Ez a közérdekűadat-igénylés csatolmányának HTML formátumú változata 'Dr. Sulyok Tamás 2013-as PhD-je'.

 
 
 
 

A DOKTORI   KÉPZÉS 
 
 

ÉS 
 
 

A DOKTORI  FOKOZATSZERZÉS 
 
 

SZABÁLYZATA 
 

 
 

SZEGEDI  TUDOMÁNYEGYETEMEN 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2010 
 

2   

 
 
 
A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a Felsőoktatásról szóló 2005. évi 
CXXXIX. törvény, a doktori iskola létesítésének eljárási rendjéről és a doktori fokozat 
megszerzésének feltételeiről szóló 33/2007. (III. 7.)  Kormányrendelet alapján az alábbi 
szabályzatot alkotta meg a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről. (E Szabály-
zatban a törvényi szövegrészek  félkövér betűkkel, míg a kormányrendeletiek  kurzívan 
szerepelnek.) 
 
Ftv. 67. §  
(1) Doktori képzésre az a felsőoktatási intézmény szerezhet jogosultságot, amelyben 

mesterképzés folyik az adott tudományterületen vagy művészeti ágban. 
(2) A felsőoktatási intézmény doktori képzésre és doktori fokozat odaítélésére azon a 
tudományterületen, azon belül tudományágban vagy művészeti ágban szerezhet 
jogosultságot, amelyre a működési engedélye kiterjed. A művészetek területén a 
tudományos fokozatszerzésre felkészítő PhD-képzésre, illetve a „Doctor of Liberal 
Arts” művészeti fokozatszerzésre felkészítő DLA-képzésre (a továbbiakban: dok-
tori képzés) és fokozatadásra lehet jogosultságot szerezni. 

(3) A doktori képzésben szerezhető oklevél által tanúsított tudományos fokozat a 
„Doctor of Philosophy” (rövidítve: PhD), a művészeti képzésben a „Doctor of 
Liberal Arts” (rövidítve: DLA). Az oklevelet a rektor és a doktori tanács elnöke ír-
ja alá. 

 
A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban Egyetem) az 2.sz. mellékletben felsorolt 
tudományterületeken és tudományágakban jogosult doktori fokozat odaítélésére és doktori 
képzésre a Magyar Akkreditációs Bizottság (a továbbiakban MAB) állásfoglalása alapján. 
 
 
I. FEJEZET 
 
JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 
 
A Szegedi Tudományegyetem doktori szabályzatának jogszabályi hátterét az alábbi törvé-
nyek és rendeletek jelentik:  
•  a 2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról (továbbiakban: Ftv.); 
•  a 79/2006. (IV.5.) Korm. rendelet a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. tör-
vény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról; 
•  a 33/2007. (III. 7.) Korm. rendelet a doktori iskola létesítésének eljárási rendjéről 
és a doktori fokozat megszerzésének feltételeiről (továbbiakban Kr.); 
•  a 2001. évi C. törvény a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről; 
•  a 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet a felsőoktatási intézmények felvételi eljárása-
inak általános szabályairól; 
•  a  Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (a továbbiakban: MAB) állás-
foglalását a doktori iskolák létesítésének és működésének követelményeiről (MAB 
2007. április 27-i ülésén hozott határozat, a továbbiakban MABHAT); 
 
 
 
 
 
3

Az Egyetem doktori szabályzatának megalkotásakor figyelembe vette: 
•  a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (a továbbiakban: MAB) állásfogla-
lását a doktori iskolák létesítésének és működésének követelményeiről (MAB 
2007. április 27-i ülésén hozott határozat, továbbiakban: MABHAT); 
•  az SZTE Szervezeti és Működési Szabályzatát, valamint az annak mellékletét képe-
ző egyéb, a doktori képzéssel és fokozatszerzéssel kapcsolatos szabályzatokat. 
A jelen szabályzat keretei között, azt kiegészítő, speciális, tudományterületi szabályzáso-
kat a TDT-k — egyetértésben az illetékes kari tanácsokkal — is alkothatnak, amelyek e 
szabályzat mellékleteit képezik. 
 
A doktori szabályzatot az Egyetem honlapján hozzáférhetővé teszi.  
 
 
II. FEJEZET 
 
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 
 
1.  E szabályzat hatálya kiterjed 
•  a doktori képzésre, 
•  a doktori (PhD) fokozatszerzésre irányuló eljárásra és a doktori (PhD) fo-
kozat odaítélésére, 
•  a „tiszteletbeli doktor” (a Doctor Honoris Causa) cím odaítélésére, 
•  a külföldön szerzett tudományos fokozat honosítására, 
•  a kitüntetéses doktorrá avatásra (Promotio sub auspiciis praesidentis Rei 
Publicae), 
•  a doktori képzésben résztvevő hallgatókra (a doktoranduszokra) és a dokto-
ri fokozatszerzési eljárásban résztvevőkre (doktorjelöltekre), 
•  a doktori képzésben résztvevő oktatókra és kutatókra, 
•  a doktori (PhD) fokozat odaítélésében közreműködő bizottságok tagjaira. 
 
2. E szabályzat alkalmazásában szereplő egyes fogalmakat az alábbi értelemben használ-
juk:  
 
doktori tanács: a doktori képzés szervezésére és a doktori fokozat odaítélésére a felsőok-
tatási intézmény szenátusa által létrehozott testület, amely doktori ügyekben döntéshozata-
li jogosultsággal rendelkezik, különösen a képzés programjának jóváhagyása, felvétel a 
képzésre, valamint a fokozat odaítélése tekintetében. A doktori tanács tudományos kérdé-
sekben független testület, doktori ügyekben döntései ellen csak a doktori szabályzat meg-
sértése, eljárási hiba esetén lehet jogorvoslattal élni. Ezen ügyekben a rektor dönt;  
 
tudományterületek: – a Ftv. 147. § 44. pontja szerint – „a bölcsészettudományok, a 
hittudomány, az agrártudományok, a műszaki tudományok, az orvostudományok, a 
társadalomtudományok, a természettudományok és a művészetek, amelyek tudo-
mányágakra tagozódnak
”; 
 
tudományágakat a felsőoktatás gyakorlatában – a képzési ágakkal összevetve – a 2007. 
április 27-i MAB állásfoglalás 1. sz. melléklete tartalmazza, amely a jelen szabályzatnak 
1. sz. mellékletét képezi; 
 
4   

kutatási terület: a tudományágon belüli, illetve a több tudományágat érintő, a doktori 
iskola működési kereteit tükröző, a program gerincét alkotó fő tevékenységi terület azono-
sítására szolgál. [Kormányrendelet 2. § (3) bekezdés.] 
 
doktori iskola: a doktori képzés szervezett kerete, amely biztosítja a tudományos fo-
kozat megszerzésére történő felkészítést, létesítéséről és a doktori képzés indításáról a 
Szenátus dönt. 
 
 
A törzstag szakmai kritériuma (MABHAT 2.1.), hogy 
a)  az adott tudományágban, illetve a doktori iskola létesítési dokumentumában 
megnevezett kutatási területen tudományos fokozattal bírjon,  
b)  eddigi tudományos teljesítményét, a törzstagi megfelelőségi eljárás keretében, 
különös tekintettel az utóbbi öt évre, a MAB a doktori iskola kapcsán megfele-
lőnek értékelte és 
c)  a doktori iskolában témavezetést vállaljon. 
Törzstag — munkajogi feltétel alapján — az lehet (MABHAT 2.2.),  
a)  aki a doktori iskolát működtető felsőoktatási intézményben teljes munkaidő-
ben, munkaviszonyban vagy közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott ok-
tató vagy kutató
, és az Ftv 84.§ (5) bekezdése alapján, a költségvetési támoga-
tás megállapítására ezt a felsőoktatási intézményt jelölte meg, vagy az MTA ál-
tal támogatott, ill. egyéb, az intézményben működő kutató csoport, vagy kuta-
tóhelyekre „kihelyezett tanszék” munkatársaként vesz részt a doktori iskola 
munkájában; 
b)  vagy aki az intézménnyel a doktori képzésben való részvétel céljából szerző-
dést kötő kutatóintézetben teljes munkaidejű tudományos tanácsadó vagy ku-
tatóprofesszor
;  
c)  vagy az intézmény aktív kutató tevékenységet folytató professor emeritusa.  
 
doktori iskola vezetője 
(MABHAT 2.3.): olyan – a működés során 70, a doktori iskola 
létesítésének időpontjában 65 éven aluli – törzstag egyetemi tanár, aki felelős az iskola 
tudományos színvonaláért és oktatási munkájáért. A vezető személyének szakmai alkal-
masságát a létesítéskor vagy későbbi változáskor a MAB megvizsgálja; 
 
doktori iskola oktatója 
(MABHAT 2.4.): az a tudományos fokozattal rendelkező oktató 
és kutató, akit – a doktori iskola vezetőjének javaslatára – a doktori (iskola) tanácsa alkal-
masnak tart a doktori iskola keretében oktatási feladatok ellátására. Valamely doktori isko-
la törzstagjai és oktatói más doktori iskolában is vállalhatnak oktatói megbízást. 
 
doktori téma vezetője  (MABHAT 2.5.): az a tudományos fokozattal rendelkező, aktív 
kutatói tevékenységet folytató oktató vagy kutató, akinek témahirdetését a doktori tanács 
jóváhagyta, és aki – ennek alapján – felelősen irányítja és segíti a témán dolgozó dokto-
randusz(ok) tanulmányait, kutatási munkáját, illetve a doktorjelölt(ek) felkészülését a fo-
kozatszerzésre. Egy témavezetőnek egy időben hatnál több állami ösztöndíjas doktorandu-
sza nem lehet. 
 
doktori iskola tanácsa: a doktori iskola vezetőjének munkáját segítő, rendszeresen ülése-
ző testület. Tagjait az intézményi doktori szabályzat szerint választják és mentik fel; 
 
 
 
5

doktori program: a doktori iskolákon és azoknak a létesítési dokumentumban szereplő 
tudományágán belül, a doktori szabályzat által meghatározott feltételek teljesülése esetén, 
a TDT jóváhagyásával működő oktatási-kutatási szervezet; 
 
doktorandusz: a doktori képzésben részt vevő hallgató, akit a felsőoktatásra vonatkozó 
jogszabályokban meghatározott jogok illetnek meg és kötelezettségek terhelnek; 
 
doktorandusz hallgatói jogviszonya: a doktorandusz és a felsőoktatási intézmény között 
fennálló jogviszony, amelynek tartalmát a doktorandusznak és az intézménynek a felsőok-
tatásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott jogai, illetve kötelezettségei alkotják. A 
hallgatói jogviszonyt az Egyetem diákigazolvány kiadásával, illetve érvényesítésével iga-
zolja; 
 
doktori képzés: a mesterfokozat megszerzését követő képzés, amely a doktori fokozat 
megszerzésére készít fel; doktori képzésben legalább száznyolcvan kreditet kell szerezni; a 
képzési idő hat félév; 
 
doktori téma: olyan kutatási terület, amely alkalmas arra, hogy kidolgozása folyamatában 
a doktorandusz — a témavezető irányításával — elsajátítsa a tudományos módszerek al-
kalmazását, értékelhető tudományos eredményhez jusson, és erről tudományos közlemé-
nyek, tudományos előadások, majd doktori értekezés (alkotás, munka) formájában bizo-
nyosságot tegyen; 
 
tanulmányi pont (kredit): a doktori képzésben  az ismeretanyagok elsajátításáért, a tan-
tárgyi követelmények teljesítéséért, kutatómunkáért és oktatási feladatok ellátásáért elvég-
zett munka mértékegysége; 
 
doktorjelölt: a doktori fokozat megszerzésére irányuló eljárás alatt álló személy. Ha a 
doktorandusz a képzési időn belül megkezdi a fokozatszerzési eljárást, akkor a hallgatói 
jogviszonya mellett egyidejűleg doktorjelölt is; 
 
doktorjelölt jogviszony:  a doktorjelölt és a felsőoktatási intézmény között fennálló — 
legfeljebb 2 évig tartó — jogviszony, amelynek tartalmát a doktorjelölt és az intézmény-
nek a felsőoktatásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott jogai, illetve kötelezettsé-
gei alkotják. A doktorjelölti jogviszony a doktori fokozatszerzési eljárásra történő jelent-
kezés elfogadásával jön létre; 
 
doktori fokozatszerzési eljárás:
 a doktori fokozat megszerzésére irányuló, tartalmilag a 
doktori képzésre alapozó, de attól jogilag és eljárás tekintetében független cselekményso-
rozat; 
 
doktori szigorlat: a doktori fokozat megszerzésére irányuló eljárás része, a doktori eljá-
rásban részt vevő személy tudományágában szerzett ismereteinek összefoglaló, áttekintő 
jellegű számonkérési formája; 
 
doktori értekezés: a doktorjelölt által készített írásmű, alkotás vagy munka, amellyel 
a doktorjelölt – a doktori fokozatszerzési eljárás során – bizonyítja, hogy a fokozat 
követelményeihez mért tudományos feladat önálló megoldására képes;
 
 
 
6   

doktori tézisek: a tudományos nyilvánosság számára a doktori értekezés alapján készített, 
összefoglaló jellegű  mű, amely a doktorjelölt azon tudományos eredményeit mutatja be, 
amelyek alapján a fokozatszerzési eljárás során tanúbizonyságát adja annak, hogy felké-
szült a tudományos fokozat megszerzésére. A tézisek magyar és angol (esetleg más, az 
adott tudományág sajátosságainak megfelelő) nyelven készülnek;  
 
doktori fokozat: az EDT által odaítélhető tudományos fokozat, mely az egyetemi szerve-
zett képzésre, illetve egyéni felkészülésre alapozva — doktori fokozatszerzési eljárás kere-
tében — szerezhető meg. 
 
 
III. FEJEZET 
 
A DOKTORI KÉPZÉS ÉS FOKOZATSZERZÉS SZERVEZETI KERETEI 
 
A DOKTORI TANÁCSOK 
 
Ftv. 67. §. 
(4) A doktori képzés szervezése és a doktori fokozat odaítélése (a továbbiakban: 

doktori eljárás) a felsőoktatási intézmény doktori tanácsának joga. A doktori ta-
nács tudományterületenként és művészeti áganként tagozódhat. 

(5) A doktori tanács valamennyi tagjának tudományos fokozattal kell rendelkeznie. 
A doktori tanács tagjainak kiválasztásánál biztosítani kell, hogy legalább két olyan 
tagja legyen, aki az érintett felsőoktatási intézménnyel nem áll foglalkoztatási jog-
viszonyban. A doktori tanács egy tagját a doktori képzésben részt vevő hallgatók 
választják. 

 
Kr. 8. § (1) A doktori tanács létrehozásáról a szenátus a felsőoktatási törvény 67. §-ának 
(4) bekezdésében meghatározottak alapján dönt. 
(2) A doktori tanács 

a) véleményezi a doktori iskolák alapításának kezdeményezését; 
b) dönt a fokozatszerzési eljárások indításáról, a felmentésekről, a doktori szigorlat 

tárgyairól, a felsőoktatási törvény 69. §-ának (5) bekezdésében meghatározott doktori 
fokozat odaítéléséről; 

c) a doktori szabályzatban meghatározottak szerint a doktori iskolák javaslatára ki-
jelöli a doktori felvételi bizottság tagjait, a bírálóbizottság tagjait és a hivatalos bírá-
lókat, létrehozza a szigorlati bizottságot, továbbá jóváhagyja a doktori témavezetők és 
a doktori iskola oktatóinak személyét; 

d) javaslatot tesz a szenátus részére a doktori képzés működési feltételeit szolgáló 
pénzeszközök (közöttük különösen a doktori képzési normatíva és a tudományos célú 
normatívának) biztosításáról. 

 
3.  Az Egyetemen öt tudományterületi/tudományági doktori tanács (továbbiakban TDT): 
Állam- és Jogtudományi-, Bölcsészettudományi-, Gazdaságtudományi-, Orvos- és Gyógy-
szerésztudományi- valamint Természettudományi Doktori Tanács, és egy Egyetemi Dok-
tori Tanács (a továbbiakban EDT) működik.  A doktori tanácsok tagjai  csak tudomá-
nyos fokozattal rendelkező szakemberek lehetnek. 
 
4. 
Az Egyetemen a doktori fokozatszerzés és a doktori képzés legfőbb döntéshozó és elvi 
irányító szerve az EDT. 
 
7

5.  Az EDT elnökét és titkárát a Rektor előterjesztése alapján az Egyetem Szenátusa vá-
lasztja meg 3 évre. A Rektor javaslatát az EDT véleményének ismeretében teszi meg. Az 
EDT elnöke az Egyetem tanára, titkára tudományos fokozattal rendelkező vezető oktató. 
 
6.1.
 Az EDT tagjai: 
a)  Az Egyetemen akkreditált tudományágak (fölsorolásuk a 2. számú mellékletben ta-
lálható) egy-egy képviselője. 
b)  Tisztségüknél fogva az Egyetem tudományos ügyekben illetékes rektorhelyettese, 
az EDT elnöke és titkára, a TDT-k elnökei, valamint az EDT előző elnöke. 
c)  A doktorandusz hallgatók által választott, tudományos fokozattal rendelkező, egy 
oktató/kutató, aki mellé ugyanilyen módon póttagot is választanak. (E póttag jogai-
ra is vonatkoznak a 6.2. pontban írottak.) 
d)  Akkreditált tudományterületenként 1-1 „külső tag” (összesen 4 fő) olyan intéz-
ményből, amely a doktori képzésben szerződés alapján együttműködik az Egye-
temmel. 
6.2. Az EDT 6.1.a. pontjában szereplő képviselőit és a 6.1.d. pontban szereplő külső tagja-
it az illetékes karok dékánjai és tudományos tanácsai javaslata alapján az Egyetem Szená-
tusának egyetértésével a Rektor bízza meg 3 évre. Ezzel egy időben valamennyiük mellé 
ugyanilyen módon egy-egy póttag megbízására is sor kerül, akik a tag akadályoztatása 
esetén az EDT teljes jogú tagjai. 
 
7. 
Az EDT tudományos kérdésekben független testület, doktori ügyekben döntéseit csak a 
doktori szabályzat megsértése, eljárási hiba esetén lehet megfellebbezni. Az EDT elsősor-
ban a doktori képzés és fokozatadás elvi és összegyetemi kérdéseiben dönt, biztosítva azt, 
hogy a képzés színvonala és a doktori fokozat odaítélésének követelményrendszere — a 
szakterületi jellegzetességek figyelembevételével — egységes legyen. A doktori fokozat 
odaítélésén kívüli egyéni ügyekkel általában nem foglalkozik, azok a TDT-k hatáskörébe 
tartoznak. A Doktori Tanácsok határozatai ellen — amennyiben azok sértik a Doktori 
Szabályzatot —  jogorvoslati kérelem nyújtható be a TDT-k határozatai ellen az EDT-hez, 
míg az EDT határozatai ellen a Rektorhoz. 
 
8.1.  Az EDT dönt 
•  a doktori fokozat odaítéléséről, 
•  a fokozatszerzési eljárások indításáról, a felmentésekről, a doktori szigorlat tár-
gyairól,  
•  a külföldön szerzett doktori fokozat honosításáról, 
•  az államilag támogatott ösztöndíjas képzés felvételi keretének karok közötti elosz-
tásáról, 
•  a doktori iskolák minőségbiztosítási elveiről.  
8.2. Az EDT jóváhagyja 
•  és megbízza a doktori iskolák törzstagjait az illetékes doktori iskola vezetőjének 
javaslatára, 
•  a doktori iskolák alapításának kezdeményezését, 
•  a doktori iskolák szabályzatát. 
8.3.  Az EDT javaslatot tesz 
•  a doktori iskolák vezetőire, akiket a MAB véleménye alapján a Rektor bíz meg, il-
letve ment föl, 
•  a Szenátus részére a doktori képzés működési feltételeit szolgáló pénzeszközök (kö-
zöttük különösen a doktori képzési normatíva és a tudományos célú normatívának 
8   

a doktori képzés és fokozatadás minőségfejlesztési céljait szolgáló hányadának biz-
tosításáról)
 elosztásáról és felhasználásáról, 
•  tiszteletbeli doktori (Doctor Honoris Causa) cím odaítélésére, 
•  kitüntetéses doktori fokozatra (Promotio sub auspiciis praesidentis Rei Publicae) 
való felterjesztésre, 
8.4. Az EDT döntéseit a TDT-k véleményének ismeretében hozza meg. 
 
9.1. 
A TDT-k elnökeit és tagjait a kari tudományos tanácsok és az illetékes doktori iskolák 
véleménye ismeretében az illetékes dékán, illetve ha az több kart érint, akkor a dékánok 
egyeztetett javaslata alapján a tudományos rektorhelyettes bízza meg 3 évre úgy, hogy a 
tudományterületen/karon akkreditált valamennyi tudományág képviselve legyen legalább 
egy, és legfeljebb két taggal és póttaggal (valamennyi tudományág esetén ugyanannyival). 
A TDT titkára valamely érintett kar tudományos és doktori ügyekért felelős 
dékánhelyettese. 
9.2. A TDT-k külső, valamint doktorandusz hallgatók által választott tagjaira a 6.1. és 6.2. 
pontokban foglaltakat kell értelemszerűen alkalmazni. 
 
10.1.
 A TDT-k — a tudományterületen működő doktori iskolák tanácsainak javaslata alap-
ján — döntenek 
•  az EDT által átruházott jogkörben 
o  a doktori fokozatszerzési eljárások megindításáról, doktorjelölti jogviszony lé-
tesítéséről, 
o  a doktorjelöltek szigorlati tárgyairól, 
o  a szigorlati- és a védési bizottságok összetételéről, a hivatalos bírálók szemé-
lyéről, 
o  az egyes doktori iskolák felvételi bizottságairól, 
•  a szervezett képzésbe való felvételről az EDT által meghatározott keretek figye-
lembe vételével, az állami ösztöndíjas felvételi keretnek a doktori iskolák közötti 
elosztásáról, 
•  a doktori iskolák tanácsai javaslatára döntenek a doktoranduszok által kezdemé-
nyezett témavezető-váltás engedélyezéséről, az új témavezető kijelöléséről, 
•  a doktori iskolák tanácsainak javaslata alapján döntenek új törzstagok bevonásáról 
a már akkreditált doktori iskolákba, 
•  az egyes doktori iskolákon belül működő képzési/kutatási programok létesítéséről, 
a programvezető személyéről a 20. és 21. pont figyelembevételével, 
•  a Kormányrendelet 11. § (4) pontja felhatalmazása alapján a doktori értekezés és 
annak tézisei nyilvánosságra hozatalának legfeljebb két évig tartó késleltetéséről. 
10.2. A TDT-k a doktori iskolák tanácsainak javaslatára jóváhagyják  
•  a doktori iskolák törzstagjait, 
•  a doktori témavezetőket, 
•  az aktuálisan meghirdetendő képzési/kutatási programokat, 
•  az EDT által meghatározott elvek alapján a tudományterületen működő doktori is-
kolák minőségbiztosítási rendszerét, 
•  a felvételi bizottságok elnökeit és tagjait. 
10.3.  A TDT-k a doktori iskolák tanácsainak véleménye ismeretében javaslatot tesznek 
•  a doktori fokozat odaítélésére, 
•  minden olyan kérdésben, amelyben e szabályzat döntési, vagy javaslattételi jogot 
biztosít az EDT-nek, 
 
9

•  a kari tanácsoknak a doktori képzés normatív (képzési-, kutatási-) támogatásának 
az egyes iskolák közötti elosztásáról. 
10.4. A TDT-kre is alkalmazni kell a 2. pontban, a jogorvoslati ügyekben az EDT-re vo-
natkozókat, azzal az eltéréssel, hogy a jogorvoslati kérelmeket az illetékes dékán vélemé-
nyének ismeretében az EDT bírálja el. 
 
11.1
 A doktori fokozatszerzéssel és a doktori képzéssel kapcsolatos szervezési és nyilván-
tartási feladatokat az Egyetem Doktori Intézete végzi. A Doktori Intézet az EDT elvi irá-
nyítása szerint működik. Igazgatója az EDT titkári teendőit is ellátja. 
11.2. A Doktori Intézet feladatai: 
•  a doktori fokozatszerzéssel és a doktori képzéssel kapcsolatos egységes egyetemi 
szintű nyilvántartások (elektronikus és hagyományos formájú) vezetése, amely ki-
terjed a fokozatszerzés és a képzés egészére, ide értve az államilag támogatott he-
lyek betöltöttségének nyilvántartását, az ideiglenesen felszabaduló helyek betölté-
sének koordinálását, a finanszírozási formák közötti átsorolások nyomon követé-
sét, 
•  a nyilvántartási rendszerek karbantartása, és igények szerinti bővítése, 
•  a doktorjelölti jogviszony létesítése, a TDT-k által elfogadott jelentkezések regiszt-
rálása, 
•  az állami ösztöndíjak folyósítása az Egyetem Gazdasági és Műszaki Főigazgatósá-
ga közreműködésével, 
•  a képzési költségtérítéssel kapcsolatos ügyek (pl. a befizetések regisztrálása) 
•  adatszolgáltatások az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak, a MAB-nak, az Or-
szágos Doktori Tanácsnak és a doktori iskoláknak, 
•  kapcsolattartás a doktorandusz érdekvédelmi szervezetekkel, 
•  PR tevékenység (beleértve a képzési és a felvételi lehetőségek meghirdetését, az 
egyes kurzusok más intézmények doktorandusz hallgatói számára való meghirde-
tését), 
•  az egyetem honlapjának, a doktori képzéshez kapcsolódó oldalainak összehangolá-
sa, karbantartása, 
•  az egyes doktori iskolákban folyó szervezett képzések igény- és szükség szerinti 
összehangolása, 
•  a szervezett képzésre való jelentkezések fogadása, 
•  EDT üléseinek előkészítése, a TDT-k munkájának összehangolása, 
•  Gondoskodik —  a doktorjelölt közreműködésével — a sikeres védés után a tézisek 
és az értekezések magyar és a doktori iskola által meghatározott idegen nyelven, 
elektronikus úton való nyilvánosságra hozataláról;
 
•  Az előbb említett nyilvánosságra hozatalkor alkalmazza a 10.1. pontbeli doktori 
tanácsi határozatot. 
11.3. A Doktori Intézet központi adminisztratív feladatait a Rektori Hivatal előadói látják 
el az illetékes karok munkatársainak bevonásával. 
12.1. A doktori szigorlatok és a disszertációk nyilvános vitáinak megszervezése, lebonyo-
lítása a doktori iskola szerint illetékes karok feladata. A szigorlatokról, védésekről a karok 
rendszeresen tájékoztatják a Doktori Intézetet, hogy az gondoskodhasson a védések minél 
szélesebb körű nyilvánosságáról. 
12.2.  A doktori képzésben résztvevők tanulmányi jellegű ügyeit (beiratkozás, az indexek 
kezelése, a tanulmányokkal kapcsolatos kérelmek fogadása, az aktív/passzív félévek nyil-
vántartása, stb) a doktori iskola szerint illetékes dékáni hivatalok (tanulmányi osztályok) 
ügyintézői látják el a Doktori Intézet igazgatójának koordinálásával. 
10  

A DOKTORI ISKOLÁK 
 
DOKTORI ISKOLA LÉTESÍTÉSE (MABHAT) 
5.1. 
Jogosultságok  
5.1.1.  A felsőoktatási intézmény doktori képzésre és a fokozat odaítélésére azon 
tudományágban jogosult, amelyben a doktori iskola létesítését a Magyar 
Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság szakértői véleményében támogatta 
(akkreditálta). A doktori fokozat megszerzését igazoló oklevélben csak az 
a  tudományterület, azon belül az a tudományág tüntethető fel, melyre – 
ennek alapján – az intézmény működési engedélye kiterjed. Az intézmény 
szabályzata rendelkezhet arról, hogy az oklevélben a tudományág mellett a 
doktori iskola kutatási területe is megjelölhető.  
5.1.2.  A doktori iskola akkreditációjával az intézmény az adott tudomány-
ág(ak)ban jogot szerez PhD, illetve DLA fokozatadásra, továbbá habilitá-
ciós eljárás
 lefolytatására és a dr. habil. cím odaítélésére, valamint kül-
földön szerzett tudományos (doktori) fokozat honosítására. (2001. évi C. 
törvény.)1 
5.2. 
A doktori iskola létesítésére benyújtott kérelem tartalma 
5.2.1.  Új doktori iskola létesítésére vonatkozó kérelmet – a szenátus döntése előtt 
– a felsőoktatási intézmény rektora juttatja el közvetlenül a MAB-hoz szak-
értői véleményezésre. A kérelem a kormányrendelet 5. §-ában és a 7. §. (1) 
bekezdésében felsorolt adatokat és dokumentumokat tartalmazza, vagy fel-
lelhetőségüket az intézmény honlapján megadja. A kérelemben foglalt, il-
letve a honlapon szereplő adatok hitelességéért a rektor felel. 
5.2.2.  A MAB-hoz benyújtandó kérelem elemeit tételesen a 2. melléklet sorolja 
fel. 
5.3. 
A doktori iskola létesítésének személyi feltételei 
5.3.1.  Egy doktori iskola legalább hét törzstag  működésére alapozható. A hét 
törzstag többsége olyan, az intézményben teljes munkaidőben foglalkozta-
tott egyetemi tanár, aki a költségvetési támogatás megállapítására ezt az in-
tézményt jelölte meg foglalkoztatóként. (Lásd 2.2.a) pont.) 
5.3.2.  Egy személy csak egy doktori iskolában lehet törzstag. 
5.3.3.  A munkajogi feltételeknek való formai megfelelésen túl a MAB törzstagi 
megfelelőségi eljárás keretében vizsgálja az oktatók, különösen a törzstag-
ok publikációs tevékenysége, tudományági munkássága és a doktori iskolá-
ban ellátandó feladatok közötti összhangot, továbbá hogy az illető megfe-
lel-e a MAB által megfogalmazott és (honlapján is) közzétett egyetemi ta-
nári kívánalomrendszer tudományos követelményeinek. 
5.3.4.  Törzstag a doktori iskola létesítésekor, illetve az abba való belépésekor nem 
lehet tartósan szabadságon vagy egy évnél hosszabb külföldi tanulmány-
úton. 
5.3.5.  A művészeti és teológiai képzésben a doktori iskola akkreditációs kérelmé-
nek az 5.3.1–5.3.3. pontokban meghatározott követelményei között – a 
DLA, illetve PhD fokozat mellett szükséges a kimagasló művészeti, illetve 
tudományos tevékenység elismerésének – e terület sajátosságainak megfe-
lelő – dokumentálása. 
                                                 
1 Hazánkban a doktori fokozat honosítására az adott tudományágban akkreditált felsőoktatási intézmény 
joga, más oklevelek ekvivalenciáját az OKM illetékes szerve mondhatja ki. 
 
11

5.4. 
A MAB fontosnak tartja, hogy minden tudományágban lehetőség legyen 
hazánkban is doktori képzésre és fokozatszerzésre, ezzel a tudományos utánpótlás 
biztosítására. Ezért olyan, az 1. sz. mellékletben felsorolt tudományágban, ahol az 
5.3. pontban előírt feltételek átmenetileg az ország egyetlen intézményében sem 
teljesülnek, az érintett intézmények véleményének kikérése után, egy (és csakis 
egy) doktori iskola létesítését – az általa meghatározott időre – olyan formában is 
támogathatja, hogy a tudományágat művelő négy egyetemi tanár mellett további 
három törzstag más, az adott tudományághoz kapcsolódó tudományág művelője 
legyen. 
5.5. 
Doktori iskola létesítésére benyújtott kérelem véleményezéséért a MAB ál-
tal kibocsátott számla alapján eljárási díjat kell fizetni. 
 
 
A DOKTORI ISKOLA LÉTESÍTÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE (KR.) 
 
2. § (1) Doktori képzés indításáról a felsőoktatási intézmény a felsőoktatási törvény 27. §-ának (6) be-
kezdése a)-b) pontjaiban és 67-69. §-ában meghatározott rendelkezéseinek figyelembevételével dönt. 
(2) Doktori képzés kizárólag doktori iskola keretében folytatható. A doktori iskola létesítéséről a fel-
sőoktatási intézmény szenátusa dönt a doktori szabályzatban meghatározottak szerint. 
(3) A doktori iskola létesítésekor meg kell jelölni azt a tudományágat vagy művészeti ágat, amelyben 
a doktori képzést folytatni kívánják. A tudományágon belüli, illetve tudományágak közötti kutatási terü-
let megnevezéssel azonosítható a doktori iskola működési kereteit tükröző szakmai tevékenység. 

3. § (1) Doktori iskola létesítését legalább hét törzstag kezdeményezheti. Egy személy egyidejűleg csak 
egy doktori iskolában lehet törzstag. 
(2) Törzstag az lehet, aki 
a) a létesítendő doktori iskola tudományágában tudományos vagy művészeti fokozattal rendelkezik - 

figyelembe véve a felsőoktatási törvény 150. §-ának (3) bekezdésében meghatározottakat is -, továbbá 
b) a doktori iskola tudományágában, illetve kutatási területén folyamatos, magas szintű tudományos 
tevékenységet folytat, valamint 
c) az adott felsőoktatási intézményben teljes munkaidőben, munkaviszonyban vagy közalkalmazotti 
jogviszonyban foglalkoztatott oktató vagy tudományos kutató, aki a felsőoktatási törvény 84. § (5) be-
kezdése alapján, a költségvetési támogatás megállapítására ezt a felsőoktatási intézményt jelölte meg. 

(3) Ha a (2) bekezdés a)-b) pontjaiban foglalt feltételeket teljesíti, a doktori tanács jóváhagyásával 
törzstag lehet - a felsőoktatási törvény 92. §-ának (1) bekezdése és 149. §-ának (14) bekezdése szerinti - 
Professor Emeritus is, annak a felsőoktatási intézménynek a doktori iskolájában, amelyben emeritált. 

(4) A (2) bekezdés a)-b) pontjaiban foglalt feltételek teljesítése mellett törzstag lehet továbbá a kuta-
tóintézetben teljes munkaidőben, munkaviszonyban vagy közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott 
tudományos tanácsadó vagy kutatóprofesszor is, amennyiben a felsőoktatási intézmény a felsőoktatási 
törvény 31. §-ának (1) bekezdése alapján a kutatóintézettel erre vonatkozó megállapodást kötött. 

4. § A törzstagnak 
a) legalább egy képzési ciklusban (3 éven keresztül) és a ciklushoz tartozó fokozatszerzési eljárás 
időtartamára (további 2 éven keresztül) meg kell felelnie a 3. §-ban foglaltaknak, valamint 
b) vállalnia kell, hogy témavezetői tevékenységet is folytat a doktori iskolában. 
5. § (1) A törzstagok készítik elő a doktori iskola alapításának dokumentumait, amelyek tartalmazzák: 
a) a doktori iskola tudományterületi, tudományági (művészeti ági) besorolását; 
b) azokat a mesterképzési szakokat, amelyekre alapozva a felsőoktatási intézmény eleget tesz a felső-

oktatási törvény 67. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételeknek; 
c) a doktori iskola kutatási területének megnevezését; 
d) a doktori fokozatszerzési eljárás eredményeként kiadható doktori fokozat elnevezését; 
e) a doktori iskola vezetésére jelölt személynek, a doktori iskola törzstagjainak, a doktori iskola első 

három évre javasolt témavezetőinek, a doktori iskola további oktatóinak, meghívott hazai és külföldi ok-
tatóknak (művészeti doktori iskola esetén művészeknek), kutatóknak a nevét, tudományos vagy művészeti 
önéletrajzát, az előző öt év legfontosabb tudományos (művészeti doktori iskola esetén tudományos vagy 
művészeti) eredményeinek, alkotásainak dokumentációját; 

f) a doktori iskola képzési tervét; 
g) a doktori iskola nemzetközi kapcsolatait, amelyek a működésben várhatóan figyelembe vehetők; 
h) a doktori iskola minőségbiztosítási tervét; 
i) a doktori iskola működési szabályzatát. 

12  

(2) A dokumentációhoz mellékelni kell az érintettek nyilatkozatát arról, hogy vállalják a felkérést és 
megfelelnek az e rendeletben rájuk vonatkozóan előírt feltételeknek. 
(3) A doktori iskola létesítési dokumentációjának részét képezi a felsőoktatási törvény 31. §-ának (1) 
és (2) bekezdése alapján folytatott együttműködési megállapodás. 
(4) A felsőoktatási intézmény doktori tanácsának előzetes véleménye szükséges ahhoz, hogy a doktori 
iskola vezetőjének javasolt személy a doktori iskola létesítésére vonatkozó kérelmet - a rektor útján - a 
szenátus elé terjessze jóváhagyásra. 

6. § (1) A doktori iskola vezetőjének munkáját segítő testület a doktori iskola tanácsa, amelyet a doktori 
iskola törzstagjai választanak, tagjait pedig a felsőoktatási intézmény doktori tanácsa bízza meg és men-
ti fel. 

