EGYH-KCP-16-P-0127 Elméletek az emberiség eredetéről történelemóra

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt BGA Zrt. Egyházi támogatások alosztály!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy a Magyarországi Református Egyház EGYH-KCP-16-P-0127 projektjének keretében fejlesztett "Elméletek az emberiség eredetéről" történelemóra milyen mértékű támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Emberi Erőforrás Támogatáskezelő részéről.
Ellenőrizte-e a Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, hogy a mintaórán elhangzott állítások összhangban vannak-e a Nemzeti alaptantervvel és tudományos konszenzussal?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. február 28.

Üdvözlettel:

Waldmann Tamás

Info (BGAZRT), BGA Zrt. Egyházi támogatások alosztály

Tisztelt Waldmann Tamás Úr!

A veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (3) bekezdése értelmében az Infotv. 29. § (1) bekezdésétől eltérően a közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek az adatot kezelő, az Infotv. szerinti közfeladatot ellátó szerv az igénylés beérkezését követő 45 napon belül tesz eleget, amennyiben valószínűsíthető, hogy az igénynek az Infotv. 29. § (1) bekezdése szerinti határidőben való teljesítése a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai ellátását veszélyeztetné.

Tekintettel arra, hogy az Infotv. 29. §-ának (1) bekezdése szerinti határidőben való teljesítés a veszélyhelyzeti feladatok ellátását veszélyeztetné, az adatigénylésének annak beérkezését követő 45 napon belül teszünk eleget.

Tisztelettel,

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

-----Original Message-----
From: Waldmann Tamás [mailto:[FOI #19772 email]]
Sent: Monday, February 28, 2022 12:26 PM
To: Egyház (BGAZRT) <[BGA Zrt. Egyházi támogatások alosztály request email]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - EGYH-KCP-16-P-0127 Elméletek az emberiség eredetéről történelemóra

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #19772 email]

Is [BGA Zrt. Egyházi támogatások alosztály request email] the wrong address for Közérdekűadat requests to BGA Zrt. Egyházi támogatások alosztály? If so, please contact us using this form:
http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

________________________________

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not the intended recipient, please telephone or email the sender and delete this message and any attachment from your system. Please note that any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése

A veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (4) bekezdése értelmében, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 29. § (2) bekezdésében meghatározottakat nem érintve, a Korm. rendelet (3) bekezdése szerinti határidő egy alkalommal 45 nappal meghosszabbítható, ha az igénynek a (3) bekezdés szerinti határidőben való teljesítése az Infotv. szerinti közfeladatot ellátó szervnek a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai ellátását továbbra is veszélyeztetné.

Tekintettel arra, hogy a Korm. rendelet (3) bekezdése szerinti határidőben való teljesítés a veszélyhelyzeti feladatok ellátását továbbra is veszélyeztetné, az adatigénylése teljesítési határidejét 45 nappal meghosszabbítjuk.

Tisztelettel,
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

-----Original Message-----
From: Info (BGAZRT)
Sent: Wednesday, March 16, 2022 9:49 PM
To: [FOI #19772 email]
Subject: RE: Közérdekűadat igénylés - EGYH-KCP-16-P-0127 Elméletek az emberiség eredetéről történelemóra

Hivatkozva a 2022. február 28. napján a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. részére - elektronikus úton - megküldött közérdekű adatigénylésére, az alábbiakról tájékoztatjuk.

Az első kérdésére tájékoztatjuk, hogy a Magyar Református Egyház az EGYH-KCP-16-P-0127 projekt keretében 1.000.000.000 forint támogatást kapott.

A második kérdésében szereplő ellenőrzés ezidáig nem történt.

Tisztelettel,
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

-----Original Message-----
From: Info (BGAZRT)
Sent: Thursday, April 14, 2022 7:14 PM