Tisztelt Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Óbuda - Békásmegyer Önkormányzata 2019 október 28-i alakuló ülésén megválasztotta dr. Kiss László polgármester javaslatára az alpolgármesterket. A sajtóból tudni lehet, hogy a III. kerületben kiugróan sok, 5 alpolgármestert választottak meg a korábbi 3 helyett.

Kérem, hogy szintén tájékoztassanak, hogy a megválasztott alpolgármesterek és kerületi képviselők mennyi javdalmazást kapnak. Kérem, hogy név szerint alpolgármesterkként és képviselőként összesítve adják meg az adatokat kitérve a tiszteletdíjra, bizottsági tagságra, tanácsnoki és egyéb felügyelőbizottsági vagy igazgatósági adatokra is.

Kérem, hogy a megválasztott alpolgármesterek munaköri leírását tegyék nyílvánossá, valamint másolatban küldjék el számomra:
Burján Ferernc alpolgármester munaköri leírását
Hazai Iván András munkaköri leírását
Turgonyi Dániel munkaköri leírását
Czeglédi Gergely munkaköri leírását
Béres András munkaköri leírását

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. december 16.

Üdvözlettel:

Horváth Anna

kozadat, Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Horváth Anna!

2019. december 16-án küldött, közérdekű adat megismerésére irányuló megkeresésére csatolt fájlban küldöm az alpolgármesteri tiszteletdíjakra vonatkozó összefoglaló táblázatot.

A munkaköri leírásokra vonatkozóan:
Magyarország helyi önkormányzatáról szóló CLXXXIX. törvény 74.§ (2) bekezdése alapján az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatait.

A konkrét ellátandó feladatokat a polgármester hatáskörébe tartozó ügyek kiadmányozási rendjéről szóló polgármesteri utasítás tartalmazza:
Czeglédy Gergő alpolgármester: pénzügy, gazdaság, tulajdonosi és portfólió ügyek, közbeszerzés.
Burján Ferenc alpolgármester: közbiztonság és környezetvédelem.
Hazai Iván András alpolgármester: egészségügy és városfejlesztés.
Turgonyi Dániel alpolgármester: oktatás, szociális és lakásügyek
Béres András: Római part, kultúra, fővárosi kapcsolatok és parkolás.

Üdvözlettel:

dr. Szegedi Gábor
aljegyző – főosztályvezető
Igazgatási Főosztály
Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal
Telefon: 437-8532
Fax: 437-8850

-----Original Message-----
From: Horváth Anna [mailto:[FOI #13770 email]]
Sent: Monday, December 16, 2019 2:56 PM
To: postabonto <[Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Alpolgármesterek munkaköri leírása, és javadalmazásaik

Tisztelt Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Óbuda - Békásmegyer Önkormányzata 2019 október 28-i alakuló ülésén megválasztotta dr. Kiss László polgármester javaslatára az alpolgármesterket. A sajtóból tudni lehet, hogy a III. kerületben kiugróan sok, 5 alpolgármestert választottak meg a korábbi 3 helyett.

Kérem, hogy szintén tájékoztassanak, hogy a megválasztott alpolgármesterek és kerületi képviselők mennyi javdalmazást kapnak. Kérem, hogy név szerint alpolgármesterkként és képviselőként összesítve adják meg az adatokat kitérve a tiszteletdíjra, bizottsági tagságra, tanácsnoki és egyéb felügyelőbizottsági vagy igazgatósági adatokra is.

Kérem, hogy a megválasztott alpolgármesterek munaköri leírását tegyék nyílvánossá, valamint másolatban küldjék el számomra:
Burján Ferernc alpolgármester munaköri leírását Hazai Iván András munkaköri leírását Turgonyi Dániel munkaköri leírását Czeglédi Gergely munkaköri leírását Béres András munkaköri leírását

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. december 16.

Üdvözlettel:

Horváth Anna

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #13770 email]

Ha a(z) Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem a(z) [Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Tisztelt kozadat!
Tisztelt dr. Kiss László polgármester Úr!

Közérdekű adatigényléssel fordultam Önökhöz, melyben kértem az alpolgármesterek munkaköri leírását. Nem kaptam meg, pedig azt gondolom, hogy nyílvános. Tisztelt Polgármester Úr. Ön látja el a munkáltatói jogokat az alpolgármesterek felett, ezért ennek a közérdekű adatszolgátatásnak Önnek kell megfelelnie, nem érdemes egy aljegyzői válasz mögött elbújni.
Várjuk továbbra is a konkrét választ.

Üdvözlettel:

Horváth Anna

Tass Bálint Dr., Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

5 Melléklet

Tisztelt Horváth Anna!

 

Mellékelten megküldöm Önnek Budapest Főváros III. kerület
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat alpolgármestereinek munkaköri leírásait.

 

Üdvözlettel:

 

Dr. Tass Bálint

aljegyző - osztályvezető

Szervezési-, Informatikai osztály

Budapest Főváros III. kerületi Polgármesteri Hivatal

1033 Budapest, Fő tér 3. I. emelet 28.

Tel: +36 (1) 437-8585

Telefax: +36 (1) 437-8556

 

 

-----Original Message-----

From: Horváth Anna [[1]mailto:[FOI #13770 email]]

Sent: Thursday, January 02, 2020 11:19 AM

To: kozadat

Subject: Internal review of Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés -
Alpolgármesterek munkaköri leírása, és javadalmazásaik

 

Tisztelt kozadat!

Tisztelt dr. Kiss László polgármester Úr!

 

Közérdekű adatigényléssel fordultam Önökhöz, melyben kértem az
alpolgármesterek munkaköri leírását. Nem kaptam meg, pedig azt gondolom,
hogy nyílvános. Tisztelt Polgármester Úr. Ön látja el a munkáltatói
jogokat az alpolgármesterek felett, ezért ennek a közérdekű
adatszolgátatásnak Önnek kell megfelelnie, nem érdemes egy aljegyzői
válasz mögött elbújni.

Várjuk továbbra is a konkrét választ.

 

Üdvözlettel:

 

Horváth Anna

 

References

Visible links
1. mailto:[FOI #13770 email]

idézett részek elrejtése