Koronavírus elhunytak oltási kórtörténetére vonatkozó adatok

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Nemzeti Népegészségügyi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

– A hazai protokoll* szerint koronavírus-elhunytnak számító elhunytak oltási kórtörténetét, amely a következő információkat tartalmazza: az elhunyt korát; nemét; elhalálozás dátumát; területi információt (lakcímét, legfeljebb a település feltüntetését); ha kapott, akkor milyen oltóanyagot/oltóanyagokat kapott első, második, harmadik, negyedik alkalomra; ha kapott, akkor mikor kapta meg első, második, harmadik, negyedik oltását.

Ezen adatkörök korábbi a adatigénylésemre (https://kimittud.hu/request/koronavirus_...) kapott válaszdokumentum alapján az önök adatbázisában feltételezhetően szerepelnek, így szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre.

* a hazai protokoll szerint minden olyan elhunyt beszámít a koronavírusban elhunytak közé, akinek a betegsége időtartama alatt vagy előtte pozitív koronavírus tesztje volt.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. május 25.

Üdvözlettel:

Szabó Krisztián

Országos Tisztifőorvos, Nemzeti Népegészségügyi Központ

1 Melléklet

Szabó Krisztián
részére

[FOI #20148 email]

Tisztelt Uram!

Hivatkozva alábbi adatigénylésére, csatoltan megküldöm a Nemzeti Népegészségügyi Központ 31798-2/2022/JF iktatószámú válaszlevelét.

Tisztelettel:

Dr. Müller Cecília
országos tisztifőorvos
megbízásából

Minárik Bernadett
titkársági referens

Nemzeti Népegészségügyi Központ
Országos Tisztifőorvosi Titkárság
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.
E-mail: [NNK request email]

-----Original Message-----
From: Szabó Krisztián <[FOI #20148 email]>
Sent: Wednesday, May 25, 2022 7:43 AM
To: Országos Tisztifőorvos <[NNK request email]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Koronavírus elhunytak oltási kórtörténetére vonatkozó adatok

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[FOI #20148 email]

Is [NNK request email] the wrong address for Közérdekűadat requests to Nemzeti Népegészségügyi Központ? If so, please contact us using this form:

http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

________________________________

Jelen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzettek, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben szigorúan tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not the intended recipient, please telephone or email the sender and delete this message and any attachment from your system. Please note that any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése

Tisztelt Országos Tisztifőorvos!

Köszönöm a tájékoztatást a közérdekű és személyes adat határáról. A szóban forgó adatigénylésem (ikt: 31798-2/2022/JF) Önök által közérdekűnek definiálható részével kérem teljesítsék adatigénylési kérelmemet. Ez alatt értem, hogy a problémásnak ítélt adatkörök (nem, kor) elhagyásával és a többi kategória figyelembevételével az adatbázist szíveskedjenek a részemre megküldeni. Az adatigénylésem módosítva tehát:

– A hazai protokoll* szerint koronavírus-elhunytnak számító elhunytak oltási kórtörténete, amely a következő információkat tartalmazza: az elhalálozás dátumát; területi információt (a település feltüntetését); ha kapott, akkor milyen oltóanyagot/oltóanyagokat kapott első, második, harmadik, negyedik alkalomra; ha kapott, akkor mikor kapta meg első, második, harmadik, negyedik oltását; 2021. január 1-től adatigénylésem napjáig, 2022. június 9-ig.

Tisztelt Adatigénylő!

Csatoltan megküldöm a Nemzeti Népegészségügyi Központ 35357-4/2022/JF iktatószámú tájékoztatását.

Tisztelettel:

Dr. Müller Cecília
országos tisztifőorvos
megbízásából

Minárik Bernadett
titkársági referens

Nemzeti Népegészségügyi Központ
Országos Tisztifőorvosi Titkárság
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.
E-mail: [NNK request email]

-----Original Message-----
From: Szabó Krisztián <[FOI #20148 email]>
Sent: Thursday, June 9, 2022 5:19 PM
To: Országos Tisztifőorvos <[NNK request email]>
Subject: Re: Közérdekűadat igénylés - Koronavírus elhunytak oltási kórtörténetére vonatkozó adatok

2 Melléklet

Szabó Krisztián
részére

[FOI #20148 email]

Tisztelt Szabó Krisztián!

Adatigénylésére válaszolva csatoltan megküldöm a Nemzeti Népegészségügyi Központ 35357-5/2022/JF iktatószámú levelét.