(2) A doktori iskola oktatói azok a tudományos fokozattal rendelkező oktatók és kutatók, akiket - a 
doktori iskola vezetőjének javaslatára - a doktori iskola tanácsa alkalmasnak tart a doktori iskola kere-
tében oktatási, kutatási és témavezetői feladatok ellátására. 

(3) A doktori téma vezetője az a tudományos fokozattal rendelkező oktató, illetve kutató, akinek té-
mahirdetését a doktori tanács jóváhagyta, és aki - ennek alapján - felelősen irányítja és segíti a témán 
dolgozó doktorandusz tanulmányait, kutatási munkáját, illetve a doktorjelöltek fokozatszerzésre való fel-
készülését. 

7. § (1) A felsőoktatási intézmény rektora - a szenátus doktori iskola létesítésére vonatkozó döntése előtt 
- kéri a MAB szakértői véleményét. A szakértői vélemény megkéréséhez mellékelni kell 
a) a doktori iskola alapításának dokumentumait; 
b) a doktori tanács véleményét; 
c) a felsőoktatási intézmény a doktori iskola létesítésében érintett kutatási területének fejlesztési kon-

cepcióját; 
d) a felsőoktatási intézmény doktori szabályzatát; 
e) az arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy a doktori iskola honlapján a doktori képzésről évente rend-

szeres és nyilvános tájékoztatást ad, a felvételi követelményeket évente a honlapon és a felsőoktatási in-
tézményben szokásos módon is közzéteszi. 

(2) A MAB a doktori iskola létesítése során kialakított szakértői véleményének megalapozása érdeké-
ben vizsgálja különösen a 3. § (2) bekezdése b) pontja tekintetében a szükséges követelmények teljesíté-
sét, valamint a 3. § (4) bekezdésében és az 5. § (3) bekezdésében említett megállapodás érvényesülését. 

(3) A MAB szakértői véleménye alapján a szenátus dönt a doktori iskola alapításáról vagy a felsőok-
tatási törvény 106. §-ának (3) bekezdése szerinti eljárás kezdeményezéséről. 
(4) A felsőoktatási intézmény a doktori iskola létesítéséről hozott döntése alapján a rektor 
a) új tudományterülethez tartozó doktori iskola létesítése esetén kezdeményezi a fenntartónál az ala-

pító okirat módosítását; 
b) a felsőoktatási intézmény alaptevékenységének módosulására hivatkozva a felsőoktatási intézmény 
tevékenységével kapcsolatos adatok nyilvántartásának kiegészítését kéri a regisztrációs központtól. 
(5) A doktori iskola megszüntetéséről a doktori tanács vagy a rektor kezdeményezésére a szenátus 
dönt. A rektor kezdeményezése esetén a szenátus döntése előtt beszerzi a doktori tanács véleményét. 
(6) A MAB a jogszabályok vagy az általa meghatározott mérlegelési követelmények súlyos sérelme 
esetén a doktori iskola megszüntetése céljából javaslatot tehet a rektornak, a fenntartónak, valamint a 
felsőoktatási törvény 110. §-ának (4) bekezdése szerinti kezdeményezéssel élhet. 

 
13. Az Egyetem — a MAB által akkreditált tudományterületeken és tudományágakban — 
szervezett doktori képzést folytat, és ennek alapján, vagy egyéni felkészülési formában 
legmagasabb egyetemi végzettségként doktori (PhD, DLA) fokozatot ítél oda. A képzés és 
felkészülés illetve a fokozatszerzés egymástól elkülönített események. A fokozat meghatá-
rozott tudományág magas színvonalú ismeretét, az e területen elért új tudományos ered-
ményeket, és az önálló kutatómunkára való alkalmasságot tanúsítja. 
 
14. A szervezett doktori képzés oktatási és kutatási keretei a doktori iskolák. A doktori 
iskolákon belül — a doktori iskola kezdeményezésére, a TDT jóváhagyásával — képzé-
si/kutatási programok
  működhetnek. Ezek létesítését/megszűnését az EDT-nek be kell 
jelenteni. 
 
 
13

15. A Doktori iskola létesítésére benyújtandó pályázatokat az e fejezet preambulumában 
szereplő MAB határozat és a Kormányrendelet vonatkozó részének alapján kell elkészíte-
ni. 
 
16. Az EDT — egyetértése esetén — a pályázatot a Szenátus elé terjeszti jóváhagyásra.  
 
17. A Rektor az EDT által jóváhagyott pályázatot a szakértői vélemény beszerzése céljá-
ból megküldi a MAB-nak.  
 
18. A Szenátus a doktori iskola létesítéséről, illetve a doktori képzés indításáról az Ftv. 32. 
§ (10) bekezdésének rendelkezései alapján dönt.  
 
19. doktori iskola vezetője az  MTA Doktora (tudomány doktora) címmel rendelkező 
egyetemi tanár, törzstag. A doktori iskola vezetőjét az EDT javaslatára — a MAB szakér-
tői véleménye és a Szenátus jóváhagyása alapján — a Rektor bízza meg. A megbízás meg-
szűnik a doktori iskola vezetőjének lemondásával vagy teljes idejű munkaviszonyának 
megszűnésével. A doktori iskola vezetőjének feladatai: 
•  a doktori iskola létesítési eljárása során felelős annak sikeres koordinálásáért; 
•  felelősen irányítja a doktori iskola tanácsának munkáját és felelős a tanács döntése-
inek végrehajtásáért; 
•  koordinálja a szakmai munkát és felelős annak minőségéért; 
•  képviseli a doktori iskolát; 
•  irányítja a doktori iskola adminisztrációját és információcserét folytat az illetékes 
doktori tanácsokkal; 
•  figyelemmel kíséri az iskola pénzügyi felhasználását. 
 
20.  A doktori iskolán — annak alapító határozatában szereplő tudományágon — belül 
képzési/kutatási program hozható létre. Ennek szükséges feltétele, hogy a programveze-
tőn kívül a programban részt vegyen további legalább egy témavezető és még legalább 3 
vezető oktató. A doktori iskolán belül működő képzési/kutatási programok jog- és feladat-
körét a doktori iskola működési szabályzatában kell rögzíteni. A képzési/kutatási progra-
mok indításáról — a doktori iskola javaslata alapján — a TDT dönt. Az egyetem doktori 
iskoláit és az azokon belül működő képzési/kutatási programjait a 2. és 3. sz. melléklet 
tartalmazza. 
 
21. Képzési/kutatási program vezetője csak az illetékes doktori iskola témavezetője le-
het. A képzési/kutatási program vezetőjét — a doktori iskola kezdeményezésére, a TDT 
jóváhagyásával — a TDT elnöke bízza meg. A megbízás megszűnik a programvezető le-
mondásával, egyetemmel való jogviszonyának megszűnésével vagy felmentéssel a TDT 
döntése alapján. 
A képzési/kutatási program vezetőjének feladatai: 
•  irányítja a programban folyó szakmai munkát;  
•  felelősen részt vesz a doktori iskola tanácsának munkájában. 
 
22. Ha a doktori iskola törzstagja más doktori iskolában is vállal témavezetést vagy okta-
tást, akkor azt be kell jelentenie saját doktori iskolája tanácsának. 
 
23. A doktori iskolákban a szakmai tevékenységet az iskola vezetője és a legalább öt tagú 
doktori iskola tanácsa irányítja. Ez utóbbi elnöke a doktori iskola vezetője, tagjai a képzé-
si/kutatási programok vezetői valamint — a doktori iskola működési szabályzatának meg-
14  

felelően — meghatározott számú egyéb oktató. A doktori iskola tanácsának tagja lehet egy 
vagy több tanácskozási jogú doktorandusz is. A doktori iskola tanácsa titkárt kérhet fel, 
aki a tanács döntésének megfelelően az üléseken szavazati vagy tanácskozási joggal vesz 
részt. A doktori iskola titkára segíti az iskolavezető munkáját, a doktori iskola adminiszt-
rációs feladatainak ellátásában. A titkár feladatait a doktori iskola vezetője határozza meg. 
 
A doktori iskola tanácsának feladatai: 
•  az iskola belső szabályzatának és követelményrendszerének kidolgozása a doktori 
szabályzattal összhangban, valamint az ezek végrehajtása; 
•  a doktoranduszok tanulmányi és kutatási tevékenységéhez szükséges infrastruktu-
rális és szakmai feltételek biztosítása; 
•  a szervezett képzés szerkezetének meghatározása, javaslattétel az oktatási foglal-
kozások meghirdetésére;  
•  a doktori iskola honlapjának a MAB előírásai szerinti létrehozása és rendszeres ak-
tualizálása; 
•  a szervezett képzésben résztvevő doktoranduszok képzési tervének és kutatási té-
májának jóváhagyása; a képzési tervek és a kutatási témák koordinálása, a témave-
zetők tevékenységének felügyelete; 
•  a doktori iskola számára biztosított kutatási normatívával való gazdálkodás az 
egyetem érvényes gazdálkodási szabályai szerint; 
•  a doktori iskolára háruló adminisztratív és nyilvántartási kötelezettségek teljesíté-
se; 
•  javaslattétel a szigorlati- és bírálóbizottságok összetételére valamint a fokozatszer-
zésre jelentkezők szigorlati tárgyaira; 
•  a doktori iskola vezetője, valamint a képzési/kutatási programok vezetőinek sze-
mélyében szükséges változások kezdeményezése és a javaslatok előterjesztése a 
TDT számára; 
•  a doktori iskola oktatóinak személyében bekövetkező változások kezdeményezése; 
•  a doktori iskola és a képzési/kutatási programok címében és tartalmában szükséges 
változtatások kezdeményezése; 
•  új képzési/kutatási programok indításának kezdeményezése; 
•  indokolt esetben javaslatot tesz a TDT-nek a hallgatók programból való törlésére; 
•  a doktori szabályzatban leírt esetekben döntéseiről értesíti az illetékes testületeket; 
amennyiben azok 30 napon belül írásban nem kifogásolják az adott döntést, azt jó-
váhagyottnak kell tekinteni az illető testület részéről; 
•  meghatározza a doktori iskola által, a doktori fokozatszerzési eljárásban elfogadott 
idegen nyelvek körét; 
•  kijelöli a választható szigorlati fő- és melléktárgyakat; 
•  javaslatot tesz a doktori felvételi bizottság összetételére. 
A doktori iskola tanácsa feladatkörének — működési szabályzatában meghatározott — 
egy részét átadhatja a TDT-nek vagy az iskolán belül működő képzési/kutatási progra-
moknak. A doktori iskola tanácsának fellebbviteli fóruma a TDT.  
 
 
 
15

IV. FEJEZET 
A SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉS 
 
Ftv. 68. §  
(1) A doktori képzés egységes, harminchat hónapos képzési időből áll, amely feloszt-

ható beszámoltatási szakaszokra. 
(2) A doktori képzés a tudományág sajátosságaihoz és a doktorandusz igényeihez 
igazodó egyéni vagy csoportos felkészítés keretében folyó képzési, kutatási és be-
számolási tevékenység. Doktori képzésben az vehet részt, aki mesterfokozatot szer-
zett. 

 
24.1.  
A szervezett képzés segít a doktori fokozat elnyeréséhez szükséges tudásszint és 
kutatói gyakorlat megszerzésében. Ennek érdekében az abban résztvevők szervezett tudo-
mányos képzésben részesülnek, — szabadon választható képzés keretén belül — idegen 
nyelvi képzésben vesznek részt, és vehetik igénybe az Egyetem sportlétesítményeit. To-
vábbá, a doktori iskola szerint illetékes valamely tanszék, klinika vagy kutatóintézet kere-
tében egyéni kutatómunkát végeznek témavezetőik irányításával. 
24.2. Az államilag támogatott képzésben résztvevő doktorandusz 3 féléven keresztül heti 4 
órás lektorátusi nyelvoktatásra jogosult. Ezen összesen (heti óraszámban számolva) 12 
órás nyelvoktatás más bontásban is igénybe vehető. A nyelvórákkal kredit nem szerezhető. 
24.3. A 36 hónapos szervezett doktori képzés 6, egyenként 5 hónapos beszámoltatási idő-
szakot tartalmaz, amely igazodik az illetékes kar alap- és mesterképzéséhez. 
24.4.  A szervezett képzésbe felvételt nyert hallgató (a doktorandusz) a doktori tanulmá-
nyok megkezdésekor a doktori iskola szerint illetékes karon beiratkozik, és diákigazol-
ványt kap. A leckekönyvébe az egyes beszámoltatási időszakok első két hetében felveszi a 
meghirdetett lehetőségek közül a doktori iskola tanácsa által az adott félévre előírt és az 
általa választott tárgyakat, különös tekintettel a témavezetője által javasolt kurzusokra. Ezt 
a doktori iskola vezetője aláírásával hitelesíti. A követelmények teljesítésének igazolása a 
leckekönyvben történik. Ezt az illetékes kar dékánja ismeri el a doktori iskola vezetőjének 
ellenjegyzésével. 
24.5. Az államilag támogatott képzésben résztvevő doktorandusz számára csak akkor fo-
lyósítható ösztöndíja egy adott beszámoltatási időszakban, ha azt azt megelőzőkben össze-
gyűjtötte a 10. sz. mellékletben megadott kumulatív kreditszámot. Ellenkező esetben költ-
ségtérítéses hallgatóként folytathatja tanulmányait az előírt kumulatív kreditszám elérésé-
ig. Ezen rendelkezést a harmadik és az ötödik beszámoltatási időszak megkezdésekor kell 
érvényesíteni. 
24.6.  A doktorandusz minden második beszámoltatási időszak végén rövid beszámolót 
készít a doktori iskola tanácsa részére tudományos tevékenységéről, amelyet a témavezető 
véleményez és a programvezető ellenjegyez. A beszámolót és a témavezető véleményét a 
Doktori Intézetnek is meg kell küldeni. 
24.7. 
A képzést a TDT-k elvi irányítása mellett a doktori iskolák tanácsai szervezik a Dok-
tori Intézet és a karok Tanulmányi Osztályai adminisztratív segítségével. A különböző 
doktori iskolák képzéseinek összehangolása a Doktori Intézet feladata, amely a karok ta-
nulmányi osztályaival együtt gondoskodik a foglalkozások meghirdetéséről, a tanulmányi 
ügyek kezeléséről, a félévek lezárásáról. 
 
25.1. A szervezett képzés során a végbizonyítvány megszerzésének és az egyes beszámol-
tatási időszakok teljesítésének követelményeit kreditekben a 10. sz. mellékletben előírtak 
figyelembe vételével az egyes doktori iskolák határozzák meg. A képzés során 180 kredit 
teljesítendő.
 
16  

25.2. Az egyes foglalkozásokon nyújtott teljesítményt a meghirdetés szerinti formában 
(kollokvium, beszámoló, záródolgozat, stb.) a számonkérést 1-5, vagy 1-3 fokozatú minő-
sítésével kell értékelni. 
25.3.  Elégtelen (1) érdemjegy javítása egyszer kísérelhető meg, egyébként más tárgyból 
kell kreditet szerezni. 
 
26.1.
 A doktorandusz más egyetemen vagy külföldi tanulmányútján szerzett tanegységei-
nek vagy dokumentált teljesítményének beszámításáról a doktori iskola tanácsa dönt. 
26.2. A disszertáció szűkebb témakörét a doktorandusszal és témavezetőjével valamint a 
programvezetővel való megbeszélés alapján a doktori iskola tanácsa hagyja jóvá. Ennek 
legkésőbb a negyedik beszámoltatási időszak végéig meg kell történnie. 
26.3. A doktorandusz a hat beszámoltatási időszak eredményes lezárása után végbizonyít-
ványt (abszolutóriumot) kap, ami annak dokumentuma, hogy a jelölt a doktori képzés ta-
nulmányi kötelezettségeinek mindenben eleget tett, de megszerzése nem helyettesíti a dok-
tori szigorlatot. A részbeni mentesítésre a Szabályzat 48.2-3. pontja vonatkozik. 
 
 
FELVÉTEL A SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉSBE 
 
27.1.  A szervezett doktori képzésbe való felvételi lehetőségeket a Doktori Intézet hirdeti 
meg minden évben tudományterületenként, a doktori iskolák feltüntetésével az egyetem 
honlapján és az országos doktori felvételi tájékoztatóban. A felvételi felhívást, illetve an-
nak bizonyos részeit a Doktori Intézet vagy az illetékes karok eljuttathatják a társegyete-
mekhez, kutatóintézetekhez (mindazon intézményekhez, amelyeket a doktori iskolák java-
solnak). A felvételi vizsgák megszervezése és lebonyolítása a TDT-k elnökeinek és az 
illetékes karok dékánhelyetteseinek és a Doktori Intézet igazgatójának közös feladata. 
 
Ftv. 43.§ (3) Doktori képzésre az vehető fel, aki a mesterképzésben szerzett fokozattal 
és szakképzettséggel rendelkezik. 
27.2.
 A felvétel feltételeit — a doktori iskolák tanácsainak javaslatát figyelembe véve — a 
TDT-k állapítják meg. Ezek között a jelentkező szakmai előképzettségére, nyelvtudására, 
korábbi szakmai tevékenységére vonatkozó feltételek állapíthatók meg. 
27.3. Jelentkezni a 4. sz. melléklet szerinti formanyomtatvány kitöltésével lehet. Doktori 
képzésre utolsó évfolyamos mesterképzésben, illetve 5-6 éves osztatlan képzésben, az 
utolsó évfolyamon tanuló hallgatók és egyetemi diplomával bíró, és legalább egy közép-
fokú, „C” típusú államilag elismert nyelvvizsgával rendelkező személyek jelentkezhetnek. 
A jelentkezési lapokat (mellékleteivel együtt) a Doktori Intézethez kell benyújtani. 
27.4. A felvételi eljárás díját a 9. sz. melléklet tartalmazza. Ez nem lehet kevesebb a tu-
dományterület szerinti egyetemi alapképzésre jelentkezés egységes díjtételénél. 
27.5. Az egyes doktori iskolákba jelentkezők, a doktori iskola tanácsa javaslata alapján, a 
TDT által megbízott, legalább három tagú bizottság előtt felvételi vizsgát tesznek. Ennek 
célja a jelentkezők szakmai ismereteinek és szakmai intelligenciájának felmérése, vala-
mint tájékozódás jövendő doktori munkájával kapcsolatos elképzeléseikről, eddigi tudo-
mányos jellegű tevékenységükről, nyelvismeretükről. A bizottság értékeli a jelentkezők 
teljesítményét, ezek alapján rangsorolja őket, és javasolja vagy nem javasolja a felvételü-
ket. 
27.6. A felvételi eljárásban alkalmazott értékelést a TDT-k a doktori iskolák egyetértésé-
vel szabályozzák (a 8. sz. melléklet), az EDT által jóváhagyott elvek alapján. A felvételi 
vizsgák tematikáját a doktori iskolák tanácsai állapítják meg, és azt legalább két héttel a 
felvételi vizsga előtt közlik a jelölttel. 
 
17

27.7. A doktori iskola felvételi bizottsága és a doktori iskola tanácsa az elért pontszámok 
alapján rangsorolja a jelentkezőket, majd — az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az 
EDT által megszabott kereten belül — a felvételről a TDT-k döntenek. A döntést jóváha-
gyásra az EDT elé kell terjeszteni. A felvétel meghatározott doktori iskolába szól. A dön-
tések ellen jogorvoslatnak helye nincs, csak jogszabálysértés esetén nyújtható be panasz az 
egyetem rektorához. 
28.1. A szervezett doktori képzésben külföldi állampolgárok is részt vehetnek. Az egye-
tem bármely doktori iskolája idegen nyelven is meghirdethet és folytathat doktori képzést. 
Az EU polgárait a magyar állampolgárokkal azonos jogok illetik meg e téren is.  
28.2. Az egyetem nem állami ösztöndíjra is felvehet a szervezett képzésbe doktoranduszo-
kat, de minden jelentkező felvételéről azonos elvek alapján kell dönteni. 
28.3. A felvételi döntéseket a doktori képzésre felvett személyek nevét az egyetemen min-
den érdeklődő számára hozzáférhető módon nyilvánosságra kell hozni. 
 
 
A HALLGATÓI JOGÁLLÁS 
 
29.1. A doktorandusz állami vagy egyéb (pl. kutatóintézeti, pályázati, vállalati) forrásból 
ösztöndíjat kaphat. 
29.2. Az Egyetem a vonatkozó általános eljárásának megfelelően gondoskodik arról, hogy 
a doktorandusz hallgatók hozzájussanak a kormányrendelet által biztosított lakhatási tá-
mogatáshoz. 
29.3. 
A tankönyv- és jegyzettámogatás kormányrendeletben, ill. az éves költségvetési tör-
vényben meghatározott összege felhasználásának elveit az EDT határozza meg a dokto-
randusz hallgatók képviselője véleményének ismeretében. A szabályozás karonként eltérő 
is lehet. A támogatásnak a doktoranduszokhoz eljuttatásáról, valamint a felhasználás el-
lenőrzéséről a Doktori Intézet és a Hallgatói Szolgáltató Iroda gondoskodik. 
29.4.
 A képzési költségtérítéseket, amely doktori iskolánként eltérő lehet, a doktori iskolák 
tanácsainak javaslata alapján a TDT-k határozzák meg. A képzési költségtérítés fizetésé-
nek időtartama évi 12 hónap. A költségtérítések összegét a 9. sz. melléklet szabályozza, és 
rendelkezik annak felhasználásáról. 
 
Ftv. 46. §  
(5) A hallgató joga, hogy … 
e) 
a felsőoktatási intézményben munkát végezzen, és ennek ellenértékeként hallgatói 
munkadíj illesse meg. 
Ftv. 48. §. 
(4) A hallgatói jogviszonyból eredő kötelezettségekkel függ össze az a munkavégzés 

is, amikor a doktorandusz részt vesz a felsőoktatási intézménynek az oktatással, 
kutatással összefüggő tevékenységében. A munkavégzés doktorandusz-szerződés 
alapján folyik. Az ily módon végzett munka ideje - egy tanulmányi félév átlagában 
- nem haladhatja meg a heti teljes munkaidő ötven százalékát. A hallgató munka-
idő-beosztását oly módon kell meghatározni, hogy vizsgázási és a vizsgára történő 
felkészülési kötelezettségeinek eleget tudjon tenni. A doktorandusz-szerződés alap-
ján hallgatói munkadíj kerül kifizetésre, melynek havi összege, a teljes munkaidő 
ötven százalékának megfelelő idejű foglalkoztatás esetén, nem lehet kevesebb, mint 
a legkisebb kötelező munkabér (minimálbér), eltérő idejű foglalkoztatás esetén en-
nek időarányos része. A doktorandusz-szerződésből eredő vitás ügyek elbírálására 
a munkaügyi viták rendezésére vonatkozó előírásokat kell alkalmazni. 

 
18  

29.5. A szervezett képzésben résztvevő doktoranduszokat oktatási, kutatási és más tanszé-
ki feladattal bízhatják meg a tanszékek az illetékes doktori iskola vezetőjének egyetértésé-
vel. A megbízást írásba kell foglalni. Az így létrejött szerződés az illetékes képzési prog-
ram vezetőjének ellenjegyzésével érvényes, további formai követelményeire a Gazdasági 
és Műszaki Főigazgatóság intézkedései vonatkoznak. 
 
30.
 A doktorandusz feladatait általában az Egyetemen (vagy a doktori képzésben résztve-
vő társintézményekben, a doktori iskolával, ill. az Egyetemmel együttműködő külföldi 
egyetemeken, kutatóintézetekben) teljesíti. Ez alól a TDT egyedi esetekben felmentést 
adhat, de az egyes doktori iskolákban felvett doktoranduszok többségének az egyetem 
valamely tanszékén (intézetében, klinikáján) kell végeznie tudományos munkáját.  
 
31. Ha a doktorandusz valamely — az Egyetemmel a doktorképzésben együttműködő — 
intézményben végzi tudományos munkáját, az Egyetem — a doktori iskola tanácsának 
egyetértése esetén — a képzés dologi költségeivel/annak meghatározott részével az adott 
intézményt támogathatja. 
 
32. A doktoranduszokat minden beszámoltatási időszak után legalább három hét, minden 
második után további két hét pihenőidőszak illeti meg. 
 
33.1. Az egyetem a tanulmányi idő megszakítását legfeljebb három alkalommal, összesen 
három évre engedélyezheti (évkihagyás). Első alkalommal a kérelmet el kell fogadni. A 
hallgatói jogviszony szünetelése alatt állami ösztöndíj nem folyósítható. 
33.2. Évhalasztás, évkihagyás, valamint a tanulmányok más módon történő megszakítása 
után a képzés folytatására jelentkező doktorandusz a jelen rendelet alapján meghatározott 
támogatásokból részesül, és a jelen szabályzat alapján meghatározott, költségtérítést köte-
les fizetni, kivéve, ha a Szabályzat ettől eltérő szabályt állapít meg. 
33.3. A felvételtől számított 72 hónap elteltével, a doktorandusz hallgatói jogviszony — a 
hallgatói névsorból való törléssel — megszűnik (27.2. pont). 
33.4. Az évkihagyást az illetékes dékánhelyettesek engedélyezik a doktori iskola vezetőjé-
nek egyetértésével, és erről értesítik a Doktori Intézetet (27.1. pont). 
 
34.1. 
A doktorandusz hallgatói jogviszony megszűnik 
a)  a törvényben megszabott 36 hónapos képzési idő elteltével, 
b)  A Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat alapján kimondott kizárás fegyelmi büntetés-
sel, 
c)  a doktorandusz hallgató elbocsátásával, 
d)  a doktorandusz hallgató ezirányú bejelentésével, 
e)  a doktorandusz hallgatói névsorból való törléssel. 
34.2. A doktorandusz hallgató hallgatói jogviszonyának megszüntetésével el kell bocsátani 
a szervezett doktori képzésből és a doktori képzést befejezettnek kell tekinteni, ha 
a)  a doktorandusz hallgató azt maga kéri, 
b)  azt a doktori iskola tanácsa kéri, mert 
I.  a doktorandusz hallgató valamely kötelező, mással nem helyettesíthető tárgy-
ból a megismételt vizsgán sem nyújtott értékelhető teljesítményt, 
II.  a kitűzött kutatási terv, illetve annak időarányos része a doktorandusz hallgató 
hibájából nem valósult meg. 
34.3. Az elbocsátás 34.2. pont (b) részében foglalt eseteiben a doktori iskola vezetőjének 
javaslata alapján a TDT dönt. 
 
19

34.4. Ftv. 76 § (2) A felsőoktatási intézmény egyoldalú nyilatkozattal is megszüntethe-
ti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszonyát, aki 
a) a tanulmányi és vizsgaszabályzatban, illetve a tantervben rögzített, a tanulmá-

nyokban való előrehaladással kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, 
b) egymást követő két alkalommal nem jelentkezett be a következő tanulmányi félév-
re, 
c) a hallgatói jogviszony szünetelését követően nem kezdi meg tanulmányait,  
feltéve minden esetben, hogy a hallgatót – legalább két alkalommal – írásban felhív-
ták arra, hogy kötelezettségének a megadott határidőig tegyen eleget és tájékoztatták 
a mulasztás jogkövetkezményeiről.
 
34.5. Az EDT a doktorandusz hallgató tanulmányai során egyetlen alkalommal kérelmére, 
méltányossági alapon eltekinthet a 34.2. pont (b) pontjában foglaltaktól. 
 
35. A doktoranduszok érdekvédelmét a Doktoranduszok Országos Szövetsége valamint az 
SZTE Doktorandusz Hallgatók Tanácsa látja el. 
 
Ftv. 125. §  
(1) Az államilag támogatott képzés keretében a hallgató által igénybe vehető szolgál-

tatások a következők: 
a) a képzési programban meghatározott oktatási és tanulmányi követelmények tel-
jesítéséhez, a bizonyítvány, az oklevél, illetve doktori abszolutórium megszerzésé-
hez szükséges előadások, szemináriumok, konzultációk, gyakorlati foglalkozások, 
terepgyakorlatok legfeljebb két alkalommal történő felvétele, a beszámolók, vizs-
gák és a sikertelen beszámolók, illetve vizsgák egy alkalommal történő megismétlé-
se, a záróvizsga letétele, illetve a fokozatszerzési eljárás a hallgatói jogviszony 
fennállása alatt, a 68. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, 

f)  a képzéssel, illetve doktori fokozatszerzéssel kapcsolatos valamennyi okirat első 
alkalommal történő kiadása, 
 
 
20  

V. FEJEZET 
 
A DOKTORI FOKOZAT MEGSZERZÉSE 
 
Ftv. 67. §  
(6) A doktori eljárásban nem vehet részt az, aki a pályázó közeli hozzátartozója [Ptk. 

685. § b) pont], vagy akitől az ügy tárgyilagos elbírálása egyéb okból nem várható 
el. 

 
Ftv. 68. §  
(3) A doktori képzést követően a doktori fokozatot külön fokozatszerzési eljárás 

keretében lehet megszerezni. A doktori fokozatszerzési eljárásban részt vevő a 
doktorjelölt. Doktorjelölt lehet az is, aki nem vett részt doktori képzésben, a foko-
zatszerzésre egyénileg készült fel, feltéve, hogy mesterfokozatot szerzett, és teljesí-
tette a doktori képzés követelményeit. Ha a doktorandusz a képzési időn belül 
megkezdi a fokozatszerzési eljárást, akkor a hallgatói jogviszonya mellett egyidejű-
leg doktorjelölt is. 

(4) A doktorjelölti jogviszony a doktori fokozatszerzési eljárásra történő jelentke-
zéssel és annak elfogadásával jön létre. Nem utasíthatja el a jelentkezését a felsőok-
tatási intézmény annak, aki az adott felsőoktatási intézményben sikeresen befejezte 
a doktori képzést. A doktorjelölti jogviszony keretében kell teljesíteni az (5) bekez-
désben meghatározott követelményeket. A doktorjelölti jogviszony megszűnik a 
fokozatszerzési eljárás lezárásával, illetve akkor is, ha a doktorjelölt a jogviszony 
létesítésének napjától számított két éven belül nem nyújtotta be a doktori értekezé-
sét. A doktorjelölt jogaira és kötelezettségeire - ha jogszabály másként nem ren-
delkezik - egyebekben a hallgatói jogokra és kötelezettségekre vonatkozó rendel-
kezéseket kell alkalmazni. 

(5) A doktori fokozat megszerzésének feltételei: 
a)  
a doktori szabályzat alapján előírt kötelezettségek teljesítése, továbbá a doktori 
szigorlat eredményes letétele; 
b) két idegen nyelv - a tudományterület műveléséhez szükséges - ismeretének a dok-
tori szabályzatban meghatározottak szerinti igazolása; 
c)  az önálló tudományos munkásság bemutatása cikkekkel, tanulmányokkal vagy 
más módon; művészeti (DLA) fokozat megszerzésének feltételeként önálló művé-
szeti alkotótevékenység eredményeinek a művészeti ág sajátosságainak megfelelő 
bemutatása; 

d)  a fokozat követelményeihez mért tudományos, illetve művészeti feladat önálló 
megoldása; értekezés, alkotás bemutatása; az eredmények megvédése nyilvános vi-
tában. 

 
36.  
A doktori fokozat megszerzésének feltétele a fentieken kívül a mester szintű, vagy 
azzal egyenértékű diploma megléte. 
 
37.
 A doktori fokozat egy meghatározott tudományterület magas színvonalú ismeretét, 
önálló kutatómunkára való alkalmasságot, és az új tudományos eredmények elérésére való 
képességet tanúsítja. 
 
38.1. 
 A doktori fokozat megszerzésére az 2. sz. mellékletben felsorolt tudományágakban 
a 2. sz. mellékletben felsorolt doktori iskolák figyelembevételével a 4. sz. melléklet szerin-
 
21

ti formanyomtatvány alapján lehet jelentkezni a Doktori Intézetnél, amely a regisztráció 
után azt a doktori iskola szerint illetékes kar Dékáni Hivatalának továbbítja.  
 
Kr. 9. §  
(1) A doktori fokozatszerzési eljárás kérelem alapján, jelentkezéssel indul meg. 
Ftv. 69. § (1) Doktori szigorlatot szigorlati vizsgabizottság előtt kell tenni. A szigorlati 
vizsgabizottság legalább három tagból áll. A szigorlati vizsgabizottságot a doktori 
tanács hozza létre. A szigorlati vizsgabizottság tagjainak tudományos fokozattal kell 
rendelkezniük. A szigorlati vizsgabizottság összeállításánál biztosítani kell, hogy le-
gyen legalább egy olyan tagja, aki nem áll foglalkoztatási jogviszonyban az érintett 
felsőoktatási intézménnyel. 
(2) A doktori szigorlat teljesítése a doktori fokozat megszerzésére irányuló eljárás része, a 
doktori eljárásban részt vevő személy tudományágában szerzett ismereteinek összefoglaló, 
áttekintő jellegű számonkérési formája. 
(3) A doktori szigorlatot – legfeljebb a kérelem benyújtásától számított két éven belül – 
nyilvánosan, bizottság előtt kell letenni. A szigorlat eredményét közvetlenül a szigorlat 
után ki kell hirdetni. A doktori szigorlatról jegyzőkönyvet kell felvenni. 
(4) A doktori védésre a doktori szigorlat után kerülhet sor. 
 
38.2.
  Kétoldalú egyetemközi szerződések alapján — amelyek e szabályzat mellékleteit 
képezik — lehetőség van valamely külföldi egyetemmel együttműködve közös doktori 
fokozat megszerzésére. 
 
39.1.
 Az egyetemen akkreditált tudományágakban a fokozat megszerzésére elkészült dok-
tori értekezéssel, és a korábbi tudományos tevékenység dokumentumaival a szervezett 
képzésben való részvétel nélkül is lehet jelentkezni. Az ilyen jelentkezések elfogadását a 
doktori iskolák és a doktori tanácsok dokumentált előzetes tudományos munkássághoz, az 
egyetemmel meglévő tudományos kapcsolathoz köthetik. Az erre vonatkozó előírásokat a 
szabályzat 11-16. számú mellékletei tartalmazzák. A TDT-k erre vonatkozó elfogadó hatá-
rozata az EDT tudomásul vételével végleges csak. 
39.2. A doktorjelöltek az Ftv. 68. § (4) bekezdésében rögzített hallgatói jogosultságaik 
alapján – miután e jogviszonyuk a tanulmányi rendszerben rögzítésre került – diákigazol-
ványt kapnak. 
 
40.1.
 A TDT a jelentkezés elfogadásakor az illetékes doktori iskola tanácsának javaslata 
alapján jóváhagyja a szigorlat tárgycsoportosítását és kijelöli a szigorlati bizottságot. 
40.2. A jelentkezés TDT általi elfogadásakor az illetékes kar doktorjelölti jogviszonyt léte-
sít a pályázóval, amelynek tartalma legfeljebb 2 év. 
40.3. A TDT az értekezés benyújtásakor az illetékes doktori iskola tanácsának javaslata 
alapján kijelöli a bíráló bizottságot, megnevezve a két hivatalos bírálót is, egyben tartalék 
bírálót és tagokat jelöl ki. 
 
41.1. 
A fokozatszerzés eljárási költségeit és az abban résztvevők díjazását a 9. sz. mellék-
let tartalmazza. 
41.2. Az FTV 125. § (1) bekezdésének a) és f) pontjai értelmében ha az államilag támoga-
tott képzésben résztvevő doktorandusz még a támogatási idő lejárta előtt — hiánypótlást 
nem igénylő — jelentkezést nyújt be a doktori fokozat megszerzésére (azaz doktorjelölti 
jogviszony létesítésére), akkor fokozatszerzési-, avatási- és oklevéldíja az illetékes doktori 
iskolát terheli. 
41.3. A doktori iskolák a fokozatszerzési eljárás díját magukra vállalhatják azon doktorje-
22  

löltek esetén, akik korábban államilag támogatott doktori képzésben végbizonyítványt 
szereztek az illető doktori iskolában. 
 
42.
 A doktori eljárás egyes szakaszairól az 6. sz. melléklet szerinti jegyzőkönyvet kell 
vezetni. 
 
 
A DOKTORI SZIGORLAT 
 
43.1. A doktori szigorlat a doktorjelölt tudományágában szerzett ismereteinek (ill. tágabb 
kutatási szakterületén szerzett ismereteinek) áttekintő jellegű számonkérési formája.  
43.2. A doktori szigorlat egy fő- és két melléktárgyból álló szóbeli vizsga. A szigorlat fő 
és egyik melléktárgya csak az Egyetemen akkreditált tudományágból választható. Indokolt 
esetben a szigorlatnak írásbeli része is lehet. 
 
44.  
A szigorlati bizottság elnöke az egyetem szakmailag illetékes egyetemi tanára, vagy 
emeritus professzora, aki törzstag valamely doktori iskolában. A szigorlati bizottságot a 
TDT doktori fokozattal rendelkező személyekből hozza létre. A szigorlati (vizs-
ga)bizottság legalább egy tagja az egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban vagy mun-
kaviszonyban nem álló külső szakember. 
 
