Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

figyelemmel az Info.tv. 3. § 5. pontjában, 26.§ (3) bekezdésében foglaltakra, kérem, szíveskedjenek tájékoztatást adni arról, hogy Budapest Főváros Önkormányzata (1052 Budapest, Városház utca 9-11.),
 mint egyetlen részvénytulajdonos tulajdonában álló Cg.01-10-046833 cégjegyzékszámú Budapesti Városigazgatóság Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1052 Budapest, Városház utca 9-11.) által
 közfeladat ellátása céljából megvásárolt és így általa kizárólagos tulajdonosként működtetett Cg.01-09-466332 cégjegyzékszámú FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Korlátolt Felelősségű Társaság (1067 Budapest, Eötvös u. 21.) gazdálkodására, azaz a közpénzek felhasználására vonatkozó következő adatokat:

1. hány db és milyen összértékű közüzemi számla ellenértékének beszedésére kötött letéti szerződést dr Albert Csilla ügyvéddel,
2. Kérem szíveskedjék a letéti szerződést nyilvánosságra hozatal céljából megküldeni , a letétkezelés és elszámolás költségeinek, azaz a közpénzek útjának megismerése céljából,
3. Ugyanezen jogszabályi hely alapján kérem, szíveskedjék arról is tájékoztatni, hogy 2014. évben, milyen összegű megbízási díjat fizetett ki dr Albert Csilla ügyvédnek a FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Korlátolt Felelősségű Társaság, és erről állított-e ki számlát -, illetve milyen összegben állított ki számlát dr Albert Csilla ügyvéd.
4. dr Albert Csilla ügyvéd, a FŐKÉTÜSZ javára befizetett, ám saját letéti számlájára beszedett összegből, milyen összegű számlaköveteléssel és
5. milyen összegű megbízási díjjal számolt el a FŐKÉTÜSZ Kft-vel.
T. Főpolgármester Úr ! Amennyiben a fenti közérdekű adatok megválaszolásakor további információkra vonatkozóan merül fel Önben igény, természetesen az általam leírtakra vonatkozó dokumentumokat szívesen bocsátom az Ön rendelkezésére !

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. március 16.

Üdvözlettel:

Dr Ivanics Éva

Dékány Tamás, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

Tisztelt dr. Ivanics Éva Úrhölgy!

Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP-33399/2015-ös érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Főjegyzői Irodája részére.

Tisztelettel:

Főpolgármesteri Hivatal
Igazgatási és Hatósági Főosztály
Ügyfélszolgálati Iroda
Tel: 327-12-08
e-mail.: [Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal request email]

„Ez az e-mail kizárólag a címzettnek szól, és bizalmas információkat tartalmaz. Amennyiben Ön(ök) nem a címzett fél, a küldemény bármilyen célú felhasználása nem megengedett, ideértve a másolást és továbbítást is. Ha ez a küldemény tévedésből került Ön(ök)höz, kérjük, jelezze(ék) a feladónak.
This e-mail message contains confidential information and should only be read by the addressee. If you are not the addressee - to whom it is addressed - you are not allowed to use this consignment, nor copy or forward it. If you have received this e-mail message in error, please notify the sender.”

-----Original Message-----
From: Dr Ivanics Éva [mailto:[FOI #4200 email]]
Sent: Monday, March 16, 2015 9:11 AM
To: Központi Ügyfélszolgálat
Subject: Közérdekű adat igénylés - Közszolgáltatók közpénzének engedményezése ?

Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

figyelemmel az Info.tv. 3. § 5. pontjában, 26.§ (3) bekezdésében foglaltakra, kérem, szíveskedjenek tájékoztatást adni arról, hogy Budapest Főváros Önkormányzata (1052 Budapest, Városház utca 9-11.),
 mint egyetlen részvénytulajdonos tulajdonában álló Cg.01-10-046833 cégjegyzékszámú Budapesti Városigazgatóság Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1052 Budapest, Városház utca 9-11.) által
 közfeladat ellátása céljából megvásárolt és így általa kizárólagos tulajdonosként működtetett Cg.01-09-466332 cégjegyzékszámú FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Korlátolt Felelősségű Társaság (1067 Budapest, Eötvös u. 21.) gazdálkodására, azaz a közpénzek felhasználására vonatkozó következő adatokat:

1. hány db és milyen összértékű közüzemi számla ellenértékének beszedésére kötött letéti szerződést dr Albert Csilla ügyvéddel,
2. Kérem szíveskedjék a letéti szerződést nyilvánosságra hozatal céljából megküldeni , a letétkezelés és elszámolás költségeinek, azaz a közpénzek útjának megismerése céljából,
3. Ugyanezen jogszabályi hely alapján kérem, szíveskedjék arról is tájékoztatni, hogy 2014. évben, milyen összegű megbízási díjat fizetett ki dr Albert Csilla ügyvédnek a FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Korlátolt Felelősségű Társaság, és erről állított-e ki számlát -, illetve milyen összegben állított ki számlát dr Albert Csilla ügyvéd.
4. dr Albert Csilla ügyvéd, a FŐKÉTÜSZ javára befizetett, ám saját letéti számlájára beszedett összegből, milyen összegű számlaköveteléssel és
5. milyen összegű megbízási díjjal számolt el a FŐKÉTÜSZ Kft-vel.
T. Főpolgármester Úr ! Amennyiben a fenti közérdekű adatok megválaszolásakor további információkra vonatkozóan merül fel Önben igény, természetesen az általam leírtakra vonatkozó dokumentumokat szívesen bocsátom az Ön rendelkezésére !

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. március 16.

Üdvözlettel:

Dr Ivanics Éva

-------------------------------------------------------------------

This is an FOI request done via the KiMitTud website. This footer has been overriden by the sample Alaveteli theme.

Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #4200 email]

Is [Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal request email] the wrong address for Közérdekű adat requests to Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal? If so, please contact us using this form:
http://kimittud.atlatszo.hu/change_reque...

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Molnár Katalin dr., Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Dr. Ivanics Éva!

 

Közérdekű adat iránti kérelmére, mellékelten megküldöm Főjegyző Asszony
válaszlevelét.

 

dr. Molnár Katalin

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal

Főjegyzői Iroda

2 Melléklet

Tisztelt Dr. Ivanics Éva!

 

Hivatkozással a 2015. március 15. napján kelt adatigénylésében
foglaltakra, csatoljuk tájékoztató levelünket.

 

 

Üdvözlettel

 

 

jogi iroda

 

FŐKÉTÜSZ

Fővárosi Kéményseprőipari Kft.

BUDAPESTI VÁROSIGAZGATÓSÁG HOLDING ZRT.

 

CÍM: 1067 Budapest, Eötvös utca 21.

PF: 1399 Budapest, Pf. 641

TEL.: +36 1 474 7002

FAX: +36 1 332 1150

WEB: [1]www.kemenysepro.hu 

 

[2]Leírás: Leírás: FOKETUSZ_logo_PANTONE_j_email

 

 

 

References

Visible links
1. http://www.kemenysepro.hu/

Dr Ivanics Éva hozzászólt ()

Tologatják már, ég a talaj ! A FŐKÉTÜSZ előbb automatikus választ ad, hogy csak regisztrációt követően és csak ügyfelektől fogad megkeresést ?!
A Főpolgármesteri Hivatal szerint a FŐKÉTÜSZ rendelkezik infoval, ezért átteszi a FŐKÉTÜSZ tulajdonosához, a BVK-hoz, ahonnan nem jön válasz, de a FŐKÉTÜSZ mégis mosakodni kezd: nem is úgy gondolta, hogy nem válaszol, és így már mégiscsak érkeztette a kérdést......

Az remek, mert a BVK-nak és a FŐKÉTÜSZnek is már csak két napja van a válaszadásra ! Türelmetlenül várom !

2 Melléklet

Tisztelt Dr. Ivanics Éva!

 

Hivatkozással 2015. március 16. napján kelt közérdekű adatigénylésében
foglaltakra, csatoljuk válaszlevelünket.

 

Üdvözlettel:

 

jogi iroda

 

FŐKÉTÜSZ

Fővárosi Kéményseprőipari Kft.

BUDAPESTI VÁROSIGAZGATÓSÁG HOLDING ZRT.

 

CÍM: 1067 Budapest, Eötvös utca 21.

PF: 1399 Budapest, Pf. 641

TEL.: +36 1 474 7002

FAX: +36 1 332 1150

WEB: [1]www.kemenysepro.hu 

 

[2]Leírás: Leírás: FOKETUSZ_logo_PANTONE_j_email

 

References

Visible links
1. http://www.kemenysepro.hu/

3 Melléklet

Tisztelt Dr. Ivanics Éva!

 

Hivatkozással 2015. március 16. napján kelt közérdekű adatigénylésében
foglaltakra, csatoljuk válaszlevelünket, valamint mellékelten küldjük a
kért letéti szerződést.

