Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Magyar Hanga, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Szegedi Tudományegyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részünkre
a dr. Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnök 2013-as PhD fokozatszerzési eljárására vonatkozó dokumentumokat, a bíráló bizottság tagjainak, elnökének és az opponenseknek (hivatalos bírálóknak) a nevét, beosztását, valamint az opponensi véleményeket és a PhD-fokozatszerzés bizottsági és nem bizottsági, illetve a komplex vizsgára vonatkozó jegyzőkönyvét. Kérjük továbbá megküldeni az Egyetem Doktori Képzés és Doktori Fokozatszerzés Szabályzatának 2010 és Sulyok Tamás PhD-védésének időpontja között hatályos valamennyi verzióját a hatályosság időpontjainak megjelölésével.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. április 28.

Üdvözlettel:

Magyar Hanga

SZTE Jogi és Igazgatási Igazgató,

1 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

 

Hivatkozással a 2025. április 28. napján elektronikus úton benyújtott
közérdekű adatigénylésére, ezúton tájékoztatom, hogy mivel a válaszadás
hosszabb időt igényel, ezért élünk a 2011. évi CXII. törvény 29. § (2)
bekezdése által biztosított 15 napos határidő-hosszabbítás lehetőségével.

 

Megértését ezúton is köszönjük!

 

 

Tisztelettel:

 

 

Dr. Fekete Katalin

igazgató

 

Szegedi Tudományegyetem

Jogi és Igazgatási Igazgatóság

 

6720 Szeged, Dugonics tér 13.

+36-62/544-655

email: [1][email cím]

 

 

-----Original Message-----

From: Magyar Hanga <[2][adatigénylés #27059 e-mail]>

Sent: Monday, April 28, 2025 5:28 PM

To: SZTE Rektor <[3][email cím]>

Subject: Közérdekűadat igénylés - Dr. Sulyok Tamás 2013-as PhD-je

 

Tisztelt Szegedi Tudományegyetem!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részünkre a dr.
Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnök 2013-as PhD fokozatszerzési
eljárására vonatkozó dokumentumokat, a bíráló bizottság tagjainak,
elnökének és az opponenseknek (hivatalos bírálóknak) a nevét, beosztását,
valamint az opponensi véleményeket és a PhD-fokozatszerzés bizottsági és
nem bizottsági, illetve a komplex vizsgára vonatkozó jegyzőkönyvét. Kérjük
továbbá megküldeni az Egyetem Doktori Képzés és Doktori Fokozatszerzés
Szabályzatának 2010 és Sulyok Tamás PhD-védésének időpontja között
hatályos valamennyi verzióját a hatályosság időpontjainak megjelölésével.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

 

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2025. április 28.

 

Üdvözlettel:

 

Magyar Hanga

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[4][adatigénylés #27059 e-mail]

 

Hibás a(z) [5][SZTE kérő e-mail] cím a(z) Szegedi Tudományegyetem részére
benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk
kapcsolatba az űrlap segítségével:

[6]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[7]http://kimittud.hu/help/officers

 

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

 

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[email cím]
2. mailto:[adatigénylés #27059 e-mail]
3. mailto:[email cím]
4. mailto:[adatigénylés #27059 e-mail]
5. mailto:[SZTE kérő e-mail]
6. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
7. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

SZTE Jogi és Igazgatási Igazgató,

4 Melléklet

Tisztelt Adatigénylő!

 

 

Hivatkozással a 2025. április 28. napján elektronikus úton benyújtott
közérdekű adatigénylésére és alábbi határidő-hosszabbítást jelző
levelünkre, mellékelten megküldöm a Szegedi Tudományegyetem válaszlevelét.

 

 

Tisztelettel:

 

 

Dr. Fekete Katalin

igazgató

 

Szegedi Tudományegyetem

Jogi és Igazgatási Igazgatóság

 

6720 Szeged, Dugonics tér 13.

+36-62/544-655

email: [1][email cím]

 

 

From: SZTE Jogi és Igazgatási Igazgató
Sent: Tuesday, May 13, 2025 3:43 PM
To: '[adatigénylés #27059 e-mail]'
<[adatigénylés #27059 e-mail]>
Cc: SZTE Rektor <[email cím]>; SZTE Kancellár <[email cím]>
Subject: RE: Közérdekűadat igénylés - Dr. Sulyok Tamás 2013-as PhD-je

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Hivatkozással a 2025. április 28. napján elektronikus úton benyújtott
közérdekű adatigénylésére, ezúton tájékoztatom, hogy mivel a válaszadás
hosszabb időt igényel, ezért élünk a 2011. évi CXII. törvény 29. § (2)
bekezdése által biztosított 15 napos határidő-hosszabbítás lehetőségével.

 

Megértését ezúton is köszönjük!

 

 

Tisztelettel:

 

 

Dr. Fekete Katalin

igazgató

 

Szegedi Tudományegyetem

Jogi és Igazgatási Igazgatóság

 

6720 Szeged, Dugonics tér 13.

+36-62/544-655

email: [2][email cím]

 

 

-----Original Message-----

From: Magyar Hanga <[3][adatigénylés #27059 e-mail]>

Sent: Monday, April 28, 2025 5:28 PM

To: SZTE Rektor <[4][email cím]>

Subject: Közérdekűadat igénylés - Dr. Sulyok Tamás 2013-as PhD-je

 

Tisztelt Szegedi Tudományegyetem!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részünkre a dr.
Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnök 2013-as PhD fokozatszerzési
eljárására vonatkozó dokumentumokat, a bíráló bizottság tagjainak,
elnökének és az opponenseknek (hivatalos bírálóknak) a nevét, beosztását,
valamint az opponensi véleményeket és a PhD-fokozatszerzés bizottsági és
nem bizottsági, illetve a komplex vizsgára vonatkozó jegyzőkönyvét. Kérjük
továbbá megküldeni az Egyetem Doktori Képzés és Doktori Fokozatszerzés
Szabályzatának 2010 és Sulyok Tamás PhD-védésének időpontja között
hatályos valamennyi verzióját a hatályosság időpontjainak megjelölésével.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

 

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2025. április 28.

 

Üdvözlettel:

 

Magyar Hanga

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[5][adatigénylés #27059 e-mail]

 

Hibás a(z) [6][SZTE kérő e-mail] cím a(z) Szegedi Tudományegyetem részére
benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk
kapcsolatba az űrlap segítségével:

[7]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[8]http://kimittud.hu/help/officers

 

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

 

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[email cím]
2. mailto:[email cím]
3. mailto:[adatigénylés #27059 e-mail]
4. mailto:[email cím]
5. mailto:[adatigénylés #27059 e-mail]
6. mailto:[SZTE kérő e-mail]
7. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
8. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Magyar Hanga, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.