45. 
A szigorlati tárgyak tematikáját a doktori iskolák tanácsai határozzák meg, és a TDT-k 
hagyják jóvá. 
 
46.
 A szigorlatot tárgyanként pontozással kell minősíteni. A szigorlat végeredményét a 
három tárgy eredményének átlaga adja úgy, hogy a főtárgyat kétszeres súllyal kell figye-
lembe venni az átlagolásnál. A szigorlati teljesítményt a bizottság tagjai tárgyanként 0-5 
fokozatú skálán pontozzák, az egyes tárgyak minősítését a kapott pontok számtani közepe 
adja. A szigorlat eredményes, ha a jelölt minden tárgyból legalább 2 pontot szerzett, és a 
teljes átlaga legalább 3.00. Az eredményt a szigorlat után ki kell hirdetni. 
 
47. 
 A sikertelen szigorlat letételét hat hónap elteltével még egyszer meg lehet kísérelni. A 
megismételt szigorlatra új bizottságot kell megbízni. Ha a vizsga akkor is sikertelen, az 
eljárást le kell zárni. 
 
48.1.
  A szervezett képzésben résztvevő doktoranduszok a doktori fokozatszerzésre a kép-
zés befejezése előtt is jelentkezhetnek, és a szigorlatot letehetik, ha valamennyi tanulmá-
nyi kötelezettségüket teljesítették. 
48.2. Amennyiben az illetékes doktori iskola úgy rendelkezik, nem kell a szigorlaton mel-
léktárgyakból vizsgáznia annak a doktorjelöltnek, aki a szervezett doktori képzésben va-
lamennyi kötelező és kötelezően választott elméleti kurzusát eredményesen teljesítette. E 
kedvezmény csak a végbizonyítvány megszerzésétől számított 3 éven belül letett szigorlat 
esetén érvényesíthető. 
48.3.  Amennyiben a doktorjelölt a végbizonyítvány megszerzése után gyermek ellátása 
okán terhességi- gyermekágyi segélyt, illetve gyermekgondozási díjat vett igénybe, az 
előző pontbeli határidő meghosszabbodik az igénybevétel tartamával, de legfeljebb két 
évvel. További legfeljebb egy éves hosszabbítást az illetékes doktori iskola engedélyezhet 
a tudományterületi doktori tanács egyetértésével. 
 
23

48.4. Ha a doktorjelölt a 48.2 pont alapján mentesül a melléktárgyi szigorlat alól, akkor a 
szigorlat eredményét a főtárgy eredményének és — az illetékes doktori iskola tanácsa által 
kijelölt — 6 kurzusvizsga átlagának (az általános szabályok szerint kerekített) átlaga adja. 
 
AZ ÖNÁLLÓ TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁG 
 
49.1. 
A doktorjelöltnek önálló tudományos munkásságát a szakma által elfogadott folyó-
iratban vagy kötetben megjelent (közülük a felénél nem több, még csak közlésre elfoga-
dott) közleményekkel, illetve elfogadott/benyújtott szabadalmakkal kell igazolnia. A 
szakma igényeit a cikkek közlési helye, terjedelme és száma, valamint a figyelembe vehe-
tő szabadalmak száma tekintetében a doktori iskola tanácsa határozza meg, és a TDT-k 
hagyják jóvá. Az egyes doktori iskolák részletes követelményeit a 11-16. sz. mellékletek 
tartalmazzák. A követelmények között tudománymetriaiak is lehetnek. 
49.2. Ha a 49.1. pontban említett közleményeknek társszerzői is vannak, akkor a társszer-
zők nyilatkozzanak arról, hogy a közleményekben melyek azok az eredmények, amelyek 
elérésében a jelölt érdemei a döntők. A nyilatkozat formai követelményeit a Szabályzat 
52. pontja írja elő. Az illetékes doktori iskola tanácsa úgy is rendelkezhet, hogy ezen társ-
szerzői nyilatkozatot a cikk első szerzője adja. 
49.3. Ha a 49.1. pontban említett valamely közlemény(ek)nek doktorandusz, ill. doktorje-
lölt  társszerzői is vannak, akkor a témavezető nyilatkozik, hogy az értekezésben felhasz-
nált eredmények tükrözik-e a jelölt hozzájárulását. 
 
 
AZ IDEGEN NYELVEK ISMERETE
 
 
50.1.  A törvényben előírt — a tudományterület műveléséhez szükséges — élő idegen 
nyelvek körét az illetékes TDT, illetve az illetékes doktori iskola tanácsa határozza meg. 
Külön rendelkezés hiányában csak olyan nyelv fogadható el, amelyen az adott tudomány-
ágban rendszeresen jelennek meg tudományos közlemények. Ezek közül egy nyelv isme-
rete kötelezően előírható. Amennyiben valamely tudományág műveléséhet ún. holt nyel-
vek (latin, ógörög, stb.) is szükségesek, akkor ezeket a megfelelő kari mellékletben (a 11-
16. sz. mellékletek) részletekbe menően szabályozni kell. A további speciális követelmé-
nyek ugyancsak a 11-16. sz. mellékletekben szerepelnek. 
50.2. Az egyik nyelvből legalább középfokú (C típusú) állami nyelvvizsga bizonyítványt 
vagy azzal egyenértékű bizonyítványt kell felmutatni. A nyelvvizsgák egyenértékűségét 
kormányrendelet szabályozza. A kormányrendelet által nem szabályozott esetekben az 
Egyetem Idegennyelvi Központjának szakvéleményét kell elfogadni. 
50.3. A második idegen nyelv ismeretét a doktori iskola szerint illetékes kar szabályzatá-
ban foglaltak szerint kell teljesíteni. 
50.4. Nem magyar anyanyelvű külföldi állampolgárok esetén a követelmények ugyanazok, 
mint a magyar anyanyelvűeknél, de számukra a magyar is idegen nyelvnek számít. 
 
 
AZ ÉRTEKEZÉS 
 
Kr. 10. §. 
(2) A doktori értekezést a kérelem benyújtásával egy időben vagy a kérelem elfogadását 
követő két éven belül kell benyújtani. A doktori értekezés benyújtásakor a doktorjelölt 
írásban nyilatkozik arról, hogy értekezését korábban más intézményben nem nyújtotta be 
és azt nem utasították el. 

24  

 
51.1. Az értekezés a jelölt célkitűzéseit, új tudományos eredményeit, szakirodalmi ismere-
teit, kutatási módszereit bemutató, összefoglaló jellegű munka. Az értekezést általában 
magyar nyelven kell megírni, de az illetékes doktori iskola tanácsának döntése, illetve 
egyedi engedélye alapján a szakma által indokolt más nyelven is elkészíthető. A nem ma-
gyar állampolgárok — amennyiben nem magyar anyanyelvűek — a doktori iskola tanácsa 
által meghatározott nyelven írhatják meg értekezésüket. 
51.2. Az értekezés belső címlapján fel kell tüntetni a szerzőt, az értekezés címét, a téma-
vezetőt (ha volt), a készítés helyét (a doktori iskolát is, ha szervezett képzésben is részt 
vett) és idejét. Az értekezéshez tartalomjegyzék, angol vagy a program által megkövetelt 
más idegen nyelvű összefoglaló, valamint irodalomjegyzék tartozik. Az értekezéshez Füg-
gelék (pl. fénykép-, dokumentumgyűjtemény, stb.) tartozhat. Terjedelmét a TDT-k korlá-
tozhatják. 
51.3. Az értekezés előzetes vitáját — annak végső formába öntése előtt — a doktori iskola 
tanácsa előírhatja. A vita feltételeit is az illetékes doktori iskola tanácsa írja elő, arról em-
lékeztetőt kell készíteni, amelyet csatolni kell az eljárás jegyzőkönyvéhez. 
51.4. Az értekezést négy bekötött példányban kell benyújtani a tudományág szerint illeté-
kes karra. 
51.5. A doktorjelölt gondoskodik arról, hogy az értekezés és a tézisek – a nyomtatott pél-
dányok benyújtását követően haladéktalanul – feltöltésre kerüljenek az Egyetemi Könyv-
tár által működtetett Repozitóriumba. A bírálati eljárás csak ennek megtörténte után kezd-
hető meg. A védés meghirdetésével egy időben az illetékes kar vagy doktori iskola feltölti 
a védési bizottság összetételét a Repozitóriumba. 
51.6. Az eljárás sikeres lezárása után – mely tényt a Repozitóriumban is rögzíteni kell – az 
értekezés egy nyomtatott példánya az Egyetemi Könyvtár állományába kerül, a többit a 
jelölt visszakapja. 
Sikertelen védés esetén az értekezést és téziseit, valamint a védési bizottság összetételét 
törölni kell a Repozitóriumban, kivéve, ha a jelölt annak megtartását írásban kéri. Az érte-
kezés bekötött példányait egy kivételével – amely a Doktori Intézetben marad – a jelölt 
visszakapja. 
51.7. Amennyiben az értekezés nyilvánosságra hozatala a szabályzat 10.1. pontja alapján 
késleltetett, a TDT határozatában foglalt időpontig az értekezés mind nyomtatott, mind 
elektronikus változatának nyilvánossága – a határozatban foglaltaknak megfelelő – korlá-
tozásáról a Repozitórium kezelője köteles gondoskodni. 
51.8. Az értekezéshez mellékelni kell az értekezés téziseit magyar és angol (esetleg más, 
az adott tudományág sajátosságának megfelelő) nyelven, nyomtatott és elektronikus válto-
zatban.
 Az angoltól eltérő nyelv meghatározása az illetékes doktori iskola joga. A nem 
magyar nyelvű tézisek példányszámát, továbbá a tézisek formáját a doktori iskola tanácsa 
határozza meg. A magyar nyelvű tézisek példányszáma 15-nél kevesebb nem lehet. 
51.9. A téziseknek tartalmaznia kell 
•  a kutatási téma előzményeinek rövid összefoglalását, 
•  az alkalmazott módszereket, 
•  az elért eredmények (lehetőleg pontokba szedett) rövid ismertetését, utalva 
arra, hogy azok hol kerültek, ill. kerülnek publikálásra. 
 
52. 
Amennyiben a hivatkozott publikációknak társszerzői is vannak, a tézisek három pél-
dányának tartalmaznia kell egy olyan részt, amelyben a társszerzők (ill. az első szerző, ha 
az nem a doktorjelölt) a konkrét tézispontra és publikációra hivatkozva nyilatkoznak arról, 
hogy a tézisekben (és az értekezésben) szereplő és közösen publikált eredmények közül 
melyek azok, amelyekben a jelölt szerepe meghatározó fontosságú, és így azokat ők eddig 
 
25

nem használták fel tudományos fokozat megszerzésekor, s ezt a jövőben sem teszik. A 
nyilatkozatot a társszerzők (ill. az első szerző) aláírják. A külföldi és a már nem élő társ-
szerzők esetén követendő eljárást a doktori iskolák tanácsai szabályozzák. Ugyanezen pél-
dányoknak kell tartalmazniuk a Szabályzat 49.3. pontjában szereplő nyilatkozatot is. 
 
 
A BÍRÁLATI ELJÁRÁS 
 
Ftv. 69. §  
(2) A doktori értekezést bírálóbizottság előtt, nyilvános vitában kell megvédeni. A 
doktori értekezés bírálóbizottságának elnöke a felsőoktatási intézmény szakmailag 
illetékes egyetemi tanára vagy professzor emeritusa lehet. A bírálóbizottság létreho-
zására egyebekben az (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni. 
Kr. 10. § 
(3) A két hivatalos bíráló, a doktori tanács felkérésére, az értekezés benyújtásától számí-

tott –  a felsőoktatási intézmény doktori szabályzatában meghatározott szorgalmi idő-
szakra eső – két hónapon belül, írásos bírálatot készít az értekezésről és nyilatkozik, 
hogy javasolja-e annak kitűzését nyilvános védésre. Ha az egyik bíráló javaslata nemle-
ges, a doktori tanács egy további, harmadik bírálót is felkér. 

(4) Az értekezést a két támogató javaslat beérkezésétől számított szorgalmi időszakra eső 
két hónapon belül nyilvános vitára kell bocsátani. A doktorjelölt a bírálatokat előzetesen 
kézhez kapja, és azokra a védés előtt írásban, a védés során – a nyilvános vitában – szó-
ban válaszol. 

(5) A doktorjelölt a nyilvános vita keretében ismerteti értekezésének téziseit, majd a bírá-
lók, a bizottsági tagok és a jelenlévők észrevételeire, kérdéseire válaszol. 
(6) A vita lezárása után a bizottság zárt ülésen, titkos szavazással dönt az értekezés elfo-
gadásáról. Az elnök ezután az eredményt nyilvánosan kihirdeti. 
(7) A védésről és a bizottság döntéséről jegyzőkönyvet kell felvenni. A doktori szigorlat és 
védés eredményéről a felsőoktatási intézmény – a doktorjelölt kérelmére – igazolást ad 
jelezve abban, hogy az igazolás nem jelenti a doktori fokozat odaítélését. 

(8) Két elutasító bírálat vagy sikertelen védés esetén új eljárás leghamarabb két év eltelté-
vel, ugyanazon doktori témában legfeljebb egy alkalommal kezdeményezhető. 
(9) A felsőoktatási intézmény a doktori tanács által odaítélt doktori fokozatról a doktori 
anyakönyvben rögzített határozat alapján a tudományterületet, azon belül tudomány-
ágat, illetve művészeti ágat is megjelölő oklevelet állít ki és döntéséről értesíti az Orszá-
gos Felsőoktatási Információs Központot. 

 
53.1 A doktori értekezést (munkát) bírálóbizottság előtt nyilvános vitában kell megvédeni. 
A bírálati eljárás csak akkor indítható meg, ha a jelölt az összes többi feltételnek (szigor-
lat, publikációk, nyelvvizsgák) eleget tett.  
53.2. A doktori értekezést (munkát) bíráló bizottság elnökből, két hivatalos bírálóból (ezek 
egyike külső szakember) és további kettő-négy (összesen 5-7) tagból áll. A bizottság tagja 
csak az lehet, aki tudományos fokozattal rendelkezik. A bizottság egyik tagja titkári fel-
adatokat is ellát. Az egyik bírálónak külső szakembernek kell lennie. A bizottság elnökére 
a Szabályzat 44. pontjában foglaltakat kell alkalmazni. 
53.3. A bizottságot — az illetékes doktori iskola tanácsának javaslata alapján — a TDT 
bízza meg. Döntését az összeférhetetlenségre vonatkozó jogszabályok [Ftv. 67. § (6)] 
alapján hozza meg. Az elnök és a két bíráló nem lehet ugyanazon tanszék, kutatócsoport 
tagja, illetve azon szűkebb kutatóhely tagja, ahol a doktorjelölt értekezését készítette. A 
jelöltnek a bizottság egyetlen tagjával sem lehet közös publikációja. 
26  

53.4. A két hivatalos bíráló a TDT felkérésére két hónapon belül írásos bírálatot készít az 
értekezésről és nyilatkozik, hogy javasolja-e annak kitűzését nyilvános védésre. A jelölt a 
bírálatokat megkapja, és azokra írásban válaszol. Az értekezést két támogató javaslat ese-
tén a TDT nyilvános vitára bocsátja. Két elutasító bírálat esetén a TDT a fokozatszerzési 
eljárást lezárja. Újabb eljárás csak két év elteltével és ugyanabban a doktori témában egy-
szer kezdeményezhető. 
53.5. Ha az egyik bíráló javaslata nemleges, akkor a TDT egy további, harmadik bírálót is 
felkér. Ha a harmadik bíráló javaslata pozitív, a TDT az értekezést nyilvános vitára bocsát-
ja. Ha a harmadik bíráló véleménye elutasító, a jelölt írásbeli kérelmére a vita kitűzhető, 
ellenkező esetben a doktori tanács a fokozatszerzési eljárást lezárja. Újabb eljárás csak 
legalább két év elteltével, ugyanabban a kutatási témában legfeljebb még egyszer kezde-
ményezhető. 
53.6. Két támogató javaslat esetén (vagy egy támogató és két elutasító mellett a jelölt írás-
beli kérelmére) az értekezést a TDT 3 oktatási hónapon belül nyilvános vitára bocsátja. A 
vita időpontját és helyét legalább két héttel korábban nyilvánosságra kell hozni úgy, hogy 
a bizottság tagjainak elegendő idő (legalább három hét) álljon rendelkezésre az értekezés 
áttanulmányozásához. 
 
54.1. A vitára kötelezően meghívandók körét a doktori iskolák tanácsai szabályozzák. Ré-
szükre a meghívóval együtt a téziseket is meg kell küldeni. 
54.2. A vita időpontját és helyét az illetékes karon, tanszéken, a programban közreműködő 
kutatóintézet(ek)ben, a Doktori Intézet honlapján, valamint az Egyetemi Könyvtárban ki 
kell függeszteni, és egyidejűleg az értekezés és a tézisek egy-egy példányát el kell juttatni 
ez utóbbi helyre. Az ezeken felüli meghívások számát a karok korlátozhatják, de a doktor-
jelöltek tetszőleges számú meghívót küldhetnek ki. 
54.3. A vita csak az elnök, legalább az egyik bíráló és összesen a bizottság legalább négy 
tagjának jelenléte mellett tartható meg. Nem tartható meg a vita abban az esetben, ha a 
vitára úgy kerül sor, hogy van elutasító bírálat is, és a nemleges véleményt adó bíráló 
nincs jelen. Ez esetben a vitára új időpontot tűz ki a TDT. 
54.4. A vitát a bizottság elnöke vezeti, s kezdetén a titkár ismerteti a jelölt tudományos 
életrajzát. 
54.5. A doktorjelölt a nyilvános vita keretében (szabad előadásban, max. 30 percben) is-
merteti értekezésének (munkájának) téziseit. Ismertetik a bírálatokat, majd a jelölt a bírá-
lók írásos, illetve a bizottsági tagok, a bírálók és a jelenlévők felmerülő kérdéseire, észre-
vételeire válaszol.  
54.6. A vita lezárása után a bizottság zárt ülésen, titkos szavazással, 0-5 közötti pontozás-
sal dönt az értekezés elfogadásáról, amihez az elérhető pontszámok legalább 60 %-a szük-
séges. Az elnök ezután az eredményt nyilvánosan kihirdeti és indokolja. 
54.7. A doktori fokozat odaítéléséről a szigorlati- és a bírálóbizottság jelentése, illetve a 
kapott pontszámok alapján a doktori iskola tanácsa foglal állást, a TDT ezt véleményezi, 
majd a fentiek alapján az EDT dönt. 
54.8. Az egyetem a doktorjelölt kérelmére a doktori szigorlat és a védés eredményéről 
igazolást ad. 
 
55.1.
 Alkalmazott kutatási/fejlesztési témájú értekezés esetén a kapcsolódó szabadalmak 
tulajdonosa, az alkalmazott kutatás finanszírozója kérheti — az adatvédelmi törvény vo-
natkozó előírásai alapján — a bírálati eljárásnak és az értekezés védésének zárt lebonyolí-
tását. Az ilyen nem nyilvános eljárás lefolytatásáról az illetékes doktori iskola javaslatára a 
TDT határoz. Döntése ellen az EDT-hez nyújtható be jogorvoslati kérelem. 
 
27

55.2. Az előző pontban említett eljárás esetén az értekezés őrzésére, a hozzáférés biztosítá-
sára az Egyetem Adatvédelmi Szabályzatában foglaltakat kell alkalmazni. 
 
A DOKTORI OKLEVÉL MINŐSÍTÉSE ÉS A DOKTORAVATÁS 
 
56.1. A doktori oklevél tartalmazza a Szegedi Tudományegyetem nevét, pecsétjét, az ok-
levél birtokosának azonosításra alkalmas nevét, születésének helyét és idejét, a doktori 
fokozat minősítését, tudományágát (a szűkebb diszciplína is megjelölhető), a kibocsátás 
(avatás) helyét, évét, hónapját és napját. Az oklevelet a rektor, a doktori iskola szerint ille-
tékes kar dékánja és az EDT elnöke írja alá. (18. sz. melléklet) 
56.2.  A doktori fokozat minősítését a szigorlati és a védési pontátlagok egyszerű számtani 
átlagából kell megállapítani. A fokozat minősítése 3,0-3,60 között rite, 3,61-4,30 között 
cum laude és 4,30 fölött summa cum laude. 
56.3.  Az oklevelet az egyetem latin nyelven állítja ki. Költségtérítés mellett angol nyelvű 
oklevél is kiadható. A jelölt egy angol és egy magyar nyelvű doktori bizonyítványt is kap. 
 
57.1. A doktori fokozatot szerzetteket az Egyetem hagyományainak megfelelően ünnepé-
lyes nyilvános egyetemi tanácsülés keretében doktorrá avatja. 
57.2 A doktoravatáson a jelöltek doktori esküt tesznek. Az eskü szövegét a 19. sz. mellék-
let tartalmazza. 
 
 
AZ EGYÉNI FELKÉSZÜLÉS 
 
58.1. Az egyéni felkészüléssel fokozatot szerezni kívánók kötelesek jelentkezni valamely 
doktori iskolába. A jelentkezés elfogadásáról a doktori iskola tanácsa javaslata alapján a 
TDT dönt. Az elfogadó határozat meghozatalának szükséges feltétele, hogy a pályázó tu-
dományos tevékenysége illeszkedjék az adott doktori iskola profiljába, és megfelelő előze-
tes tudományos teljesítményt tudjon igazolni. Ha az egyéni felkészülő fokozatszerzéséhez 
az Egyetem közreműködését kívánja, akkor ennek engedélyezése előtt a doktori iskola 
köteles ellenőrizni a jelentkező előismereteit. 
58.2. Az egyéni felkészülés időtartama legfeljebb 5 év, és az azt folytatók nem kerülnek 
hallgatói jogviszonyba. 
58.3. Kérésükre az illetékes doktori iskola vezetője engedélyezheti részvételüket bizonyos 
elméleti kurzusokon. 
58.4. Az egyéni felkészülők mellé a doktori iskolák általában nem jelölnek ki témavezető-
ket és kutatómunkájukat sem az Egyetemen végzik. 
58.5. Amennyiben az egyéni felkészülők igényt tartanak tudományos vezetésre és/vagy 
kutatómunkájukhoz az Egyetem infrastruktúráját használják, akkor számukra a doktori 
iskola képzési költségtérítést írhat elő, amelynek mértékét (figyelembe véve a szervezett 
képzésben résztvevők költségtérítését) a doktori iskola tanácsának javaslata alapján a TDT 
állapítja meg. Ez esetben az egyéni felkészülő előrehaladását a felvételtől számított két év 
elteltével a doktori iskola tanácsa megvizsgálja és dönt arról, hogy továbbra is biztosítja a 
konzulenst, vagy törli a jelöltet a nyilvántartott felkészülők sorából. 
 
28  

VI. FEJEZET 
 
KITÜNTETÉSES DOKTORRÁ AVATÁS 
 
Ftv. 65. §  
(1) A felsőoktatási intézmény rektora — a Köztársasági Elnök előzetes hozzájárulá-

sával — Promotio sub auspiciis praesidentis Rei Publicae kitüntetéssel avatja dok-
torrá azt, akinek a középiskolában és a felsőoktatási intézményben, valamint a 
doktori képzésben folytatott tanulmányai során a teljesítményét mindig a legma-
gasabbra értékelték, feltéve továbbá, hogy a doktori fokozatszerzési eljárás során 
is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A kitüntetéses doktorrá avatás részletes fel-
tételeit a Kormány állapítja meg. 

 
59.  A kitüntetéses doktorrá avatást az érintett jelölt a Doktori Intézethez benyújtott írásbe-
li kérelemben kezdeményezi. A kérelmet a Doktori Intézet az illetékes TDT-hez továbbít-
ja, majd annak javaslatát az EDT elé terjeszti. A kérelem támogatásáról — az EDT véle-
ményének ismeretében — a Szenátus dönt, és a Rektor terjeszti fel az Oktatási és Kulturá-
lis Minisztériumon keresztül a Köztársasági Elnökhöz. 
 
 
A DOCTOR HONORIS CAUSA KITÜNTETŐ CÍM 
 
Ftv. 65. §. 
(2) A felsőoktatási intézmény rektora tiszteletbeli doktorrá (doctor honoris causa) 

avathatja azt, aki a doktori szabályzatában foglaltak alapján arra érdemessé vált. 
 
60.1.
 Az Egyetem az arra érdemes bel- és külföldi személyek kiemelkedő tudományos ér-
demeit a „tiszteletbeli doktor” (Doctor Honoris Causa) cím adományozásával ismerheti el. E 
cím nem adományozható az SZTE professzorainak és emeritus professzorainak. 
60.2. Az Egyetem évente összességében legfeljebb 4 főt tüntethet ki a fenti címmel. 
60.3. A Doctor Honoris Causa cím adományozásának feltételei: 
-  nemzetközileg is elismert kimagasló tudományos munkásság, 
-  az Egyetemmel hosszabb időn át meglévő folyamatos kapcsolat, amely 
nemzetközileg is elismert közös eredményekhez vezetett, 
-  a cím odaítélése az Egyetem jó hírnevét és megbecsülését erősíti. 
60.4. A 60.3. pontban megfogalmazott tudományos követelmények teljesítésétől kivétele-
sen, különösen indokolt egyetemi érdekből el lehet tekinteni világszerte nagyra becsült 
személy (pld. Nobel-díjas, nagyhírű egyetem díszdoktora) esetén, amennyiben a cím oda-
ítélése az egyetem jó hírnevét nagymértékben növeli. Ezen kivételes előterjesztések meg-
tételére csak az egyetem rektora jogosult. A cím odaítéléséről az Egyetemi Doktori Tanács 
véleményének ismeretében a Szenátus minősített többséggel dönt. 
Ezen előterjesztések nem tartoznak a 60.2. pont hatálya alá, de évente egynél több nem 
fogadható el. 
60.5.  A Doctor Honoris Causa cím adományozására javaslatot tehetnek az Egyetem 
professzorai, az egyetemi karok szervezeti egységei (tanszékcsoport, intézet, klinika, tanszék, 
doktori iskola). 
60.6. A Doctor Honoris Causa cím adományozásáról az Egyetem Szenátusa dönt. Határozatát 
a tudományágilag illetékes doktori iskola tanácsa, az illetékes kar (centrum) tudományos 
tanácsa és doktori tanácsa javaslata alapján meghozott EDT-i határozat, valamint az illetékes 
kar tanácsa véleménye alapján hozza meg.  
 
29

60.7.  A kitüntetéses oklevelet latin nyelven kell kiállítani. Az avatandó kérésének 
megfelelően magyar vagy a kitüntetett által megjelölt világnyelven is ki lehet adni. 
60.8. A Doctor Honoris Causa oklevelet az Egyetem rektora, az EDT elnöke és az illetékes 
Kar dékánja írja alá. 
60.9. A tiszteletbeli doktorrá avatásra általában ünnepélyes nyilvános tanácsülésen kerül sor. 
A Doctor Honoris Causa címmel kitüntetett személy megkapja az Egyetem tudományágilag 
illetékes karának színével ellátott professzori talárját. 
 
 

30  

VII. FEJEZET 
 
EGYÉB RENDELKEZÉSEK 
 
A TUDOMÁNY(OK) KANDIDÁTUSA FOKOZAT ELISMERÉSE 
 
Ftv. 149. §  
(5) Amennyiben jogszabály alkalmazási, foglalkoztatási, képesítési előírásként tudo-

mányos fokozatot említ, azon doktori fokozatot, a tudomány(ok) kandidátusa, a tu-
domány(ok) doktora, illetve a külföldön szerzett és honosított vagy elismert tudo-
mányos fokozatot kell érteni. 

(6) A tudomány(ok) kandidátusa fokozattal rendelkező személy a „doktori fokozat” 
megjelölést használhatja. 
 
61. A fenti törvényi szakaszban foglaltakról, azaz a „doktori fokozat” jogosult használatá-
ról az egyetem kérésre igazolást ad (angol nyelven is). 
 
 

KÜLFÖLDÖN SZERZETT TUDOMÁNYOS FOKOZAT HONOSÍTÁSA 
 
62. Az EDT doktori fokozatként honosíthatja a külföldön szerzett tudományos fokozatot 
akkor, ha a tudományos fokozat megszerzésének követelményei megfelelnek, vagy kiegé-
szítő feltételek előírásával megfeleltethetők, a doktori fokozat megszerzéséhez előírt köve-
telményeknek. A feltételek megfeleltethetőségére, esetleges kiegészítő feltételek előírására 
és a fokozat honosíthatóságára az illetékes doktori iskola tanácsa véleményének ismereté-
ben a TDT tesz javaslatot az EDT-nek. A honosítás költségét a 9. sz. melléklet tartalmaz-
za. A honosított fokozatnak nincs minősítése. Az eljárás során a 2001. évi C. tv. előírásait 
kell követni. 
 
 
A DOKTORI SZABÁLYZAT ÉS A DOKTORI NYILVÁNTARTÁS 
 
63.1. Az egyetem doktori szabályzatát – a karok speciális követelményeit tartalmazók ki-
vételével – a Szenátus hagyja jóvá. A karoknak a szervezett doktori képzéssel és a doktori 
fokozatszerzéssel kapcsolatos tudományterület-specifikus előírásait a kari szabályzatok 
tartalmazzák, melyeknek vonatkozó részei e szabályzat mellékleteit képezik. Egy-egy pél-
dányát az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak és jóváhagyásra a Magyar Akkreditációs 
Bizottságnak meg kell küldeni. 
63.2. Azokról, akik a doktori iskolákba felvételt nyertek, a képzésben részt vesznek, a fo-
kozat megszerzésére jelentkeztek és doktori fokozatot szereztek, nyilvántartást kell vezet-
ni. 
63.3. A nyilvántartások vezetése és az adatszolgáltatások ellátása a Doktori Intézet felada-
ta. 
63.4. A fokozatot szerzettekről és az elutasításokról a Magyar Akkreditációs Bizottságot 
és az OFIK-ot — azok adatszolgáltatási igénye alapján — a Doktori Intézet igazgatója és 
az EDT elnöke rendszeresen tájékoztatja. 
63.5. A Doktori Intézet a magasabb szintű jogszabályokban foglaltak szerint nyilvántartást 
vezet a végbizonyítványt szerzett doktoranduszok, és — hozzájárulásuk esetén — a dokto-
ri fokozatot szerzett személyek első elhelyezkedéséről. 
 
 
31

VIII. FEJEZET 
 
ÉRTELMEZŐ ÉS ÜGYRENDI RENDELKEZÉSEK 
 
Ftv. 149. § (5) Amennyiben jogszabály alkalmazási, foglalkoztatási, képesítési elő-
írásként tudományos fokozatot említ, azon doktori fokozatot, a tudomány(ok) 
kandidátusa, a tudomány(ok) doktora, illetve a külföldön szerzett és honosított 
vagy elismert tudományos fokozatot kell érteni. 

(6) A tudomány(ok) kandidátusa fokozattal rendelkező személy a „doktori fokozat” 
megjelölést használhatja. 
 
64. 
A fokozatszerzési eljárás során a hónapokban megadott határidők megállapításánál a 
július és augusztus hónapokat figyelmen kívül kell hagyni. 
 
 
IX. FEJEZET 
 
HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK 
 
65. Ez a szabályzat az Egyetemi Értesítőben való megjelenés napján lép hatályba, és ezzel 
egyidejűleg hatályát veszti az Egyetemi Tanács 166/2001-es számú határozatával módosí-
tott 37/2000-2001. számú határozatával elfogadott „A Doktori Fokozatszerzés és a Doktori 
Képzés Szabályzata”. 
 
66. Jelen szabályzatot az SZTE Szenátusa a 2010. február 8-án hozott 14/2010. számú 
határozatával elfogadta. 
 
 
32  

1. sz. melléklet 
 
TUDOMÁNYÁGAK ÉS A KÉPZÉSI ÁGAK MEGFELELTETÉSE  
DOKTORI ISKOLÁK LÉTESÍTÉSE CÉLJÁBÓL 
 
TUDOMÁNYÁG 
KÉPZÉSI ÁG (mesterképzések)  
(MAB állásfoglalás) 
(289/2005. (XII. 22.) kormányrendelet) 
agrárműszaki tudományok 
agrárműszaki 
erdőmérnöki 
erdészeti és vadgazdálkodási tudományok 
környezetgazdálkodási és természetvédelmi mérnöki 
élelmiszertudományok élelmiszer- 
és 
kertészmérnöki 
növénytermesztési és kertészeti tudományok 
mezőgazdasági 
állattenyésztési tudományok 
állatorvosi tudományok 
állatorvos 
regionális tudományok 
gazdasági, vidékfejl. és informatikus agrármérnöki 
magyar; modern; ókori és keleti filológia 
irodalomtudományok 
drámakultúra 
nyelvtudományok 
magyar; modern; ókori és keleti filológia 
pszichológiai tudományok 
pszichológia 
neveléstudományok pedagógia 
filozófiai tudományok 
művészet- és művelődéstörténeti tudományok 
szabad bölcsészet 
vallástudományok 
média-és kommunikációs tudományok 
történelemtudományok 
történelem 
néprajz- és kulturális antropológia 
politikatudományok politikatudomány 
szociológiai tudományok 
szociális képzések; társadalomismeret 
állam- és jogtudományok 
igazgatási; jogász 
közgazdaságtudományok közgazdasági 
gazdálkodás- és szervezéstudományok 
üzleti (gazdálkodási), menedzser szakok 
védelmi; katonai 
katonai műszaki tudományok 
had-és biztonságtechnikai mérnöki 
védelmi; katonai 
hadtudományok 
had- és biztonságtechnikai mérnöki 
informatikai tudományok 
informatikai 
anyagtudományok és technológiák 
anyag-, fa-és könnyűipari mérnök 
vegyészmérnöki tudományok 
bio-, környezet-és vegyészmérnöki 
építőmérnöki tudományok 
építőmérnöki és műszaki földtudományi 
építészmérnöki tudományok építészmérnök, 
építészet 
gépészeti tudományok 
gépész-, közlekedés-, mechatronikai mérnöki 
közlekedéstudományok 
ipari termék-és formatervező mérnöki 
villamosmérnöki tudományok 
villamos-és energetikai mérnöki 
 
33

 
egészségtudományok egészségtudományi, 
testkultúra 
elméleti orvostudományok 
orvos; fogorvos 
klinikai orvostudományok 
gyógyszertudományok gyógyszerész 
sporttudományok sport; 
testkultúra 
biológiai tudományok 
élő természettudomány 
fizikai tudományok 
élettelen természettudomány 
kémiai tudományok 
földtudományok 
föld- és földrajztudományok 
környezettudományok környezettudomány, 
természetismeret 
matematika- és számítástudományok 
matematika tudomány 
építőművészet, építészet 
iparművészet 
művészetek  
képzőművészet 
színházművészet  
   (építő-, ipar-, képző-, színház-, film- és 
film-és videoművészet 
    video-, zene-, táncművészet, multimédia)  zeneművészet 
táncművészet 
multimédia 
hittudományok hitéleti 
képzések 
 
34  

2. sz. melléklet 
 
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM AKKREDITÁLT DOKTORI ISKOLÁI 
TUDOMÁNYTERÜLETENKÉNT ÉS TUDOMÁNYÁGANKÉNT 
 
 
Bölcsészettudományok 
Tudományág Doktori 

Iskola 
Irodalomtudományok 
IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
Vezetője: Dr. Balázs Mihály egyetemi tanár, akadémiai doktor 
Nyelvtudományok 
NYELVTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
Vezetője: Dr. Kenesei István egyetemi tanár, akadémiai doktor 
Neveléstudományok 
NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
Vezetője: Dr. Csapó Benő egyetemi tanár, akadémiai doktor 
Filozófiai tudományok 
FILOZÓFIATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
Vezetője: Dr. Csejtei Dezső egyetemi tanár, akadémiai doktor 
Történelemtudományok  TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
Vezetője: Dr. J. Nagy László egyetemi tanár, akadémiai doktor 
 
Orvostudományok 
Tudományág Doktori 

Iskola 
Elméleti orvostudo-
ELMÉLETI ORVOSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA 
mányok 
Vezetője: Dr. Jancsó Gábor egyetemi tanár, akadémiai doktor 
Klinikai orvostudo-
KLINIKAI ORVOSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA 
mányok 
Vezetője: Dr. Kemény Lajos egyetemi tanár, akadémiai doktor 
Elméleti orvostudo-
MULTIDISZCIPLINÁRIS ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
mányok és Klinikai 
Vezetője: Dr. Dux László egyetemi tanár, akadémiai doktor 
orvostudományok 
Elméleti orvostudo-
INTERDISZCIPLINÁRIS ORVOSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA 
mányok és Biológiai 
Vezetője: Dr. Mándi Yvette egyetemi tanár, akadémiai doktor 
tudományok 
Gyógyszertudományok  GYÓGYSZERTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
Vezetője: Dr. Fülöp Ferenc egyetemi tanár, akadémikus 
 
Társadalomtudományok 
Tudományág Doktori 

Iskola 
Állam- és Jogtudomány-
JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
ok 
Vezetője: Dr. Jakab Éva egyetemi tanár, akadémiai doktor 
Közgazdaságtudományok  KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
Vezetője: Dr Botos Katalin egyetemi tanár, akadémiai doktor 
 
 
35

Természettudományok 
Tudományág Doktori 

Iskola 
Biológiai tudományok 
BIOLÓGIA DOKTORI ISKOLA 
Vezetője: Dr. Maróy Péter egyetemi tanár, akadémiai doktor 
Fizikai tudományok 
FIZIKA DOKTORI ISKOLA 
Vezetője: Dr. Szabó Gábor egyetemi tanár, akadémikus 
Kémiai tudományok 
KÉMIA DOKTORI ISKOLA 
Vezetője: Dr. Erdőhelyi András egyetemi tanár, akadémiai 
doktor 
Földtudományok 
FÖLDTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA 
Vezetője: Dr. Mezősi Gábor egyetemi tanár, akadémiai doktor 
Környezettudományok 
KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
Vezetője: Dr. Dombi András egyetemi tanár, akadémiai doktor 
Matematika- és számí-
MATEMATIKA- ÉS SZÁMÍTÁSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA 
tástudományok 
Vezetője: Dr. Czédli Gábor egyetemi tanár, akadémiai doktor 
 
 
Műszaki tudományok 
Tudományág Doktori 

Iskola 
Informatika tudomá-
INFORMATIKA DOKTORI ISKOLA 
nyok 
Vezetője: Dr. Csirik János egyetemi tanár, akadémiai doktor 
 
36  

4. sz. melléklet 
 
 
JELENTKEZÉS DOKTORI (Ph.D.) FOKOZATSZERZÉSRE 
 
Név (és születési név): .........................................................................................................  
Anyja neve: ..........................................................................................................................  
Születési hely, idő: ...............................................................................................................  
Állampolgárság: ..................................................................................................................  
Állandó lakcím: ...................................................................................................................  
Levelezési cím: ....................................................................................................................  
Telefonszám, E-mail cím: ...................................................................................................  
Munkahely, foglalkozás: .....................................................................................................  
Nem magyar állampolgár esetén a Magyar Köztársaság területén való tartózkodás jogcíme 
és a tartózkodásra jogosító okirat megnevezése, száma: .....................................................  
 .............................................................................................................................................  
Mely doktori iskola keretében kíván fokozatot szerezni: ....................................................  
A doktori disszertáció címe (ha kész disszertációval jelentkezik), illetve a disszertáció 
témája (ha ezután készíti el): ...............................................................................................  
 .............................................................................................................................................  
Egyetemi végzettséget hol (egyetem, kar, szak), mikor és milyen eredménnyel szerzett: 
 .............................................................................................................................................  
Posztgraduális tanulmányokat hol, milyen témákban és milyen eredménnyel folytatott: 
 .............................................................................................................................................  
Nyelvismerete és annak foka (a dokumentumok kiállítói és azok kelte): ...........................  
 .............................................................................................................................................  
Eddigi tudományos tevékenysége adatai: ............................................................................  
megjelent tudományos dolgozatok száma: ........ konferencia előadások száma: ........  
egyéb: ....... 
 
