Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Digic Pictures Kft. (szh. 1033 Budapest, Hajógyári sziget 132. épület., adószám: 12573383-2-41.) mint ügyfél vonatkozásában a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 31/C. § (1) bekezdése szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által meghozott valamennyi határozatot.

Jelen adatigényemet az Infotv. fent hivatkozott rendelkezése mellett a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 69/A. §-ára is hivatkozva terjesztem elő. E § (1) bekezdése értelmében a határozatot – a személyes és védett adat kivételével, amelyek egy gazdasági társaság esetében nem merülhetnek fel – korlátozás nélkül bárki megismerheti, ha a döntés nyilvánosságát törvény nem korlátozza vagy zárja ki. A (3) bekezdés szerint pedig a döntésben nem tehető megismerhetetlenné közérdekből nyilvános adat. E rendelkezésből következően az igényelt adatok tekintetében nem lehet üzleti titokra hivatkozni, mert az a Ptk. 81. § (3) bekezdése értelmében csupán olyan adatok körére terjed ki, amelyeket jelen adatigénylés nem érint.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2013. október 19.

Üdvözlettel:
atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Pethő Katalin Mária dr., Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

3 Melléklet

Tisztelt Cím!

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz 2013. október 21. napján
érkezett, alábbi megkeresésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom.

A kérelemben megjelölt határozatokat, az Ön által megjelölt elektronikus
úton, a Hatóság rövid időn belül megküldi.

A dokumentumok irattárból történő visszakérése a vártnál több időt vesz
igénybe, amely miatt előreláthatólag a jövő hét elején tudjuk teljesíteni
a kérelemben foglaltakat, mely késedelem miatt szíves elnézésüket és
megértésüket kérjük.

Abban az esetben, ha meg nem ismerhető adatot is tartalmaz valamely
határozat, és így az adatigénylés részbeni megtagadására kerül sor, úgy a
megtagadásra okot adó indokok részletes ismertetésére is sor fog kerülni.

Tisztelettel,
 
dr. Pethő Katalin Mária
Nemzeti Filmiroda igazgató-helyettes
Hatósági és Nyilvántartási Osztály osztályvezető
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Nemzeti Filmiroda
Hatósági és Nyilvántartási Osztály
Cím: 1027 Budapest, Fő utca 80.
Tel: +36 1 327-0229 | Fax: +36 1 321-9224
E-mail: [1][email address]
Web: [2]http://nmhh.hu

"Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft." To KözAdat requests at
<[FOI #1725 email]>  NMHH <[NMHH request email]>
cc
2013.10.21 14:12 Közérdekűadat
igénylés - Digic
Subject Pictures Kft.-re
vonatkozó
határozatok

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)
bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
Digic Pictures Kft. (szh. 1033 Budapest, Hajógyári sziget 132.
épület., adószám: 12573383-2-41.) mint ügyfél vonatkozásában a
mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 31/C. § (1) bekezdése
szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által meghozott
valamennyi határozatot.

Jelen adatigényemet az Infotv. fent hivatkozott rendelkezése
mellett a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános
szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.)
69/A. §-ára is hivatkozva terjesztem elő. E § (1) bekezdése
értelmében a határozatot – a személyes és védett adat kivételével,
amelyek egy gazdasági társaság esetében nem merülhetnek fel –
korlátozás nélkül bárki megismerheti, ha a döntés nyilvánosságát
törvény nem korlátozza vagy zárja ki. A (3) bekezdés szerint pedig
a döntésben nem tehető megismerhetetlenné közérdekből nyilvános
adat. E rendelkezésből következően az igényelt adatok tekintetében
nem lehet üzleti titokra hivatkozni, mert az a Ptk. 81. § (3)
bekezdése értelmében csupán olyan adatok körére terjed ki,
amelyeket jelen adatigénylés nem érint.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és
az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre
a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben
megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a
szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,
amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés
megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a
tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként
tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy
részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése
alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt
küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2013. október 19.
Üdvözlettel:
atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. http://www.nmhh.hu/

Pethő Katalin Mária dr., Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

5 Melléklet

Tisztelt Érdeklődő!

Közérdekű adatkérésének eleget téve mellékelten megküldöm Önnek a Digic
Pictures Kft. közvetett támogatásának megállapításáról szóló
határozatokat. A határozat egyes elemeit a Ket. Ön által is hivatkozott
69. § és 69/A. §-ai alapján üzleti titok és más adatok védelme érdekében
megismerhetetlenné tettük.

 (See attached file: Mass Effect Origins_kivonat.docx)(See attached file:
Halo_kivonat.docx)(See attached file: Assassins's Creed 3_Golden
Age_kivonat.docx)(See attached file: Watchdogs_kivonat.docx)

Tisztelettel,
 
dr. Pethő Katalin Mária
Nemzeti Filmiroda igazgató-helyettes
Hatósági és Nyilvántartási Osztály osztályvezető
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Nemzeti Filmiroda
Hatósági és Nyilvántartási Osztály
Cím: 1027 Budapest, Fő utca 80.
Tel: +36 1 327-0229 | Fax: +36 1 321-9224
E-mail: [1][email address]
Web: [2]http://nmhh.hu

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. http://www.nmhh.hu/