Molnár Imre Sándor

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából az Educatio Nonprofit Kft. biztosítja a hazai köznevelési intézmények számára a Magiszter Iskolaadminisztrációs Rendszer felhasználói jogait.

A szoftver használatának 1 évre szóló licencét nettó 543,471,600 forintért vásárolta meg az Educatio Nkft.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy az Educatio Nkht. ezen szoftverlicencek árán felül mekkora további összegeket fordított a Magiszter szoftver működéséhez szükséges rendszer informatikai üzemeltetésére, a működéshez szükséges eszközök biztosítására, a karbantartásra, adatmentésre, a rendszer oktatására, konferenciákra, az ügyfélszolgálat biztosítására, adatmigrációra ill. bármilyen a KIAR rendszerrel összefüggésben felmerült feladatokra?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. március 25.

Üdvözlettel:
Molnár Imre Sándor

Közadat (EMMI), Emberi Erőforrások Minisztériuma

Tisztelt Molnár Imre Sándor!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) alapján a megküldött közérdekű adatigénylésére hivatkozással tájékoztatom, hogy az Infotv. 29. § (2) bekezdése alapján a válaszadási határidő 15 nappal meghosszabbításra kerül.

Üdvözlettel:

dr. Zselinszky Eszter adatvédelmi felelős

-----Original Message-----
From: Molnár Imre Sándor [mailto:[FOI #2346 email]]
Sent: Tuesday, March 25, 2014 11:23 AM
To: Közadat (EMMI)
Subject: Közérdekűadat igénylés - Educatio Nkft. KIAR projket költségei

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)
bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából az Educatio
Nonprofit Kft. biztosítja a hazai köznevelési intézmények számára a
Magiszter Iskolaadminisztrációs Rendszer felhasználói jogait.

A szoftver használatának 1 évre szóló licencét nettó 543,471,600
forintért vásárolta meg az Educatio Nkft.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre,
hogy az Educatio Nkht. ezen szoftverlicencek árán felül mekkora
további összegeket fordított a Magiszter szoftver működéséhez
szükséges rendszer informatikai üzemeltetésére, a működéshez
szükséges eszközök biztosítására, a karbantartásra, adatmentésre, a
rendszer oktatására, konferenciákra, az ügyfélszolgálat
biztosítására, adatmigrációra ill. bármilyen a KIAR rendszerrel
összefüggésben felmerült feladatokra?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és
az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre
a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben
megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a
szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,
amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés
megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a
tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként
tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy
részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése
alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt
küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. március 25.

Üdvözlettel:
Molnár Imre Sándor

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül
küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen
kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #2346 email]

Ha a(z) Emberi Erőforrások Minisztériuma nem a(z)
[Emberi Erőforrások Minisztériuma request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak
találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy
helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató
hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

________________________________

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are not the intended recipient, please telephone or email the sender and delete this message and any attachment from your system. Please note that any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone other than the recipient designated above by the sender is unauthorised and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése

Pórné Dr. Zselinszky Eszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma

1 Melléklet

Tisztelt Molnár Imre Sándor!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján megküldött közérdekű adatigénylésére hivatkozással mellékelten megküldöm az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszlevelét.

Jelen elektronikus levélre vonatkozik az Educatio NKft. Adatvédelmi tájékoztatója.<http://educatio.hu/cegunkrol/adatvedelmi...>