 
Kijelentem, hogy doktori (PhD) fokozat iránti kérelmet más egyetemre nem nyújtottam be, 
így ilyen kérelmemet eddig nem utasítottak el. 
Szeged,  ................................... 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
(aláírás) 
 
Mellékletek: 
- Az egyetemi diploma másolata. 
- Tudományos tevékenységének rövid összefoglalása. 
- A disszertáció, amely tartalmaz egy 3-5 oldalas angol (vagy az illetékes iskola által meg-
 
37

kívánt nyelvű) és magyar nyelvű összefoglalót (5 példányban), továbbá a disszertáció té-
ziseit (max. 15 oldal A5 formátumban 20 példányban, továbbá elektronikus formában rtf 
formátumú, illetve az iskola által megkövetelt formátumú fájlban). A tézisek nyelve 
megegyezik a disszertációéval. 
- Ha nem kész disszertációval jelentkezik, akkor a tervezett kutatás tématervét kell benyúj-
tani a témavezető aláírásával. 
- A posztgraduális tanulmányok dokumentumainak másolata. 
- Nyelvtudásának igazolásai (másolatban). 
- Megjelent tudományos közleményeinek jegyzéke (5 példányban) különlenyomatai, illet-
ve a közlésre elfogadás igazolása és kézirata. 
- A fokozatszerzési díj (első részlete) befizetésének igazolása. 
A dokumentumok másolatait hitelesíttetni nem kell, de a Doktori Intézet kérheti az eredeti 
példányok bemutatását. 
 
38  

5.sz. melléklet 
 
 
 
DOKTORJELÖLTI JOGVISZONY-IGAZOLÁS 
 
A Szegedi Tudományegyetem nevű 6722 Szeged, Dugonics tér 13 című FI62198 
intézményi azonosítójú felsőoktatási intézmény Doktori Intézete igazolja, hogy: 
.................................................................................................................... nevű 
.................................................................................................................... születési nevű 
doktorjelöltje, akinek születési helye: 
..................................................................................... (ország) ................................................ (telepü-
lés) 
születési ideje:................. év ...................................... hónap ..................... nap. 
anyja születési neve: .............................................................................................. 
állampolgársága: ................................. ; lakcíme ................... (irsz.) ........................................ (tele-
pülés) 
. ...... ........................................................................................................................................... (utca, 
hsz.) 
doktorjelölti azonosítója (ennek hiányában törzskönyvi száma): 
doktorjelölt doktorjelölti jogviszonya ……..év ………... hó ….. napján jött létre. 
A doktorjelölt az intézményben doktori fokozatszerzési eljárásban, a ……….. Doktori Isko-
lában vesz részt. 
Az igazolás kiadásának célja: 
□ösztöndíj-igénylés 
□állami, önkormányzati juttatások igénylése, jogosultság igazolása 
□magyar hatóság előtt a magyarországi tartózkodás jogszerűségének igazolása 
□magyar vagy külföldi hatóság előtti felhasználás 
□munkavállalás 
□egyéb, ................................................................................................................................................... 
 
Kelt: Szeged …………………… 
p.h.  
 
 
 
....................................................... 
 
39

7. sz. melléklet 
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 
J E L E N T K E Z É S I   L A P 
Doktori tanulmányokra 
 
 
1. Személyi adatok: 
Név (születési név is): 
Születési hely, idő: 
Anyja 
neve: 
    állampolgársága: 
Lakcíme: 
Értesítési címe (ha más, mint a lakcím): 
Telefon, e-mail: 
2. A választott doktori iskola: 
Mely doktori iskolába jelentkezik: 
Az előbbi doktori iskola mely képzési programjára jelentkezik: 
Szűkebb érdeklődési területe, a programon belüli téma megjelölése: 
3. Eddig folytatott tanulmányai felsorolása: 
Egyetem: 
Szak, szakirány: 
Részképzések más (belföldi, külföldi) egyetemeken: 
Nyári iskolák, intenzív kurzusok (hely, idő, témakör): 
A diploma megszerzésének éve: 
 4. Az eddig végzett tudományos munka adatai: 
Tudományos diákkori tevékenység (előadások, poszterek, díjak OTDK-n és helyi konfe-
renciákon):. 
Tanulmányi versenyeken elért eredmények: 
5. Idegennyelv ismerete: 
Mely nyelvből van állami vagy egyéb nyelvvizsgája, azok fokozata, fajtája, a megszerzés 
éve: 
6. Két felkért ajánló (pl. volt tanár vagy más olyan személy, aki eddigi munkáját köze-
lebbről ismeri) neve, címe (elektronikus is, ha van), telefonszáma: 
Kelt.:............................200....év...............................hó........nap. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
(aláírás) 
40  

Mellékletek: 
1.  Egyetemi leckekönyv másolata. 
2.  A kül- és belföldi részképzések, nyári iskolák, intenzív kurzusok (csak ha résztvett 
ilyeneken) igazolásainak másolata. 
3.  A diplomamunka (szakdolgozat) címe, érdemjegye, a szakvezető tanár neve. 
4.  A diploma másolata. 
5.  A nyelvismeretet igazoló iratok másolata. 
6.  Tudományos dolgozatai listája, egy-egy különlenyomata, ha van. 
7.  A diplomamunka (szakdolgozat), diákköri dolgozat(ok), egyetemi doktori értekezés 
legfeljebb egy-egy oldalas esszészerű összefoglalói. 
8.  A két felkért ajánló ajánlása zárt borítékban. 
9.  Erkölcsi bizonyítvány (azoknak, akik nem az SZTE-n az adott évben fejezik be tanul-
mányaikat). 
10.Egyéb szükségesnek érzett dokumentumok. 
11. A felvételi díj befizetésének igazolása. 
 
Az egyetemek végzős hallgatói a 3. és 4. mellékleteket legkésőbb július 1-ig nyújthatják 
be, és a záróvizsga eredményét legkésőbb a felvételi vizsgán lehet bemutatniuk. Ugyanek-
kor mutathatják be a vizsgadíj befizetését igazoló csekket is. 
 
MEGJEGYZÉSEK: 
1. A felvételi vizsgára behívó levéllel együtt egy csekket is küldünk, amelyen a felvételi 
vizsgadíjat kell befizetni. A befizetést igazoló csekkszelvényt legkésőbb a felvételi vizsgán 
kell átadni a bizottság elnökének. 
2. A hiányosan kitöltött jelentkezési lap, vagy az előírt mellékletek csatolásának elmulasz-
tása esetén a jelentkezőt a hiányok pótlására szólítjuk föl. Az eljárásra csak a teljes doku-
mentáció benyújtása után kerülhet sor. Az ebből eredő késedelmek felelőssége a pályázó-
kat terheli.
 
 
41

9. sz. melléklet 
 
A DOKTORI KÉPZÉSBEN ÉS A DOKTORI FOKOZATSZEZÉSBEN ALKALMAZANDÓ 
TÉRÍTÉSEK, DÍJAK, ÉS AZOK FELHASZNÁLÁSA 

 
 
1.  
A magyar állampolgárságú, valamint a jogszabályok alapján ugyanilyen elbírálás alá 
eső külföldi (valamely EU tagállam polgára, vagy határon túli magyar nemzetiségű) dok-
torandusz hallgatók által fizetendő költségtérítés legföljebb 500.000 Ft/félév. A további 
nem magyar állampolgárságú doktoranduszok költségtérítése legföljebb 4.000 Euro/félév. 
A konkrét összeget az illetékes Doktori Iskola Tanácsa állapítja meg, és a TDT hagyja 
jóvá. A költségtérítés nagyságának arányosnak kell lennie a képzés tényleges költségeivel. 
 
2. 
A doktorandusz hallgatók óratartására az FTV-nek a hallgatói jogállásra vonatkozó fe-
jezetben idézett 46. § (5) és a 48. § (4) bekezdései vonatkoznak. Ezek alapján havonta 
legföljebb 25 órát oktathatnak. Kötelező minimális óradíjukat ezen maximális órakeret és 
a minimálbérre vonatkozó kormányrendelet (2008 végéig a 316/2005. számú) alapján kell 
kiszámítani. 
Az egy gyakorlati óra megtartásáért járó minimális óradíjat az Ftv. idézett szakasza alap-
ján a következőképp számítható ki: 
2*(A vonatkozó havi minimálbér)/87 
Ez esetben egy gyakorlati/szemináriumi óra megtartásához egy óra felkészülési időt szá-
míthatunk. Előadások, illetve felkészülés-igényesebb gyakorlatok/szemináriumok esetén a 
2-es szorzó 3-ra emelendő. Az egyidejűleg több oktató által ellátott laboratóriumi gyakor-
latok esetén – az illetékes doktori iskola tanácsának döntése alapján – a 2-es szorzó el-
hagyható. A vonatkozó minimálbér összegét kormányrendelet határozza meg (2008. végé-
ig a 316/2005. számú kormányrendelet). 
 
3.  A doktoranduszok a Szabályzatban rögzített kötelezettségek elmulasztása vagy kése-
delmes teljesítése estén különeljárási díjat fizetnek. E díj maximális összege az éves költ-
ségvetési törvényben meghatározott doktorandusz hallgatói normatíva éves összegének 
1%-a lehet. Első esetben a különeljárási díj 2000 Ft. Ugyanazon vétségért a második, ill. a 
további esetekben 4000 Ft, ill. 6000 Ft fizetendő. 
 
4. A felvételi eljárás díja a megfelelő alapképzési szakra való jelentkezés költsége.  
 
5.
 A doktori fokozatszerzés során fizetendő díjak 
a)  Az Egyetemen szervezett doktori képzésben résztvett magyar állampolgárságú, a 
jogszabályok szerint velük azonos elbírálás alá eső, továbbá az SZTE, az SZBK és 
a Szegedi Gabonakutató Intézet alkalmazásában álló doktorjelöltek számára az el-
járási díj 95.000 Ft Az eddigiekben nem említett doktorjelöltek számára az eljárási 
díj 120.000 Ft. 
b)  Külföldi állampolgárok esetén, ha legalább egy tanéven (2 féléven) keresztül költ-
ségtérítéses doktori képzésben vesznek rész egyetemünkön, akkor 500 Euro, kü-
lönben 1.000 Euro. 
c)  Külföldön szerzett Ph.D. fokozat honosításának díja 40.000 Ft. 
A fönti díjak nem tartalmazzák az avatás és az oklevél költségeit a (b) pontban említettek 
kivételével. Amennyiben magasabb szintű jogszabály a doktorjelölt számára mentességet 
biztosít a fokozatszerzési- és az oklevéldíj megfizetése alól, a fennmaradó költségeket az 
illetékes doktori iskola viseli. 
42  

 
6. 
A tudomány kandidátusa fokozat alapján kért Ph.D. oklevél díja a mindenkori avatási és 
oklevéldíj összege. 
 
7. A doktori eljárás során díjazásban csak a hivatalos bírálók részesülnek, amelynek ösz-
szege 23.000 Ft. A szigorlati- és védési bizottságok nem szegedi tagjai útiköltség térítés-
ben részesülnek (a vonat, vagy autóbusz jegy költsége, illetve indokolt esetekben a saját 
gépkocsival utazás hivatalos költsége). Az eljárási díjból 
o  a Doktori Intézetet 95.000 Ft-os díj esetén 5.000 Ft,  
      120.000 Ft-os díj esetén 7.000 Ft, 
o   az illetékes Doktori Iskolát 120.000Ft-os díj esetén 8.000 Ft 
illeti meg. A fönnmaradó összeg a fölmerülő járulékok, a kari adminisztráció költségeire 
és az útiköltség térítésre fordítandó. Az esetleges harmadik hivatalos bíráló tiszteletdíja 
kari költségnek tekintendő. 
Amennyiben az eljárásban háromnál több külső tag vesz részt, akkor azok útiköltség térí-
tése az illetékes Doktori Iskolát terheli. 
 
8. 
A doktoranduszok által befizetett díjak fölhasználása az eddig nem említett esetekben. 
 
 Doktori 
iskola 
illetékes kar 
doktori intézet 
honosítási díj 
90% 
10% 

felvételi díj 
10% 
80% 
10% 
különeljárási díj 

90% 
10% 
 
A költségtérítés felosztására az Egyetem éves költségvetése vonatkozik. (A jelen helyzet 
szerint ez teljes mértékben a Doktori Iskolákat illeti meg.) 
 
43

10. sz. melléklet 
 
A DOKTORI KÉPZÉSBEN ALKALMAZANDÓ KREDITEK 
 
1.  A doktori képzésben minden tanulmányi követelményt kreditekben (tanulmányi pon-
tokban) kell meghatározni. Csak olyan tevékenységért adható kredit, amely (3 vagy 5 fo-
kozatú) értékeléssel zárul. 
 
2. 
A 36 hónapos képzés során – amely 6 beszámoltatási időszakra tagozódik – összesen 
180 kreditet kell gyűjteni a végbizonyítvány megszerzéséhez. 
 
3. 
Az egyes beszámoltatási időszakok csak akkor ismerhetők el aktív beszámoltatási idő-
szakként, ha a doktorandusz az abban és az azt megelőző beszámoltatások időszakokban 
összesen rendre legalább 
20, 45, 75, 110, 150 
kreditet gyűjtött. 
 
4. 
Amennyiben a hallgató külföldi/más egyetemen folytatott részképzésben vesz részt, az 
illetékes Doktori Iskola Tanácsa az előbbi követelmény alól fölmentést adhat. Az így telje-
sített kurzusok kreditértékét az illetékes Doktori Iskola Tanácsa állapítja meg. 
 
5.
 Kutatómunkával (ebbe az irodalmazás, a könyvtári, levéltári kutatás, cikkek földolgozá-
sa, konferencia-részvétel, ott poszter-bemutató vagy előadás, illetve publikáció is beletar-
tozik) összesen legalább 120 kredit szerzendő. 
 
6.  
A heti 2 órás (14 hét/félév) elméleti kurzus pontértéke 3 - 5 lehet. Az ettől eltérő 
összóraszám esetén (pl. intenzív kurzus külső előadóval) ezzel arányos mennyiség. Leg-
alább 8 (heti 2 órás) elméleti kurzust kell teljesíteni.  
 
7.  
Az elméleti kurzusokból összesen legalább 25  kreditet kell gyűjteni az 
abszolutoriumhoz. 
 
8. 
A heti 1 óra gyakorlat, szeminárium tartása (14 héten át) értéke 1-2 kredit. Oktatással 
összesen legföljebb 40 kredit szerezhető, de egy félévben legföljebb 8. 
 
9.
 Amennyiben az iskola előírja, hogy a doktorandusz bizonyos időközönként tanszéki-, 
vagy kutatócsoporti szemináriumon számoljon be addigi kutatómunkájáról, akkor egy 
beszámoló kredit értéke 3-5 lehet. Legalább egy ilyen beszámoló előírása ajánlott (pl. a 6. 
beszámoltatási időszakban). Legföljebb két beszámolás értékelhető kredittel. 
 
10.
 A doktorandusz publikációiért, valamint  aktív konferencia-előadásaiért (posztereiért) 
kreditet kaphat, amennyiben az megjelenik az illető konferencia kiadványában. Ennek 
pontértéke függ attól, hogy az elért eredményben mennyi az illető hozzájárulása.  
A krediteket az illetékes doktori iskola tanácsa határozza meg az illetékes tudományterüle-
ti/tudományági doktori tanács egyetértésével. 
44  

11. sz. melléklet 
Karok speciális követelményei a fokozatszerzésre 
 
ÁLLAM- és JOGTUDOMÁNYI TUDOMÁNYÁG 
 
KSZ [1.] 
E kiegészítő rendelkezések hatálya kiterjed a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jog-
tudományi Karán (a továbbiakban: Kar), az állam- és jogtudományok tudományágban 
folyó fokozatszerzési eljárásokra, a doktori képzésre és azok résztvevőire. 
 
I. Doktori képzés 
 
Felvétel a szervezett doktori képzésbe 
 
KSZ [2.] 
Felvételi követelmények, előző teljesítmény értékelése 
A DIT a doktori képzésre jelentkezők teljesítményét értékeli és köztük az alábbi szem-
pontok szerint, pontozás alapján sorrendet határoz meg: 
 
1. 
Szakmai 
intelligencia 
     max. 
35 
pont 
a) tanulmányi átlag a leckekönyv alapján 
 
 
4,8-5 
20 pont 
 
       4,5-4,7 
15 
pont 
 
       4,0-4,4 
10 
pont 
 
 
 
 
 
 
 
 
3,99 és ez alatt 5 
b) a szakmai intelligencia bizottsági megítélése max. 
 
 
15 pont 
 
2. 

Kutatómunkára 
való 
alkalmasság 
    max. 
15 
pont 
a) a beadott munkaterv értékelése 
 
 
 
 
10 pont 
b) bizottsági értékelés az elbeszélgetés alapján   
 
 
  5 pont 
 
3. 

Nyelvismeret 
      max. 
25 
pont 
(A felvételhez minimálisan elvárt egy középfokú, „C” típusú, 
 élő idegen nyelvből tett  nyelvvizsgán túl) 
a) két középfokú „C” 
típusú nyelvvizsga, vagy egy felsőfokú 
 
„C” típusú állami, vagy ezzel egyenértékű nyelvvizsga 
 
25 pont 
b) egy középfokú „C” típusú, vagy egy „A” vagy „B” típusú 
 felsőfokú állami vagy ezzel egyenértékű 
nyelvvizsga 
  20 
pont 
c) középfokú „A” vagy „B” típusú állami nyelvvizsga 
 
 
18 pont 
d) alapfokú állami 
nyelvvizsga 
     12 
pont 
e) a bizottság által megállapított nyelvismeret vagy 
egyetemi 
nyelvi 
záróvizsga 
     10 pont 
 
4. Igazolt kezdeti tudományos/szakmai eredmények 

 
 
max. 25 pont 
a) Megjelent vagy megjelenésre igazoltan elfogadott 
 
publikáció(k) (max.) 
 
 
 
 
 
10 pont 
 (levelező tagozatra vagy egyéni képzésre jelentkezők esetén max.)  
20 pont 
b) Tudományos diákköri tevékenység 
- OTDK I.-III. helyezés vagy 
különdíj 
 
    20 
pont 

helyi 
TDK 
I.-III. 
helyezés 
     15 
pont 
- részvétel helyi vagy OTDK konferencián vagy azzal egyenértékű 
tudományos 
rendezvényen 
     10 
pont 
- opponencia helyi vagy OTDK konferencián 
 
 
 
  5 pont 

demonstrátori 
tevékenység 
     10 
pont 
- egyéb elismert tudományos tevékenység 
 
 
 
  5 pont 
Egyéni képzésre jelentkezők esetén:  
 
  Szakvizsga 
 
45

 
 
 
Másoddiploma 
 
  Szakjogászi 
végzettség 
 
 
 
Egyéb elismert szakmai tevékenység 
max. 
20 pont 
 
 
Hallgatói jogállás 
 
KSZ [3.]  
Az a doktorandusz, aki állami vagy egyéb forrásból ösztöndíjat kap, munkavégzésre irá-
nyuló jogviszonyt csak a témavezető kifejezett ajánlásával és a DIT írásos engedélyével 
létesíthet. Amennyiben a doktorandusz ezt elmulasztja, a DIT fegyelmi eljárás indítását, 
súlyosabb esetben a hallgatói jogviszony megszüntetését kezdeményezheti. 
 
KSZ [4.]  
A DIT a képzési költségtérítés alól részben vagy egészben felmentést adhat, ha a dokto-
randusz az SZTE ÁJTK főállású vagy további jogviszonyban alkalmazott oktatója. 
Fenti szabályozásra tekintettel a kedvezmény mértéke: 
- Karunkon teljes munkaidős közalkalmazotti jogviszonyban alkalmazott:  100% kedvez-
mény 
- Karunkon további jogviszonyban alkalmazott: 
 
 
 
       50  %  ked-
vezmény  
- Karunkon óraadaó:   
 
 
 
 
 
 
        0  %  ked-
vezmény. 
Költségtérítés megfizetése alóli kedvezmény, a Karunkon fennálló közalkalmazotti jogvi-
szony tartamára adható. 
 
 
A szervezett doktori képzés 
 
KSZ [5.]  
A doktori képzésben minden tanulmányi követelmény kreditpontokban kerül meghatáro-
zásra. Csak olyan tevékenységért adható kredit, amely számonkéréssel és értékeléssel zá-
rul.  
 
KSZ [6.]  
A doktorandusz a 36 hónapos doktori képzés folyamán összesen 180 kreditpont teljesítésé-
re köteles; végbizonyítvány számára csak ennek fejében adható ki.  
 
KSZ [7.]  
Kreditpontot a doktorandusz képzési, kutatási és beszámolási tevékenységgel szerezhet. A 
180 kreditpontból 80 a képzésben előirányzott kurzusok számonkérési követelményeinek 
teljesítésével, 100 pedig kutatási tevékenységgel szerezhető. 
 
A doktoranduszi teljesítményének értékelése (kreditrendszer) 
 
Szervezett doktori képzésben megszerezhető kreditpontok: 
Általános képzési szint (kötelező kurzusok): 11x4 
 
 
44 kredit 
Különös képzési szint  
kötelezően választható kurzusok: 6x4  
 
24 kredit 
egyéi konzultáció, beszámolóval: 3x4 
 
 
12 kredit 
46  

Oktatással, hospitálással megszerezhető kreditpontok jóváírhatók a „Különös képzési 
szint”-ben szerezhető kreditek terhére. 
óratartás: óránként 1 kredit, de legfeljebb    
 
20 kredit 
hospitálás: félévenként 2 kredit, de legfeljebb 
 
10 kredit 
 
Kutatómunkával megszerezhető kreditpontok: 
a) Tudományos szakmai előadás: 
Külföldi, 
idegen 
nyelven 
 
     15 
kredit 
Hazai, 
idegen 
nyelven 
 
     10 
kredit 
Magyar, 
tudományos 
konferencia 
    7 
kredit 
Magyar, doktorandusz-konferencia, egyéb workshop    
5 kredit 
 
b) Publikációk: 
Lektorált külföldön megjelent folyóiratcikk 
 
  20 
kredit 
Külföldön 
megjelent 
könyvismertetés 
 
   7 
kredit 
Lektorált idegen nyelvű hazai folyóiratcikk  
 
 
17 kredit 
Lektorált magyar nyelvű 
folyóiratcikk 
 
   15 
kredit 
Magyar nyelvű könyvismertetés, tudósítás  
 
 
5 kredit 
 
Külföldön megjelent tanulmány,  
konferencia-kiadványban, ünnepi kötetben    
15 kredit 
Hazai idegen nyelvű tanulmány,  
konferencia-kiadványban, ünnepi kötetben    
12 kredit 
Magyar nyelvű tanulmány (könyvrészlet),  
konferencia-kiadványban, ünnepi kötetben is 10 kredit 
Helyi konferencia-kiadványban megjelent  
tanulmány (pl. doktorandusz-Acta)    
 
8 kredit 
c) Díjazott, de nem publikált pályamunka ill. szakvélemény   
10 kredit 
 
 
d) Második nyelvvizsgával legfeljebb 20 kreditpont szerezhető 
- felsőfokú állami vagy nemzetközi nyelvvizsga 
 
 
20 kredit 
- egyéb állami, vagy államilag elismert C típusú középfokú, 
   vagy azzal egyenértékű 
nemzetközi 
    15 
kredit 
- szakmai középfokú (nyelvi lektorátuson letett)  
 
 
15 kredit 
 
A külföldi tanulmányok beszámítása a szervezett képzésbe 
 
KSZ [8.]  
A doktorandusz külföldi tanulmányokat a szervezett doktori képzés mindhárom 
évében folytathat. A külföldi tanulmányút – jellegétől függően - a következő fel-
tételek szerint minősíthető: 
a) A külföldi részképzés olyan külföldi tanulmányút, amely a szervezett dok-
tori képzés egy meghatározott félévének követelményeit teljes egészében kiváltja, 
az adott félév teljes elismerését eredményezi. 
b) A külföldi tanulmányok részleges beszámítása esetén  a külföldi tanul-
mányút a hazai doktori képzés egyes tárgyai alóli felmentést eredményez. 
c) A doktori képzésen kívüli, annak idejére eső egyéb külföldi tanulmányokat 
a hazai doktori képzéstől független tevékenységnek tekintjük, ezért ennek alapján 
a szervezett doktori képzés általános képzési szintjéhez tartozó tárgyak teljesítése 
alól felmentés nem adható. 
 
47

KSZ [9.]  
A külföldi tanulmányok teljes vagy részleges beszámításának feltételei: 
a) a doktorjelölt tanulmányait olyan külföldi felsőoktatási intézményben 
vagy kutatóintézetben folytatja, ahol rendszeres képzésben vesz részt, beleértve 
ebbe az értekezés elkészítésére vonatkozó rendszeres konzultációkat; és 
b) a külföldön folytatott tanulmányok az SZTE ÁJTK Doktori Iskola szer-
vezett doktori képzésének tantárgyi tematikáját legalább részben fedik. 
 
KSZ [10.] 
A külföldi részképzés:  
(1) Külföldi részképzésre a DIT előzetes engedélyével kerülhet sor. Az erre vo-
natkozó kérelmet a DIT-hez írásban kell benyújtani, s abban meg kell határozni a 
tanulmányok helyét, a fogadó intézményt, a hallgatandó tárgyakat és a tanulmá-
nyok időtartamát. A kérelemben azt is meg kell nevezni, hogy a doktorandusz a 
külföldi részképzésben teljesített tárgyakkal a hazai doktori képzésben mely tár-
gyakat kívánja beszámítással elismertetni. A kérelemhez a témavezető írásbeli 
véleményét is csatolni kell. 
(2) A doktorandusz a hazaérkezését követő két héten belül írásban kérheti a kül-
földi részképzésben teljesített tárgyak kreditelismeréssel való beszámítását. A 
kérelemhez csatolni kell a tanulmányok teljesítéséről szóló igazolásokat. 
(3) A (2) bekezdés szerinti igazolásokat a Doktori Iskola Tanácsának elnöke el-
lenőrzi és a kreditelismerésről határozatot hoz. Határozata ellen a DIT-hez nyújt-
ható be fellebbezés. 
 
KSZ [11.]  
A doktori képzésen kívüli külföldi tanulmányok: 
(1) Amennyiben a külföldi tanulmányút a fenti feltételeknek nem felel meg, a 
külföldön töltött idő a doktori képzésbe nem számítható be. Ekkor a doktorandusz 
passzív félévet ill. évhalasztást köteles kérni. 
(3) Kivételes esetben a Doktori Iskola Tanácsa engedélyezheti az adott félévben 
esedékes tantárgyak pótlását. 
 
 
II. Doktori fokozatszerzés 
 
[ESZ 9.2 pontjához] 
KSZ [12.] 
Az Állam- és Jogtudományi Tudományterületi Doktori Tanácsnak (a továbbiakban: TDT) 
a doktori képzésben részt vevő hallgatók által megválasztott tagját, [a választás módja] 
 
[ESZ 10.4 pontjához] 
KSZ [13.] 
A TDT szükség szerint, de legalább félévente ülésezik. Üléseit a TDT elnöke vagy titkára 
hívja össze, de összehívását a Doktori Iskola (a továbbiakban: DI) vezetője is kezdemé-
nyezheti, írásban. Ebben az esetben a TDT ülését 14 napon belül össze kell hívni.  
A TDT akkor határozatképes, ha az ülésén a tagok több mint fele, köztük az elnök vagy a 
titkár jelen van. A TDT határozatait és javaslatait egyszerű szótöbbséggel hozza, szavazat-
egyenlőség esetén az elnök, távollétében a titkár szavazata dönt. A TDT üléseiről jegyző-
könyv készül.  
 
48  

KSZ [14.] 
A TDT munkájához szükséges működési feltételeket a Kar Dékáni Hivatala biztosítja, és 
ellátja az ügyviteli teendőket. 
 
[Ftv. 68. § (4) bekezdéséhez, ESZ 39. pontjához] 
KSZ [15.] 
A fokozatszerzési eljárás megindításának feltétele, hogy a kérelmező: 
- a KSZ [7.] pontja alapján, az ott foglalt feltételek szerint, legalább 50 pont értékben, elő-
zetes tudományos munkásságot igazoljon; 
- a kérelmező rendelkezzen legalább egy középfokú (A, B vagy C típusú), államilag elis-
mert nyelvvizsgával, a KSZ [24.] pontjában felsorolt nyelvek közül. 
 
KSZ [16.] 
A doktori fokozatszerzési eljárást kezdeményező olyan személy, aki doktori képzésben 
végbizonyítványt nem kapott, vagy ilyen képzésben nem vett részt, a jelentkezéshez köte-
les a doktori értekezését - a KSZ 25-26. pontokban foglalt feltételeknek megfelelően  - 
mellékelni. Az értekezés illetve az ESZ 39. pontjában foglalt további feltételek hiányában 
a TDT a fokozatszerzési eljárás megindítására vonatkozó kérelmet elutasítja. 
 
KSZ [17.] 
A doktori fokozat megszerzésére irányuló eljárás megindításához a témavezetö támogató 
javaslata szükséges. Amennyiben a doktorjelöltnek még nincs témavezetője az SZTE 
ÁJTK Doktori Iskolában, a TDT témavezetőt jelöl ki számára. 
 
[ESZ 43.1 pontjához] 
KSZ [18.] 
A szigorlat nyelve a doktori értekezés nyelve. 
 
[ESZ 43.2 pontjához] 
KSZ [19.] 
Választható szigorlati főtárgyak programonként: 
 
Alkotmány- és jogtörténet  

európai alkotmánytörténet 
 
magyar alkotmánytörténet 
európai jogtörténet 
magyar jogtörténet 
Alkotmány- és közigazgatási jog, pénz-
alkotmányjog 
ügyi jog  
közigazgatási jog 
 
pénzügyi jog 
Bűnügyi tudományok  
büntető anyagi jog – általános rész 
 
büntető anyagi jog – különös rész 
büntető eljárási jog 
büntetés-végrehajtási jog 
kriminológia 
Civilisztika  
családi jog 
 
polgári eljárási jog 
polgári jog 
társasági jog 
Agrárjog, munkajog és társtudományai  
agrárjog 
 
környezetvédelmi jog 
 
49

munkajog 
szociális jog 
szövetkezeti jog 
Igazságügyi statisztika, demográfia és 
demográfia 
jogi informatika  
igazságügyi statisztika 
 
jogi informatika 
Jogbölcselet, jogszociológia  
jogbölcselet 
 
jogszociológia 
Nemzetközi jog, Európa-jog, Nemzetközi  Európa-jog 
magánjog  
nemzetközi jog 
 
nemzetközi magánjog - nemzetközi gazda-
sági kapcsolatok joga 
Politológia  
államelmélet 
 
politológia 
Római jog  
római jog 
 
KSZ [20.] 
A szigorlat főtárgya a doktorjelölt kutatási területének programjához tartozó főtárgyak 
közül kerül megállapításra. A szigorlat egyik melléktárgyaként a doktorjelölt kutatási terü-
letének programjához tartozó valamelyik főtárgy egésze, vagy tudományos rendszerezés 
alapján önállónak elfogadott része határozható meg. A másik melléktárgyként a többi 
programhoz tartozó valamelyik főtárgy egésze, vagy tudományos rendszerezés alapján 
önállónak elfogadott része határozható meg.  
 
[ESZ 43.2 és 48.3 pontjához] 
KSZ [21.] 
A doktorjelölt mentesül a két melléktárgyra vonatkozó szigorlati kötelezettség alól, ha 
szervezett doktori képzésben végbizonyítványt kapott, és a szigorlatot a végbizonyítvány 
megszerzésétől számított három éven belül teljesíti. 
 
KSZ [22.] 
A jelölt önálló tudományos munkásságát a szakma által elfogadott, lektorált szakfolyóirat-
ban vagy kötetben megjelent, vagy megjelentetésre igazoltan elfogadott tudományos köz-
leményekkel és tudományos szakmai előadásokkal igazolhatja.  
A közlemények számát és jellegét (terjedelmét) a DT pontrendszerben értékeli. A doktor-
jelölt rendelkezzen legalább 100 kreditponttal az önálló tudományos munkásság igazolá-
sához. 
A közlemények pontértékei a szervezett doktori képzésben a doktoranduszok teljesítmé-
nyének értékelésére megállapított pontrendszer szerint kerülnek meghatározásra.  
 
KSZ [23.] 
Ha a közleménynek társszerzői vannak, akkor a pontszám a társszerzők között egyenlő 
arányban oszlik meg, de nem lehet kevesebb 5 pontnál. A közlemények között legyen leg-
alább kettő 15 pontot érőt, de legfeljebb 4 db 5 pontot érő lehet. A közlemények közül 
legalább 40 pont értékű kapcsolódjon a doktori értekezés témájához. 
A tudományos munkásság kreditpontos értékelését a DT titkára végzi el; esetenként szak-
értő bevonását kérheti, akit a DIT kér fel. 
 
50  

[ESZ 50.1-3 pontjához] 
KSZ [24.] 
Az állam- és jogtudomány tudományág területén az idegennyelv ismeretére vonatkozó 
kötelezettséget a doktorjelölt a következő idegen nyelvek közül teljesítheti: az Európai 
Unió hivatalos nyelvei, továbbá orosz, horvát, szerb, valamint nem élő nyelvként a latin. A 
TDT kivételes indokok alapján más nyelv ismeretét is elfogadhatja. E nyelvek közül ket-
tőnek az ismeretét a doktorjelölt az ESZ 50.2 és 50.3 pontjában foglaltak szerint bizonyít-
hatja. 
 
[ESZ 51.1 pontjához] 
KSZ [25.] 
Az értekezést a doktorjelölt magyar nyelven nyújthatja be. A DIT egyedi engedélye alap-
ján, indokolt esetben - különösen nem magyar állampolgárságú, és egyben nem magyar 
anyanyelvű doktorjelölt esetén - az értekezés angol, francia vagy német nyelven is be-
nyújtható. 
 
[ESZ 51.2 pontjához] 
 
KSZ [26.] 
Az értekezésnek a következő formai feltételeknek kell megfelelnie: 
 
a) Az értekezés terjedelme legalább 8 ív (320.000 n), legfeljebb 15 ív (600.000 n). A 
terjedelem számításakor a főszöveg és a jegyzetapparátus is figyelembe veendő. Az érteke-
zés terjedelmébe nem számít bele a belső címoldal, az irodalomjegyzék, a tartalomjegyzék, 
a mellékletek, a függelékek, a képek, a térképek és az ábrák. 
b) Az értekezést A/4 méretű fehér papírra, fekete betűkkel kell nyomtatni, azonban a 
képek, a térképek és az ábrák színesek is lehetnek. A szakdolgozatot egyoldalasan kell 
nyomtatni, a lapoknak egyik oldala (hátoldala) üresen marad. 
c) Az értekezés oldalait (az üres hátoldalak kivételével) eggyel kezdődő, fokozatosan 
emelkedő arab számokkal, az oldalak tetején vagy alján sorszámozni kell.   
d) Az értekezést bekötve, fekete vagy más sötét színű, kemény kötésben kell benyúj-
tani. 
e) Az értekezés külső borítólapján megfelelő betűmérettel meg kell jelennie a „PhD érteke-
zés” elnevezésnek, az értekezés teljes címének, a szerző teljes nevének, a benyújtás évszámának, 
és helyének (Szeged).   
f) Az értekezéshez fűzött jegyzeteket lábjegyzetek formájában kell beilleszteni, azon 
az oldalakon, ahonnan az utalás a jegyzetre történik.    
g) Az értekezés oldalain a baloldalon 3-4 cm-es, a többi helyen 2,5 cm-es margót kell hagy-
ni. Az értekezés szövegét normál Times New Roman betűtípussal, másfeles sortávolsággal kell 
elkészíteni. Vastag, dőlt vagy aláhúzott szöveg a címeknél, vagy a szövegközbeni kiemeléseknél 
használható.  
h) Az értekezésnél 12-es betűméretet kell alkalmazni, a következő kivételekkel: 
- a (fejezet) címeknél, alcímeknél legalább 13, legfeljebb15-ös méret; 
- a lábjegyzet 10-es méret; 
- kép, térkép, ábra, táblázat címénél legalább 10, legfeljebb 12-es méret; 
- táblázat vagy ábra belső szövegében legalább 8, legfeljebb12-es méret.  
A fejezetek, alfejezetek címeit külön sorban, nagyobb betűmérettel, és vastag vagy 
dőlt betűkkel kell a szövegből kiemelni. A fejezetek és alfejezetek címeit arab vagy római 
számokkal sorba kell rendezni. Az azonos szinten elhelyezkedő címekhez azonos betű-
nagyságot és formátumot, valamint azonos típusú, folyamatos sorszámozást kell alkal-
mazni. 
 
51

i) A táblázatokat, ábrákat, képeket és térképeket alul sorszámmal, címmel, valamint szükség 
esetén a forrásra való utalással kell látni. Egész oldalt betöltő, a szövegbe nem illeszkedő tábláza-
tot, képet, térképet vagy ábrát a mellékletben, függelékben kell elhelyezni. 
j) A mellékleteket, illetve a függeléket címmel, illetve – amennyiben több van – a cím előtt 
sorszámmal kell ellátni. 
k) A doktorjelölt az értekezés elkészítésénél a következő szerkezeti elemek sorrendjét köte-
les követni, azzal, hogy az értekezés tartalmától és a feldolgozás módjától függően más típusú 
szerekezeti elemek is beilleszthetők. 
- Belső címoldal (kötelező elem) 
- Tartalomjegyzék (kötelező elem)  
- Táblázatok, képek, térképek, ábrák jegyzéke (amennyiben szükséges) 
- Rövidítések jegyzéke (amennyiben szükséges) 
- Az értekezés főszövege (legalább fejezetekre és alfejezetekre tagolva) - (kötelező elem)  
- Irodalomjegyzék - a felhasznált szakirodalom, források jegyzéke (kötelező elem) 
- Hivatkozott jogszabályok, jogesetek jegyzéke (amennyiben szükséges) 
- Mellékletek, függelékek (amennyiben vannak) 
 
Az értekezést a TDT átdolgozásra visszaadja, amennyiben az nem felel meg az  a., b., c., 
d., e., és f. alpontokban meghatározott követelményeknek, illetve visszaadhatja, amennyi-
ben nem felel meg az egyéb formai követelményeknek. 
 
[ESZ 51.3 pontjához] 
KSZ [27.] 
Az értekezés nyilvános vitára való kitüzésének feltétele, hogy azt előzetes vitára (műhely-
vitára) bocsássák. Az értekezés előzetes vitája az eljárás része.  
Ha a doktori fokozatszerzési eljárás megindítására irányuló kérelemhez a doktorjelölt nem 
csatolta értekezését, akkor a doktorjelölt külön kérelemmel, és egyben az értekezés csato-
lásával kezdeményezheti az előzetes vita kitűzését.  
Az előzetes vita megszervezésére és levezetésére a TDT ad felkérést a Kar valamely tan-
székének vagy a Kar egyik vezető oktatójának.  
Az előzetes vitára mindenkazokat meg kell hívni, a vita időpontja előtt legalább két héttel, 
akiknek meghívása az értekezés nyilvános vitájára egyébként kötelező. A meghívás mód-
jára az értekezés nyilvános vitájára történő meghívás követelényei alkalmazandóak.  
A munkahelyi vita székhelyen kívüli megtartásához a TDT előzetes engedélye szükséges, 
melynek hiányában az előzetes vita érvényesen nem tartható meg.  
 
KSZ [28.] 
Az előzetes vita akkor számít érvényesen megtartottnak, ha azon legalább öt tudományos 
fokozattal rendelkező személy részt vesz; a vitán jelenléti ívet kell készíteni.  
Az előzetes vitáról emlékeztetőt kell készíteni, mely az előzetes bírálók és minden hozzá-
szóló véleményét összefoglalóan tartalmazza az előzetes vitára bocsátott értekezésről. Az 
emlékeztetőhöz csatolni kell az előzetes bírálók eredeti írásbeli véleményét, amennyiben 
véleményüket írásban közölték, valamint az előzetes vitán résztvevők jelenléti ívét, feltün-
tetve – amennyiben ilyennel rendelkeznek - tudományos fokozatukat is.  
Az emlékeztetőt az előzetes vita szervezője a TDT-nek megküldi, és azt a doktori fokozat-
szerzési eljárásról készült jegyzőkönyvhöz mellékletként csatolni kell. Az értekezés nyil-
vános vitára való kitüzésére - az előzetes vitán elhangzottakra is figyelemmel, a szükség 
szerinti módosítások elvégzését követően - az előzetes vita után kerülhet sor. 
 
52  

KSZ [29.] 
A jelölt az értekezés nyilvános vitára bocsátását az értekezés végleges formában történő 
benyújtásával, írásbeli kérelemmel kérheti. 
A TDT, az értekezés benyújtását követően, az előzetes vitán megmutatkozó vélemények 
alapján,  
a) az értekezést nyilvános vitára bocsátja, vagy 
b) az értekezést átfogó átdolgozásra a doktorjelöltnek visszaadja azzal, hogy az eljárás az 
átdolgozás után újabb előzetes vitával folytatható, vagy 
c) az értekezés nyilvános vitára bocsátását megtagadja, és az eljárást lezárja. 
 
KSZ [30.] 
TDT, a témavezető véleményének ismeretében, a benyújtott értekezés nyilvános vitára 
bocsátását indokolt határozattal megtagadhatja, amennyiben az előzetes vitán megmutat-
kozó véleményekből azt a következtetést vonja le, hogy az értekezésben számos, súlyos 
hiányosság található, melynek következtében az nem felel meg egy PhD értekezéssel 
szemben támasztott lényeges, alapvető követelményeknek, és így az értekezés, még be-
nyújtása után is, olyan mértékű átdolgozásra szorul, hogy a nyilvános vitára bocsátás előtt 
újabb előzetes vita indokolt. Ekkor a TDT a doktorjelöltet az értekezés átfogó átdolgozásá-
ra hívja fel azzal, hogy az eljárás folytatásaként, a nyilvános vitára bocsátás feltételeként, 
új, előzetes vita kitűzését kezdeményezheti a TDT által meghatározott időszak elteltével. 
Ez az időszak nem lehet rövidebb, mint az első előzetes vita időpontjától számított egy év.  
 
KSZ [31.] 
A TDT, a témavezető véleményének ismeretében, a benyújtott értekezés nyilvános vitára 
bocsátását indokolt határozattal megtagadja, és az eljárást lezárja, amennyiben az előzetes 
vitán megmutatkozó véleményekből azt a következtetést vonja le, hogy az értekezés alap-
vető hiányosságai a szokásos mértékű átdolgozás után sem küszöbölhetőek ki, és teljesen 
új PhD értekezés benyújtása indokolt. 
 
[ESZ 51.4 pontjához] 
KSZ [32.] 
Az értekezést elektronikus formában is be kell nyújtani (word, rtf vagy pdf formátumban - 
egy fájl-ban), általánosan használt adathordozón, vagy elektronikus levélben, melyet a 
Doktori Iskola hivatalos e-mail címére kell megküldeni. Az értekezés addig nem tekinthe-
tő benyújtottnak, ameddig mind papíralapon, az előírt példányszámban, mind elektronikus 
formában nem érkezik be. 
 
[ESZ 51.5 pontjához] 
KSZ [33.] 
Az értekezés téziseit magyar, és angol, vagy francia, vagy német nyelven kell benyújtani. 
Amennyiben az értekezés nyelve nem magyar, az értekezés téziseit az értekezés nyelvén 
és magyarul kell benyújtani. A tézisek terjedelme nyelvi változatonként 1-1 ív. A téziseket 
nyelvi változatonként legalább 25-25 példányban, tűzött vagy fűzött formában kell benyúj-
tani azzal, hogy a két nyelvi változat együttesen, egy füzetben is benyújtható. A téziseket 
elektronikus formában is be kell nyújtani (word, rtf vagy pdf formátumban - a két nyelvi 
változatot egy fájl-ban), általánosan használt adathordozón, vagy elektronikus levélben, 
melyet a Doktori Iskola hivatalos e-mail címére kell megküldeni. A tézisek addig nem 
tekinthetők benyújtottnak, ameddig mind papíralapon, az előírt példányszámban, mind 
elektronikus formában nem érkeznek be. 
 
 
53

[ESZ 54.1 pontjához] 
KSZ [34.] 
A nyilvános vitára, a vita időpontját megelőzően, legalább két héttel korábban meg kell 
hívni  
- névre szóló meghívóval, az értekezés téziseinek egy példányával, a Kar tudományos fo-
kozattal rendelkező és az egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban álló oktatóit és kuta-
tóit; 
- hirdetmény útján, a Kar összes oktatóját, kutatóját és doktorandusz hallgatóját, valamint 
- névre szóló meghívóval, a társtanszékek minösített oktatóit és kutatóit, valamint  
- hirdetmény útján az Egyetem oktatóit, kutatóit és doktorandusz hallgatóit. 
 
KSZ [35.] 
Az értekezés címét, a doktorjelölt nevét, a vita időpontját és helyét tartalmazó hirdetmé-
nyeket a Kar tanszékein és a Dékáni Hivatal hirdetőtábláján a vita időpontját megelőzően 
legalább két héttel ki kell függeszteni. Továbbá a hirdetmény egy példányát meg kell kül-
deni az Egyetemi Könyvtárnak, közzététel végett. Az Egyetemi Könyvtárban, a hirdet-
mény megküldésével együtt, el kell helyezni az értekezés és a tézisek egy-egy példányát, 
hogy az érdeklődők azt megtekinthessék. A hirdetmények és a névre szóló meghívók a 
Kar tanszékeinek és a társtanszékeknek elektronikus úton is megküldhetőek, az értekezés 
téziseinek egy-egy példányának csatolásával. 
 
KSZ [36.]  
E kari melléklet fokozatszerzésre vonatkozó szabályai a kari szabályozás hatálybalépése 
után induló fokozatszerzési eljárásokra alkalmazandóak, az alábbi kivételekkel: 
- a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazandóak a KSZ 12-14. pontjai, 
- a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazandóak a KSZ 19-21. pontjai, amennyiben a 
TDT a szigorlatot a KSZ hatályba lépése után tűzi ki, 
- a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazandóak a KSZ 25., 26. és 27. pontjai, 
amennyiben a jelölt az értekezést végleges formájában, az előzetes vitát követően, 
a KSZ hatályba lépését követő 30 napon túl nyújtja be, 
- a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazandóak a KSZ 34. és 35. pontjai, 
amennyiben az értekezés nyilvános vitáját a TDT a KSZ hatályba lépését követő 
30 napon túli időpontra tűzi ki. 
 
KSZ [37.]  
E kari melléklet doktori képzésre vonatkozó szabályai  2008. Január 1-én lépnek 
hatályba. 
 
 
54  

12. sz. melléklet 
AZ ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI ÉS GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI 
KAROK SPECIÁLIS KÖVETELMÉNYEI A DOKTORI 
FOKOZATSZERZÉSHEZ 
 
Kreditrendszer: 
  
KREDITRENDSZER az Általános Orvostudományi Karok a  Ph.D. KÉPZÉSBEN 
 
A kreditrendszert  - a vonatkozó 51/2001. sz. kormányrendelet 31. szakaszának (6) 
bekezdése értelmében – a doktori képzésben 2004. szeptember 1-től kell bevezetni (visz-
szamenőleg) is. Jelen szabályozás a Szegedi Tudományegyetem Doktori Szabályzata 9. sz. 
mellékletében foglaltak kiegészítése. A most I. és II. évfolyamos hallgatók a vizsgaidő-
szak alatt kötelesek a 2004. szeptember 1. utáni, kreditet érő, de eddig a leckekönyvben 
nem rögzített teljesítéseket igazoltatni. 
 
A képzési idő alatt teljesítendő kreditpontok száma 180. Kreditpontok kurzusok teljesí-
téséért (max.. 40 pont), oktatási tevékenységért (max.. 40 pont) és kutatómunkáért (min. 
100 pont) adhatók az alábbi szabályok szerint. 
 
1.  KURZUSOK TELJESÍTÉSE (oktatók igazolják) 
 
Az alapozó, általános és választható kurzusokból 25 - 40 kreditpontot kell gyűjteni az ab-
szolutórium megszerzéséhez. Kreditpont csak vizsgával/gyakorlati jeggyel záruló tárgy 
után adható. A heti 1 órás kurzus (14 óra/szemeszter) 3 kreditpontot ér, a heti 2 órás kur-
zus (28 óra/szemeszter) 5 kreditpontot ér. 
 
Az alapozó tárgyak teljesítése kötelező, ezek a következők: 
 
Tárgy Óraszám 
Kredit 
Számítógépes alapismeretek 
30 

Biostatisztika 30 
 

Szakirodalmi ismeretek 
10 

Orvosbiológiai etika 
10 

Az orvostudományi közlés módszertana 


Összesen: 
 
15 
 
 
Általános és választható kurzusok: Az egyéb kari kurzusok ill. más karok kurzusainak 
felvétele előtt a hallgató köteles a témavezetőjével egyeztetni azt. A programvezető egyes 
kurzusokat kötelezővé tehet, erről tájékoztatja a hallgatót a szemeszter elején. 
 
II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG (tanszékvezető igazolja) 
 
A hallgatónak óratartásért kreditpont jár. Félévente maximum 8 kreditpont adható. Össze-
sen legfeljebb 40 kredit szerezhető. Heti 4 óra tartása egy félévben 8 kreditpontot ér. Az 
óratartást az illetékes tanszékvezető igazolja a hallgató indexében a kreditpont megadásá-
val és aláírásával. 
 
 
55

III. KUTATÓMUNKA (témavezető igazolja) 
 
Az alábbiak szerint jár érte kreditpont: 
 
- kísérletes munka  
 
 
 
 
max.  20 kreditpont/félév 
- munkabeszámoló 
 
 
 
 
max.   3 kreditpont/félév 
- részvétel továbbképző előadáson   
 
max.   2 kreditpont/félév 
- előadás/poszter tartása  
 
 
 
max.   5 kreditpont/félév 
- publikáció  max.. 60 kreditpont/az adott tudományágban előírt IF. teljesítésére 
 
(Lsd. Doktori Szabályzat 13. sz.melléklete) 
 
IV. MUNKABESZÁMOLÓ 
 
Kötelező minden tanév végén maximum 1 oldal terjedelmű beszámolót készíteni az adott 
évi munkájáról. 
  
A beszámolónak tartalmaznia kell: 
  
- a felvett és teljesített kurzusokat, az eredmény és kreditpont megadásával, 
- az oktatási tevékenységet, az óraszám és kreditpont megjelöléssel, 
- a kutatómunka legfontosabb eredményeit, 
- megtartott előadásait, 
- megjelent, elfogadott ill. beküldött közleményeit. 
  
A beszámolóban foglaltakat a témavezető aláírásával igazolja. A beszámoló egy példányát 
a témavezetőnek, másik példányát a programvezetőnek, harmadik példányát a PhD Titkár-
ságra kell leadni szeptember 15-ig. 
 
ÖNÁLLÓ TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁG –  
Elérendő impakt faktor az egyes doktori programokban: 
 
Doktori iskola és program 
Elérendő IF 
Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola:  
 
1.  A neuroendokrin rendszer működése 
               4,0 
ép és kóros körülmények között 
2.  Idegtudomány 
               4,0 
 
 
Interdiszciplináris Orvostudományok Dok-
 
tori Iskola 
 
 
1.  Orvosi Mikrobiológia:   
               4,0 
2.  Preventív medicina:       
               1,0 
 
 
Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola 
 
1. Immunológia 
                4,0 
2. Reprodukciós egészségtan 
                2,0 
3. Kísérletes és klinikai idegtudomány 
                4,0 
4. Szívbetegségek klinikai és experimentá-
   3,0 
lis vizsgálata 
56  

5. Klinikai és kísérletes kutatás a helyreál-
                2,0 
lító és szervkímélő sebészetben 
6. Biokémiai és molekuláris biológiai 
                3,0 
vizsgálatok gyermekek és terhes anyák 
vasculáris betegségeiben 
7. Fogorvostudományi kutatások 
                2,0 
 
 
Multidiszciplináris Orvostudományok  
   
Doktori Iskola 
1.A keringési rendszer élet- és kórtana, 
                2,5 
farmakológiája 
2. Biokémia, biofizikai, molekuláris és 
                4,0 
sejtbiológia 
 
 
Az elvárt közleményszám minimum 2amelyből az egyik impakt faktorral rendelkező 
folyóiratban publikált
 elsőszerzős cikk legyen. A felelős szerző nyilatkozzon arról, hogy 
a jelölt a dolgozatot PhD értekezésben felhasználhatja-e. 
 
Az értekezés formai követelményei:  
Az értekezés nyelve angol. Az értekezés terjedelme beleértve az ábrákat, táblázatokat, 
grafikonokat és az irodalomjegyzéket nem haladhatja meg az 50 oldalt. Az értekezést 
nyomtatva (Time 12 betűméret, 1,5-ös sorköz, 16 x 23 cm-es tükörméret, vagy ezzel ekvi-
valens formátum), bekötve kell benyújtani. A borítón szerepeljen az értekezés címe, a 
szerző neve, az “egyetemi doktori értekezés” megjelölés, és az elkészítés éve. A belső 
címlapon ezen kívül fel kell tüntetni az intézet nevét is, ahol az értekezés készült. A kö-
vetkező oldalon az értekezés tárgyköréből megjelent tudományos közlemények felsorolása 
következik, római számokkal jelölve. Az értekezés alaki és formai szempontból feleljen 
meg a tudományos dolgozatokkal szemben támasztott követelményeknek. A dolgozat 
egyes részei (Bevezetés, Anyag és Módszer, Eredmények, Diszkusszió, Összefoglalás, 
Irodalomjegyzék) a kutatási téma jellegének megfelelően arányosak legyenek. Az érteke-
zésben idézett közlemények felsorolása kövesse a szakterület szokásos hivatkozási gya-
korlatát. Az értekezéshez összefoglalót is kell készíteni angol és magyar nyelven. Csatolni 
kell az értekezéshez mellékletként, azzal együtt bekötve, a megjelent, illetve közlésre el-
fogadott témához kapcsolódó valamennyi közlemény másolatát. 
Az értekezés téziseit 10-15 oldal terjedelemben, angol vagy magyar nyelven, 70, ill. 5 pél-
dányban kell benyújtani. 
 
Idegen nyelvek ismerete: 
1. Angol nyelvből legalább középfokú "C" típusú állami nyelvvizsga bizonyítványt vagy 
azzal egyenértékű bizonyítványt kell felmutatni. A nyelvvizsgák egyenértékűségét kor-
mányrendelet szabályozza. 
2. A második idegen nyelv ismeretét, legalább alapfokú "A" vagy "B" típusú nyelvvizsga-
bizonyítvánnyal, illetve a Doktori Szabályzat 28.3 pontjában leírt módon kell igazolni.  
 
57

 
A GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR SPECIÁLIS KÖVETELMÉNYEI A PHD 
KÉPZÉSBEN 
 
 
A Doktori képzés és fokozatszerzés szabályzatának 10. mellékletében foglaltakat a 
Gyógyszerésztudományi Kar a Gyógyszertudományok Doktori Iskola vonatkozásában az 
alábbi speciális követelményekkel egészíti ki.  
 
 
I. Felvételi követelmények:  
1. Az egyes programokra jelentkezőkkel a kari Doktori Tanács által megbízott, legalább 
háromtagú bizottság és az érintett tanszékek vezetői közös felvételi beszélgetést folytat-
nak, hogy képet kapjanak a jelölt szakmai tudásáról, doktori munkájával kapcsolatos el-
képzeléseiről, eddigi tudományos jellegű tevékenységéről. A bizottság értékeli a jelentke-
zők teljesítményét, ezek alapján rangsorolja őket, és javasolja, feltételesen javasolja vagy 
nem javasolja felvételüket. A behívólevélben a felvételizőt tájékoztatni kell a következők-
ről: 
- a vizsga formája, tárgyai, helye és időpontja; 
- a szükséges további igazolások felsorolása és bemutatásuk időpontja; 
- a vizsgához szükséges segédeszközök; 
- az eljárás nyilvánosságára vonatkozó információk.  
2. A felvétel feltétele, hogy a jelentkező egy idegen nyelvből középfokú állami nyelvvizs-
gával „C” típusú rendelkezzék. A felvételhez legalább 60 pont szükséges, de a 3. a, b, c, 
pontokban adható maximális pontszámból külön-külön legalább 10 pontot kell elérni. 
3. A felvételi eljárásban a bizottság a következő négy kategóriában ad pontokat: 
a) szakmai vizsga 
max. 40 pont 
b) az egyetemi oklevél minősítése alapján: 
max. 20 pont 
 
 
kitüntetéssel szerzett oklevél: 
20 pont 
 
 
summa cum laude ill. kiváló rendű 15 
pont 
 
 
cum laude ill. jó rendű: 10 
pont 
 
 
a fenti minősítésekkel nem rendelkezők                             0 pont 
 
Három évnél régebbi oklevél esetén az oklevél minősítését nem pontozzuk, ekkor az eddig 
végzett tudományos tevékenység után adható maximális pontszám 40 pontra növekszik. 
c) eddig végzett tudományos munka, TDK dolgozat 
max. 20 pont 
d) igazolt nyelvtudás esetén:  
max. 20 pont 
 
 
középfokú „C” típusú nyelvvizsga esetén 
5 pont 
  
felsőfokú „A” vagy „B” típusú nyelvvizsga esetén           5 pont 
  
felsőfokú „C” típusú nyelvvizsga esetén 
10 pont 
Több nyelvvizsga esetén a kapható pontszámok többszöröződnek, de a nyelvtudásért ösz-
szesen maximum 20 pont adható. 
4. Külföldi jelentkezők pontozási rendszerét a Kari Doktori Tanács másként is szabályoz-
hatja. 
II. Kreditkövetelmények (a szervezett képzésben résztvevő nappali tagozatos doktorandu-
szok részére): 

58  

 
A képzési idő alatt teljesítendő 180 kreditpont a következő szabályok szerint gyűjtendő 
össze:  
- kurzusok teljesítéséért minimum 25 kreditpont 
- oktatási tevékenységért maximum 40 kreditpont,  
- kutatómunkáért minimum 120 kreditpont adható. 
 
1. Kurzusok teljesítése 
A hallgatónak legalább 25 kreditpontot kell gyűjtenie kurzusok teljesítésével az abszo-
lutórium megszerzéséhez. A minimum 25 kreditpontot a kötelező, a kötelezően vá-
lasztható és szabadon választható kurzusok teljesítésével szerezheti meg. Kreditpont 
csak 3 vagy 5 fokozatú értékeléssel záruló tárgy után adható. A heti 1 órás kurzus (14 
óra/szemeszter) 3 kreditpontot ér, a heti 2 órás kurzus (28 óra/szemeszter) 5 kreditpon-
tot ér. A kurzusok teljesítését az oktatók igazolják. 
 
A doktoranduszok az alábbi szabadon választható alapozó kurzusokat vehetik fel:  
 
          Tantárgy címe 
Óraszám / 
Kredit 
félév 
Általános Orvostudományi Kar által meghirdetett kurzusok 
1. Számítógépes alapismeretek 
28 

2. Biostatisztika 
24 + 12 

3. Szakirodalmi ismeretek 
10 

4. Orvosbiológiai etika 
10 

5. Az orvostudományi közlés módszertana és etikája 


Gyógyszerésztudományi Kar által meghirdetett kurzus 
      6. Számítógépes adatbázisok kezelése 
28 

 
A Gyógyszertudományok Doktori Iskola programjai hallgatóik számára kötelező, 
kötelezően választható és szabadon választható kurzusokat ír(hat)nak ki.  
A Kar doktori programjai meghirdethetnek továbbá olyan kurzusokat is, amelyeket 
a Kar minden doktorandusz hallgatója felvehet.  
Amennyiben a hallgató a Kar más doktori programjainak kurzusait ill. más Kar 
kurzusait kívánja felvenni, azt köteles programvezetőjével egyeztetni. Amennyiben más 
Kar kurzusainak felvételét a programvezető engedélyezi, annak kari meghirdetését a prog-
ramvezetőnek az adott kurzus felelősével egyeztetnie kell, és a kurzust a Kar tantervébe 
fel kell venni. A programvezető egyes kurzusokat kötelezővé tehet, erről a szemeszter 
elején tájékoztatja a hallgatókat.  
 
2.  Oktatási tevékenység  
A hallgatónak az oktatómunkában való részvételéért kreditpont jár, amely szemeszte-
renként maximum 8 kreditpont értékben vehető figyelembe. Az óratartást az illetékes 
tanszékvezető igazolja a hallgató indexében a kreditpont megadásával és aláírásával.  
- Heti 1 óra oktatási tevékenységért 2 kreditpont 
- Heti 2 óra oktatási tevékenységért 4 kreditpont 
- Heti 3 óra oktatási tevékenységért 6 kreditpont 
- Heti 4 óra és ezen felüli oktatási tevékenységért 8 kreditpont adható. 
 
 
59

3.  Kutatómunka  
Kutatómunkáért az alábbiak szerint jár kreditpont: 
  - kísérletes munka  
  max. 
20 
kreditpont/félév 
 
 
300 óra 10 kredit  
450 óra 15 kredit 
600 óra 20 kredit 
  - előadás/poszter tartása   
 
max. 5 kreditpont/félév 
 
 
poszter magyar rendezvényen 1 kredit 
poszter nemzetközi rendezvényen 
2 kredit 
előadás magyar rendezvényen 3 kredit 
előadás nemzetközi rendezvényen 
5 kredit 
  - publikáció maximum 60 kreditpont 
magyar nyelvű nem impakt faktoros közlemény 
  5 kredit 
idegen nyelvű nem impakt faktoros közlemény 
10 kredit 
idegen nyelvű impakt faktoros közlemény   
20 kredit 
  - munkabeszámoló 
 
3 kreditpont/félév max. 2 alkalommal 
 
Munkabeszámoló: a doktorandusz intézeti vagy kutatócsoporti szemináriumon szá-
mol be kutató munkájának eredményéről, amelyet 3 kreditponttal ismerünk el. 
 
Nyelvi képzés: 
A doktorandusz hallgatók három féléven keresztül heti 4 órás nyelv-
oktatásban részesülhetnek, melyért kreditpont nem jár. 
 
Éves beszámoló: A doktorandusz köteles minden tanév végén maximum 1 oldal ter-
jedelmű beszámolót készíteni az adott évi munkájáról, ehhez a beszámolóhoz nincs 
kreditpont rendelve. A beszámolónak tartalmaznia kell: 
- a felvett és teljesített kurzusokat, az eredmény és kreditpont megadásával, 
- az oktatási tevékenységet, az óraszám és kreditpont megjelöléssel, 
- a kutatómunka legfontosabb eredményeit, 
- megtartott előadásait, 
- megjelent, elfogadott ill. beküldött közleményeit. 
A beszámolóban foglaltakat a témavezető aláírásával igazolja. A beszámoló egy példányát 
a témavezetőnek, másik példányát a programvezetőnek, harmadik példányát a PhD Titkár-
ságra kell leadni szeptember 15-ig. 
 
 
III. A PhD fokozatszerzés követelményei a SZTE Gyógyszertudományok Doktori Iskolá-
ban 
 
1. A PhD fokozatszerzéshez megkövetelt közleményszám minimum 3, ettől rendkívül 
indokolt esetben, kivételesen magas színvonalú közlemények publikálása esetén a témave-
zető támogatásával lehet eltérni, ebben az esetben is a Kari Doktori Tanács döntése szük-
séges. A közlemények között legalább egy elsőszerzős cikk legyen, ahol nem a jelölt az 
első szerző, ott a felelős szerző nyilatkozzon arról, hogy a jelölt a dolgozatot a PhD érte-
kezésében felhasználhatja-e. Kivételes esetben egy dolgozat két doktorandusz értekezésé-
nek is alapjául szolgálhat, ekkor ugyancsak a felelős szerző nyilatkozzon arról, hogy a 
kutatómunka mely részét melyik jelölt végezte. 
 
60  

2. A Gyógyszertudományok Doktori Iskolában a fokozatszerzéshez megkövetelt kumula-
tív impakt faktor értékek a következők: 
 
Képzési irány 
Medián  
Az értekezés benyújtásakor 
impakt 
elvárt impakt (IF) 
(Medián x 2,5) 
Gyógyszertechnológia 0,65 
1,625 
Gyógyszerkémia, gyógyszerkutatás 
1,2 
3,00 
Botanika, Gyógynövényhasznosítás 
0,5 
1,25 
Fitokémia 0,8 
2,00 
Gyógyszerhatástan, biofarmácia 
1,2 
3,00 
Klinikai gyógyszerészet 
0,85 
2,125 
Gyógyszeranalitika 1,15 
2,875 
 
 
3. PhD értekezés 
a., A PhD értekezés formai követelményei
Az értekezés nyelve angol. Az értekezés terjedelme beleértve az ábrákat, táblázatokat, 
grafikonokat és az irodalomjegyzéket nem haladhatja meg az 50 oldalt. Az értekezést 
nyomtatva (Times 12 betűméret, 1,5-ös sorköz, 16 x 23 cm-es tükörméret, vagy ezzel ek-
vivalens formátum), bekötve kell benyújtani. A borítón szerepeljen az értekezés címe, a 
szerző neve, az “egyetemi doktori értekezés” megjelölés, és az elkészítés éve. A belső 
címlapon ezen kívül fel kell tüntetni az intézet nevét is, ahol az értekezés készült. A kö-
vetkező oldalon az értekezés tárgyköréből megjelent tudományos közlemények felsorolása 
következik, római számokkal jelölve. Az értekezés alaki és formai szempontból feleljen 
meg a tudományos dolgozatokkal szemben támasztott követelményeknek. A dolgozat 
egyes részei (Bevezetés, Anyag és Módszer, Eredmények, Diszkusszió, Összefoglalás, 
Irodalomjegyzék) a kutatási téma jellegének megfelelően arányosak legyenek. Az érteke-
zésben idézett közlemények felsorolása kövesse a szakterület szokásos hivatkozási gya-
korlatát. Az értekezéshez összefoglalót is kell készíteni angol és magyar nyelven. Csatolni 
kell az értekezéshez mellékletként, azzal együtt bekötve, a megjelent, illetve közlésre el-
fogadott témához kapcsolódó valamennyi közlemény másolatát. 
b., A PhD értekezés benyújtása 
Az értekezést 6 példányban kell benyújtani a Gyógyszerésztudományi Kar PhD Titkársá-
gára. Az értekezés téziseit 10-15 oldal terjedelemben (tézisfüzet) angol és magyar nyelven 
kell elkészíteni, és 125 db magyar illetve 5 db angol nyelvű tézisfüzetet kell benyújtani. 
Ezen kívül a disszertációt és a tézisfüzeteket egy-egy pdf. formátumú file-ban is el kell 
juttatni a PhD Titkárságra.  
 
 
4. Idegen nyelvek ismerete 
a., Egy világnyelvből (angol, német, orosz, francia, spanyol, olasz) legalább középfokú 
"C" típusú állami nyelvvizsga bizonyítványt vagy azzal egyenértékű bizonyítványt kell 
felmutatni. A nyelvvizsgák egyenértékűségét kormányrendelet szabályozza. 
 
61

b., A második idegen nyelv ismeretét, legalább alapfokú "A" vagy "B" típusú nyelvvizsga-
bizonyítvánnyal, illetve a Doktori Szabályzat 28.3 pontjában leírt módon kell igazolni. Ha 
az 1. pontban szereplő, középfokon előírt nyelvismeret nem angol, akkor a második idegen 
nyelvnek mindenképpen angolnak kell lennie. Ha a második idegen nyelv nem angol, a 
második idegen nyelv lehet bármely nyelv az anyanyelvet kivéve. 
 
 
IV. Doktori fokozatszerzési eljárás megindítása  
 
A fokozatszerzési eljárás az Orvos- és Gyógyszerésztudományi Doktori Tanács (OTDT) 
határozatával indul. A fokozatszerzési eljárás elkezdődhet akkor is, ha a fenti feltételek 
(idegen nyelv ismerete, publikációs követelménye) mindegyike nincs teljesítve, azonban a 
PhD értekezés csak akkor kerülhet kiküldésre a bírálóknak, ha a jelölt munkássága valam-
ennyi követelménynek megfelel.  
A doktori fokozatszerzésre egyénileg felkészülő doktorjelöltek eljárása csak akkor indítha-
tó el, ha mind a nyelvi feltételeket, mind a publikációs követelményeket teljesítették. 
 
 
V. Doktori szigorlat 
A doktori szigorlat főtárgyaként csak olyan tárgy választható, amely a Gyógyszerésztu-
dományi Kar képzésében szigorlati tárgy vagy a doktori képzés során a doktorandusz 
számára felvehető kurzus. 
 
62  

13. sz. melléklet 
 
A Bölcsészettudományi Kar speciális követelményei a  
doktori fokozatszerzéshez 
 
A Bölcsészettudományi Kar az SZTE Doktori Szabályzatában előírt követelmények 
teljesítésére a következő , a Kar doktori iskoláira általánosan jellemző, szakmaspecifikus 
előírásokat állapítja meg: 
1. Alapelv, hogy a fokozat elnyerése során a mérlegelés minden pontján a teljesítmény 
arányosan vetessék figyelembe. 
2. Az önálló tudományos munkásság igazolása értekezéssel, tudományos közleményekkel, 
és az eredmények vitájával történik. 
3. Az önálló tudományos munkásságot igazoló szakmai publikációk száma a karon egysé-
gesen legalább 5. További speciális követelményeket a doktori iskolák fogalmazhatnak 
meg.  
4. Az értekezés a jelölt célkitűzéseit, új tudományos eredményeit, szakirodalmi ismereteit, 
kutatási módszereit bemutató összefoglaló jellegű munka. Az értekezést általában magyar 
nyelven kell megírni, de az egyes doktori iskolák intézkedhetnek úgy, hogy a szakma által 
indokolt más nyelven is elkészíthető legyen. A nem magyar állampolgárok - amennyiben 
nem magyar anyanyelvűek - a doktori iskola tanácsa által meghatározott nyelven írhatják 
meg értekezésüket. 
5. Az értekezés terjedelme min. 6, max. 12 ív (1 ív = 40 ezer N, illetve leütés), azaz kb. 
130-250 oldal. Ezen túlmenően  az egyes doktori iskolák további megkötéseket is tehet-
nek.  
6. Az értekezéshez 0,5-1 ív terjedelmű téziseket kell csatolni. Ezek további tartalmi és 
formai követelményeiről a doktori iskolák intézkedhetnek.  
 
 
Felvételi követelmények, a felvételi vizsga értékelése 
 
Az egyes iskolákban érvényes specifikus felvételi követelményekről az illető iskola veze-
tőjénél kell tájékozódni. 
 
