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
2. mailto:[FOI #7003 email]
3. mailto:[Külügyminisztérium request email]
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése