Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Budapest Főváros Önkormányzata, és a tulajdonában álló cégek által a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel kötött valamennyi szerződés listáját, megjelölve a szerződés hatályát, tárgyát, értékét, valamint azt, hogy milyen eljárásban választották ki az adott feladatra a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t.

Amennyiben az eljárásban az adott feladat elnyeréséért többen is elindultak, akkor szíveskedjenek megküldeni részemre azt is, hogy mely cégek voltak a további indulók, és azok milyen értékben tettek ajánlatot.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2013. március 25.

Üdvözlettel:

Oroszi Babett

Kertész Péter, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

1 Melléklet

 

Kedves Babett!

 

Az alábbiakban továbbítom a BKV Zrt. jogtanácsosának értesítését.

 

üdvözlettel:

Kertész Péter

sajtóreferens

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala

Kommunikációs Igazgatóság

1052 Budapest Városház u. 9.-11.

telefon: +36 1 999-8178; fax: +36 1 317-1824

mobil: +36 0630-944-6966

[1]logo.jpg

 

Tisztelt Oroszi Babett úrhölgy!

 

Megkeresése kapcsán, a BKV Zrt. vonatkozásában, ezúton tisztelettel
tájékoztatjuk, hogy az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. § (4) bekezdése
alapján (figyelemmel arra, hogy igényében jelentős terjedelmű adat
kiadását kéri), az adatigénylés teljesítésének határidejét 15 nappal
meghosszabbítjuk.

 

Kérjük fentiek szíves tudomásulvételét.

 

Tisztelettel:

 

dr. Gallai Pál

jogtanácsos

BKV Zrt.

Jogi Igagatóság

telefon: 461-6500/11666

 

References

Visible links

Kovács Krisztina, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

10 Melléklet

Tisztelt Oroszi Babett!

 

Közérdekű adatigénylésével kapcsolatosan tájékoztatásul küldjük az
alábbiakat.

 

Üdvözlettel:

Kovács Krisztina

sajtóreferens

 

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala

Kommunikációs Igazgatóság

1052 Budapest Városház u. 9.-11.

mobil: +3630 944 6988

telefon: +36 1 327-1072; fax: +36 1 327-1824

[1]logo.jpg

 

From: Csébi Tamás
Sent: Monday, April 08, 2013 12:56 PM
To: Kovács Krisztina
Cc: Szűcs Annamária dr.
Subject: A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. megbízásai_BVK Holding Zrt. és
tagvállalatai

 

Kedves Kriszti!

 

A  március 26-án részünkre továbbított Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.
megbízásai tárgyú közérdekű adatigénylésre, a beérkezett tagvállalati
információk alapján a következőket állapíthatjuk meg:

 

·         A BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.  és a
tagvállalatai közül az FKF Zrt., a BTI Zrt., a FŐKERT Nonprofit Zrt., az
FTSZV Kft. és a FŐKÉTÜSZ Kft. nem érintett az adatigénylésben, mert nem
álltak, nem állnak szerződésben a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel

·         a BGYH Zrt. és a FŐTÁV Zrt., mint érintett tagvállalatok
mellékletei csatolva. (a BGYH szerződés az alábbi linken megtalálható:

[2]http://www.budapestgyogyfurdoi.hu/kozbes...

a FŐTÁV esetében pedig
[3]http://www.fotav.hu/fotav-zrt/kotelezo-a...)

 

 

Üdvözlettel:

 

Csébi Tamás

Kommunikációs és PR munkatárs

 

BVK HOLDING BUDAPESTI

VÁROSÜZEMELTETÉSI KÖZPONT ZRT.

 

CÍM: 1052 Budapest Városház u. 9-11.

TEL.: +36 1 3271614

FAX: +36 1 3271877

MOBIL: +36 30 962 6899

E-MAIL: [4][email address]

WEB: [5]www.bvkholding.hu

[6]Leírás: cid:[email protected]

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga  bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Ha Ön nem az üzenet címzettje, úgy
kérem hívja fel telefonon, vagy küldjön egy e-mail-t az üzenet küldőjének
és törölje az üzenetet valamint annak összes csatolt mellékletét a
rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az esetben tilos az
üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét lemásolnia,vagy az üzenet
tartalmát bárkivel közölnie.

 

This message and any attachment are confidential and may be legally
privileged or otherwise protected from disclosure. If you are not the
intended recipient, please telephone or email the sender and delete this
message and any attachment from your system. If you are  not  the 
intended  recipient you must not copy this message or attachment or
disclose the contents to any other person.