Az egyes iskolákra jellemző specifikus pontszámítási metódusról úgyszintén az illető isko-
la vezetőjénél kell tájékozódni. Ugyanakkor ez illeszkedik a felvételi pontszámításnak a 
Bölcsészettudományi Kar doktori iskoláiban jellemző általános keretébe, mely a követke-
ző: 
 
Felvételi pontszámítás 5 évnél NEM régebben végzettek esetében: 
 
Képzési tevékenység: 4/5 pont 
Tudományos tevékenység: 8 pont 
Nyelvvizsga: 2/3 pont 
(Összesen max. 15 pont)  
 
Felvételi teljesítmény: 15 pont 
Mindösszesen: 30 pont 
 
 
63

 
Felvételi pontszámítás 5 évnél régebben végzettek esetében: 
 
Képzési tevékenység: 2/3 pont 
Tudományos tevékenység: 10/11 pont 
Nyelvvizsga: 2/3 pont 
(Összesen max. 15 pont)  
 
Felvételi teljesítmény: 15 pont 
 
Mindösszesen: 30 pont 
 
 
Az egyes doktori iskolákra specifikusan jellemző követelmények, illet-
ve képzési tervek 
 
FILOZÓFIA DOKTORI ISKOLA 
 
KÖZLEMÉNYEK 
 
A megkövetelt min. 5 tanulmány megjelenési helye hazai vagy külföldi rangos folyóirat 
vagy egyéb kiadvány. Közleményként elfogadható megfelelő terjedelmű kommentált vagy 
jegyzetelt primér filozófiai szöveg fordítása is. 
 
IDEGEN NYELVEK ISMERETE 
 
A jelöltnek a fokozatszerzésben az ún. világnyelvekből (angol, német, francia, olasz, spa-
nyol, orosz) kell C típusú nyelvvizsgával igazolnia nyelvtudását. Antik és középkori  té-
mák esetében idegen nyelvnek számítanak az adott kultúrák meghatározó nyelvei (latin, 
görög stb.). A latin, ill. a görög speciális képzés elvégzése igazolja az adott nyelv ismere-
tét. 
 
ÉRTEKEZÉS 
A kari követelményeken túl értekezésként elfogadható olyan jegyzetelt forráskiadvány is, 
amelynek bevezető tanulmánya legalább 100 lap, s összterjedelme eléri illetőleg megha-
ladja a 250 lapot. Ez esetben a maximális terjedelem nincs megkötve. 
 
 
KÉPZÉSI TERV 
 
Alprogramok és modulok 
I. METAFIZIKA ÉS METAFIZIKA-KRITIKA ALPROGRAM 
Kurzusok (kutatási irányok) összesített listája 
I.1. KOZMOLÓGIA 
Csejtei Dezső: A világfogalom értelmezései a XX. századi fenomenológiában és 
egzisztenciafilozófiákban 
Mogyoródi Emese: Természetfilozófia és metafizika 
Nánai László: Modern kozmológia 
Pavlovits Tamás: A világrend (kozmosz) átalakulása a kopernikuszi forradalom során 
64  

Sutyák Tibor: A kvantummechanika filozófiai problémái 
Szőnyi György Endre: Az okkult filozófia kihívásai a filozófia fő áramlataival szemben 
Tóth János: Rendszerelmélet és természetfilozófiia 
I.2. ONTOLÓGIA 
Csejtei Dezső: Ontológia és fenomenológia viszonya az egzisztenciafilozófiákban 
Dékány András: Objektumnélküliség mint létstruktúra Sartre fenomenológiai ontológiájá-
ban 
Gyenge Zoltán: A lét és a létező genezise 
Gyenge Zoltán: Az ontológia egzisztencialista fordulata 
Krémer Sándor: Heidegger korai fundamentálontológiája és késői “létmisztikája” 
Mogyoródi Emese: Az ontológia alapfogalmai és problémái 
Novák Éva: Az ontológiai alapvetés a marxi gondolkodásban 
Pavlovits Tamás: A végtelen fogalmának lételméleti alkalmazása 
Simon Ferenc: Hegel: A logika tudománya (A mű fogalmi rendszerének elemzése) 
Simon Ferenc: N. Hartmann: Aufbau der realen Welt (A mű fogalmi rendszerének elem-
zése) 
Simon József: Objektív realitás (Suárez – Descartes – Kant) 
I.3. EPISZTEMOLÓGIA 
Balogh Tibor: A “test-lélek”, “anyag-tudat”, “agy-elme” jelentésvilága 
Csejtei Dezső: A történeti megismerés kérdései 
Dékány András: Formál-racionális, absztrakt fogalomrendszerek az újkorban 
Gausz András: Kant metafizika-kritikája 
Krémer Sándor: Gadamer filozófiai hermeneutikája 
Mogyoródi Emese: Racionalizmus és empirizmus a görög filozófiában 
Simon József: Modalitásprobléma a kései középkorban 
Sutyák Tibor: Folytonosság és megszakítottság a tudománytörténetben 
Tóth János: Tudományelmélet 
I.4. VALLÁSFILOZÓFIA/TEOLÓGIA 
Csejtei Dezső: Egzisztenciafilozófia és vallás: katolicizmus, protestantizmus, orthodoxia, 
zsidó vallás 
Gausz András: Kant vallásfilozófiája 
Gyenge Zoltán: A hit emocionális fundamentuma 
Krémer Sándor: Schleiermacher vallásfilozófiája 
Mogyoródi Emese: Természeti teológia, racionális teológia, revelált teológia 
Pavlovits Tamás: Az isten-fogalom újkori alakzatai 
SZTE Filozófia Doktori Iskola — Képzési terv 11 
Pavlovits Tamás: Teológiai fordulat a kortárs francia fenomenológiában 
Simon József: A d’Holbach előtti ateizmus problémái 
I.5. METAFIZIKA-TÖRTÉNET 
Csejtei Dezső: Az egzisztenciafilozófiák és a metafizika (2 félévben) 
Csejtei Dezső: Történelem és metafizika 
Gausz András: Fichte metafizikai törekvései 
Gyenge Zoltán: Kierkegaard és Nietzsche filozófiájának kategoriális rendszere 
Kissné Novák Éva: Neokantiánus filozófia Európában 
Krémer Sándor: Három XX. századi antimetafizikus gondolkodó: Husserl, Heidegger, 
Rorty 
Mogyoródi Emese: A preszókratikus filozófia metafizikai problémái 
Mogyoródi Emese: Platón metafizikája és arisztotelészi kritikája 
Pavlovits Tamás: A metafizika története Montaigne-től Leibnizig 
Simon József: Metafizika-történet (Duns Scotus – Suárez – Wolff) és kritika (Ockham – 
 
65

Descartes – Kant) 
Sutyák Tibor: A XX. századi francia metafizika-kritika 
 
II. ETIKA, TÁRSADALOM- ÉS ALKALMAZOTT FILOZÓFIA 
ALPROGRAM 
Kurzusok (kutatási irányok) összesített listája 
II.1. ETIKA 
Dékány András: Erényetikák a XX. században 
Gausz András: Spekulációk a jóról és a rosszról 
Gyenge Zoltán: Kant utáni etikák 
Gyenge Zoltán: A német idealizmus etikája (Kant és Schelling) 
Krémer Sándor: Az erkölcs megalapozhatóságának lehetőségei 
Mogyoródi Emese: Platón etikája és arisztotelészi kritikája 
Mogyoródi Emese: Racionális-e a moralitás? 
Pavlovits Tamás: Fenomenológia és morálfilozófia a kortárs francia gondolkodásban 
Simon Ferenc: Az erkölcsi értékeszme története 
Simon Ferenc: N. Hartmann: Ethik 
Simon József: Erkölcsös ateisták és erkölcstelen metafizikusok a korai újkorban 
Vígh Éva: Morálfilozófia a reneszánsz és a barokk kor udvari kultúrájában 
II.2. TÁRSADALOMFILOZÓFIA 
Csejtei Dezső: Interszubjektivitás 
Gausz András: Dialogizálások 
Kissné Novák Éva: Ontológiai alapvetés a marxi társadalomfilozófiában 
Kissné Novák Éva: A személyiségelmélet kérdései 
Losoncz Alpár: Kortárs politikai filozófia 
Losoncz Alpár: A testfilozófia és az interszubjektivitás 
Pavlovits Tamás: Interszubjektivitás a kortárs francia fenomenológiában 
Simon Ferenc: A társadalmi lét kategoriális szerkezete 
Tóth János: Szerződés: elmélet és gyakorlat 
Tóth János: Játékelmélet és viselkedés 
Tóth János: John Rawls 
II.3. ALKALMAZOTT FILOZÓFIA 
Csejtei Dezső: Környezet és tájfilozófia 
Juhász Anikó: Orvosi etika – a páciens szemszögéből 
Losoncz Alpár: Gazdasági etika: korkritika vagy valami más…? Milyen is az etika 
teherbírása? 
Margóczi Katalin: A természetvédelmi biológia filozófiai aspektusai 
Szente Magdolna: Bioetika 
Tóth János: Alkalmazott filozófia 
Tóth János: Környezeti etika 
Tóth János: Hans Jonas 
Tóth János: Radikális ökológia 
 
 
66  

III. MŰVÉSZETFILOZÓFIA 
ALPROGRAM 
Kurzusok (kutatási irányok) összesített listája 
III.1. A MŰVÉSZI KIFEJEZÉS SZEMIOTIKÁJA ÉS IKONOLÓGIÁJA 
Boros Gábor: Molière mint filozófus 
Csejtei Dezső — Juhász Anikó: Érintkezési pontok filozófia és irodalom között a 
XIX-XX. században 
Csejtei Dezső: A Don Quijote filozófiai és irodalmi üzenete: egy interpretációtörténet 
Gyenge Zoltán: A művészi kifejezés filozofémája 
Losoncz Alpár: Fenomenológia és filozófiai antropológia metszéspontjai : test és művé-
szet 
viszonylatának értelmezése 
Mogyoródi Emese: Az antik tragédia esztétikai és etikai problémái 
Pavlovits Tamás: A francia klasszicista dráma teológiai és filozófiai háttere 
(Molière, Corneille, Racine – Descartes, Pascal, Arnauld) 
Pavlovits Tamás: Irodalom és etika : irodalmi szövegek etikai elemzése, Jób könyvétől 
Camus Közönyéig 
Simon József: Szatíra és platonizmus - a megfordított világ toposza a művészet elméleté-
ben 
és történetében 
Szőnyi György Endre: A művészi kifejezés szemiotikája és ikonológiája 
Vígh Éva: Fiziognómia az irodalomban és a képzőművészetekben 
III.2. A KÉP: A FILM ÉS A SZÍNHÁZ SZEMIOTIKÁJA 
Odorics Ferenc: Filmkritikai elméletek 
Odorics Ferenc: A film és határterületei 
Gelencsér Gábor: Irodalmi adaptációk a modern magyar filmművészetben 
Gelencsér Gábor: Dokumentum és fikció 
Gyenge Zoltán: A film filozófiája 
Kürtösi Katalin: Interkulturális színház: válasz a globalizációra 
Máté Zsuzsanna: Esztétikai minőségek polifóniája az európai filmművészetben 
III.3. A MŰVÉSZETFILOZÓFIA TÖRTÉNETE 
Csejtei Dezső: Ortega y Gasset esztétikai nézetei 
Dékány András: Bevezetés a lukácsi esztétikába 
Gausz András: Az esztétikum kant filozófiájának kategoriális rendszerében 
Gyenge Zoltán: A modern kor művészetfilozófiája 
Gyenge Zoltán: Válasz a kérdésre: mi az ember? - Kant prekritikai esztétikája 
Gyenge Zoltán: A perzsa Nietzsche: a kései Nietzsche művészetfilozófiája 
Krémer Sándor: Heidegger és Gadamer művészetfilozófiája 
Máté Zsuzsanna: A katarzis-felfogások komparatisztikai megközelítése 
Máté Zsuzsanna: A XX. századi magyar esztétikai gondolkodás jellegzetes problémafelve-
tései 
Mogyoródi Emese: Platón művészetfilozófiája 
Pavlovits Tamás: Barokk művészet és barokk filozófia (A barokk ideológiai, teológiai 
és filozófiai alapjai) 
Simon Ferenc: Hegel művészetfilozófiájának alapvonalai 
Szőnyi György Endre: A reneszánsz művészetfilozófia és annak klasszikus, valamint 
középkori gyökerei 
 

 
67

Tanulmányi és vizsgarend 
A doktori iskola általánosan kötelező, és programspecifikus illetve egyéb kurzusok elvég-
zését írja elő. Az összesen kötelező minimális, kurzusok elvégzésével megszerezhető kre-
ditszám 45. Az általánosan kötelező kurzusokat illetve a hozzá tartozó vizsgákat a követ-
kező modulokból kell elvégezni: Metafizikatörténet; Etika; Társadalomfilozófia; Vallásfi-
lozófia/Teológia; A művészetfilozófia története.  
Az általánosan kötelező és programspecifikus illetve egyéb kurzusok megoszlása a követ-
kező: Az összes kurzusból lehetőség szerint legalább 6 kurzust a Filozófia Tanszékről kell 
felvennie a doktoranduszoknak, a maradék 3 kurzus elvégezhető az SZTE-n meghirdetett 
kurzusokból illetve más egyetemeken meghirdetett kurzusokból. Minden, a Filozófia Tan-
széken kívül felvenni szándékozott illetve elvégzett kurzust jóvá kell hagyatni a témaveze-
tővel. 
 
A kutatómunka kreditértéke: 
félévente 10 kredit 
 
 
 
 
 
 
 
IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
 
 
 
KÖZLEMÉNYEK 
A védés előtti publikációk minimális száma 5. Idegen nyelvű irodalmi, továbbá  összeha-
sonlító irodalomtudományi témák esetében követelmény, hogy a jelölt rendelkezzék leg-
alább két külföldön vagy hazai idegen nyelvű kiadványban megjelent tanulmány terjedel-
mű publikációval. Tudományos publikációnak jegyzetelt forráskiadvány is elfogadható. 
Megjelenési helye tanulmánykötet, szakfolyóirat, tudományos tanulmányokat rendszere-
sen közlő szépirodalmi folyóirat. 
 
IDEGEN NYELVEK ISMERETE 
A jelöltnek a fokozatszerzésben lehetőleg az ún. világnyelvekből vagy világnyelvek egyi-
kéből (angol, német, francia, olasz, spanyol, orosz) kell C típusú nyelvvizsgával igazolnia 
nyelvtudását.  
 
ÉRTEKEZÉS 
Az értekezés terjedelme 150-250 lap (1 oldal 1800 n). Értekezésként elfogadható olyan 
jegyzetelt forráskiadvány, amelynek bevezető tanulmánya legalább 100 lap, s 
összterjedelme eléri illetőleg meghaladja a 250 lapot. Ez esetben a maximális terjedelem 
nincs megkötve. Az értekezés nyelve többnyire magyar, a doktori iskola tanácsa engedé-
lyezheti más nyelven írott értekezés beadását. A tézisek példányszáma min. 25 db. 
 
68  

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM IRODALOMTUDOMÁNYI 
Doktori Iskolájának képzési terve 
 
1.) A doktori iskola keretében meghirdetett kurzusok 
 
Angol nyelvű irodalmak és kultúrák Európában és Észak-Amerikában 
Program kurzusai: 
 
 
I. 
Kötelező kurzusok: 5 db, előadás, kollokvium 
1.   az Angol-Amerikai Intézet által minden félévben meghírdetett irodalomelméleti 
előadások (Posztszemiotika, szemiográfia, medialitás: a vizuális és verbális 
reprezentáció posztstrukturalista elméletei; Semiotics, Iconography, 
Poststructuralism; From Sign to Subject. Poststructuralist Literary Theory; 
Reading Oriented Literary Theories; Poststructuralism, Postmodernism, Gender 
Studies) 
 
2.  Kötelezően választható kurzusok: 4 db, előadás-kollokvium, vagy szeminárium, 
gyak.jegy 
az Angol-Amerikai Intézet, ill. a SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskolája által 
meghírdetett kurzusok közül, a hallgató kutatási igényeinek megfelelően 
(Mintaként az Angol-Amerikai Intézet által ebben a körben az utóbbi években 
rendszeresen meghírdetett néhány kurzus: A protomodern angol irodalom 
reprezentációs eljárásai; A posztmodern angol-amerikai irodalom reprezentációs 
eljárásai;  Protomodern és posztmodern anatómiák: ismeretelméleti  kísérletek az 
angol drámában; A szubjektum posztszemiotikája és az irodalom szubjektuma; Az 
identitás laboratóriumai: poszmodern dráma és színház; Amerikai eszme- és 
művelődéstörténet; Film és szemiotika; Postcolonial identities) 
 
3.  Kötelezően választható kurzusok: 4 db, a SZTE doktori Iskolái által meghírdetett 
kurzusok, a hallgató kutatási igényeinek megfelelően, szakvezetővel egyeztetve; 
előadás-kollokvium, vagy szeminárium, gyak.jegy 
 
II. 
Gyakorlati képzés: egyéni kutatómunka 
Az egyéni kutatómunka értékelési egységei:  
reading journal félévente maximum 5 kredit (2 könyv=1 kredit);  
megjelent recenzió: 3 kredit;  
kisebb tanulmány, publikációra kész formában: 3 kredit; 
konferencia fellépés: 2 kredit; 
nemzetközi konf. fellépés: 3 kredit.  
A féléves teljesítést a szakvezető értékeli, gyakorlati jeggyel (I. év: 10-10 kr., II. 
év: 15-15 kr; III. év: 20-20 kr; 3. félév megkezdéséig: szigorlat, önálló vizsga, 5 kr. 
gyak.jegy;  III. év végén kutatási beszámoló, 5 kr. gyak. jegy  
 
III. 
Szakmai gyakorlat 
3 db szeminárium, gyak.jegy, 4-6. félév 
Szakvezető irányításával, közös szeminárium a kutatási témának megfelelően  
 
 
 
69

Antik irodalom Program kurzusai: 
 
I. év 1. félév: 1. Forráskutatás 1. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 2. Elméleti ismeretek, kuta-
tásmódszertan 1. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 3. Esztétikai és műfajelméleti kérdések az 
antik irodalomban 1. Heti 2 óra, kollokvium. 4. Kutatás 1. Heti 2 óra, minősítés.  
I. év 2. félév: 1. Forráskutatás 2. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 2. Elméleti ismeretek, kuta-
tásmódszertan 2. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 3. Esztétikai és műfajelméleti kérdések az 
antik irodalomban 2. Heti 2 óra, kollokvium. 4. Kutatás 2. Heti 2 óra, minősítés. 
 
II. év 1. félév: 1. Forráskutatás 3. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 2. Elméleti ismeretek, kuta-
tásmódszertan 3. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 3. Esztétikai és műfajelméleti kérdések az 
antik irodalomban 3. Heti 2 óra, kollokvium. 4. Kutatás 3. Heti 2 óra, minősítés. 5. Tanítás 
1. Heti 2 óra, minősítés 
II. év 2. félév: 1. Forráskutatás 4. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 2. Elméleti ismeretek, kuta-
tásmódszertan 4. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 3. Esztétikai és műfajelméleti kérdések az 
antik irodalomban 4. Heti 2 óra, kollokvium. 4. Kutatás 4. Heti 2 óra, minősítés. 5. Tanítás 
2. Heti 2 óra, minősítés. 
 
III. év 1. félév: 1. Forráskutatás 5. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 2. Elméleti ismeretek, kuta-
tásmódszertan 5. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 3. Esztétikai és műfajelméleti kérdések az 
antik irodalomban 5. Heti 2 óra, kollokvium. 4. Kutatás 5. Heti 2 óra, minősítés. 5. Tanítás 
3. Heti 2 óra, minősítés. 6. Kutatási beszámoló 1. Heti 2 óra, minősítés. 
III. év 2. félév: 1. Forráskutatás 6. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 2. Elméleti ismeretek, kuta-
tásmódszertan 6. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 3. Esztétikai és műfajelméleti kérdések az 
antik irodalomban 6. Heti 2 óra, kollokvium. 4. Kutatás 6. Heti 2 óra, minősítés. 5. Tanítás 
4. Heti 2 óra, minősítés. 6. Kutatási beszámoló 2. Heti 2 óra, minősítés. 
 
Forráskutatás (az aktuális doktori témákhoz kapcsolódó irodalmi, történeti, filozófiai, ar-
cheológiai, epigráfiai, numizmatikai, vallástörténeti források) 
 
Elméleti ismeretek (metrika, görög és római irodalomtörténet, görög és római művészet, 
retorika, numizmatika, epigráfia, ókori vallások, patrisztika) 
 
 
Francia irodalom Program kurzusai: 
 
Nem félévhez kötött kurzusok: Kutatás 
 
Publikáció, gyakorlat 
Beszámoló I. Gyakorlat 
Beszámoló II. Gyakorlat 
Kiadványszerkesztés, szöveggondozás 
Konferenciaelőadás 
 
Elméleti kurzusok 
 
Elméleti kurzusok I. Előadás, Kollokvium (1. félév) 
Elméleti kurzusok II. Előadás, Kollokvium (2. félév) 
Elméleti kurzusok III. Előadás, Kollokvium (1. félév) 
Elméleti kurzusok IV. Előadás, Kollokvium (2. félév) 
70  

Elméleti kurzusok V. Előadás, Kollokvium (3. félév) 
Elméleti Kurzusok VI. Előadás, Kollokvium (4. félév) 
Elméleti kurzusok VII. Előadás, Kollokvium (4. félév) 
Elméleti kurzusok VIII. Előadás, Kollokvium (3. félév) 
Kötelezően választható, Előadás, Kollokvium (1, 3. félév) 
 
Nem félévhez kötetött gyakorlat 
Tanítás, Gyakorlat 
Diákköri munkák gondozása, Konzultációs gyakorlat 
 
 
Irodalomelmélet Program kurzusai: 
 
I. év 1. félév: 
1. Bevezetés az irodalomtudományba I. Kollokvium.  
2. Irodalomértelmezés I.. Gyakorlati jegy. 
 
I. év 2. félév: 
1. Bevezetés az irodalomtudományba II. Kollokvium.  
2. Irodalomértelmezés II.. Gyakorlati jegy. 
 
II. év 1. félév: 
1. Irodalomelméleti irányzatok I. Kollokvium.  
2. Kutatásmódszertani szakszeminárium I. Gyakorlati jegy.. 
 
II. év 2. félév: 
1. Irodalomelméleti irányzatok II. Kollokvium.  
2. Kutatásmódszertani szakszeminárium II. Gyakorlati jegy. 
 
III. év 1. félév: 
1. Az irodalomelmélet interdiszciplináris kapcsolatai I. Kollokvium.  
2. Műhelyszeminárium I. Gyakorlati jegy. 
 
III. év 2. félév: 
1. Az irodalomelmélet interdiszciplináris kapcsolatai II. Kollokvium. 
2. Műhelyszeminárium II. Gyakorlati jegy. 
 
 
Klasszikus magyar irodalom Program kurzusai: 
 
Elméleti tantárgyak 
1–6. félév: Forrásfeltárás, textológia, szem. 2 óra, gyakorlati jegy 
1–6. félév: Elméleti és interdiszciplináris ismeretek, kutatásmódszertan, szem. 2 óra, gya-
korlati jegy 
1–6. félév: Művek és műfajok a 19. század magyar irodalmában, szem. 2 óra, gyakorlati 
jegy 
Kutatás 
1–6. félév: Kutatás, tanulmányi foglalkozás, 2 óra 
1–2. félév: Kutatási beszámoló, tanulmányi foglalkozás, 2 óra 
1–2 félév: Tanítás, tanulmányi foglalkozás, 2 óra 
 
71

 
 
Modern magyar irodalom Program kurzusai: 
 
I. év 1. félév: 1. A modernség korszakai és az irodalomtörténet. Heti 2 óra, kollokvium. 2. 
Textológiai, szövegkritikai  problémák a 20. századi magyar irodalomban. Heti 2 óra, kol-
lokvium. 3. Kutatás, írás (a hallgatók beszámolói, ezek értékelése). Heti 2 óra, gyakorlati 
jegy. 
I. év 2. félév: 1. A magyar kritika a 20. században. Heti 2 óra, kollokvium. 2. Műfajok és 
irányzatok a modern magyar irodalomban 1. Heti 2 óra, kollokvium. 3. Kutatás, írás. Heti 
2 óra, gyakorlati jegy. 
II. év 1. félév: 1. Műfajok és irányzatok a modern magyar irodalomban 2. Heti 2 óra, kol-
lokvium. 2. Interpretációs gyakorlatok. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 3. Kutatás, írás. Heti 2 
óra, gyakorlati jegy. 
II. év 2. félév: 1. Értelmezési stratégiák, a műelemzés új módszerei. Heti 2 óra, kollokvi-
um. 2. Interpretációs gyakorlatok. Heti 2 óra, gyakorlat. 3. Kutatás, írás. Heti 2 óra, gya-
korlat. 
III. év 1. félév: 1. Szövegváltozatok a kortárs irodalomban 1. Heti 2 óra, kollokvium. 2. 
Kulturális identitás. Heti 2 óra, kollokvium. 3. Folyóirat olvasás. Heti 2 óra, gyakorlati 
jegy. 
III. év 2. félév: 1. Szövegváltozatok a kortárs irodalomban 2. Heti 2 óra, kollokvium. 2. 
Medialitás és modern irodalom. Heti 2 óra, kollokvium. 3. Kritikaírás, tanulmányírás. Heti 
2 óra, gyakorlati jegy. 
 
 
Német nyelvű irodalmak Program kurzusai: 
 
1–6. félév Egyéni kutatómunka 
 
Szabadon választhathó kurzusok 1. félév 
Irodalomelmélet, a lehetséges világok poétikája / Textológia (Editionsphilologie) 
Elbeszéléselmélet/ 2 óra, eő. 
ea 2 óra, koll. Német nyelvű irodalom és filozófia, poétika törtánet (pl.. a német romantika 
művészet és irodalomelmélete stb.) 2 óra, eő. 
Irodalomtörténet kultúrtörténeti keretben, 2 óra, eő. 
Irodalomelméleti szövegek olvasása, 2 óra, szem. 
Filozófiai és kultúrtörténeti szövegek olvasása, 2 óra, szem. 
Poétikatörténeti szövegek olvasása, 2 óra, szem. 
 
Szabadon választható kurzusok; teljesítendő min. 60 kredit 
 
Közép és koraújkori német irodalom, 2 óra, eő./szem. 
Magyarországi németség művelődéstörténete a 16-17. századaban, 2 óra eő./sz. 
Kultúra, medialitás, irodalom a 18. században, 2 óra eő./szem. 
A Goethe-kor irodalma (Goethe és Schiller), 2 óra, eő./szem. 
A német romantika, a Vormärz, a poétikai realizmus irodalma, 2 óra, eő./szem. 
A német expresszionizmus irodalma, 2 óra, eő./szem. 
Az osztrák irodalom elbeszélő irodalmának jeles képviselői a XX. században 
A németországi és svájci irodalom jeles képviselői a XX. században 
 
72  

Óratartás  (önálló óratartás vagy tutorális feladatok ellátása) 
Kutatási beszámoló 
 
Kutatási beszámoló (Doktorandenkoll. Ill. konzultáció), szem. 
Konferencia-elõadások 
 
 Hazai konferencias 
 
 Nemzetközi konferencia  
Publikáció 
önálló cikk, szakfordítás, recenzió stb. 
 
 
Olasz irodalom Program kurzusai: 
 
Elméleti tárgyak 
1–6. félév: Olasz irodalomtörténeti és elméleti ismeretek, szem. 2 óra, gyakorlati jegy 
1–6. félév: Kortárs irodalomelméleti irányzatok, szem. 2 óra, gyakorlati jegy 
1–6. félév: Műfajok és irányzatok az olasz irodalomban, szem. 2 ór, gyakorlati jegy 
 
Kutatás 
1–6 félév: Egyéni kutatómunka, gyakorlat 
2, 4, 6. félév: Kutatási beszámoló, gyakorlat 
0 félév: Konferencia előadás, konzultációs gyakorlat 
 
Publikáció: 
0 félév: Magyar nyelvű publikáció, konzultációs gyakorlat 
0 félév: Idegen nyelvű publikáció, konzultációs gyakorlat 
 
 
 
 
Összehasonlító irodalomtudomány Program kurzusai: 
 
I. blokk: Elmélet (min. 60 – max. 70 kredit) 
4 kötelező tantárgy (60 kredit): 
1.  A komparatisztika távlatai (1-2. félév, 2x5 kredit, heti 2 óra, szeminárium, gyakorlati 
jegy) 
2. Irodalomtudomány és interdiszciplinaritás (1-2. félév, 2x5 kredit, heti 2 óra, szeminári-
um, gyakorlati jegy) 
3. Irodalmiság és kulturalitás (3-6. félév, 4x5 kredit, heti 2 óra, szeminárium, gyakorlati 
jegy) 
4. Kritikai elmélet (3-6. félév, 4x5 kredit, heti 2 óra, szeminárium, gyakorlati jegy) 
 
1 szabadon választható tantárgy (0-10 kredit): 
Választható szeminárium (előzetes egyeztetés alapján valamely más doktori program kur-
zusa, teljesítése opcionális, bármely félévben, ismételhető, max. 2 félév, max. 2x5 kredit, 
heti 2 óra, szeminárium, gyakorlati jegy) 
 
 
73

II. blokk: Kutatás (min. 80 – max. 110 kredit) 
3 kötelező tantárgy (70-110 kredit): 
1. Publikáció 
a) Tanulmány magyarul (bármely félévben, ismételhető, min. 2 db, min. 2x8 kre-
dit, konzultációs gyakorlat) 
b) Tanulmány idegen nyelven (bármely félévben, ismételhető, min. 1 db, min. 
1x12 kredit, konzultációs gyakorlat) 
c) Cikk magyarul (bármely félévben, ismételhető, min. 2 db, min. 2x4 kredit, kon-
zultációs gyakorlat) 
d) Cikk idegen nyelven (bármely félévben, ismételhető, min. 1 db, min. 1x8 kredit, 
konzultációs gyakorlat) 
2. Prezentáció 
a) Konferencia-előadás magyarul (bármely félévben, ismételhető, min. 2 db, min. 
2x4 kredit, konzultációs gyakorlat) 
b) Konferencia-előadás idegen nyelven (bármely félévben, ismételhető, min. 1 db, 
min. 1x8 kredit, konzultációs gyakorlat) 
3. Beszámoló (1. és 6. félév, 2x5 kredit, konzultációs gyakorlat) 
 
1 szabadon választható tantárgy (0-30 kredit): 
Más kutatási tevékenység (teljesítése opcionális, bármely félévben, ismételhető, max. 6x5 
kredit, konzultációs gyakorlat) 
 
III. blokk: Oktatás (min. 0 – max. 30 kredit) 
1 szabadon választható tantárgy (0-30 kredit) 
Kurzustartás (előzetes egyeztetés alapján valamely kurzus tartása, teljesítése opcionális, 
teljesíthető a 3. félévtől, max. 6 db, max. 6x5 kredit) 
 
 
Régi magyar irodalom Program kurzusai: 
 
Elméleti tantárgyak 
1–6. félév: Forrásfeltárás, textológia, szem. 2 óra, gyakorlati jegy 
1–6. félév: Elméleti ismeretek, kutatásmódszertan, szem. 2 óra, gyakorlati jegy 
1–6. félév: Műfajok és irányzatok a korai újkorban, szem. 2 óra, gyakorlati jegy 
 
Kutatás 
1–6. félév: Kutatás, tanulmányi foglalkozás, 2 óra 
1–2. félév: Kutatási beszámoló, tanulmányi foglalkozás, 2 óra 
 
Tanítás, tanulmányi foglalkozás, 2 óra 
 
 
 
 

74  

 
NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
 
KÖZLEMÉNYEK 
A védés előtt a jelöltnek rendelkeznie kell legalább 5, saját eredményeket közlő, tudomá-
nyos folyóiratban vagy könyvfejezetként megjelent publikációval. Közülük legalább egy 
külföldön megjelent cikknek kell lennie, vagy az eredményeket legalább két bírálati rend-
szert működtető nemzetközi konferencián kell bemutatni. 
 
IDEGEN NYELVEK ISMERETE 
A jelöltnek a felvételkor rendelkeznie kell egy középfokú C típusú nyelvvizsgával és a 
szakirodalom olvasásához, szakmai kommunikációhoz szükséges szintű angol nyelvtudás-
sal. Az angol nyelvismeretet legkésőbb a második tanév megkezdése előtt középfokú C 
típusú nyelvvizsgával kell igazolni. A második idegen nyelv tudását illetően az egyetemi 
szabályzat követelményei az irányadóak. 
 
ÉRTEKEZÉS 
Az értekezés nyelve magyar vagy angol lehet, terjedelme (mellékletek nélkül) min. 8 ív. A 
tézéseket magyar és angol nyelven is el kell készíteni. 
 
PROGRAMOK 
 
Oktatáselmélet  
Programvezető: Csapó Benő, DSc 
Fontosabb kutatási témák: 
1. A képességek fejlődése 
2. Az iskolában elsajátított tudás szerveződése, minőségének jellemzése 
3. A képességek iskolai fejlesztése 
4. Az elsajátított tudás minőségét és a tanuláshoz való viszonyt javító módszerek 
5. Zenei nevelés 
 
Pedagógiai értékelés  
Programvezető: Vidákovich Tibor, Dr. habil 
 
Fontosabb kutatási témák  
1. Klasszikus és modern tesztelméletek és pedagógiai alkalmazásaik 
2. Feladat- és tesztrendszerek fejlesztésének és alkalmazásának problémái 
3. A diagnosztikus pedagógiai értékelés és iskolai munka innovációja 
4. A hozzáadott érték értelmezése és meghatározásának lehetőségei az oktatásban 
5. A vizsgák, a vizsgáztatás elmélete és gyakorlata 
6. Rendszerszintű vizsgálatok: a nemzetközi és hazai mérések és az oktatás fejlesztése 
 
A tanulás és az oktatás kognitív idegtudományi alapjai  
Programvezető: Benedek György, DSc 
Fontosabb kutatási témák  
1. A gyermekek vizuális képességeinek fejlődése 
2.A tanulás és figyelem pszichofiziológiai és elektrofiziológiai analízise gyermekkorban 
 
Információs és kommunikációs technológiák az oktatásban  
Programvezető: Molnár Gyöngyvér, PhD 
 
 
75

Fontosabb kutatási témák  
1. Az informatikai kompetencia fejlődése és fejlesztési lehetőségei.  
2. Az IKT-s eszközök (számítógép, interaktív tábla, tablet PC, UMPC, PDA stb.) oktatásba 
való integrálásának kérdései (hatékonyságuk, tananyagfejlesztés, kompetenciafejlesztés, kész-
ség- és képességfejlesztés, távoktatás stb.). 
3. A speciális igényű tanulók és az IKT kultúra kérdései. 
4. Az online adaptív tesztelés megvalósításának kérdései. 
 
Egészségnevelés (Az iskoláskorú népesség egészségfejlesztésével kapcsolatos kutatások) 
 
Programvezető: Barabás Katalin, Dr. Habil. 
Fontosabb kutatási témák  
1. A kultúra és egészség 
2. Egészség védő, protektív tényezők 
3. Az iskola mint az egészségnevelés és -fejlesztés színtere 
4. Az egészségnevelés és egészségfejlesztés hatékonyság mérése 
 
Az oktatás és a nevelés pszichológiai kérdései 
 
Programvezető: Szokolszky Ágnes Dr. habil 
Fontosabb kutatási témák  
1. A serdülőkor pszichológiája 
2. A numerikus képességek fejlődése és fejlődési zavarai. 
3. A családban, az iskolában, és az iskolán kívüli színhelyeken folyó szocializáció és tanulás 
kérdései 
 
Történeti pedagógia, neveléstörténet  
Programvezető: Pukánszky Béla, DSc. 
Fontosabb kutatási témák:  
1. A tanárképzés és a pedagógia-pszichológia oktatásának története a kolozsvári-szegedi egye-
temen 
2. A reformpedagógia és az életreform-mozgalmak története 
3. Magyar neveléstani kézikönyvek és tankönyvek gyermekszemlélete a 19-20. században 
4. Pedagóguskép a 19. században 
5. A szakmai professzió megjelenése: a pedagógiai kézikönyvek tanítóképe 
6. 19. századi ábécés- és olvasókönyvek vizsgálata tartalomelemzéssel 
7. Történeti pedagógiai antropológia 
8. A magyar neveléstudomány fejlődéstörténete 1948-ig 
9. A magyar neveléstudomány szakmai kommunikációjának jellemzői reprezentatív pedagógi-
ai folyóiratainak tükrében (1948-2006) 
 
 
A NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁBAN ALKALMAZOTT KREDITEK  
1. Heti 2 órás kurzus értéke 5 kredit.  
2. Hazai publikáció értéke 8-10 kredit.  
3. Nemzetközi publikáció értéke 12-20 kredit.  
4. SCI/SCSI-ben referált publikáció értéke 25 kredit.  
5. Társzerzős cikkek kredit-értéke a szerzők által aláírt százalékos arányban kerül beszámítás-
ra, egész kredit-pontokra kerekítve.  
A félévenkénti minimális tanulmányi-kutatási terhelést az alábbi táblázat határozza meg.  
Félév  
Kurzusok  
Kutatómunka  
Félév 
Kumulatív 
min.  
min.  
Kötelező  
Vá-
Kötelező  
Szabadon  
laszt.  
munka  
vál.  
76  

1.  
5  
0  
Kutatási terv (5)  
0  
20  
20  
2.  
5  
0  
Szakirodalmi tanulmány (5)  
0  
20  
45  
3.  
5  
0  
Kutatási beszámoló (5)  
10  
20  
75  
4.  
5  
0  
Kutatási beszámoló (5)  
10  
20  
110  
5.  
0  
0  
Kutatási beszámoló (5)  
10  
20  
150  
6.  
0  
0  
Kutatási beszámoló (5)  
10  
20  
180  
Össz:  
30  
20  
30  
80  
180  
180  
 
 
 

NYELVTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
 
KÖZLEMÉNYEK 
Elméleti nyelvészeti és uralisztikai témák esetében a megkövetelt min. 5 tanulmány meg-
jelenési helye hazai vagy külföldi rangos folyóirat vagy egyéb kiadvány. Uralisztikai té-
mák esetében legalább két idegen nyelvű publikáció szükséges. 
Összehasonlító és történeti turkológiai témák esetében a megkívánt legalább 5 tudomá-
nyos publikáció megjelenési helye országos jellegű magyar vagy elismert nemzetközi fo-
lyóirat vagy egyéb kiadvány. Sajtó alatt levő tanulmány akkor vehető figyelembe, ha a 
szerkesztő az írást közlésre elfogadta, és meghatározta, hogy az a folyóirat mely számában 
fog megjelenni. A megjelent tanulmány(ok) esetében be kell nyújtani a kész kéziratot. A 
fenti követelmény egy nagyobb monográfiával is teljesíthető. 
Szláv nyelvtörténeti témák esetében a publikációk terjedelme min. 0.3 ív, terjedelmesebb 
dolgozatok kétszeresen számíthatók. Legalább két idegen nyelvű publikáció szükséges. 
 