 

Üdvözlettel:

 

jogi iroda

 

FŐKÉTÜSZ

Fővárosi Kéményseprőipari Kft.

BUDAPESTI VÁROSIGAZGATÓSÁG HOLDING ZRT.

 

CÍM: 1067 Budapest, Eötvös utca 21.

PF: 1399 Budapest, Pf. 641

TEL.: +36 1 474 7002

FAX: +36 1 332 1150

WEB: [1]www.kemenysepro.hu 

 

[2]Leírás: Leírás: FOKETUSZ_logo_PANTONE_j_email

 

 

 

References

Visible links
1. http://www.kemenysepro.hu/

2 Melléklet

Tisztelt Dr. Ivanics Éva!

 

Hivatkozással 2015. március 16. napján kelt közérdekű adatigénylésére
csatoljuk Helyreigazításra felszólításunkat scannelt formában.

 

 

 

Tisztelettel:

 

jogi iroda

 

FŐKÉTÜSZ

Fővárosi Kéményseprőipari Kft.

BUDAPESTI VÁROSIGAZGATÓSÁG HOLDING ZRT.

 

CÍM: 1067 Budapest, Eötvös utca 21.

PF: 1399 Budapest, Pf. 641

TEL.: +36 1 474 7002

FAX: +36 1 332 1150

WEB: [1]www.kemenysepro.hu 

 

[2]Leírás: Leírás: FOKETUSZ_logo_PANTONE_j_email

 

 

 

References

Visible links
1. http://www.kemenysepro.hu/

Tisztelt Jogi iroda!

Az Önöknek küldött adatigénylésemre Önök azt a választ adták, hogy nem Önök az adatgazda, de továbbították azt a BVK-nak.

A BVK nem válaszolt egyáltalán, a mai napig sem a neki feltett kérdésre. Kérem, szíveskedjék utasítani a válaszadásra.

A FŐKÉTÜSZ azonban az Önöknek írt kérelemre tette fel a válaszát a közadatkérésre, és most pedig engem szólít fel, hogy helyesbítsem a Nekik írt kérelem státuszát, mert szerintük nem szerepel az ő válaszuk ott.

Kérem, szíveskedjék tájékoztatni a FŐKÉTÜSZt, hogy én nem tudom a válaszukat az ő nevükben felhelyezni az oldalra, és hogy amit az Önöknek írt válaszomra reagálnak, azt csak ott tudom státuszilag módosítani.

Megjegyzem, nem kaptam választ arra, hogy tud-e akár a Főpolgármesteri Hivatal, akár a BVK arról, hogy a FŐKÉTÜSZ olyan összeget szabadít fel egy ügyvéd számláján, mint ügyvédet illetőt, amelyről senki nem állított ki számlát, senkinek nem képezi bevételét, de az ügyfelek a FŐKÉTÜSZ felszólítására fizették be azt, az ügyvéd letéti számlájára......

Tisztelettel: dr Ivanics Éva

Üdvözlettel:

Dr Ivanics Éva

1 Melléklet

Tisztelt Dr. Ivanics Éva!

Hivatkozással a lentiekben - a Társaságunk részére megküldött email üzenetében - foglaltakra mellékletként csatoljuk válaszlevelünket.

Tisztelettel

JOGI IRODA

FŐKÉTÜSZ
FŐVÁROSI KÉMÉNYSEPRŐIPARI KFT.
BUDAPESTI VÁROSIGAZGATÓSÁG HOLDING ZRT.

CÍM: 1067 Budapest, Eötvös utca 21.
PF: 1399 Budapest, Pf. 641
TEL.: +36 1 474 7002
FAX: +36 1 332 1150
WEB: www.kemenysepro.hu
E-MAIL: [email address]

-----Original Message-----
From: Dr Ivanics Éva [mailto:[FOI #4200 email]]
Sent: Friday, April 10, 2015 1:41 PM
To: Jogi iroda
Subject: Re: FO/JOG/63-6/2015 - RE: FO/JOG/63-5/2015 - RE: FO/JOG/63-3/2015 - Közérdekű adatigénylés teljesítése

Tisztelt Jogi iroda!

Az Önöknek küldött adatigénylésemre Önök azt a választ adták, hogy nem Önök az adatgazda, de továbbították azt a BVK-nak.

A BVK nem válaszolt egyáltalán, a mai napig sem a neki feltett kérdésre. Kérem, szíveskedjék utasítani a válaszadásra.

