Közhiteles oktatási nyilvántartás adatkezelője
Tisztelt Miniszter!
Közérdekből nyilvános adatok és az információszabadságról szóló törvény alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy
melyik az a szerv, szervezet vagy személy (adatkezelő), amelyet (akit) a felelős miniszter által készített törvényben előírt közhiteles nyilvántartásban (SZIR) az ügyfél adatai vezetésének hatósági hatásköre gyakorlására a felelős miniszter feljogosít vagy az előírt közhiteles nyilvántartásban (SZIR) az ügyfél adatai vezetésének hatósági hatásköre gyakorlására kijelöl, ha ezt a felelős miniszter beleírta a törvénytervezetbe, és az bekerült a törvénybe. Tehát kizárólag az ügyfél adatának közhiteles nyilvántartása hatáskör gyakorlására feljogosított adatkezelő pontos jogszabályi megnevezését kérem pontosan úgy, ahogy azt a hatáskör gyakorlására feljogosító vagy kijelölő jogszabályban a felelős miniszter megnevezte.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy az igényelt adatot elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatot bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azt a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adat kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adat kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatnak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából és a hatályos jogból következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2025. augusztus 16.
Üdvözlettel:
Szigeti Viktória
Tisztelt Szigeti Viktória!
A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Szkt.) 97.
§ f) pontja alapján a szakképzés információs rendszerét a szakképzési
államigazgatási szerv működteti. A szakképzési törvény végrehajtásáról
szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Szkr.) 307. §-ában
foglaltak szerint a Kormány a szakképzés információs rendszere
tekintetében az oktatási nyilvántartás működéséért felelős szervként a
szakképzési államigazgatási szervet jelöli ki. Az Szkr. 305. § (1)
bekezdése alapján a Kormány szakképzési államigazgatási szervként a
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt jelöli ki.
Tájékoztatom továbbá, hogy az Szkt. 111. §-a alapján a szakképzés
információs rendszere hatósági és szakmai tevékenységeket kiszolgáló
elektronikus alkalmazások, adatállományok, dokumentációk adatbázisa,
valamint országos statisztikai és jogosultságalapú adatszolgáltatási
rendszer, amely szakmai rendszerekből, azokat kiszolgáló, támogató
segédprogramokból és alrendszerekből, továbbá a szakképzésért felelős
miniszter által használt alkalmazásokból épül fel. Az Szkt. 115. §-a
alapján a szakképzés információs rendszerébe (a saját tanulóik, illetve
dolgozóik tekintetében) adatot szolgáltatnak, ill. adatot kezelnek továbbá
a szakképző intézmények, illetve a szakképzési centrumok.
Jogorvoslati tájékoztató
A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.
A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is fordulhat.
A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani.
Ha az igény elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak
közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló
értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.
Tisztelettel, Kulturális és Innovációs Minisztérium
-----Original Message-----
From: Szigeti Viktória [[1]mailto:kmt+[email cím]]
Sent: Saturday, August 16, 2025 5:16 PM
To: Sajtó (KIM) <[2][Kulturális és Innovációs Minisztérium kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Közhiteles oktatási nyilvántartás
adatkezelője
Tisztelt Miniszter!
Közérdekből nyilvános adatok és az információszabadságról szóló törvény
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy
melyik az a szerv, szervezet vagy személy (adatkezelő), amelyet (akit) a
felelős miniszter által készített törvényben előírt közhiteles
nyilvántartásban (SZIR) az ügyfél adatai vezetésének hatósági hatásköre
gyakorlására a felelős miniszter feljogosít vagy az előírt közhiteles
nyilvántartásban (SZIR) az ügyfél adatai vezetésének hatósági hatásköre
gyakorlására kijelöl, ha ezt a felelős miniszter beleírta a
törvénytervezetbe, és az bekerült a törvénybe. Tehát kizárólag az ügyfél
adatának közhiteles nyilvántartása hatáskör gyakorlására feljogosított
adatkezelő pontos jogszabályi megnevezését kérem pontosan úgy, ahogy azt a
hatáskör gyakorlására feljogosító vagy kijelölő jogszabályban a felelős
miniszter megnevezte.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy az igényelt adatot
elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatot bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor
kérem, hogy azt a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adat kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adat kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatnak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából és
a hatályos jogból következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b)
bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő
nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2025. augusztus 16.
Üdvözlettel:
Szigeti Viktória
-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[3]kmt+[email cím]
Hibás a(z) [4][Kulturális és Innovációs Minisztérium kérő e-mail] cím a(z)
Kulturális és Innovációs Minisztérium részére benyújtott Közérdekűadat
igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap
segítségével:
[5]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[6]http://kimittud.hu/help/officers
Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.
-------------------------------------------------------------------
══════════════════════════════════════════════════════════════════════════
Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.
This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.
References
Visible links
1. mailto:kmt+[email%20c%c3%adm]
2. mailto:[kultur%c3%a1lis%20%c3%a9s%20innov%c3%a1ci%c3%b3s%20miniszt%c3%a9rium%20k%c3%a9r%c5%91%20e-mail]
3. mailto:kmt+[email%20c%c3%adm]
4. mailto:[kultur%c3%a1lis%20%c3%a9s%20innov%c3%a1ci%c3%b3s%20miniszt%c3%a9rium%20k%c3%a9r%c5%91%20e-mail]
5. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
6. http://kimittud.hu/help/officers
Tisztelt Közadat (KIM)!
Köszönöm, hogy a hatóság jogszabályi megnevezésén túl a hatóság pontos neve közadatot is megadta közérdekű adatigénylésemre.
A közhiteles adatokat nyilvántartó hatóság a szakképzési államigazgatási szerv,
konkrétan a Kormány által kijelölt
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal.
Üdvözlettel:
Szigeti Viktória