Közérdekű adatigénylés – az igazságügyi szakértői vélemények szakmai megfelelőségének és aggályosságának bírósági vizsgálatára vonatkozó dokumentumok
Tisztelt Országos Bírósági Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
IGÉNYELT ADATOK MEGJELÖLÉSE:
1. Kérdés
Kérem megjelölni, hogy az Országos Bírósági Hivatal kezelésében van-e olyan szabályzat, belső utasítás, szakmai tájékoztató, képzési anyag, módszertani dokumentum, ellenőrzési szempontsor vagy egyéb irat, amely a polgári perben a felek által a perfelvétel során vagy a per egyéb szakaszában benyújtott, illetve a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő által elkészített szakértői vélemény aggályosságának, szakmai megalapozottságának vagy szakmai megfelelőségének vizsgálata során alkalmazandó szempontokat rögzíti, különösen a Pp. szakértői bizonyításra vonatkozó 313., 315. és 316. §-ának alkalmazásával összefüggésben.
Kérem az ilyen dokumentum(ok) pontos megnevezését és elektronikus másolatának megküldését.
2. Kérdés
Kérem megjelölni, hogy az Országos Bírósági Hivatal kezelésében van-e olyan dokumentum, amely az igazságügyi írásszakértői szakvélemény aggályosságának, szakmai megalapozottságának vagy szakmai megfelelőségének vizsgálata során alkalmazandó ellenőrzési szempontként rögzíti annak vizsgálatát, hogy az igazságügyi írásszakértő az adott szakterületre irányadó, a 2016. évi XXIX. törvény 89. § (1) bekezdése alapján a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara által kiadott és a törvényben meghatározott módon közzétett módszertani levélnek megfelelő vizsgálati módszert alkalmazott-e.
Kérem az ilyen dokumentum pontos megnevezését és elektronikus másolatát.
3. Kérdés
Kérem megjelölni, hogy az Országos Bírósági Hivatal kezelésében van-e olyan szabályzat, iránymutatás, tájékoztató, képzési anyag, szakmai dokumentum vagy egyéb irat, amely rögzíti, hogy az adott igazságügyi szakértői szakterületre vonatkozó, a 2016. évi XXIX. törvény 89. § (1) bekezdése alapján a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara által kiadott és a törvényben meghatározott módon közzétett módszertani levélnek való megfelelés az igazságügyi szakértői – különösen az igazságügyi írásszakértői – szakvélemény szakmai megfelelőségének vagy aggályosságának vizsgálata során ellenőrzési szempontként szolgál.
Amennyiben ilyen dokumentum rendelkezésre áll, kérem annak pontos megnevezését és elektronikus másolatát.
4. Kérdés
Kérem megjelölni, hogy az Országos Bírósági Hivatal kezelésében van-e olyan dokumentum, amely meghatározza, hogy amennyiben az igazságügyi írásszakértői szakterületre vonatkozó, a 2016. évi XXIX. törvény 89. § (1) bekezdése szerinti, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara által kiadott és közzétett módszertani levél nem áll rendelkezésre, milyen konkrét szakmai dokumentum, szabály, iránymutatás, szakmai standard vagy egyéb rögzített szakmai forrás alapján ellenőrizhető és ítélhető meg az igazságügyi írásszakértő által alkalmazott vizsgálati módszer szakmai megfelelősége, illetve az ezzel összefüggő esetleges aggályosság.
Kérem az ilyen dokumentum vagy dokumentumok pontos megnevezését és elektronikus másolatát.
5. Kérdés
Kérem megjelölni, hogy az Országos Bírósági Hivatal kezelésében van-e olyan dokumentum, amely rögzíti, hogy az igazságügyi szakértő által alkalmazott vizsgálati módszer, illetve annak szakmai megfelelősége ellenőrzésének milyen módon, milyen szakmai szempontok alapján és milyen dokumentumok figyelembevételével kell megtörténnie a bírósági eljárás során.
Kérem az ilyen dokumentum megnevezését és elektronikus másolatát.
6. Kérdés
Kérem megjelölni, hogy az Országos Bírósági Hivatal kezelésében van-e olyan dokumentum, amely az igazságügyi írásszakértői szakvélemény szakmai megfelelőségének vagy aggályosságának vizsgálata során alkalmazandó szempontként rögzíti a vizsgálatra rendelkezésre álló összehasonlító írás- vagy aláírásminták alkalmasságának értékelését, különösen a minták számát, keletkezési idejét, a vizsgált okirat keletkezési időpontjához való időbeli közelségét, illetve az író egészségi állapotában a minták és a vizsgált okirat keletkezése között bekövetkezett jelentős változást.
Kérem az ilyen dokumentum pontos megnevezését és elektronikus másolatát.
7. Kérdés
Kérem megjelölni, hogy amennyiben az igazságügyi írásszakértői szakterületre vonatkozó, a 2016. évi XXIX. törvény 89. § (1) bekezdése szerinti kamarai módszertani levél nem állt rendelkezésre, az Országos Bírósági Hivatal kezelésében van-e olyan dokumentum, amely meghatározza, hogy a bíróságok számára milyen szakmai forrás, szakmai iránymutatás, szakmai standard, tudományos vagy módszertani kiadvány szolgálhatott az igazságügyi írásszakértői szakvélemény szakmai megfelelőségének megítéléséhez.
Kérem az ilyen dokumentumok pontos megnevezését és elektronikus másolatát.
8.Kérdés
Kérem megjelölni, hogy a jelen adatigénylés alapján megküldött vagy megjelölt dokumentumok, szakmai szempontok, iránymutatások, illetve egyéb szakmai információk közül melyek kerültek az Országos Bírósági Hivatal vagy a bíróságok által korábban nyilvánosan hozzáférhetővé tételre, illetve melyek voltak a nyilvánosság számára korábban hozzáférhetők. Kérem megjelölni a közzététel vagy hozzáférhetővé tétel időpontját, helyét és – amennyiben rendelkezésre áll – internetes elérhetőségét.
Kérem megjelölni továbbá, hogy az ilyen dokumentumok, szakmai szempontok vagy iránymutatások a jelen adatigénylés időpontját megelőzően milyen módon és mely személyek vagy szervek számára voltak hozzáférhetők, illetve az Országos Bírósági Hivatal részére mikor és milyen módon kerültek rendelkezésre bocsátásra.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2026. augusztus 12.
Üdvözlettel:
Bakos D.
