Adatigénylés a minisztérium és háttérintézményei vezetői és felsővezetői juttatásaival kapcsolatban.

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Kérem a minisztériumra és háttérintézményeire vonatkozólag megküldeni - személyes adatok nélkül, csupán szervezeti egység / beosztás megjelölésével - azoknak a dolgozóknak a listáját, közigazgatásban dolgozók fizetésének háromszorosánál, azaz havi bruttó 600.000 Ft-nál több fizetést kaptak az elmúlt hónapban - vagyis novemberi kifizetéssel. Kérem külön kiemelni azokat, akiknél az elmúlt 12 hónapban a havi alapbéren túl kiegészítő juttatásokat (jutalmat, prémiumot, többletfeladatokkal igazolt illetménykiegészítést vagy egyéb juttatást) fizettek ki, és feltüntetni ezt - a 12 hóra vonatkozó - összeget. Kérem a listán kiemelni azokat akiket a bérek befagyasztására vonatkozó döntések és tájékoztatások ellenére az elmúlt 12 hónapban fizetésemelést kaptak. Kérem megadni az emelések összegét és indoklását.

Kérem felsorolni azon minisztérumi vezetőket, akik a minisztérium által felügyelt vállalatok és intézmények felügyelőbizottságaiban és igazgatótanácsaiban, igazgatóságaiban vagy egyéb szervezeteiben külön juttatásért ellenőrző, felügyeleti, szakmai irányítási tevékenységet végeznek. Az egyes vezetőkhöz kérem feltüntetni a juttatások összegét, és annak indoklását, hogy a minisztériumi munkakörükben meghatározott feladatokon túl milyen jellegű tevékenységet folytatnak, ami indokolná a külön juttatást.

Kérem tájékoztassanak, hogy jelenleg - november elsejével - hány és milyen típusú gépkocsit használnak a minisztériumban és háttérintézményeiben. Kérem külön jelezni, hogy ezek közül melyek vannak a minisztérium és az intézmények tulajdonában, illetve melyeket bérelnek vagy lízingelnek. Külön kérem kiemelni azokat a gépjárműveket, melyeket nem a tulajdonos vagy bérlő intézmény munkatársa használatában van - különös tekintettel a minisztériumi dolgozók által használt háttérintézmények vagy az NFM felügyelete alá tartozó vállalatok, vállalkozások által biztosított gépjárművekre.

A személy használatra rendelt személygépkocsik kapcsán kérem megadni a hivatali és magáncélú gépjárműhasználat üzemanyagköltségeinek elmúlt havi intézményenkénti bontásban - a minisztérium és háttérintézményei tulajdonában lévő, illetve a számukra a minisztérum felügyelete alá tartozó vállalatok által biztosított gépjárművek vonatkozásában. Amennyiben a hivatali és magánhasználat - elszámolás, kirendelés vagy szabályzat alapján igazolhatóan - nem különíthető el, kérem a tételeket magánhasználatként feltüntetni.

Kérem tájékoztassanak, hogy szeptember, október folyamán a minisztérium és háttérintézményeinek munkatársai mikor milyen külföldi utazáson vettek részt az állam - az NFM, háttérintézmények vagy a felülelete alá tartozó vállalatok - költségén. Kérem külön feltüntetni, hogy ezek hány napot vettek igénybe, illetve pontosan felsorolni a kapcsolódó utazási, szállás és reprezentatív költségeket és a kapcsolódó juttatásokat.

Kérem a minisztérium egészére illetve intézményenként felsorolni az október hónapban kifizetett reprezenátciós célú kiadásokat.

Kérem a minisztériumra és háttérintézményeire egyaránt összeállítani a 2010-es kormányváltáskor bejelentett jármű, telefon és bútorbeszerzési moratórium óta beszerzett gépjárművek, telefonok és mobil informatikai eszközök - kéziszámítógépek, tabletek, laptopok - listáját és az erre fordított összeget intézményenkénti bontásban.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2012. november 17.

Üdvözlettel:

Sándor Renáta

NFM - Ügyfélszolgálat (noreply), Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Tisztelt Címzett!

 

Tájékoztatjuk, hogy a  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)
Ügyfélszolgálati Információs Irodája részére megküldött levelét,
köszönettel megkaptuk.

 

Üdvözlettel,

NFM Ügyfélszolgálati Információs Iroda

 

Ezt az üzenetet a rendszer automatikusan generálta. Kérem, ne válaszoljon
rá.

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése

NFM - Ügyfélszolgálat, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

4 Melléklet

 

Tisztelt Sándor Renáta!

 

Ügyfélszolgálatunkra beérkezett levelét megkaptuk, és az abban
foglaltakkal kapcsolatban kérjük fogadja illetékes szakterületünk
mellékletben található tájékoztatását.

 

Üdvözlettel,

[1]Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Ügyfélszolgálati Információs Iroda
Leírás: Leírás: Leírás: Leírás:
Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 
Leírás: Leírás: Leírás: Leírás:
Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: 1011 Budapest, Fő u. 44-50.
Leírás:
cid:[email protected] Telefon:   06-1-795-67-66

Fax:       06-1-795-06-97

E-mail:    [2][NFM request email]

Web:       [3]www.kormany.hu

 

 

-----Original Message-----

From: Sándor Renáta [mailto:[FOI #455 email]]

Sent: Saturday, November 17, 2012 5:30 PM

To: NFM - Ügyfélszolgálat

Subject: Közérdekűadat igénylés - Adatigénylés a minisztérium és
háttérintézményei vezetői és felsővezetői juttatásaival kapcsolatban.