IDEGEN NYELVEK ISMERETE 
Összehasonlító és történeti turkológiai témák esetében felsőfokú nyelvvizsga kötelező 
török nyelvből. Ez török, altajisztika (török) vagy ezzel egyenértékű egyetemi diplomával, 
illetve felsőfokú török nyelvvizsgával igazolható. Török anyanyelvűek esetén ezt török 
egyetemi diploma is helyettesítheti. A szigorlatra bocsátás további feltétele a következő 
három nyelv egyikéből legalább középfokú C típusú állami nyelvvizsga vagy ezzel egyen-
értékű nyelvismeretet bizonyító okmány/igazolás: angol, német, orosz. A szigorlatra bo-
csátás további feltétele, hogy a fent megjelölt három nyelv közül a legalább középfokon 
teljesített vizsga mellett szereplő másik kettő közül legalább egy másik nyelv ismeretéről a 
SZTE Doktori Szabályzata megfelelő bekezdésében előírt módok egyike szerint tanúbi-
zonyságot tegyen a jelölt. 
Szláv nyelvtörténeti témák esetében a középfokú C típusú nyelvvizsgát valamely szláv 
nyelv mellett a következő nyelvekből kell igazolni: angol vagy német. 
Uralisztikai témák esetében a nyelvi követelmények a következők: középfokú C típusú 
nyelvvizsga finn, német vagy orosz nyelvből, továbbá még egy nyelvből az EDSZ által 
meghatározott módon bizonyított nyelvismeret (finn, észt, svéd, német, angol, orosz, fran-
cia). 
 
ÉRTEKEZÉS 
Elméleti nyelvészeti témák esetében az értekezés nyelve külön eljárás nélkül lehet magyar 
vagy angol.  
További nyelveket kérelem alapján a programtanács engedélyez. 
Összehasonlító és történeti turkológia témák esetében az értekezés terjedelme 6-12 ív, 
 
77

amelybe nem kell beleszámítani az adatbázist, a bibliográfiát és a mellékleteket. 
 
KÉPZÉSI TERVEK 
 
A hat féléves képzés során összesen 180 kreditet kell gyűjteni a végbizonyítvány (abszolu-
tórium) megszerzéséhez. A második és a további félévekre csak az a hallgató iratkozhat 
be, aki a megelőző félévekben összesen rendre legalább 20, 45, 75, 110, 150 kreditet gyűj-
tött. (Szab., 9. melléklet, 2. és 3. pont.) 
 
 
Altajisztika oktatási program 
 
1. Kötelező modul: 
a)  Kutatómunka, amelybe az irodalmazás, a könyvtári, levéltári kutatás, cikkek feldol-
gozása is beletartozhat (félévenként rendre): 10, 10, 20, 20, 30, 30 kredit (összesen: 
120 kredit); 
b)  Elméleti kurzusok (heti 2-2 órás, 5-5 kredit, összesen: 25 kredit): 
1. Bevezetés az altajisztikai műhelymunkába 
2. Az összehasonlító történeti altaji nyelvészet új eredményei  
3. Török nyelvtörténeti szöveg elemzése (Ótörök) 
4. Török nyelvtörténeti szöveg elemzése (Középtörök)  
5. A nyelvrokonság elmélete  
 
2. Kötelezően választható kurzusok modulja: 
A következő, heti 2 órás elméleti kurzusokból legalább 4-et kell választani (kurzusonként 
5-5 kredit, összesen: 20 kredit): 
1. Fonológia/ Morfológia (az elméleti nyelvészeti oktatási programból) 
2. Történeti és összehasonlító nyelvészet (uralisztikai oktatási programból)  
3. A nyelvtudomány története (a DI-ből) 
4. Nyelvi kontaktusok az altaji nyelveken belül és kívül  
5. Az ótörök/középtörök nyelvű szövegek filológiai problémái 
6. A török nyelvtudomány legújabb eredményei 
7. A mongol nyelvtudomány legújabb eredményei 
8. Az altaji nyelvek genetikus rokonságának lehetőségei 
9. Összehasonlító mongolisztika 
 
3. Szabadon választható modul: 
a)  Szabadon választható kurzusok: 3-3 kredit, a kurzus kredites jóváírásához a hallga-
tónak a programvezetővel és a témavezetőjével is előzetesen egyeztetnie kell 
78  

b)  Óratartás: heti 1 óra gyakorlat, szeminárium tartásáért (14 héten át) 1 kredit, féléven-
ként max. 4 kredit (felsőoktatási intézményben szakmai óra – DIT) 
c)  Kutatási beszámolók (3-3 kredit) 
d)  Konferencia-előadások: első vagy második szerzős, aktív poszterért vagy előadásért, 
amely a konferencia kiadványában megjelenik, Szab., 9. melléklet, 10. pont (a konfe-
rencia programfüzetében szereplő és bemutatott/megtartott poszter/előadás – DIT) 
magyar nyelvű poszter 

idegen nyelvű poszter 

magyar nyelvű előadás 3 
idegen nyelvű előadás 5 
 
 
 
Angol alkalmazott nyelvészeti oktatási program 
 
1. Kötelező modul 
a) Kutatómunka
 
1. két tanulmány írása, 10 kredit/tanulmány, összesen 20 kredit 
2. elfogadott disszertáció tervezet, 10 kredit 
3. a disszertációhoz szükséges, a témavezetõ által meghatározott tartalmú kutatás, 70 kre-
dit, a következő felosztásban: 10, 10, 15, 15, 15, 15 a tanulmányok 6 félévében. 
Összesen: 110 kredit 
 
b) Elméleti kurzusok (heti 2-2 óra, 5-5 kredit, összesen 40 kredit) 
1. Fonetika 
2. Fonológia/Szintaxis 
3. Szociolingvisztika 
4. Kutatási módszerek 
5. Másodiknyelv-elsajátítás 
6. Diskurzuselemzés 
7. Nyelvészeti elemzés 
8. Nyelvkontaktus VAGY Variabilitás az angol nyelvtanban 
c) Kutatási beszámoló (5-5 kredit, összesen 10 kredit) 
1. a hallgató egy tanulmányának ismertetése a program diákjai és tanárai előtt 
2. a hallgató disszertációs munkájáról tartott beszámolója a program diákjai és tanárai előtt 
 
2. Kötelezően választható kurzusok modulja 
(heti 2-2 óra, 5-5 kredit, összesen 20 kre-
dit) 
1. Fonológia 2. 
2. Pszicholingvisztika 
3. Nyelvpedagógia 
4. Kétnyelvűség 
5. Nyelvvesztés 
6. Nyelvhasználat és a társadalmi nemek 1. 
7. Nyelvhasználat és a társadalmi nemek 2. 
 
79

8. Pragmatika 
9. Egyéni kutatói szemináriumok 
 
3. Szabadon választható teljesítések modulja 
a) Konferencia-előadás 
(első vagy második szerzős, aktív poszterért vagy előadásért, 
amely a konferencia kiadványában megjelenik, Szab., 9. melléklet, 10. pont; a konferencia 
programfüzetében szereplő és bemutatott/megtartott poszter/előadás – DIT) 
magyar nyelvű poszter 

idegen nyelvű poszter 

magyar nyelvű előadás 3 
idegen nyelvű előadás 5 
 
b) Óratartás: heti 2 óra szeminárium tartásáért (14 héten át) 4 kredit (felsőoktatási intéz-
ményben szakmai óra – DIT) 
 
Elméleti nyelvészeti oktatási program 
 
1. Kötelező modul: 
a) Kutatómunka
, amelybe az irodalmazás, a könyvtári, levéltári kutatás, korpuszgyűjtés, 
cikkek feldolgozása is beletartozhat (félévente rendre): 10, 10, 20, 20, 30, 30 kredit (ösz-
szesen 120 kredit). 
b) Kötelező elméleti kurzusok (heti 2-2 óra, 5-5 kredit, összesen 35 kredit) 
I. félévben ajánlott felvenni:   
Szintaxis 
     Fonológia 
     Pszicholingvisztika 
II. félévben ajánlott felvenni:  
Szemantika 
 
 
 
 
 
Pragmatika 
     Számítógépes 
nyelvészet 
III. félévben ajánlott felvenni: Kognitív nyelvészet 
 
2. Kötelezően választható kurzusok modulja 
A hallgató kötelezően választhat az alábbi négy orientáció közül: szintaxis, fonológia, 
szemantika, pragmatika. Bármelyik orientáción belül legalább két kétórás kurzust (5-5 
kredit) kell teljesíteni, ajánlottan a III., illetve a IV. félévben (összesen legalább 10 kredit). 
Szintaxis orientáció: Haladó szintaxis, A magyar nyelv generatív szintaxisa; Nem transz-
formációs szintaxisok, Egyes nyelvek szintaxisa, Történeti szintaxis. 
Fonológia orientáció: Haladó fonológia, Magyar fonológia, Alapvető olvasmányok: fono-
lógiai olvasószeminárium, Optimalitáselmélet. 
Szemantika orientáció: Haladó szemantika, Szemantikaelméleti kérdések, Szemantikai 
problémák a nyelvi adatok fényében. 
Pragmatika orientáció: Haladó pragmatika, Pragmatikaelméletek, Diskurzuselemzés. 
 
3. Szabadon választható teljesítések modulja: 
a) Szabadon választható kurzusok (3-3 kredit) 
Szabadon választható kurzusok a Nyelvtudományi Doktori Iskola más programjainak, 
illetve a másik három orientációnak a kínálatából. A kurzus kredites jóváírásához a hallga-
tónak a programvezetővel és a témavezetőjével is előzetesen egyeztetnie kell. 
80  

b) Óratartás: heti 1 óra gyakorlat, szeminárium tartásáért (14 héten át) 1 kredit, féléven-
ként max. 4 kredit (felsőoktatási intézményben szakmai óra – DIT) 
c) Kutatási beszámolók (3-3 kredit) 
d) Konferencia-előadások: első vagy második szerzős, aktív poszterért vagy előadásért, 
amely a konferencia kiadványában megjelenik, Szab., 9. melléklet, 10. pont (a konferencia 
programfüzetében szereplő és bemutatott/megtartott poszter/előadás – DIT) 
magyar nyelvű poszter 

idegen nyelvű poszter 

magyar nyelvű előadás 3 
idegen nyelvű előadás 5 
 
 
Francia nyelvészeti oktatási program 
 
1.
 Kötelező modul: 
a) Kutatómunka, amelybe az irodalmazás, könyvtári, levéltári kutatás, cikkek feldolgozá-
sa is beletartozhat (félévenként rendre): 10, 10, 20, 20, 30, 30 kredit, összesen 120 
b) Kötelező elméleti kurzusok (heti 2-2 óra, 5-5 kredit, összesen 30 kredit) 
1. A szintaxis elmélete 
2. Fonológia 
3. A magyar nyelv generatív szintaxisa 
4. Formális szemantika (a fentiek az elméleti nyelvészeti programból) 
5. A XX. századi francia nyelvtudomány 
6. Kontrasztív nyelvészet 
 
2. A kötelezően választható elméleti kurzusok modulja (heti 2–2 óra, kurzusonként 5-5, 
összesen min. 10, max. 20 kredit): 
1. Francia lexikológia és lexikográfia 
2. Francia szintaxis 
3. Fordításelmélet 
4. Francia fonetika és fonológia 
 
3. Szabadon választható teljesítések modulja: 
a) Szabadon választható kurzusok: 3-3 kredit, a kurzus kredites jóváírásához a hallgató-
nak a programvezetővel és a témavezetőjével is előzetesen egyeztetnie kell 
b) Óratartás: heti 1 óra szeminárium tartásáért (14 héten át) 1 kredit (félévenként max. 4 
kredit) (felsőoktatási intézményben szakmai óra – DIT) 
c) Kutatási beszámolók: 3-3 kredit 
d) Konferencia-előadások: első vagy második szerzős, aktív poszterért vagy előadásért, 
amely a konferencia kiadványában megjelenik, Szab., 9. melléklet, 10. pont (a konferencia 
programfüzetében szereplő és bemutatott/megtartott poszter/előadás – DIT) 
magyar nyelvű poszter 

idegen nyelvű poszter 

magyar nyelvű előadás 3 
idegen nyelvű előadás 5 
 
 
81

Magyar nyelvészeti oktatási program 
 
1. Kötelező teljesítések modulja (130 kredit): 
a) Kutatómunka, amelybe az irodalmazás, a könyvtári, levéltári kutatás, cikkek feldolgo-
zása is beletartozhat (félévenként rendre): 10, 10, 15, 15, 25, 25 kredit, összesen: 100 kre-
dit (ezek a teljesítések a szemeszterek végén a programtanácsnak való beszámolóval do-
kumentálandók) 
b) Kötelezően előírt kurzusok: 6 db heti 2 órás elméleti kurzus (kurzusonként 5-5 kredit, 
összesen: 30 kredit). Ezek a – lehetőleg az 1. és 2. szemeszterben elvégzendő – kurzusok a 
következők: 
1. Fonológia;  
2. Morfológia;  
3. Szintaxis;  
4. Szemantika;  
5. Pragmatika;  
6. Történeti nyelvészet. 
2. Kötelezően választható teljesítések modulja (20 kredit): A következő, heti 2 órás 
elméleti kurzuscsoportok mindegyikéből egyet kell választani (kurzusonként 5-5 kredit, 
összesen: 20 kredit). Ezek a – lehetőleg a 3. és 4. szemeszterben elvégzendő – kurzusok a 
következők: 
7. Magyar nyelvtörténet vagy Dialektológia 
8. Nyelvtipológia vagy Altajisztika vagy Finnugrisztika  
9. Szövegtan vagy Stilisztika  
10. Szociolingvisztika  vagy  Valenciaelmélet vagy Leíró és történeti frazeológia  
3. Szabadon választható teljesítések modulja (30 kredit): 
a) Szabadon választható kurzusok a nyelvészeti doktori iskola más óráiból (heti 2 órás 
kurzusért 3 kredit írható jóvá) 
b) Óratartás: Heti 1 óra gyakorlat, szeminárium tartásáért (14 héten át) 1 kredit jár, a 
programban félévenként max. 4 kreditet írunk jóvá (felsőoktatási intézményben szakmai 
óra – DIT). 
c) Kutatási beszámolók: 3-3 kredit 
d) Konferencia-előadások: első vagy második szerzős, aktív poszterért vagy előadásért, 
amely a konferencia kiadványában megjelenik, Szab., 9. melléklet, 10. pont (a konferencia 
programfüzetében szereplő és bemutatott/megtartott poszter/előadás – DIT) 
magyar nyelvű poszter 

idegen nyelvű poszter 

magyar nyelvű előadás 3 
idegen nyelvű előadás 5 
 
82  

Német nyelvészeti oktatási program 
 
1. Kötelező modul 
a) Kutatómunka
, amelybe az irodalmazás, a könyvtári, levéltári kutatás, cikkek feldolgo-
zása is beletartozhat (félévenként rendre): 10, 10, 20, 20, 30, 30 kredit, összesen: 120 kre-
dit 
b) Elméleti kurzusok (heti 2-2 óra, 5-5 kredit, összesen 30 kredit) 
1. Fonetika / Fonológia 
2. Szintaxis 
3. Lexikológia 
4. Morfológia  
5. Nyelvtörténet 
6. Német–magyar kontrasztív nyelvészet 
c) Kutatási beszámolók (5-5 kredit, összesen 10 kredit) 
1. a hallgató egy tanulmányának ismertetése a program diákjai és tanárai előtt 
2. a hallgató disszertációs munkájáról tartott beszámolója a program diákjai és tanárai előtt 
 
2. Kötelezően választható elméleti kurzusok modulja 
(heti 2-2 óra, 5-5 kredit, összesen 
20 kredit) 
1. Szociolingvisztika 
2. Grammatikaelmélet 
3. Kognitív nyelvészet 
3. Pragmatika 
4. Pszicholingvisztika 
5. Szemantika 
6. Varietätenlinguistik 
7. Dialektológia 
8. Vendégelőadók, ill. társegyetemi oktatók által meghirdetett választható kurzus 
 
3. Szabadon választható teljesítések modulja 
a) Óratartás: 
heti 1 óra szeminárium tartásáért (14 héten át) 1 kredit (felsőoktatási intéz-
ményben szakmai óra – DIT) 
b) Konferencia-előadások: első vagy második szerzős, aktív poszterért vagy előadásért, 
amely a konferencia kiadványában megjelenik, Szab., 9. melléklet, 10. pont (a konferencia 
programfüzetében szereplő és bemutatott/megtartott poszter/előadás – DIT) 
magyar nyelvű poszter 

idegen nyelvű poszter 

magyar nyelvű előadás 3 
idegen nyelvű előadás 5 
 
Orosz nyelvészeti oktatási program 
 
1. Kötelező modul: 
 
83

a)  Kutatómunka, amelybe az irodalmazás, a könyvtári, levéltári kutatás, cikkek feldol-
gozása is beletartozhat (félévenként rendre): 10, 10, 20, 20, 30, 30 kredit, összesen: 
120 kredit 
b)  Kötelező elméleti kurzusok: 5 db heti 2 órás elméleti kurzus (kurzusonként 5-5 kre-
dit, összesen: 25 kredit): 
1. A szintaxis elmélete (az elméleti nyelvészeti oktatási programból), 
2. Formális szemantika (az elméleti nyelvészeti oktatási programból); 
3. Az orosz nyelv szintaxisa, 
4. Lexikai szemantika, 
5. Az orosz nyelv szociolingvisztikai kutatása.  
 
2. Kötelezően választható kurzusok modulja: 
a)  A következő, heti 2 órás elméleti kurzusokból legalább 2-t kell választani (kurzuson-
ként 5-5 kredit, összesen: 10 kredit): 
1. Fonológia (az elméleti nyelvészeti oktatási programból) 
2. Számítógépes nyelvészet (az elméleti nyelvészeti oktatási programból) 
3. A nyelvtudomány története (a DI-ből) 
b)  A következő, heti 2 órás elméleti kurzusokból legalább 2-t kell választani (kurzuson-
ként 5-5 kredit, összesen: 10 kredit): 
1. Kontrasztív nyelvészet tipológiai megközelítésben 
2. Az orosz igeaspektus szemantikai és pragmatikai problémái 
3. Az orosz irodalmi nyelv fejlődése és jelen állapota 
4. A szövegelemzés nyelvészeti-stilisztikai és poétikai módszerei 
 
3. Szabadon választható teljesítések modulja: 
a) Szabadon választható kurzusok 
(3-3 kredit): A kurzus kredites jóváírásához a hallga-
tónak a programvezetővel és a témavezetőjével is előzetesen egyeztetnie kell. 
b) Óratartás: heti 1 óra gyakorlat, szeminárium tartásáért (14 héten át) 1 kredit, féléven-
ként max. 4 kredit (felsőoktatási intézményben szakmai óra – DIT) 
c) Kutatási beszámolók (3-3 kredit) 
d) Konferencia-előadások: első vagy második szerzős, aktív poszterért vagy előadásért, 
amely a konferencia kiadványában megjelenik, Szab., 9. melléklet, 10. pont (a konferencia 
programfüzetében szereplő és bemutatott/megtartott poszter/előadás – DIT) 
magyar nyelvű poszter 

idegen nyelvű poszter 

magyar nyelvű előadás 3 
idegen nyelvű előadás 5 
 
84  

Történeti szlavisztika oktatási program 
 
1. Kötelező modul: 
a) Kutatómunka,
 amelybe az irodalmazás, a könyvtári, levéltári kutatás, cikkek feldolgo-
zása is beletartozhat (félévenként rendre): 10, 10, 20, 20, 25, 30 kredit, összesen: 115 kre-
dit 
b) Kötelező elméleti kurzusok (heti 2-2 óra, 5-5 kredit, összesen 40 kredit): 
1. Részletes ószláv (óbolgár) nyelvtan 1. 
2. Részletes ószláv (óbolgár) nyelvtan 2. 
3. Görög nyelvtan 1. 
4. Görög nyelvtan 2. 
5. Indoeurópai összehasonlító nyelvtan 1. 
6. Indoeurópai összehasonlító nyelvtan 2. 
7. Történeti fonológia 
8. Történeti morfológia 
c) Kötelező elméleti kurzusok (Ószláv (óbolgár) oktatási modul, heti 2-2 óra, 5-5 kredit, 
összesen 10 kredit): 
1. Részletes ószláv (óbolgár) nyelvtan 3. 
2. Nyelvemléktan 
d) Kötelező elméleti kurzusok (Orosz nyelvtörténeti oktatási modul, heti 2-2 óra, 5-5 
kredit, összesen 15 kredit): 
1. Orosz nyelvtörténet 1. 
2. Orosz nyelvtörténet 2. 
3. Nyelvemléktan 
e) Szövegolvasás (heti 2 óra, 2 féléven keresztül, 2x3 kredit) 
 
2. Szabadon választható teljesítések modulja: 
a) Szabadon választható kurzusok 
(3-3 kredit): A kurzus kredites jóváírásához a hallga-
tónak a programvezetővel és a témavezetőjével is előzetesen egyeztetnie kell. 
b) Óratartás: heti 1 óra gyakorlat, szeminárium tartásáért (14 héten át) 1 kredit, féléven-
ként max. 4 kredit (felsőoktatási intézményben szakmai óra – DIT) 
c) Kutatási beszámolók (3-3 kredit) 
d) Konferencia-előadások: első vagy második szerzős, aktív poszterért vagy előadásért, 
amely a konferencia kiadványában megjelenik, Szab., 9. melléklet, 10. pont (a konferencia 
programfüzetében szereplő és bemutatott/megtartott poszter/előadás – DIT) 
magyar nyelvű poszter 

idegen nyelvű poszter 

magyar nyelvű előadás 3 
idegen nyelvű előadás 5 
 
Uráli nyelvészeti oktatási program 
 
1. Kötelező modul: 
 
85

a)  Kutatómunka, amelybe az irodalmazás, a könyvtári, levéltári kutatás, cikkek feldol-
gozása is beletartozhat (félévenként rendre): 10, 10, 20, 20, 30, 30 kredit, összesen: 
120 kredit 
b)  Kutatási beszámoló/kutatói szemináriumon való aktív részvétel: minimum 2 alka-
lommal (2x3 kredit) 
c)  Kötelező elméleti kurzusok: 8 db heti 2 órás kurzus (kurzusonként 5-5 kredit, össze-
sen: 40 kredit): 
1. Fonológia (az elméleti nyelvészeti oktatási programból: SZTE vagy ELTE) 
2. Morfológia (az elméleti nyelvészeti oktatási programból: ELTE) 
3. Szintaxis (az elméleti nyelvészeti oktatási programból: SZTE vagy ELTE) 
4. Lexikai szemantika (az orosz nyelvészeti oktatási programból: SZTE) 
5. Történeti és összehasonlító nyelvészet 
6. Egy uráli nyelv leíró grammatikája 
7. Egy uráli nyelv történeti grammatikája 
8. Tipológia 
 
2. Kötelezően választható kurzusok modulja (a következő, heti 2 órás elméleti kurzu-
sokból legalább 2-t kell választani (kurzusonként 5-5 kredit, összesen: 10 kredit): 
1. Általános és uráli hangtan, 
2. Általános és uráli szóképzéstan, 
3. Általános és uráli morfoszintaxis, 
4. Általános és uráli lexikológia, 
5. A Volga-vidék és Nyugat-Szibéria török nyelvei. 
 
3. Szabadon választható teljesítések modulja: 
a) Szabadon választható kurzusok 
(3-3 kredit): A kurzus kredites jóváírásához a hallga-
tónak a programvezetővel és a témavezetőjével is előzetesen egyeztetnie kell. 
b) Óratartás: heti 1 óra gyakorlat, szeminárium tartásáért (14 héten át) 1 kredit (felsőok-
tatási intézményben szakmai óra – DIT) 
c) Konferencia-előadások: első vagy második szerzős, aktív poszterért vagy előadásért, 
amely a konferencia kiadványában megjelenik, Szab., 9. melléklet, 10. pont (a konferencia 
programfüzetében szereplő és bemutatott/megtartott poszter/előadás – DIT) 
magyar nyelvű poszter 

idegen nyelvű poszter 

magyar nyelvű előadás 3 
idegen nyelvű előadás 5 
 
 
86  

TÖRTÉNETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 
 
 
 
KÖZLEMÉNYEK 
Egyetemes történeti témák esetében speciális követelmény, hogy a jelölt publikációi közül 
legalább 2 idegen nyelvű legyen. 
 
IDEGEN NYELVEK ISMERETE 
Antik és középkori  témák esetében értelemszerűen idegen nyelvnek számítanak az adott 
kultúrák meghatározó nyelvei (latin, görög stb.). A latin, ill. a görög speciális képzés el-
végzése igazolja az adott nyelv ismeretét. Bizantinológiából írt értekezés esetében az 
egyik nyelvnek görögnek, latin forrásanyagra épülő dolgozat esetében latinnak kell lennie. 
 
ÉRTEKEZÉS 
A kari követelményeken túl specialitás, hogy értekezésként elfogadható olyan jegyzetelt 
forráskiadvány is, amelynek bevezető tanulmánya legalább 100 lap, s összterjedelme eléri 
illetőleg meghaladja a 250 lapot. Ez esetben a maximális terjedelem nincs megkötve. 
 
 

KÉPZÉSI TERVEK 
 
 
 
 
 1) A doktori iskola keretében meghirdetett kurzusok 
 
Az Antikvitás Program kurzusai
:  
 
I. év 1. félév: 1. Bevezetés az ókortudományba I. Kollokvium. 2. Forrásolvasás. Gyakorla-
ti jegy.                      
I. év 2. félév: 1. Bevezetés az ókortudományba II. Kollokvium. 2. Görög történetírás. Gyakorlati  jegy. 
 
II. év 1. félév: 1. Római gazdaság és társadalom. Kollokvium. 2. India korai története. 
Kollokvium. 
II. év 2. félév: 1. Az Akhaimenidák története. Kollokvium. 2. Forrásolvasás. Gyakorlati 
jegy. 
 
III. év 1. félév: 1. Ókori művelődéstörténet. Kollokvium. 2. Műhelyszeminárium. Gyakor-
lati jegy. 
III. év 2. félév: 1. Kelet-nyugati kapcsolatok az ókorban. Kollokvium. 
2. Műhelyszeminárium. Gyakorlati jegy. 
 
A Medievisztika Program kurzusai
 
I. év 1. félév: 1. Középkori államtörténet (különös tekintettel a magyar államtörté-
netre). Heti 2 óra, kollokvium. 2. Latin forrásszövegek olvasása és elemzése. Heti 
2 óra, gyakorlati jegy. 

 
87

I. év 2. félév: 1. Középkori művelődéstörténet (különös tekintettel a magyar művelődéstör-
ténetre). Heti 2 óra, kollokvium. 2. Latin forrásszövegek olvasása és elemzése. Heti 2 óra, 
kollokvium (záróvizsga). 
 
II. év 1. félév: 1. Hungaro-Slavica vagy Hungaro-Orientalia. Heti 2 óra, kollokvium (vá-
lasztható a dolgozat témájának megfelelően).  
II. év  2. félév: 1. Hungaro-Byzantina. Heti 2 óra, kollokvium. 
 
III. év 1. félév: 1. Paleográfiai gyakorlatok. Heti 2 óra, gyakorlati jegy.  
2. Műhelyszeminárium. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 
III. év 2. félév: 1. Művészettörténet, régészet vagy néprajz. Heti 2 óra, kollokvium.  
2. Műhelyszeminárium. Heti 2 óra, gyakorlati jegy. 
 
A Modernkor (Új- és  Legújabbkor) Program kurzusai:  
 
Az Egyetemes és Magyar Történeti Alprogramok kurzusai: 
I. Kötelező kurzus: A magyar és egyetemes történetírás története. Négy féléves program. Heti 2 óra, kollokviumok. Két szemeszter az 
egyetemes, két szemeszter a magyar történetírás történetéből. 
 
II. Kötelezően választható kurzusok (a kettő közül az egyik kötelező): 1. A XVI-XX. szá-
zad “uralkodó eszméi”. Négy féléves program. Heti 2 óra, kollokviumok. 2. Nemzet és 
társadalom a modern korban. Négy féléves kurzus. Heti 2 óra, kollokviumok. 
 
III. Szabadon választható speciális kollégiumok: Listáját a hallgatók kutatási témáinak 
igényei szerint állítják össze. Szabadon választható kurzus (előadás vagy szeminárium),  
legkorábban a 3. félévtől vehető fel, minimum 3 kurzust kell teljesíteni. Ezek gyakorlati 
jeggyel zárulnak.  
 
IV. A hallgató kutatási tevékenysége: 1. Szakszeminárium (“műhely”): heti 4 óra, a kuta-
tó- munka módszertani, szakirodalmi megalapozása a kutatómunkával összekapcsolt szer-
vezett konzultáció. Gyakorlati jegy. 2. A kutatómunka ellenőrzése: a PhD-hallgatónak 
szemeszterenként dokumentálni kell kutatási témájában való előrehaladását (bibliográfia, 
kutatási jelentés, dolgozat, tanulmány, konferencián való részvétel, stb.). Gyakorlati jegy.  
 
A néprajzi, folklorisztikai, kulturális antropológiai téma kurzusai: 
 
I. Kötelező kurzus. Négy féléves program. Heti 2 óra, kollokvium. 
Nemzet és társadalom az európai fejlődésben. Magyar néprajz. Az európai néprajz tudo-
mánytörténete. A magyar néprajz tudománytörténete. Magyar és összehasonlító etnológia 
és folklorisztika.  
 
II. Kötelezően választható kurzusok (kettő közül az egyik kötelező). Négy féléves kurzus. 
Heti 2 óra, kollokvium. 
A 16-20. századi magyar történelem fő kérdései. A gazdaság- és társadalomtörténet mód-
szertana és historiográfiája. Életmód, társadalom és anyagi kultúra Magyarországon és a 
közép- és délkelet-európai térségben. A kulturális örökség feltárása, rögzítése és megalko-
tása Magyarországon és a közép- és délkelet-európai térségben. Vallás, kultusz, mentali-
tás, társadalom, a vallási kultúra történeti változásai és jelen helyzete. A folklór műveltség 
történeti rétegei, térbeli változatai Magyarországon és a közép- és délkelet-európai térség-
ben. 
88  

 
III. Szabadon választható speciális kollégiumok: listáját a hallgatók kutatási témáinak igé-
nyei szerint állítják össze. Szabadon választható kurzus (előadás vagy szeminárium), leg-
korábban a 3. félévtől vehető fel, minimum 3 kurzust kell teljesíteni. Ezek gyakorlati jegy-
gyel zárulnak. 
Mediterráneum története speciális kollégium. Kelet-Európa története speciális kollégium.  
Etnokartográfia és módszere, térfelfogások, szimbolikus térhasználat. Kultuszok, kultusz-
helyek, a kultusz ideje és a kultusz tárgyai.  Vallás és identitás, vallási interferenciák, sze-
kularizáció, civil vallás, értékrend. Néprajzi forráskritika és módszertan, kutatásetika. 
Szemináriumok. Szakszöveg olvasás. 
 
IV. A hallgató kutatási tevékenysége:  
1. Szakszeminárium: heti 4 óra, a kutatómunka módszertani, szakirodalmi megalapozása a 
kutatómunkával összekapcsolt szervezett konzultáció, gyakorlati jegy. 2. A kutatómunka 
ellenőrzése: a PhD hallgatónak szemeszterenként dokumentálnia kell kutatási témájában 
előrehaladását (bibliográfia, kutatási jelentés, leírt interjúk és megfigyelések, dolgozat, 
tanulmány, konferencián való részvételt, stb.), gyakorlati jegy.  
 
 
 
 
89

14. sz. melléklet 
A Gazdaságtudományi Kar speciális követelményei a  
doktori képzéshez 
 
Felvétel a doktori programba  
A doktori iskolai képzésre jelentkezőknek felvételi elbeszélgetésen kell részt venni. A 
felvételi elbeszélgetés a jelölt érdeklődésének, kutatási aspirációjának, szakmai intel-
ligenciájának felmérésére szolgál. 
 
 
A felvételi értékelésének rendszere: 
 
A szóbeli vizsga minősítésének ötfokozatú skálái a szokásos minősítésnek felelnek meg 
azzal a különbséggel, hogy a legkisebb fokozat nem elégtelen, hanem “igen gyenge” mi-
nősítésű.  
A felvételi eljárásban összesen 350 pont szerezhető, a következő módon:  
Szakmai tudás 25 – 125 pont  
Kommunikáció készség 10 – 50 pont  
 
Diploma minősítése: 
 
jó 15 pont  
kiváló 40 pont  
 
Tudományos munka, TDK: 
 
Publikáció, TDK nélküli tudományos érdeklődés 15 pont  
Egy-két publikáció, TDK részvétel helyezés nélkül 35 pont  
Kettőnél több publikáció, TDK helyezés 55 pont  
Idegen nyelvű publikációk, TDK nyertes 65 pont  
 
Nyelvtudás: 
 
Középfokú egy nyelvből 15 pont  
Felsőfokú nyelvvizsga egy nyelvből 25 pont  
Középfokú nyelvvizsga két nyelvből 30 pont  
Egy középfokú és egy felsőfokú nyelvvizsga 35 pont  
Felsőfokú nyelvvizsga két vagy több nyelvből 40 pont  
 
Kutatási terv és esszé: 
 
Általános, a témakört csupán körvonalazó kutatási terv, illetve esszé: 10 pont  
Jól strukturált, a vizsgálandó témát részletesen bemutató kutatási terv és esszé: 20 pont  
Újszerű téma, szakmailag magas szintű kutatási terv, önálló tanulmány értékű esszé: 30 
pont  
 
Témavezető fogadónyilatkozatának mellékelte 
 
Nem kötelező, de a szóbeli bizottság az értékelésnél figyelembe veszi az esteleges ajánlá-
sokat, fogadónyilatkozatokat.  
 
Megegyező pontszámok esetén a bizottság rangsorolja a jelentkezőket.
 
90  

15. sz. melléklet 
SZTE Természettudományi és Informatikai Kar 
 
Doktori Tanácsának működéséről 
 
 
 
 
I. A Természettudományi és Informatikai Karon működő doktori iskolák felsorolása: 
 
Biológia Doktori Iskola 
 
Fizika Doktori Iskola 
 
Földtudományok Doktori Iskola 
 
Informatika Doktori Iskola 
 
Kémia Doktori Iskola 
 
Környezettudományi Doktori Iskola 
 
Matematika- és Számítástudományok Doktori iskola 
 
 
II. A Természettudományi és Informatikai Kar Doktori Tanácsa 
 

1.  A Doktori Tanács áll 
 
-  a Doktori Tanács elnökéből (a mindenkori dékán kéri fel. Megbízatása 3 
évre szól) 
-  a Doktori Tanács titkárából (a mindenkori általános és tudományos dékán-
helyettes) 
-  a Doktori Iskolákat delegált tagok képviselik a Doktori Tanácsban (Doktori 
Iskolánként egy fő. A Doktori Iskolák a tagokkal együtt póttagokat is 
választanak) 
-  a doktorandusz hallgatók által választott minősített oktató (1 fő) képviseli 
a Ph.D. hallgatókat a Doktori Tanácsban 
-  a Doktori Tanács egy külső tagját a Doktori Iskolák megegyezés alapján 
választják meg és kérik fel. 
 
2.  A Doktori Tanács feladata 
 
-  A Doktori Tanács feladata, hogy felügyelje és koordinálja a karon működő 
Doktori Iskolákban folyó doktorképzési és fokozatszerzési eljárásokat. 
 
-  a Kari Doktori Tanács az aktuális doktori eljárások során kijelöli a doktori 
szigorlati tárgyakat, szigorlati bizottságok tagjait. A szigorlati tárgyak ki-
jelölése és a szigorlati bizottsági tagok kiválasztása/felkérése során a Dok-
tori Tanács támaszkodhat a Doktori Iskolák javaslatára. A Kari Doktori 
 
91

Tanács elnöke által előterjesztett, szigorlati tárgyakra és szigorlati 
bizottságokra vonatkozó javaslatról a Doktori Tanács egyszerű többséggel 
szavaz. 
 
-  a Kari Doktori Tanács feladata, hogy titkos szavazással állást foglal doktori 
fokozatok odaítéléséről. 
 
-  a titkos szavazás eredménye alapján, a Kari Doktori Tanács nyilatkozik az 
Egyetemi Doktori Tanácsnak arról, hogy támogatja-e vagy sem a doktori 
fokozat (Ph.D.) odaítélését. 
 
-  a Kari Doktori Tanács évenként elosztja a karon működő doktori iskolák 
között a Természettudományi és Informatikai Karra jutó ösztöndíjas dokto-
randusz helyeket. 
 
III. A doktori képzés és doktori fokozatszerzés szervezeti keretei 
 
-  doktori képzés a fentebb felsorolt doktori iskolákban szervezett képzés keretében 
folyik 
-  a doktori képzésre jelentkezők az egyes doktori iskolákban (az ott meghatározott 
szabályok szerint) felvételi vizsgát tesznek 
-  a felvételt nyertek beiratkozás után a karon doktorandusz hallgatói státuszba kerül-
nek 
 
IV. A TTIK-n meghatározott egységes formai követelmények a doktori (Ph.D.) 
      értekezéssel és a tézisfüzettel kapcsolatban 

 
 
A tudományterületi sajátságoknak megfelelően, az egyes doktori iskolákban a doktori értekezések 
formai követelményei eltérőek lehetnek. A TTIK Doktori Tanácsa csak ajánlásként fogalmazza meg 
az alábbiakat. 
 

Doktori értekezés formai követelményei: 
       A  disszertációt  5  példányban,  fekete kötésben kell benyújtani a Dékáni 
Hivatalba, 
címoldalán arany betűkkel: Doktori/Ph.D. értekezés, Szerző, doktori iskola neve, 
Szeged, évszám. Terjedelme általában 40 és 120 oldal között lehet. Ebbe a mellék-
letek és az egész oldalas ábrák nem számítanak bele. 
 
 
       A  végén  tartalmazzon  egy kb. 3-5 oldalas magyar és angol nyelvű össze-
foglalót. 
      Az értekezés nyelve magyar, de ettől a doktori iskolák eltérhetnek 

Az értekezés ajánlott tagolása: 
• 
belső címoldal: értekezés címe, Ph.D. értekezés, szerző, témavezető, 
doktori iskola neve, tanszék/intézet, SZTE TTIK, évszám, Szeged 
• 
tartalomjegyzék 
• 
rövidítések jegyzéke (ha szükséges) 
• 
bevezetés 
• 
célkitűzés 
• 
anyag és módszer 
• 
eredmények 
• 
értékelés (megbeszélés, diszkusszió) 
92  

• 
köszönetnyilvánítás 
• 
irodalomjegyzék 
• 
magyar és angol nyelvű, kb. 3-5 oldalas összefoglaló 
•      (függelék) 
 
tézisfüzetek formai követelményei: 
- A disszertációval együtt be kell adni annak kb. 10 oldalas magyar és angol nyelvű tézis-
szerű összefoglalását A5-ös méretben, 20 példányt magyar, 5-öt pedig angol nyelven. 
- A téziseknek tartalmaznia kell: 
- a kutatás előzményének rövid összefoglalását 
- az alkalmazott módszereket 
- az elért eredmények (lehetőleg pontokba szedett) rövid ismertetését, utalva arra, 
     hogy azok hol kerültek ill. kerülnek publikálásra. 
- A magyar nyelvű tézisekből 7-nek a végére le kell fűzni a társszerzői nyilatkozatot, 
melyet a Szegedi Tudományegyetem A Doktori Képzés és Doktori Fokozatszerzés 
Szabályzata 
49.1, 49.2. és 49.3. pontjaiban leírtak szerint kell elkészíteni. 
 
 - A füzet félkemény borítólapján: Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei, Cím, Szerző, Té-
mavezető neve, beosztása, doktori iskola neve, Szegedi Tudományegyetem, Tan-
szék/Intézet, évszám. 
 
- Be kell adni a publikációk különlenyomatait, vagy fénymásolatait 5 példányban. Ezt 
célszerű spirálozott formában benyújtani, a tetejére egy publikációs listát kell lefűzni. 
 
- A magyar és angol nyelvű tézist, valamint a teljes disszertációt CD-n is be kell adni, PDF 
formátumban. 
 
V. A fokozatszerzési díj befizetésével kapcsolatban: 
Azon doktorjelölteknek, akik államilag finanszírozott doktori képzésben vesznek, vagy 
vettek részt, az FTV 125.§ (1) bekezdése értelmében nem kell fokozatszerzési eljárási díjat 
fizetniük akkor, ha a fokozatszerzési eljárást még hallgatói jogviszonyuk fennállása alatt 
elindítják. Ezen esetekben a díj megfizetése (oklevélírás, avatási díj) háruljon át az il-
letékes doktori iskolára, vagy a témavezető tanszékére. 
 
VI. Csak sikeres doktori szigorlat után lehet nyilvános vitára kitűzni a védést. 
 
VII. A második idegen nyelv ismerete  
 
A második idegen nyelv ismeretét az illetékes doktori iskola tanácsa által megkövetelt 
nyelvek valamelyikéből kell teljesíteni. Ennek lehetséges módjai:  
 
(a) legalább alapfokú A vagy B típusú állami vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga.  
 
(b) A jelölt által a doktori iskola tanácsa által felkért 2-3 tagú bizottság előtt tesz tanú-
bizonyságot nyelvtudásáról úgy, hogy a választott idegen nyelvű, a jelölt a tudományterü-
letéhez tartozó, kb. 5 oldalas szakmai szöveg áttanulmányozása után a szöveg nyelvén 
vála-szol a bizottság kérdéseire az adott anyagból, és az idegen nyelvű szakszövegről kb. 2 
oldal terjedelmű magyar nyelvű összefoglalót készít. Az egyetem ilyen nyelvvizsgát csak 
meghatá-rozott nyelvekből - angol, francia, német, orosz és spanyol - vállal.  
 
 
93

(c) Az SZTE Idegennyelvi Kommunikációs Intézet PhD hallgatók számára kidolgozott 
alap-fokú nyelvvizsgája. 
 
BIOLÓGIA DOKTORI ISKOLA 

ÖNÁLLÓ TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁG 
 
 
A fokozatszerzés feltétele, hogy a jelölt legalább két tudományos közlemény szer-
zője legyen. Közleménynek a tudományterület átlagos hazai elvárásainak megfelelő szín-
vonalú, az SCI nyilvántartásában a publikálás évében szereplő, számszerű impakt faktor 
(IF) értékkel rendelkező, tudományos folyóiratban megjelent, vagy elfogadott teljes pub-
likáció tekinthető. A jelölt legalább egy közleményben legyen első szerző. 
 
Azon közlemény(ek) felelős szerzője (corresponding author), amely(ek)ben a jelölt 
nem első szerző, írásban nyilatkozzon arról, hogy a jelölt milyen mértékben járult hozzá a 
közlemény létrehozásához, és arról, hogy a jelölt által a fokozatszerzésben felhasznált an-
yagrészről más jelöltnek nem ad ki hasonló tartalmú nyilatkozatot. További társszerzői 
nyilatkozatok szükségtelenek. Nem magyar illetőségű társszerzők esetén, illetve ha a fe-
lelős szerző nem hazai, a Doktori Iskola Tanácsa állapítja meg (tájékozódás után) a jelölt 
szerepét a közlemény létrehozásában. Vitás kérdésekben a Biológiai Doktori Iskola 
Tanácsa dönt. 
 A 
bírálati 
eljárásban 
közlemény akkor vehető teljesítményként figyelembe, ha a 
jelölt hozzájárulása jelentős, és ezt a témavezető, vagy a felelős szerző írásban igazolja. 
 
IDEGEN NYELVEK ISMERETE 
 
A nyelvtudás kérdésében a Szabályzat 50.1.-5. pontjait a Biológiai Doktori Iskola a 
következőkkel egészíti ki: 
 
A jelöltnek a fokozatszerzésben lehetőleg angol nyelvből kell nyelvvizsgával iga-
zolnia nyelvtudását. Elfogadható más, nagy európai nyelvekből (német, francia, spanyol, 
olasz) is a középfokú állami („C” szintű) nyelvvizsga, illetve annak a jogszabályokban 
előírt megfelelője. 
 
Második idegen nyelvként csak élő nyelv választható. Nem magyar állampol-
gárságú, magyar anyanyelvű jelöltek esetén az állampolgárságot adó ország hivatalos 
nyelve választható második idegen nyelvként. 
 
ÉRTEKEZÉS 
 

Az  értekezés nyelve legyen magyar. Indokolt esetben (külföldi illetőségű té-
mavezető, stb.), a Doktori Iskola Tanácsa kérésre, egyedi elbírálás során engedélyezheti az 
angolt, mint az értekezés nyelvét. 
 Az 
értekezés formája legyen leíró, terjedelme lehetőleg ne haladja meg a 100 
oldalt. Az értekezés legyen olyan, hogy abból a bírálók világosan megítélhessék a tel-
jesítményt. Az értekezés tartalmazza a munka szakmai hátterét, előzményeit, és célját; a 
bizonyítékokat nyújtó kísérletek leírását (megfelelő részletességgel, amiből megítélhető az 
eredmények érvényessége és általánosíthatóságának mértéke), és az eredmények értel-
mezését, valamint az azokból eredő következtetéseket. 
 
Előzetes szakmai vita. Az értekezés benyújtásának feltétele, hogy szakmai 
közönség (szervezett képzésben a jelölt munkahelye, szervezett képzésben részt nem 
vevők esetén a szakterületért felelős intézmény), előzetes vita eredményeként, támogatóan 
foglaljon állást az értekezés tartalmi megfeleléséről a fokozatszerzéshez.  
 
A jelölt szakmai vezetője írásban, támogatóan nyilatkozzon a jelölt alkal-
masságáról a tudományos fokozatra. 
94  

 
Fizika Doktori Iskola 
 
Önálló tudományos munkásság 
 
A fokozatszerzés feltétele, hogy a jelölt szerzője, vagy társszerzője legyen legalább 3 meg-
jelent, vagy elfogadott tudományos közleménynek, melyek a szakterület elismert, referált, 
impakt faktorral rendelkező kiadványaiban jelentek/jelennek meg.  
 
A  publikációk egyike lehet referált, nemzetközi konferenciakiadványban  megjelent / el-
fogadott közlemény, vagy az értekezés témájához relevánsan kapcsolódó, hivatalosan 
benyújtott, lajstromszámot kapott szabadalom is. 
 
A szabályzatban előírt társszerzői nyilatkozatot minden magyar társszerzőnek alá kell 
írnia. A külföldi társszerzőknek nem szükséges nyilatkozniuk.  
 
Idegen nyelvek ismerete 
 
A törvényben előírt két idegen nyelv közül az egyik kötelezően az angol. 
 
Értekezés 
 
Az értekezés preferált nyelve magyar. Indokolt esetben, egyéni kérelem alapján a doktori 
tanács engedélyezheti az értekezés angol nyelven történő megírását, ennek azonban tar-
talmaznia kell egy minimum 10 oldalas, magyar nyelvű összefoglaló fejezetet is.  
 
 
Földtudományok Doktori Iskola 
 
 
Idegen nyelvek ismerete 
 
 
A jelöltnek a fokozatszerzésben a két megkívánt minősített nyelv közül az egy-
iknek az angolnak kell lennie. Csak élő nyelvek választhatóak. Nem magyar állampol-
gárságú, magyar anyanyelvű jelöltek esetén az állampolgárságot adó ország hivatalos 
nyelve választható második idegen nyelvként. 
 
Értekezés, tézisek 
 
 

Az értekezés terjedelme max. 120 oldal lehet, amit az Egyetemi Szabályozásban 
rögzített kiegészítések növelhetnek. Disszertáció angol nyelven is benyújtható, ebben az 
esetben részletes magyar nyelvű összefoglalót kell mellékelni hozzá. 
A témavezető javasolhatja, hogy az értekezést előzetesen szakmai közönség vé-
leményezze, ami annak minőségét javíthatja.  
A jelölt szakmai vezetője írásban, támogatóan nyilatkozzon a jelölt alkal-
masságáról a tudományos fokozatra. 
A dolgozat leadásakor mellékelni kell egy CD-t, amely tartalmazza a leadott dol-
gozat, a magyar és angol tézisfüzet anyagát. A dolgozatot a CD-n megadott formában ny-
ilvánossá tesszük a DI honlapján.  
A dolgozat formai követelményei: A4, 1,5 sorköz, 3-2-2-2 cm margó, 12 
 
95

betűméret, javasolt fő szerkezeti egységei  
- címlap (FDI, tanszék, név, témavezető neve, címe, évszám) 
- bevezetés, célkitűzés 
- irodalmi előzmények 
- módszerek 
- vizsgált terület (vizsgálat tárgya) 
- eredmények 
- következtetés, kitekintés 
- angol nyelvű összefoglaló 
- irodalom  
részekből állnak. 
A tézisfüzet (magyar, angol) formai követelményei: címlappal min. 10, max. 16 
oldal, A5, 1,5 sorköz, 2-2-2-2 cm margó, 10 betűméret, javasolt fő szerkezeti egységei  
- címlap (FDI, tanszék, név, témavezető neve, címe, évszám) 
- bevezetés, célkitűzés 
- módszerek, vizsgált terület (vizsgálat tárgya) 
- eredmények pontokba szedett, tézisszerű összefoglalása 
- a szerzőnek a dolgozat témakörében megjelent (vagy elfogadott) publikációinak a felso-
rolása 
- társszerzői nyilatkozatok (a cikk első szerzője nyilatkozik – SZTE EDSZ 49.2) 
részekből állnak. 
 
Tudományos tevékenység elbírálása 
 
A doktorjelöltnek önálló tudományos munkásságát a szakma által elfogadott folyóiratban 
vagy kötetben megjelent - részben megjelentetésre elfogadott - közleményekkel, illetve 
elfogadott/benyújtott szabadalmakkal, vagy hasonló státuszú munkával kell igazolnia. A 
szakma igényeit a cikkek közlési helye, terjedelme és száma, valamint a figyelembe ve-
hető szabadalmak száma tekintetében a doktori iskola tanácsa határozza meg, és a tu-
dományterületi doktori tanácsok hagyják jóvá. 
 
Ha a fenti közleményeknek társszerzői is vannak, akkor a társszerzők nyilatkozzanak ar-
ról, hogy a közleményekben melyek azok az eredmények, amelyek elérésében a jelölt 
érdemei a döntők. A nyilatkozat formai követelményeit az EDSZ írja elő. 
 
Publikációs követelmények 
 
1. A jelöltnek bizonyítania kell (pl. publikációs listájával), hogy a doktori képzés 
alatt folyamatosan végzett tudományos tevékenységet. 
2. A tudományos közlemények közé a lektorált folyóiratcikkek, valamint a 
szerkesztett könyvek lektorált tudományos fejezetei számítanak. Az elfogadott folyóiratok 
listáját a GeoRef (www.agiweb.org/georef/about/journals.html) és az Ulrichweb tartal-
mazza. Az Ulrichweb elérése: www.bibl.u-szeged.hu → E-források → Adatbázisok betű-
rendben → U → Ulrichweb → kulcsszó (pl. geology). 
3. A publikációkban a disszertáció néhány kulcselemét közzé kell tenni. 
4. Ezekből a tudományos közleményekből a PhD fokozathoz legalább hármat kell 
teljesíteni, azzal, hogy a megadott cikkek közül legalább egynek angol nyelvűnek, vala-
mint legalább egynek első szerzősnek kell lennie. 
5. Az FDI tanácsa minősíti a publikációs listát. 
 
96  

INFORMATIKA  DOKTORI ISKOLA 
 
ÖNÁLLÓ TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁG 
 
Az értekezés benyújtásának feltétele három megjelent vagy közlésre elfogadott 
dolgozat. A disszertációban foglalt új tudományos eredmények meghatározó részének 
beadáskor már publikáltnak, vagy közlésre elfogadottnak kell lennie. Alkalmazások esetén 
lényeges, hogy az eredmények számítástudományi szempontból legyenek értékelhetők. 
 
Legalább  2.5 pontot érő számú, eredményeiben új dolgozat teljes terjedelmű publikálása. 
Elegendő igazolni a dolgozat közlésre való elfogadását. A pontszám kiszámítási módja: 1 
szerzős cikk: 1 pont, 2 szerzős cikk: 0.75 pont, 3 szerzős cikk: 0.60 pont, 4 szerzős cikk: 
0,48 pont, 5 szerzős cikk: 0,40, 6 szerzős cikk: 0.32, 7 szerzős cikk: 0,25, 8 szerzős cikk: 
0,20, 9 szerzős cikk: 0.15 pont, 10 vagy több szerzős cikk: 0,10 pont.  
 
További kikötés, hogy elméleti téma esetén a cikkek között legyen legalább egy 1 szerzős, 
vagy legalább két 2 szerzős.  
 
Publikációnak a következők számítanak: 
 
1. Lektorált folyóiratcikk, illetve könyv vagy könyvfejezet: 
Ha olyan folyóiratban, illetve kiadványban jelent meg, amelyet 
 
a Mathematical Reviews, a Zentralblatt für Mathematik vagy a Computing 
 
Reviews referál, vagy amely szerepel a Science Citation Index listáján, vagy 
 
valamely neves kiadó jelentetett meg (Academic Press, ACM, Cambridge  Univer-
sity Press, IEEE Computer Society, IOS, Kluwer, MIT Press, Oxford  
University 
Press, Springer Verlag, Elsevier, Wiley & Sons, World Scientific,   Addison Wesley, Pren-
tice Hall, North Holland, Birkhäuser), elismert 
szakmai 
  fórumot képez és folyóirat 
esetén nemzetközileg elismert szerkesztő bizottsággal  rendelkezik. 
 
2. Konferencia (symposium, workshop) kiadványban megjelent publikáció: 
Ha olyan kiadványban jelent meg, amelyet 
 
a Mathematical Reviews, a Zentralblatt für Mathematik vagy a Computer Reviews 
 
referál, vagy amely szerepel a Science Citation Index listáján vagy olyan   nemzet-
közi konferencia (symposium, workshop) kiadványa, amely a terület  
nemzetközileg 
elismert rangos szakmai fóruma nemzetközi programbizottsággal,   továbbá  az  elfogadott 
cikkek szerzőinek több mint 50%-a külföldi és az elfogadási  
arány általában legfel-
jebb 50%. 
 
IDEGEN NYELVEK ISMERETE
 
 
A két nyelvvizsga közül az egyik az angol legyen. A szabályzatban nem említett 
nyelvek elfogadásáról az Iskola Tanácsa dönt. 
 
ÉRTEKEZÉS 
 
Az értekezés nyelve: magyar, vagy angol. Kivételes esetben kérelmezni lehet 
egyéb nyelven való beadást. A kérelemről az Iskola Tanácsa dönt. 
 

Az értekezés terjedelme: 80-120 oldal legyen. 
 
 
97

KÉMIA DOKTORI ISKOLA 
 
Az önálló tudományos munkásság értékelése 
 
A fokozatszerzés feltétele, hogy a jelölt legalább az alábbiakban megadott számú 
tudományos közlemény társszerzője legyen. Közleménynek a tudományterület átlagos 
hazai elvárásainak megfelelő színvonalú, az SCI nyilvántartásában a publikálás évében 
szereplő, számszerű impakt faktor (IF) értékkel rendelkező, angol nyelvű tudományos 
folyóiratban megjelent, vagy elfogadott publikáció tekinthető. Nem tekinthetők közlemé-
nynek az IF értékkel nem rendelkező konferencia kiadványok még abban az esetben sem, 
ha a kiadvány ISBN számmal rendelkezik. A jelölt legalább egy közleményben legyen 
első szerző és amennyiben az illető alkalmazott kutatást is végez és munkássága során 
szabadalom kerül benyújtásra, azt is figyelembe kell venni a tudományos teljesítmény 
elbírálásánál. 
 
Azon közlemény(ek) felelős szerzője (corresponding author), amely(ek)ben a jelölt 
nem első szerző, írásban nyilatkozzon arról, hogy a jelölt milyen mértékben járult hozzá a 
közlemény létrehozásához, és arról, hogy a jelölt által a fokozatszerzésben felhasznált an-
yagrészről más jelöltnek nem ad ki hasonló tartalmú nyilatkozatot. Nem magyar illetőségű 
társszerzők esetén, illetve ha a felelős szerző nem hazai, a Doktori Iskola Tanácsa állapítja 
meg (tájékozódás után) a jelölt szerepét a közlemény létrehozásában. Vitás kérdésekben a 
Kémia Doktori Iskola Tanácsa dönt.  
Az értekezés témaköréből készült publikációk száma minimum 3 az SCI által 
referált folyóiratban és a közlemények összesített hatástényezője  (impakt faktora) le-
galább 4
. Az impakt faktorokat a tézisfüzetben a publikációs lista megadásánál 
közleményenként fel kell sorolni és a végén azokat összesíteni kell. 
  
Abban az esetben, ha a jelölt K+F témában nyújt be értekezést, akkor a követelmény 
minimum  2 db publikáció az SCI által referált folyóiratban, amelyeknek összesített 
hatástényezője legalább 2.  Ezen kívül rendelkezzen legalább 1 benyújtott sza-
badalommal, 
amely a Magyar Szabadalmi Hivatal által megadott nyilvántartási számmal 
rendelkezik, és benne a jelölt legalább 10 % mértékben társszerzőként szerepel. 
A K+F témában benyújtott értekezések védésre bocsátásához a témavezető és a program-
vezető írásos támogatása szükséges. A Doktori Tanács elrendelheti a szabadalmi oltalomra 
való tekintettel a titkosított védést, amelyről a bíráló bizottságban részt vevőknek írásban 
kell nyilatkozniuk. Ezek a nyilatkozatok a disszertáció védése után a TTIK Irattárába 
kerülnek. 
 
 
Idegen nyelvek ismerete 
 
A nyelvtudás kérdésében a Szabályzat 50.1.-5. pontjait a Kémia Doktori Iskola a 
következőkkel egészíti ki: 
 
A jelöltnek a fokozatszerzésben lehetőleg angol nyelvből kell legalább középfokú 
állami („C” szintű) nyelvvizsgával, illetve annak a jogszabályokban előírt megfelelőjével 
igazolnia nyelvtudását. Elfogadható más, nagy európai nyelvekből (német, francia, span-
yol, olasz) is a középfokú állami („C” szintű) nyelvvizsga, illetve annak a jogszabályok-
ban előírt megfelelője. 
 
Második idegen nyelvként csak élő nyelv választható.  
Nem magyar állampolgárságú, magyar anyanyelvű jelöltek esetén az angol nyelv 
mellett az állampolgárságot adó ország hivatalos nyelve választható második idegen 
nyelvként. 
98  

 
Értekezés 
 

Az  értekezés nyelve lehet magyar vagy angol. Angol nyelvű értekezés esetén a 
bírálatoknak, a jelölt válaszainak és a védésnek a nyelve is az angol.  
 Az 
értekezés formája legyen leíró, terjedelme lehetőleg ne haladja meg a 100 
oldalt. Az értekezés legyen olyan, hogy abból a bírálók világosan megítélhessék a tel-
jesítményt. Az értekezés tartalmazza a munka szakmai hátterét, előzményeit, és célját; a 
bizonyítékokat nyújtó kísérletek leírását (megfelelő részletességgel, amiből megítélhető az 
eredmények érvényessége és általánosíthatóságának mértéke), és az eredmények értel-
mezését, valamint az azokból eredő következtetéseket.  
A disszertációhoz mellékelni kell az ún. tézisfüzetet, amely tartalmazza a 
bevezetés célkitűzések, kísérleti anyagok és módszerek mellett a dolgozat lényegét ké-
pező, pontokban megfogalmazott eredményeket. A tézisfüzet terjedelme: ca. 10-15 oldal. 
A tézisfüzetben fel kell tüntetni a disszertációhoz szorosan kapcsolódó publikációk je-
gyzékét ill. a disszertáció témájához nem kapcsolódó publikációs jegyzéket is. Szintén 
meg kell adni azon előadások és poszterek pontos leírását, amelyek a PhD hallgatók 
munkájával kapcsolatosak. A publikációkhoz meg kell adni az aktuális (SCI) impakt fak-
torok értékeit és azokat összesíteni kell. A magyar nyelvű tézisfüzetek száma minimum 
30, továbbá legalább 5 példányban angol nyelvű tézisfüzet szükséges. A jelölt témavezető-
jének és a Kémia Doktori Iskola neve szerepeljen a disszertáció és a tézisfüzet első 
oldalán. Mind a magyar, mind az angol nyelvű tézisfüzetet elektronikus formában CD 
lemezen is a disszertációval együtt kell benyújtani. 
 
Előzetes szakmai vita. Az értekezés benyújtásának feltétele, hogy szakmai 
közönség (szervezett képzésben a jelölt munkahelye, szervezett képzésben részt nem 
vevők esetén a szakterületért felelős intézmény), előzetes vita eredményeként, támogatóan 
foglaljon állást az értekezés tartalmi megfeleléséről a fokozatszerzéshez.  
 
A jelölt szakmai vezetője írásban, támogatóan nyilatkozzon a jelölt alkal-
masságáról a tudományos fokozatra. 
Az értekezés megvédésére a Dékáni Hivatala meghívókat küld ki, amelyeket meg-
kapnak a jelöltön kívül a bizottság elnöke és tagjai, valamint elektronikus formában az 
illetékes Doktori Iskola titkársága. 
 
Szigorlatok rendje 
A Doktori Iskola vezetőjének a TTIK Dékáni Hivatalába eljuttatott javaslata alap-
ján a Kari Doktori Tanács dönt a szigorlati bizottság elnökének és a vizsgáztatóknak a 
személyéről. Az elnök a megjelölt szakterületen vizsgáztatási feladatokat is elláthat. 
Amennyiben a jelölt szervezett PhD képzésben vett részt, akkor egy – a Doktori Iskola 
által – kijelölt főtárgyból és egy melléktárgyból kell vizsgázni. Ha a jelölt szervezett dok-
tori képzésben nem vett részt, akkor a főtárgy mellett a Doktori Iskola Tanácsa által 
meghatározott két melléktárgyból kell vizsgázni.  A főtárgyakra és melléktárgyakra vonat-
kozó tematika a Doktori Iskola irattárában legyen hozzáférhető. 
 
A  KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA SPECIÁLIS KÖVETELMÉNYEI A 
DOKTORI  FOKOZATSZERZÉSHEZ 
 
DOKTORI SZIGORLAT   
        A fokozatszerzéshez egy főtárgyból és két melléktárgyból kell eredményes szi-
gorlatot letenni.   A szervezett doktori képzésben abszolutóriumot szerzett hallgatók az 
abszolutórium megszerzése után két évig mentesülnek a melléktárgyi vizsgák alól. 
 
99

 
ÖNÁLLÓ TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁG 
 
Az értekezés témaköréből minimum három, nem magyar nyelvű, eredeti, megje-
lent vagy közlésre elfogadott dolgozat. A dolgozatok közül minimum egyben a jelöltnek 
első szerzőnek kell lennie, és legalább egy  folyóiratnak  az SCI által jegyzettnek kell len-
nie. Azon közlemény(ek) felelős szerzője (corresponding author), amely(ek)ben a jelölt 
nem első szerző, írásban nyilatkozzon arról, hogy a jelölt milyen mértékben járult hozzá a 
közlemény létrehozásához, és arról, hogy a jelölt által a fokozatszerzésben felhasznált 
anyagrészről más jelöltnek nem ad ki hasonló tartalmú nyilatkozatot. További társszerzői 
nyilatkozatok szükségtelenek. Nem magyar illetőségű társszerzők esetén, illetve ha a fele-
lős szerző nem hazai, a Doktori Iskola Tanácsa állapítja meg (tájékozódás után) a jelölt 
szerepét a közlemény létrehozásában. 
 
IDEGEN NYELVEK ISMERETE 
 
A Doktori Szabályzat 50.1.-5. pontjaiban foglaltaknak megfelelően, azzal a kikö-
téssel, hogy mindegyik nyelvnek élő nyelvnek kell lennie és az egyik idegen nyelvnek 
angolnak kell lennie. Nem magyar állampolgárságú, magyar anyanyelvű jelöltek esetén az 
állampolgárságot adó ország hivatalos nyelve választható második idegen nyelvként. 
 
 
ÉRTEKEZÉS 
 
Terjedelme 60-120 oldal között legyen. A disszertáció nyelve magyar, a Doktori 
Iskola Tanácsának előzetes engedélyével angol is lehet. 
A jelölt szakmai (téma) vezetője írásban, támogatóan nyilatkozzon a jelölt alkalmasságáról 
a tudományos fokozatra. 
  
 
TÉZISEK  
 A 
magyar 
nyelvű tézisfüzetek száma minimum 30, továbbá legalább 5 példány 
angolul. 
 
 
MATEMATIKA- ÉS SZÁMÍTÁSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA 
 
ÖNÁLLÓ TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁG 
 
Az értekezés benyújtásának feltétele három megjelent vagy közlésre elfogadott 
dolgozat. 
Nevezzünk egy dolgozatot MR-dolgozatnak, ha olyan helyen van közlésre elfogadva vagy 
jelent meg, amelyet a Mathematical Reviews, a Zentralblatt für Mathematik és a Science 
Citation Index közül legalább az egyik referál. Hasonlóan, a Computer Reviews által refe-
rált helyen megjelent vagy közlésre elfogadott dolgozatot nevezzük CR-dolgozatnak, a 
Zentralblatt für Didaktik der Mathematik által referált megjelent vagy közlésre elfogadott 
publikációt pedig ZDM-dolgozatnak. 
A doktori értekezés benyújtásának szükséges formai feltétele, hogy az alábbi három 
feltétel közül legalább az egyik teljesüljön:  
1. A jelöltnek van három MR-dolgozata, amelyek közül legalább kettő folyóiratbeli, 
és a három dolgozat közül legalább kettő az értekezés részét képezi. 
2. A jelöltnek van egy folyóiratbeli CR-dolgozata, amely az értekezés részét képezi. 
100  

Van további kettő MR-dolgozata is; e kettő között van olyan, amelyik az ér-
tekezés részét képezi, és van folyóiratbeli is. 
3. Didaktikai téma esetén a jelöltnek van három megjelent vagy közlésre elfogadott 
dolgozata. Mindhárom lektorált, és ezek mindegyike MR-dolgozat vagy 
ZDM-dolgozat, vagy hazai vagy nemzetközi kiadású színvonalas monográ-
fia, vagy tankönyv vagy annak fejezetei. Továbbá a három dolgozat közül 
legalább kettő folyóiratbeli és legalább kettő az értekezés részét képezi. 
 
 
 
IDEGEN NYELVEK ISMERETE 
 
A törvényben előírt két idegen nyelv közül az egyik szükségképpen az angol, a 
másik lehetőleg a francia, német, orosz nyelvek valamelyike. Az itt fel nem sorolt nyelvek 
esetén – a kérdéses nyelv hasznosságát mérlegelve a jelölt matematikai munkásságában – 
a Doktori Iskola Tanácsa egyedileg dönt. Ha a másik nyelv nem az itt felsoroltak egyike, 
akkor angol nyelvből középfokú C típusú nyelvvizsga szükséges. 
 
ÉRTEKEZÉS 
 
Az értekezés nyelve: magyar, vagy angol. Kivételes esetben kérelmezni lehet 
egyéb nyelven való beadást. A kérelemről az Iskola Tanácsa dönt. 
 

 
FELVÉTELI PONTOK KISZÁMÍTÁSA  
  1.a A diploma minősítése az 5 évnél nem régebben végzettek esetében: 
  - kitűnő 10 pont 
  - 4.71-től 9 pont 
  - 4.51 - 4.70-ig 8 pont 
  - 4.01 - 4.50-ig 6 pont 
  - 3.51 - 4.00-ig 4 pont 
  - különben 0 pont 
  1.b A diploma minősítése az 5 évnél régebben végzettek esetén: 
  - kitűnő 6 pont 
  - 4.01 - 4.99-ig 4 pont 
  - 3.51 - 4.00-ig 2 pont 
  - különben 0 pont 
  2.a A tudományos tevékenység értékelése az 5 évnél nem régebben végzettek esetén: 
 - 10 pontot kap, ha két díjnyertes (1-3. díj vagy különdíj) TDK dolgozata van, illetve ren-
delkezik a szakma által rangosnak tartott folyóiratban megjelent vagy közlésre elfogadott 
publikációval. 
 - 8 pontot kap, ha egy díjnyertes TDK dolgozata van, illetve országos egyetemi tanulmá-
nyi versenyen az 1-10. helyen végzett. 
 - 6 pontot kap, ha legalább két elfogadott és előadott TDK dolgozata (posztere) volt. 
 - 4 pontot kap, ha legalább egy elfogadott és előadott TDK dolgozata (posztere) volt. 
  2.b A tudományos tevékenység értékelése az 5 évnél régebben végzettek esetén: 
 - 14 pontot kap, ha rendelkezik legalább 2, a szakma által rangosnak tartott folyóiratban 
megjelent vagy közlésre elfogadott publikációval, továbbá két díjnyertes (1-3. díj vagy 
különdíj) TDK dolgozatot készített.  
 
101

- 12 pontot kap, ha rendelkezik legalább egy, a szakma által rangosnak tartott folyóiratban 
megjelent vagy közlésre elfogadott publikációval, továbbá 2 díjnyertes TDK dolgozatot 
készített.  
- 11 pontot kap, ha rendelkezik legalább egy, a szakma által rangosnak tartott folyóiratban 
megjelent vagy közlésre elfogadott publikációval, továbbá 1 díjnyertes TDK dolgozatot 
készített.  
- a további pontozás ugyanaz, mint az 5 évnél nem régebben végzetteknél. 
  3 . Csak az angol, francia, német, olasz, spanyol vagy orosz nyelvből tett nyelvvizsgáért 
adható pont.   
 
102  

17. sz. melléklet 
 
 
A "Honoris Causa" latin oklevelének magyar fordítása 
 
 
 
 
Mi, a Rektor és a híres és kegyes Szegedi Egyetem tudós tanácsa köszöntjük az olvasót! 
Miután 
 
«név» 
 
a tudományban igen jártas és kiemelkedő professzor a «tudomány» területén 
[például] nemzetközileg is elismert eredményeket ért el, 
a «tudomány» tiszteletbeli doktorának 
elismerjük, kinyilvánítjuk és kihirdetjük. Mindazokat a jogokat és kiváltságokat, 
amelyek a "Tiszteletbeli Doktor" címet törvény és szokás szerint megilletik, a ránk 
ruházott hatalmunknál fogva ünnepélyesen átengedjük és átadjuk neki. 
Ennek bizonyságául és örökös emlékéül az Egyetemünk pecsétjével ellátott és 
aláírásunkkal megerősített oklevelet neki kiadni elrendeltük. 
 
Kelt Magyarországon, Szegeden …… év ……. hó …….. napján. 
 
 
 
 ……………………………….. 
……………………………….. 
 
 
A ……. Kar Dékánja 
Az Egyetem Rektora 
 
 
103

18. sz. melléklet 
S Z E G E D I    T U D O M Á N Y E G Y E T E M 
 
«oklszáma» OM-azonosító: 
FI62198 
 
 
 
D O K T O R I   B I Z O N Y Í T V Á N Y 
 
 
A Szegedi Tudományegyetem «kar»tudományi Karának dékánja hivatalosan igazolja, 
hogy 
 
«név» 
aki született «szülhely», «szülidő»,  
 
tudományos felkészültségét 
 
«tudományág»tudomány 
tudományágból 
 
«minősítése» 
 
minősítéssel bebizonyította, a doktori esküt ........ év .............. nap letette, így ettől a naptól 
fogva a többször módosított 2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról 69. § (5) be-
kezdése alapján a doktori (PhD) cím megilleti és családi neve mellett a "Dr." megjelölés 
használatára jogosult. 
 
Szeged, ……... év ............. hó ..... nap 
 
 
 
 ......................................... 
........................................ 
 
Doktori Tanács Elnöke 
Dékán 
 
 
......................................... 
Rektor 
104  

19. sz. melléklet 
A DOKTORI ESKÜ SZÖVEGE 
 
  
 
 
 
"Én ......... esküszöm, hogy hazám Alkotmányához és népemhez mindenkor 
hű leszek, a Szegedi Tudományegyetem iránt mindig illő tiszteletet tanúsítok, 
tevékenységemet hazám és honfitársaim szolgálatába állítom, és arra törek-
szem, hogy tudományomat a Szegedi Tudományegyetem tisztességére, em-
bertársaim javára, hazám dicsőségére előbbre vigyem. 
 
 
 
 
105