 

References

Visible links
2. http://www.budapestgyogyfurdoi.hu/kozbes...
3. http://www.fotav.hu/fotav-zrt/kotelezo-a...
4. mailto:[email address]
5. http://www.bvkholding.hu/

Kovács Krisztina, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

2 Melléklet

Tisztelt Oroszi Babett!

 

Közérdekű adatigénylésével kapcsolatosan tájékoztatásul csatoltan küldjük
a tájékoztatást.

 

Üdvözlettel:

Kovács Krisztina

sajtóreferens

 

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala

Kommunikációs Igazgatóság

1052 Budapest Városház u. 9.-11.

mobil: +3630 944 6988

telefon: +36 1 327-1072; fax: +36 1 327-1824

[1]logo.jpg

 

From: CSAPI Igazgatóság [mailto:[email address]]
Sent: Monday, April 08, 2013 11:57 AM
To: Kovács Krisztina
Cc: Esse Mariann
Subject: Adatközlés

 

 

References

Visible links

Kovács Krisztina, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Oroszi Babett!

 

Közérdekű adatigénylésével kapcsolatosan tájékoztatásul küldjük az
alábbiakat.

 

Üdvözlettel:

Kovács Krisztina

sajtóreferens

 

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala

Kommunikációs Igazgatóság

1052 Budapest Városház u. 9.-11.

mobil: +3630 944 6988

telefon: +36 1 327-1072; fax: +36 1 327-1824

[1]logo.jpg

 

From: Kernács Polett [mailto:[email address]]
Sent: Tuesday, March 26, 2013 8:57 AM
To: Kovács Krisztina
Cc: Wertán Zsolt
Subject: Közérdekűadat igénylés - Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.
megbízásai

 

Tisztelt Kovács Krisztina!

 

Az Enviroduna Kft. semmilyen szerződéses vagy megbízásos kapcsolatban nem
áll a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel.

 

Üdvözlettel:

Kernács Polett

Enviroduna Kft.

1053 Budapest, Curia u. 3.

Tel.: (06 1) 328 0979

Email: [2][email address]

 

References

Visible links
2. mailto:[email address]

Kovács Krisztina, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

Tisztelt Oroszi Babett!

Közérdekű adatigénylésével kapcsolatosan tájékoztatásul küldjük az alábbiakat.

Üdvözlettel:
Kovács Krisztina
sajtóreferens

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala
Kommunikációs Igazgatóság
1052 Budapest Városház u. 9.-11.
mobil: +3630 944 6988
telefon: +36 1 327-1072; fax: +36 1 327-1824

-----Original Message-----
From: Haranghy Csaba [mailto:[email address]]
Sent: Tuesday, March 26, 2013 9:05 AM
To: Kovács Krisztina; Szűcs Annamária dr.
Cc: Sajtó Iroda külső
Subject: RE: Közérdekűadat igénylés - Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. megbízásai

Kedves Krisztina!

Az általam vezetett társaságok közül, Sem a Fővárosi Vízművek Zrt, sem a BKSZT Kft nem rendelkezik és nem rendelkezett a múltban sem szerződéssel a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt-vel.

Üdvözlettel:

HARANGHY Csaba
vezérigazgató

FŐVÁROSI VÍZMŰVEK ZRt.
H-1134 Budapest, Váci út 23-27.
Tel: 06 (1) 465 2944
Fax: 06 (1) 349 1995
E-mail: [email address]
Web: www.vizmuvek.hu      

-----Original Message-----
From: Kovács Krisztina [mailto:[email address]]
Sent: Tuesday, March 26, 2013 8:44 AM
To: [email address]; Szűcs Annamária dr.; [email address]; Wertán Zsolt; Erzsébet Székelyné Pásztor ([email address]); [email address]; Haranghy Csaba
Cc: Sajtó Iroda külső
Subject: FW: Közérdekűadat igénylés - Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. megbízásai
Importance: High

Tisztelt Érintettek!

Szűcs Somlyó Mária megbízásából ezúton továbbítom az alábbi közérdekű adatigénylést, melynek megválaszolásában kérjük közreműködésüket.

Köszönettel:
Kovács Krisztina
sajtóreferens

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Kommunikációs Igazgatóság
1052 Budapest Városház u. 9.-11.
mobil: +3630 944 6988
telefon: +36 1 327-1072; fax: +36 1 327-1824

-----Original Message-----
From: Oroszi Babett [mailto:[FOI #974 email]]
Sent: Monday, March 25, 2013 6:32 PM
To: Sajtó Iroda külső
Subject: Közérdekűadat igénylés - Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. megbízásai

Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)
bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
Budapest Főváros Önkormányzata, és a tulajdonában álló cégek által
a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel kötött valamennyi szerződés
listáját, megjelölve a szerződés hatályát, tárgyát, értékét,
valamint azt, hogy milyen eljárásban választották ki az adott
feladatra a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t.

Amennyiben az eljárásban az adott feladat elnyeréséért többen is
elindultak, akkor szíveskedjenek megküldeni részemre azt is, hogy
mely cégek voltak a további indulók, és azok milyen értékben tettek
ajánlatot.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és
az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre
a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben
megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a
szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,
amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés
megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a
tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként
tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy
részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése
alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt
küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2013. március 25.

Üdvözlettel:

Oroszi Babett

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül
küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen
kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #974 email]

Ha a(z) Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem
a(z) [Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak
találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy
helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató
hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!


-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Kovács Krisztina, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

2 Melléklet

Tisztelt Oroszi Babett!

 

Közérdekű adatigénylésével kapcsolatosan tájékoztatásul küldjük az
alábbiakat.

 

Üdvözlettel:

Kovács Krisztina

sajtóreferens

 

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala

Kommunikációs Igazgatóság

1052 Budapest Városház u. 9.-11.

mobil: +3630 944 6988

telefon: +36 1 327-1072; fax: +36 1 327-1824

[1]logo.jpg

 

From: Fodor Zsolt [mailto:[email address]]
Sent: Wednesday, March 27, 2013 1:05 PM
To: Kovács Krisztina; [email address]; [email address]; Sajtó
Iroda külső
Subject: Közérdekű adat igénylés - Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.
megbízásai

 

Tisztelt Kovács Krisztina!

Kérésére tájékoztatjuk, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.
a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt-vel nem áll szerződéses kapcsolatban.

Üdvözlettel:

 

Feladó: Kovács Krisztina <[2][email address]>
Dátum: March 26, 2013, 8:44:07 AM GMT+01:00
Címzett: "[3][email address]" <[4][email address]>, Szűcs
Annamária dr. <[5][email address]>, "[6][email address]"
<[7][email address]>, Wertán Zsolt <[8][email address]>, Erzsébet
Székelyné Pásztor ([9][email address]) <[10][email address]>,
"[11][email address]" <[12][email address]>,
"[13][email address]" <[14][email address]>
Másolat: Sajtó Iroda külső <[15][Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Tárgy: FW: Közérdekűadat igénylés - Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.
megbízásai

Tisztelt Érintettek!

Szűcs Somlyó Mária megbízásából ezúton továbbítom az alábbi közérdekű
adatigénylést, melynek megválaszolásában kérjük közreműködésüket.

Köszönettel:
Kovács Krisztina
sajtóreferens

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala
Kommunikációs Igazgatóság
1052 Budapest Városház u. 9.-11.
mobil: +3630 944 6988
telefon: +36 1 327-1072; fax: +36 1 327-1824

-----Original Message-----
From: Oroszi Babett [[16]mailto:[FOI #974 email]]
Sent: Monday, March 25, 2013 6:32 PM
To: Sajtó Iroda külső
Subject: Közérdekűadat igénylés - Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.
megbízásai

    Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

    Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
    szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)
    bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

    Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
    Budapest Főváros Önkormányzata, és a tulajdonában álló cégek által
    a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel kötött valamennyi szerződés
    listáját, megjelölve a szerződés hatályát, tárgyát, értékét,
    valamint azt, hogy milyen eljárásban választották ki az adott
    feladatra a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t.

    Amennyiben az eljárásban az adott feladat elnyeréséért többen is
    elindultak, akkor szíveskedjenek megküldeni részemre azt is, hogy
    mely cégek voltak a további indulók, és azok milyen értékben tettek
    ajánlatot.

    Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és
    az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre
    a feladó e-mail címére megküldeni.
    Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben
    megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a [17]kimittud.atlatszo.hu
    weboldalon töltse fel.

    Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a
    szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.
    Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,
    amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés
    megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a
    tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként
    tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

    Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy
    részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése
    alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt
    küldje meg számomra.

    Segítő együttműködését előre is köszönöm.