 

     Tisztelt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium!

    

     Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

     szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)

     bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

    

     Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

    

     Kérem a minisztériumra és háttérintézményeire vonatkozólag

     megküldeni - személyes adatok nélkül, csupán szervezeti egység /

     beosztás megjelölésével - azoknak a dolgozóknak a listáját,

     közigazgatásban dolgozók fizetésének háromszorosánál, azaz havi

     bruttó 600.000 Ft-nál több fizetést kaptak az elmúlt hónapban -

     vagyis novemberi kifizetéssel. Kérem külön kiemelni azokat, akiknél

     az elmúlt 12 hónapban a havi alapbéren túl kiegészítő juttatásokat

     (jutalmat, prémiumot, többletfeladatokkal igazolt

     illetménykiegészítést vagy egyéb juttatást) fizettek ki, és

     feltüntetni ezt - a 12 hóra vonatkozó - összeget. Kérem a listán

     kiemelni azokat akiket a bérek befagyasztására vonatkozó döntések

     és tájékoztatások ellenére az elmúlt 12 hónapban fizetésemelést

     kaptak. Kérem megadni az emelések összegét és indoklását.

    

     Kérem felsorolni azon minisztérumi vezetőket, akik a minisztérium

     által felügyelt vállalatok és intézmények felügyelőbizottságaiban

     és igazgatótanácsaiban, igazgatóságaiban vagy egyéb szervezeteiben

     külön juttatásért ellenőrző, felügyeleti, szakmai irányítási

     tevékenységet végeznek. Az egyes vezetőkhöz kérem feltüntetni a

     juttatások összegét, és annak indoklását, hogy a minisztériumi

     munkakörükben meghatározott feladatokon túl milyen jellegű

     tevékenységet folytatnak, ami indokolná a külön juttatást.

    

     Kérem tájékoztassanak, hogy jelenleg - november elsejével - hány és

     milyen típusú gépkocsit használnak a minisztériumban és

     háttérintézményeiben. Kérem külön jelezni, hogy ezek közül melyek

     vannak a minisztérium és az intézmények tulajdonában, illetve

     melyeket bérelnek vagy lízingelnek. Külön kérem kiemelni azokat a

     gépjárműveket, melyeket nem a tulajdonos vagy bérlő intézmény

     munkatársa használatában van - különös tekintettel a minisztériumi

     dolgozók által használt háttérintézmények vagy az NFM felügyelete

     alá tartozó vállalatok, vállalkozások által biztosított

     gépjárművekre.

    

     A személy használatra rendelt személygépkocsik kapcsán kérem

     megadni a hivatali és magáncélú gépjárműhasználat

     üzemanyagköltségeinek elmúlt havi intézményenkénti bontásban - a

     minisztérium és háttérintézményei tulajdonában lévő, illetve a

     számukra a minisztérum felügyelete alá tartozó vállalatok által

     biztosított gépjárművek vonatkozásában. Amennyiben a hivatali és

     magánhasználat - elszámolás, kirendelés vagy szabályzat alapján

     igazolhatóan - nem különíthető el, kérem a tételeket

     magánhasználatként feltüntetni.

    

     Kérem tájékoztassanak, hogy szeptember, október folyamán a

     minisztérium és háttérintézményeinek munkatársai mikor milyen

     külföldi utazáson vettek részt az állam - az NFM, háttérintézmények

     vagy a felülelete alá tartozó vállalatok - költségén. Kérem külön

     feltüntetni, hogy ezek hány napot vettek igénybe, illetve pontosan

     felsorolni a kapcsolódó utazási, szállás és reprezentatív

     költségeket és a kapcsolódó juttatásokat.

    

     Kérem a minisztérium egészére illetve intézményenként felsorolni az

     október hónapban kifizetett reprezenátciós célú kiadásokat.

    

     Kérem a minisztériumra és háttérintézményeire egyaránt

     összeállítani a 2010-es kormányváltáskor bejelentett jármű, telefon

     és bútorbeszerzési moratórium óta beszerzett gépjárművek, telefonok

     és mobil informatikai eszközök - kéziszámítógépek, tabletek,

     laptopok - listáját és az erre fordított összeget intézményenkénti

     bontásban.

    

     Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és

     az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre

     a feladó e-mail címére megküldeni.

     Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben

     megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu

     weboldalon töltse fel.

    

     Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a

     szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.

     Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,

     amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés

     megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a

     tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként

     tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

    

     Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy

     részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése

     alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt

     küldje meg számomra.

    

     Segítő együttműködését előre is köszönöm.

    

     Kelt: 2012. november 17.

    

     Üdvözlettel:

    

     Sándor Renáta

    

     -------------------------------------------------------------------

    

     Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül

     küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen

     kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

     [4][FOI #455 email]

    

     Ha a(z) Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem a(z)

     [5][NFM request email] címen fogadja a részére benyújtott

     Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:

     [6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

    

     Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a

     KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás

     segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

     [7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

    

     Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak

     találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy

     helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató

     hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

    

     

     -------------------------------------------------------------------

 

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[NFM request email]
3. http://www.nfm.gov.hu/
4. mailto:[FOI #455 email]
5. mailto:[NFM request email]
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése