Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

2014. szeptember 11.-én az egyik kereskedelmi TV-csatorna
hírműsorából arról értesültem, hogy kerületi önkormányzatunknál Ughy Attila polgármester ÁFA-s számla nélkül számolt el reprezentációs költségeket. Tekintettel arra, hogy polgármesterünk a fővárosi önkormányzatban bizottsági elnöki, illetve tanácsosi tisztséget is betölt, szeretnék tájékozódni a hivatalukban alkalmazott gyakorlatról a reprezentációs költségek elszámolása terén. Ezért az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre Ughy Attila önkormányzati bizottsági elnök, illetve tanácsnok
- 2010 novembere óta esetlegesen ÁFA-s számla nélkül elszámolt reprezentációs költségeinek tételes kimutatását,
- az elszámolás alapját képező bizonylatok,
- illetve azon feljegyzések, vezetői utasítások másolatát, mely az ÁFA-s számla nélküli elszámolást előírta.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. szeptember 12.

Üdvözlettel:

Petrovai László

Kertész Péter, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

2 Melléklet

Tisztelt Petrovai László Úr!

Az alábbiakban küldöm a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának válaszát.

üdvözlettel:
Kertész Péter
sajtóreferens
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Kommunikációs Igazgatóság
1052 Budapest Városház u. 9.-11.
telefon: +36 1 999-8178; fax: +36 1 317-1824

A Pénzügyi Főosztály tájékoztatása szerint a Fővárosi Önkormányzatnál a jelenlegi szabályozás alapján nem fordulhat elő kifizetés megfelelő bizonylat (jelen esetben ÁFÁ-s számla) nélkül, és nincs tudomásunk ilyen kifizetésről.
A kért további adatokat - mely szerint küldjük meg az ÁFA-s számla nélkül elszámolt reprezentációs költségek tételes kimutatását és bizonylatokat - így nem tudjuk teljesíteni, tekintettel arra, hogy nem történt ilyen módon elszámolás.

A bizottsági elnökök, tanácsnokok reprezentációs kiadásainak elszámolási rendjére a Fővárosi Önkormányzatnál alkalmazott általános szabályok az érvényesek, ezek az alábbi jogszabályok és belső normatív utasítások: - hatályos SZJA tv. 3.§ 26. pontja, és a 70. § (2), (2a) bekezdése a reprezentáció fogalmáról és az adófizetési kötelezettség megállapításáról;
- 28/2013. (II.13.) főpolgármesteri normatív utasítás a reprezentáció szabályozásáról, amelynek 1.§ (1), és (4) bekezdése vonatkozik a bizottságok és tanácsnokok reprezentációs kiadásainak elszámolására. Ez az utasítás részletesen tartalmazza az elszámolható kiadási tételeket, és hogy milyen hatáskörben intézhetik az elszámolást;
- a 60/2013. (VII.2) főpolgármesteri normatív utasítás 3. sz. melléklete a Fővárosi Önkormányzat Pénz- és Értékkezelési Szabályzatáról, amelynek II. pontja alapján a pénzforgalom minden tételéhez szabályszerűen kiállított bizonylatnak kell rendelkezésre állnia, továbbá a pénztári kifizetés,illetve a bankszámláról utalás csak írásos kötelezettségvállalás szerinti igazolt teljesítés után, érvényesített, utalványozott, ellenjegyzett alapbizonylat alapján történhet.

Főpolgármesteri Hivatal
Kommunikációs Igazgatóság

-----Original Message-----
From: Petrovai László [mailto:[FOI #3063 email]]
Sent: Friday, September 12, 2014 8:49 AM
To: Sajtó Iroda külső
Subject: Közérdekűadat igénylés - Bizottsági elnök és tanácsnok reprezentációs költségeinek bizonylatolása

Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

2014. szeptember 11.-én az egyik kereskedelmi TV-csatorna
hírműsorából arról értesültem, hogy kerületi önkormányzatunknál
Ughy Attila polgármester ÁFA-s számla nélkül számolt el
reprezentációs költségeket. Tekintettel arra, hogy polgármesterünk
a fővárosi önkormányzatban bizottsági elnöki, illetve tanácsosi
tisztséget is betölt, szeretnék tájékozódni a hivatalukban
alkalmazott gyakorlatról a reprezentációs költségek elszámolása
terén. Ezért az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a
továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő
adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
Ughy Attila önkormányzati bizottsági elnök, illetve tanácsnok
- 2010 novembere óta esetlegesen ÁFA-s számla nélkül elszámolt
reprezentációs költségeinek tételes kimutatását,
- az elszámolás alapját képező bizonylatok,
- illetve azon feljegyzések, vezetői utasítások másolatát, mely az
ÁFA-s számla nélküli elszámolást előírta.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és
az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre
a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben
megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a
szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,
amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés
megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a
tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként
tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy
részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése
alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt
küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. szeptember 12.

Üdvözlettel:

Petrovai László

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül
küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen
kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #3063 email]

Ha a(z) Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem
a(z) [Budapest Főváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak
találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy
helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató
hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!


-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Tisztelt Kertész Péter!

Gyors, szakszerű és nem utolsó sorban megnyugtató válaszát tisztelettel megköszönöm.

Üdvözlettel:

Petrovai László