    Kelt: 2013. március 25.

    Üdvözlettel:

    Oroszi Babett

    -------------------------------------------------------------------

    Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül
    küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen
    kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
    [18][FOI #974 email]

    Ha a(z) Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem
    a(z) [19][Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott
    Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
    [20]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

    Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
    KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
    segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
    [21]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

    Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak
    találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy
    helyezzen el a honlapunkra ([22]kimittud.atlatszo.hu) mutató
    hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

    -------------------------------------------------------------------

 

--

References

Visible links
2. mailto:[email address]
3. mailto:[email address]
4. mailto:[email address]
5. mailto:[email address]
6. mailto:[email address]
7. mailto:[email address]
8. mailto:[email address]
9. mailto:[email address]
10. mailto:[email address]
11. mailto:[email address]
12. mailto:[email address]
13. mailto:[email address]
14. mailto:[email address]
15. mailto:[Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
16. mailto:[FOI #974 email]
17. http://kimittud.atlatszo.hu/
18. mailto:[FOI #974 email]
19. mailto:[Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
20. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
21. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers
22. http://kimittud.atlatszo.hu/

idézett részek elrejtése

Kovács Krisztina, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Oroszi Babett!

 

Közérdekű adatigénylésével kapcsolatosan tájékoztatásul küldjük az
alábbiakat.

 

Üdvözlettel:

Kovács Krisztina

sajtóreferens

 

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala

Kommunikációs Igazgatóság

1052 Budapest Városház u. 9.-11.

mobil: +3630 944 6988

telefon: +36 1 327-1072; fax: +36 1 327-1824

[1]logo.jpg

 

From: Dr. Székelyné Pásztor Erzsébet [mailto:[email address]]
Sent: Wednesday, April 24, 2013 11:47 AM
To: Kovács Krisztina
Subject: RE: Közérdekűadat igénylés - Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.
megbízásai

 

Kedves Krisztina,

 

Küldöm tárgyban kért adatok területén illetékes szakterület tájékoztatását
azzal, hogy az adatszolgáltatásra – a határidő miatt – lehetőség szerint
még a héten szíveskedjetek sort keríteni.

 

Köszi.

Erzsi

 

 

„A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel kötött szerződések előminősítési
hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos közbeszerzési eljárás alapján
kerültek megkötésre. Az eljárás három részéből kettőben (B. és C. rész)
egy, a Civil Zrt. vezette Konzorcium tett ajánlatot, az A. részében két
ajánlattevő tett ajánlatot következők szerint:

 

A rész: BKV Zrt. irodaházainak és telephelyeinek teljes körű
vagyonvédelme.

 

Ajánlatok száma: 2 db

CIVIL Biztonsági Szolgálat Zrt. vezette Konzorcium (1149 Budapest Angol u.
77.) A Konzorcium tagjai: CIVIL Biztonsági Szolgálat Zrt., 1149 Budapest
Angol u. 77.; G4S Készpénzlogisztikai Kft. 1139 Budapest, Rozsnyai u.
21-25.; ERANDO Biztonságtechnikai Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. 1149
Budapest, Angol u. 77. DI-SEC Discrate Security Kft. 2030 Érd, Ikravirág
u. 8

Ajánlati ár:

  CIVIL Zrt. vezette Konzorcium
Nettó óradíj 886,- Ft/óra

Bank Biztonság Bizalom Zrt. 1181 Budapest, Darányi Ignác utca 12.

Ajánlati ár:

  B3 Zrt.
Nettó óradíj 895,- Ft/óra

 

Szerződéses adatok:

 

Szerződésben
Szerződés Szerződés foglalt
Eljárás rész Szerződött Szerződés-kötés hatálya hatálya érték
száma csop Szerződés tárgya partner ideje (óradíj,
-tól -ig havi díj,
szerződés
értéke)
CIVIL
Biztonsági
Szolgálat
Zrt.
Konzorcium
BKV Zrt. (CIVIL
irodaházainak és Biztonsági Óradíja:
14/T-423/09 A telephelyeinek Szolgálat 2010.03.31 2010.03.31 2016.03.31 886,- Ft/fő
teljes körű Zrt. és
vagyonvédelme DI-SEC
Discrate
Security
Személyi és
Vagyonvédelmi
Kft.)
Megrendelő jegy és
bérletpénztáraiból
a készpénzbevételek
összegyűjtése,  és
az automatákból az
üzemeltető által
átadott bevételek
feldolgozása és a
kijelölt bankba
történő CIVIL
beszállítása, Biztonsági
továbbá utazási Szolgálat
jegyek, bérletek, Zrt.
értékcikkek, Konzorcium 36+36 hónap
nyomtatványok (CIVIL cedálva BKK 240.000.000
14/T-423/09 B szállítása, a Biztonsági 2010.03.31 2010.03.31 Zrt. részére Ft/év
Megrendelő Szolgálat 2012.04.25-én
jegyraktáraiból a Zrt. és G4S
jegy és Biztonsági
bérletpénztárakba,  Szolgálat
a jegy és Zrt.)
bérletpénztárakban
selejtezésre
előkészített
értékcikkek
szállítása,
valamint bérletek
házhozszállítása a
10 vagy annál több
bérletet vásárlók
részére
A BKV Zrt. működési CIVIL
területén lévő Biztonsági
biztonságtechnikai Szolgálat
berendezések és Zrt. Óradíj:
14/T-423/09 C rendszerek teljes Konzorcium 2010.03.31 2010.03.31 2016.03.31-ig 6.800,-
körű üzemeltetése, (CIVIL Ft/óra
karbantartása, Biztonsági
javítása, valamint Szolgálat
fejlesztése Zrt. és
Erandó Kft.)

--------------------------------------------------------------------------

-----Original Message-----
From: Kovács Krisztina [[2]mailto:[email address]]
Sent: Tuesday, March 26, 2013 8:44 AM
To: Vitézy Dávid BKK; Szűcs Annamária dr.; [3][email address]; Wertán
Zsolt; Dr. Székelyné Pásztor Erzsébet; [4][email address];
[5][email address]
Cc: Sajtó Iroda külső
Subject: FW: Közérdekűadat igénylés - Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.
megbízásai
Importance: High

 

Tisztelt Érintettek!

 

Szűcs Somlyó Mária megbízásából ezúton továbbítom az alábbi közérdekű
adatigénylést, melynek megválaszolásában kérjük közreműködésüket.

 

Köszönettel:

Kovács Krisztina

sajtóreferens

 

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Kommunikációs Igazgatóság

1052 Budapest Városház u. 9.-11.

mobil: +3630 944 6988

telefon: +36 1 327-1072; fax: +36 1 327-1824

 

 

-----Original Message-----

From: Oroszi Babett [[6]mailto:[FOI #974 email]]

Sent: Monday, March 25, 2013 6:32 PM

To: Sajtó Iroda külső

Subject: Közérdekűadat igénylés - Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.
megbízásai

 

     Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

    

     Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

     szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)

     bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

    

     Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a

     Budapest Főváros Önkormányzata, és a tulajdonában álló cégek által

     a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-vel kötött valamennyi szerződés

     listáját, megjelölve a szerződés hatályát, tárgyát, értékét,

     valamint azt, hogy milyen eljárásban választották ki az adott

     feladatra a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t.

    

     Amennyiben az eljárásban az adott feladat elnyeréséért többen is

     elindultak, akkor szíveskedjenek megküldeni részemre azt is, hogy

     mely cégek voltak a további indulók, és azok milyen értékben tettek

     ajánlatot.

     

     Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és

     az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre

     a feladó e-mail címére megküldeni.

     Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben

     megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu

     weboldalon töltse fel.

    

     Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a

     szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.

     Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,

     amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés

     megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a

     tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként

     tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

    

     Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy

     részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése

     alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt

     küldje meg számomra.

    

     Segítő együttműködését előre is köszönöm.

    

     Kelt: 2013. március 25.

    

     Üdvözlettel:

    

     Oroszi Babett

    

     -------------------------------------------------------------------

    

     Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül

     küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen

     kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

     [7][FOI #974 email]

    

     Ha a(z) Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem

     a(z) [8][Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott

     Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:

     [9]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

    

     Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a

     KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás

     segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

     [10]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

    

     Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak

     találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy

     helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató

     hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

    

     

     -------------------------------------------------------------------

 

 

 

*******

 

Ezt az leveleket a Websense ESG ellenőrizte a BKV biztonsági szabályzata alapján. Nem található benne vírus.

 

 

References

Visible links
2. mailto:[email address]
3. mailto:[email address]
4. mailto:[email address]
5. mailto:[email address]
6. mailto:[FOI #974 email]
7. mailto:[FOI #974 email]
8. mailto:[Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
9. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
10. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése