Tisztelt Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

-a 2014-ben engedélyezett állatkísérleti projektek nem szakmai jellegű összefoglalóit és azok módosításait,
- az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács működésének 2014. évi összefoglalóját.

Továbbá szeretnék tájékoztatást kérni arról, hogy a jelenleg a honlapon található "Állatkísérleti jelentés 2014" nevű fájl tartalmazza-e az összes 2014-ben felhasznált állatot, vagy még várható a fájl kiegészítése.

Tekintettel arra, hogy az állatkísérletekről szóló 40/2013. (II.
14.) Korm. rendelet 51. § (3), 45. § (4) illetve 50. § (4)
bekezdése alapján a kért adatokat közzé kell tenni, jelen
adatigénylés a közzététel pontos helyére mutató internetes
hivatkozás(ok) megküldésével is teljesíthető.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. június 21.

Üdvözlettel:

Balla E. Éva

Tisztelt Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal!

Kérem, hogy az előző levelemben kért közérdekű adatokat (a 2014-ben engedélyezett állatkísérleti projektek nem szakmai jellegű összefoglalóit és azok módosításait, az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács működésének 2014. évi összefoglalóját) legkésőbb 2015. július 14-éig küldjék el nekem elektronikus másolatban!

Amennyiben nem teljesítik kérésemet, az információs
önrendelkezésről és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény 52. § alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatósághoz (NAIH) fogok fordulni.

Üdvözlettel:

Balla E. Éva

NÉBIH Ügyfélszolgálat, Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal

Tisztelt Balla E. Éva!

Ügyfélszolgálatunkra érkezett megkeresésére továbbítjuk Önnek Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságunk válaszát.

Tisztelt Ügyfél!

Hivatkozva Ügyfélszolgálatunknak megküldött elektronikus leveleire tájékoztatom, hogy a NÉBIH honlapján az Állatkísérleti statisztikai adatok menüben (https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/s... ) jelenleg elérhető „Állatkísérleti jelentés 2014” nevű fájl tartalmazza az összes, 2014-ben állatkísérletekben felhasznált állatot.

A 2014-ben engedélyezett állatkísérleti projektek nem szakmai jellegű összefoglalói, valamint az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács (ÁTET) működésének 2014. évről szóló jelentése az alábbi linkekre kattintva érhetők el:
https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/s...

Kérésének megfelelően mellékelten küldöm az Ön által kért dokumentumokat elektronikusan is.

Tisztelettel:

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Ügyfélszolgálat
Web: www.nebih.gov.hu
Web2: www.facebook.com/nebih.hu
_________________________________________________________________________________________________
Kérjük, értékelje válaszunkat!
Ügyfélelégedettségi űrlapunk kitöltése csak néhány percet vesz igénybe, azonban válaszaival hozzájárulhat, hogy még hatékonyabb tájékoztatást nyújthassunk ügyfeleinknek.
Az űrlapot az alábbi linken érheti el: http://www.nebih.gov.hu/kapcsolatfelvete...

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelen levélben foglaltak általános tájékoztatást nyújtanak, minden esetben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadóak.

-----Original Message-----
From: Balla E. Éva [mailto:[FOI #4964 email]]
Sent: Tuesday, July 07, 2015 12:13 PM
To: NÉBIH Ügyfélszolgálat
Subject: 1579_Balla E. Éva_Állatkísérletekre vonatkozó adatok_ Előzmény 1471

Tisztelt Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal!

Kérem, hogy az előző levelemben kért közérdekű adatokat (a 2014-ben engedélyezett állatkísérleti projektek nem szakmai jellegű összefoglalóit és azok módosításait, az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács működésének 2014. évi összefoglalóját) legkésőbb 2015. július 14-éig küldjék el nekem elektronikus másolatban!

Amennyiben nem teljesítik kérésemet, az információs
önrendelkezésről és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény 52. § alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatósághoz (NAIH) fogok fordulni.

Üdvözlettel:

Balla E. Éva

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #4964 email]

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.

idézett részek elrejtése

Tisztelt NÉBIH Ügyfélszolgálat!

Köszönöm a tájékoztatást!

Szeretnék még felvilágosítást kérni arról, hogy minek köszönhető a 2014-ben kísérletekben felhasznált állatok kiugróan alacsony száma? Csupán módszertani változás történt vagy valóban kevesebb állatot használnak fel? Utóbbi esetben a változás a kevesebb projekt kérelemnek köszönhető vagy a szigorúbb szabályok miatt kevesebb projektet engedélyez az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács?

Válaszukat előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Balla E. Éva

NÉBIH Ügyfélszolgálat, Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal

Tisztelt Balla E. Éva Hölgy/Asszony !

Ügyfélszolgálatunkra érkezett megkeresésére továbbítjuk Önnek Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságunk válaszát.

Az összesítő adattáblából egyértelműen látszik, hogy a 2014. évben jóval kevesebb állat került felhasználásra. Az ÁTET 2014. évi működéséről szóló jelentéséből kiderül, hogy a 145 elbírált kérelemből három nem engedélyköteles projektet írt le, továbbá 55 beadványt „nem engedélyezhető”-ként értékelt azokban az esetekben, melyeknél a kérelmező nem adta meg a jogszabály által megkövetelt adatokat.

Tisztelettel:

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Ügyfélszolgálat
Web: www.nebih.gov.hu
Web2: www.facebook.com/nebih.hu
_________________________________________________________________________________________________
Kérjük, értékelje válaszunkat!
Ügyfélelégedettségi űrlapunk kitöltése csak néhány percet vesz igénybe, azonban válaszaival hozzájárulhat, hogy még hatékonyabb tájékoztatást nyújthassunk ügyfeleinknek.
Az űrlapot az alábbi linken érheti el: http://www.nebih.gov.hu/kapcsolatfelvete...

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelen levélben foglaltak általános tájékoztatást nyújtanak, minden esetben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadóak.

-----Original Message-----
From: Balla E. Éva [mailto:[FOI #4964 email]]
Sent: Saturday, July 18, 2015 4:10 PM
To: NÉBIH Ügyfélszolgálat
Subject: 1657_Balla E. Éva_Állatkísérletekre vonatkozó adatok_ Előzmény 1471; 1579

Tisztelt NÉBIH Ügyfélszolgálat!

Köszönöm a tájékoztatást!

Szeretnék még felvilágosítást kérni arról, hogy minek köszönhető a 2014-ben kísérletekben felhasznált állatok kiugróan alacsony száma? Csupán módszertani változás történt vagy valóban kevesebb állatot használnak fel? Utóbbi esetben a változás a kevesebb projekt kérelemnek köszönhető vagy a szigorúbb szabályok miatt kevesebb projektet engedélyez az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács?

Válaszukat előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Balla E. Éva

-----Original Message-----

Tisztelt Balla E. Éva!

Ügyfélszolgálatunkra érkezett megkeresésére továbbítjuk Önnek Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságunk válaszát.

Tisztelt Ügyfél!

Hivatkozva Ügyfélszolgálatunknak megküldött elektronikus leveleire tájékoztatom, hogy a NÉBIH honlapján az Állatkísérleti statisztikai adatok menüben (https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/s... ) jelenleg elérhető „Állatkísérleti jelentés 2014” nevű fájl tartalmazza az összes, 2014-ben állatkísérletekben felhasznált állatot.

A 2014-ben engedélyezett állatkísérleti projektek nem szakmai jellegű összefoglalói, valamint az Állatkísérleti Tudományos Etikai Tanács (ÁTET) működésének 2014. évről szóló jelentése az alábbi linkekre kattintva érhetők el:
https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/s...
https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/s...

Kérésének megfelelően mellékelten küldöm az Ön által kért dokumentumokat elektronikusan is.

Tisztelettel:

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Ügyfélszolgálat
Web: www.nebih.gov.hu
Web2: www.facebook.com/nebih.hu
_________________________________________________________________________________________________
Kérjük, értékelje válaszunkat!
Ügyfélelégedettségi űrlapunk kitöltése csak néhány percet vesz igénybe, azonban válaszaival hozzájárulhat, hogy még hatékonyabb tájékoztatást nyújthassunk ügyfeleinknek.
Az űrlapot az alábbi linken érheti el: http://www.nebih.gov.hu/kapcsolatfelvete...

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelen levélben foglaltak általános tájékoztatást nyújtanak, minden esetben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadóak.

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #4964 email]

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Tisztelt NÉBIH Ügyfélszolgálat!

Köszönöm válaszukat!

Az ÁTET 2014. évi működéséről szóló jelentésében az áll, hogy a nem szakmai összefoglalót 39 esetben találták nem megfelelőnek (hiányosnak és/vagy túlságosan szakmai nyelvezetűnek), és írtak elő újrafogalmazását. A NÉBIH honlapján található nem szakmai összefoglalók már az újrafogalmazás után elfogadott összefoglalók? Amennyiben még a hiányos összefoglalók szerepelnek a honlapon, kérem tegyék közzé az új, hiánytalan nem szakmai összefoglalókat!

Üdvözlettel:

Balla E. Éva