A FŐKÉTÜSZ azonban az Önöknek írt kérelemre tette fel a válaszát a közadatkérésre, és most pedig engem szólít fel, hogy helyesbítsem a Nekik írt kérelem státuszát, mert szerintük nem szerepel az ő válaszuk ott.

Kérem, szíveskedjék tájékoztatni a FŐKÉTÜSZt, hogy én nem tudom a válaszukat az ő nevükben felhelyezni az oldalra, és hogy amit az Önöknek írt válaszomra reagálnak, azt csak ott tudom státuszilag módosítani.

Megjegyzem, nem kaptam választ arra, hogy tud-e akár a Főpolgármesteri Hivatal, akár a BVK arról, hogy a FŐKÉTÜSZ olyan összeget szabadít fel egy ügyvéd számláján, mint ügyvédet illetőt, amelyről senki nem állított ki számlát, senkinek nem képezi bevételét, de az ügyfelek a FŐKÉTÜSZ felszólítására fizették be azt, az ügyvéd letéti számlájára......

Tisztelettel: dr Ivanics Éva

Üdvözlettel:

Dr Ivanics Éva

-----Original Message-----

Tisztelt Dr. Ivanics Éva!

 

Hivatkozással 2015. március 16. napján kelt közérdekű adatigénylésére csatoljuk Helyreigazításra felszólításunkat scannelt formában.

 

 

 

Tisztelettel:

 

jogi iroda

 

FŐKÉTÜSZ

Fővárosi Kéményseprőipari Kft.

BUDAPESTI VÁROSIGAZGATÓSÁG HOLDING ZRT.

 

CÍM: 1067 Budapest, Eötvös utca 21.

PF: 1399 Budapest, Pf. 641

TEL.: +36 1 474 7002

FAX: +36 1 332 1150

WEB: [1]www.kemenysepro.hu 

 

[2]Leírás: Leírás: FOKETUSZ_logo_PANTONE_j_email

 

 

 

References

Visible links
1. http://www.kemenysepro.hu/

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #4200 email]

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Tisztelt Jogi iroda!

Kérem, ismételten tájékoztassák a FŐKÉTÜSZt, hogy továbbra sem tudom beállítani a FŐKÉTÜSZ e-mail címére küldött adatigénylés státuszát, ameddig nem teszik azt lehetővé.

A Fővárosi Önkormányzatnak feltett kérdésemre írogatja a felszólítást, amelynek már rég az a státusza, hogy részben megválaszolták.

Az Önöknek küldött levelemre, az Önök által megadott e-mail cím felhasználásával szólítgat fel, ahelyett, hogy beállítaná a saját e-mail címéről a választ, legalább egyszer. Kérem, keressenek valakit, aki legalább elolvasná, hogy mire szólítgat fel, vagy legalább megnézné, hogy milyen e-mail címet használ.

Egy tény: a honlapra a FŐKÉTÜSZ saját e-mail címéről nem érkezett válasz, én pedig az ő más e-mail címéről feladott válaszát nem tudom az ő nevében közzétenni. Legalább saját üzenetét olvasná el, hogy rájöjjön, melyik e-mail címéről kellene választ adnia ahhoz, hogy fent legyen a honlapon.

Nem hiszem, hogy nagyon bonyolult lenne megérteni, hogy a szemétbe dobott levelet nem lehet a postaládából kihúzni ?!

Üdvözlettel:

Dr Ivanics Éva

Tisztelt Jogi iroda!

Bár ismét felszólítással, de ezúttal végre, néhány perccel válaszom után megküldte a FÖKÉTÜSZ a saját nevében is az én felszólításomat, így tudtam végre módosítani az igénylés státuszát. Néhány perccel ezelőtti válaszomat kérem, tekintsék tárgytalannak (feltéve, hogy nem kapok újabb felszólítgatásokat az Önök e-mail címéről a FŐKÉTÜSZ aláírásával).

Azért engedjék meg, hogy a további ilyen problémák elkerülése érdekében javasoljam, a közvetett, ám kizárólagos tulajdonukban lévő FŐKÉTÜSZ tegyen közzé egy közvetlen elektronikus elérhetőséget ! Egyidejűleg megjegyzem, hogy a FŐKÉTÜSZ tulajdonosa, aki egyben az Önök kizárólagos tulajdona is, az Önök felszólítása ellenére sem válaszolt, így nem véletlenül, megmaradt a nekik küldött adatigénylésem státusza nem teljesített.

Üdvözlettel:

Dr Ivanics Éva