információkérés a Magyar Posta 2012. évi céltartalékának felhasználásáról

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Magyar Posta Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Köszönöm korábbi együttműködésüket, ám sajnálatos módon 2014. január 10-én megküldött adatigénylésemben foglalt, a Magyar Posta 2012 évi céltartalékaira vonatkozó kérdéseimre nem kaptam Önöktől kielégítő választ. Önök az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. §-ára hivatkozva tagadták meg a céltartalékok felhasználására vonatkozó adatok kiadását.

Szeretném azonban felhívni figyelmüket arra, hogy kérelmem nem a céltartalékok felhasználására vonatkozó adatokra irányultak, hanem a több milliárdos nagyságrendű „egyéb céltartalékok” tétel összegszerű lebontására.

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 41. § (8) bekezdése szerint a képzett céltartalék összegét az éves beszámoló kiegészítő mellékletében jogcímek szerinti részletezésben be kell mutatni, melynek Önök több milliárd Ft tekintetében nem tettek eleget.

Ismételten szeretném felhívni figyelmüket arra, hogy a Magyar Posta Zrt. 2012. évi mérlegében feltűntetett tartalék jelentősen nagyobb, mint a 2011. évi. Az éves beszámoló kiegészítő melléklete szerint a 2012 évi céltartalék összegéből 5 193 316 ezer, azaz 5,193 milliárd forint "egyéb céltartalékok" címszó alatt lett feltüntetve. A fent leírtakra tekintettel kérem ismételten Önöket, hogy legyenek szívesek részemre megküldeni a jelzett tartalékkeret összegszerű, jogcímek szerinti lebontását.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. március 24.

Üdvözlettel:

Rényi Pál Dániel

Közadat, Magyar Posta Zrt.

Tisztelt Rényi Pál Dániel!
 
2014. március 24-én érkezett adatkérése kapcsán az alábbiakról
tájékoztatom:
 
A Magyar Posta Zrt. adatszolgáltatásra vonatkozó felhívásának igyekezett
maradéktalanul eleget tenni és elküldte az Önök részére mindazt az
információt és adatot, mely a kérésük teljesítéséhez módjában állt. A
2012. évi céltartalék, jogcímek szerint elkülönített, felhasználásra szánt
összegei a 2012. évi nyilvánosságra hozott beszámolóból megállapíthatóak.
 
Ahogy korábbi levelünkben is jeleztük a  2012. évi – az említett két
tételen kívüli ( céltartalék a 2007 - 2009. adóévekre vonatkozó NAV
revízió jogkövetkezményeinek fedezetére, valamint a 2010 - 2011. évek
tekintetében esetleges adó különbözetek és az ahhoz kapcsolódó hátrányos
jogkövetkezmények fedezetére)- egyéb céltartalék felhasználásával
kapcsolatban nem született döntés.
 
Ezen túlmenően kérdése megválaszolását jelentő adatok olyan üzleti
titoknak minősülő adatok, amelyek nyilvánosságra hozatala aránytalan
sérelmet okozna a Magyar Posta Zrt-nek, így ezeket nem áll módunkban
rendelkezésére bocsátani.
 
A 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról 27.§ (3) bekezdése alapján „A nyilvánosságra
hozatal azonban nem eredményezheti az olyan adatokhoz - így különösen a
védett ismerethez - való hozzáférést, amelyek megismerése az üzleti
tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, feltéve hogy
ez nem akadályozza meg a közérdekből nyilvános adat megismerésének
lehetőségét.
 
A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasításának
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363. Bp. Pf. 16. –
1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet, a közérdekű adatok
megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén
pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1024
Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c) is fordulhat. A jogorvoslati
eljárás az Infotv. 31. §-án alapul.
 
Kérem a fentiek szíves tudomásulvételét!
 
Tisztelettel:
 
 
Dr. Kókay Éva Mária
 
Magyar Posta Zrt.
Közadatfelelős
 
 
-----Original Message-----
From: Rényi Pál Dániel [[1]mailto:[FOI #2340 email]]
Sent: Monday, March 24, 2014 12:39 PM
To: Közadat
Subject: Közérdekűadat igénylés - információkérés a Magyar Posta 2012. évi
céltartalékának felhasználásáról
 
     Tisztelt Magyar Posta Zrt.!
 
     Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
     szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)
     bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
 
     Köszönöm korábbi együttműködésüket, ám sajnálatos módon 2014.
     január 10-én megküldött adatigénylésemben foglalt, a Magyar Posta
     2012 évi céltartalékaira vonatkozó kérdéseimre nem kaptam Önöktől
     kielégítő választ. Önök az információs önrendelkezési jogról és
     információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. §-ára
     hivatkozva tagadták meg a céltartalékok felhasználására vonatkozó
     adatok kiadását.
 
     Szeretném azonban felhívni figyelmüket arra, hogy kérelmem nem a
     céltartalékok felhasználására vonatkozó adatokra irányultak, hanem
     a több milliárdos nagyságrendű „egyéb céltartalékok” tétel
     összegszerű lebontására.
 
     A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 41. § (8) bekezdése
     szerint a képzett céltartalék összegét az éves beszámoló kiegészítő
     mellékletében jogcímek szerinti részletezésben be kell mutatni,
     melynek Önök több milliárd Ft tekintetében nem tettek eleget.
 
     Ismételten szeretném felhívni figyelmüket arra, hogy a Magyar Posta
     Zrt. 2012. évi mérlegében feltűntetett tartalék jelentősen nagyobb,
     mint a 2011. évi. Az éves beszámoló kiegészítő melléklete szerint a
     2012 évi céltartalék összegéből 5 193 316 ezer, azaz 5,193 milliárd
     forint "egyéb céltartalékok" címszó alatt lett feltüntetve. A fent
     leírtakra tekintettel kérem ismételten Önöket, hogy legyenek
     szívesek részemre megküldeni a jelzett tartalékkeret összegszerű,
     jogcímek szerinti lebontását.
 
     Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és
     az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre
     a feladó e-mail címére megküldeni.
     Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben
     megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
     weboldalon töltse fel.
 
     Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a
     szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.
     Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,
     amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés
     megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a
     tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként
     tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.
 
     Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy
     részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése
     alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt
     küldje meg számomra.
 
     Segítő együttműködését előre is köszönöm.
 
     Kelt: 2014. március 24.
 
     Üdvözlettel:
 
     Rényi Pál Dániel
 
     -------------------------------------------------------------------
 
     Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül
     küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen
     kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
     [2][FOI #2340 email]
 
     Ha a(z) Magyar Posta Zrt. nem a(z) [3][Magyar Posta Zrt. request email] címen fogadja
a
     részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
     nekünk:
     [4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
 
     Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
     KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
     segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
     [5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers
 
     Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak
     találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy
     helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató
     hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!
 
 
     -------------------------------------------------------------------
 
  ________________________________  
Ez az elektronikus levél bizalmas és/vagy jogilag védett információkat
tartalmazhat, és kizárólag a címzettnek szól. Amennyiben ezt a levelet
sérülten kapta meg vagy nem Ön annak valós címzettje kérjük,
haladéktalanul tájékoztassa erről a feladót, és a levelet törölje
rendszeréből. Az elektronikus levél engedély nélküli másolása,
sokszorosítása, terjesztése, módosítása és nyilvánosságra hozatala
szigorúan tiltott. Az elektronikus úton történő levelezés elsősorban
információs célokat szolgál. A Magyar Posta Zrt. nem tesz és nem fogad el
hivatalos kötelezettségvállalásokat kizárólag elektronikus levél útján,
hacsak erről ellentétes tartalmú megállapodás nem született a felek
között. Az elektronikus levél tartalma nem feltétlenül tükrözi a Magyar
Posta Zrt. hivatalos álláspontját adott ügyben.
Nyomtatás előtt gondoljon a környezetére! Think of the environment before
printing!

References

Visible links
1. mailto:[FOI #2340 email]
2. mailto:[FOI #2340 email]
3. mailto:[Magyar Posta Zrt. request email]
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése