A T/2141. és T/10309. számú törvényjavaslatok háttere (magánnyugdíjpénztár saját tevékenységi tartalékának szükségessége, mértéke)

Az igénylést elutasította a(z) Nemzetgazdasági Minisztérium.

Tisztelt Nemzetgazdasági Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Előzmények:
1. Magyarország Kormánya 2014. novemberében nyújtotta be a T/2141. számú törvényjavaslatot Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról. A törvényjavaslat előterjesztője Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt. A törvényjavaslat többek között foglalkozott a magánnyugdíjpénztárak által nyújtható pénztári járadékkal. A részletes indokolás e tárgykörben megállapította (177. oldal első – előző oldalról átnyúló – bekezdése, utolsó mondat): „A pénztár járadékot szolgáltatási szabályzata alapján a Felügyelet engedélyével folyósíthat, de ehhez a jövőben nem szükséges saját tevékenyégi tartalékot képeznie.”
2. Magyarország Kormánya 2016. áprilisában nyújtotta be a T/10309. számú törvényjavaslatot a pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények módosításáról. A törvényjavaslat előadója ezúttal is Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt. A törvényjavaslat többek között foglalkozott a magánnyugdíjpénztárak által biztosítandó saját tevékenységi tartalékkal. A részletes indokolás e tárgykörben megállapította (67. oldal, a 26. §-hoz fűzött részletes indokolás): „A hosszú távú, rendszerszerű működés érdekében a módosítás célja, hogy a pénztári járadékszolgáltatás biztonsági tartalékául szolgáló saját tevékenységi tartalék mértéke a jövőben igazodjon a pénztárt terhelő kötelezettségekhez, ezáltal a szolgáltatási tartalék figyelembe veszi a közeljövőben aktuálissá váló járadékszolgáltatások mértékét is. A saját tevékenységi tartalék új szabálya figyelembe veszi a pénztárak által már megképzett tartalékokat, így a szolgáltatási tartalék fedezetéül a működési tartalék és a likviditási tartalék egy része figyelembe vehető.”

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

a) azon dokumentumokat (szövegeket és/vagy számításokat), amelyek megalapozták, hogy a T/2141. számú törvényjavaslat indokolásába a saját tevékenységi tartalék képzését szükségtelennek nevező szövegrész kerüljön;

b) azon dokumentumokat (szövegeket és/vagy számításokat), amelyek megalapozták, hogy a T/10309. számú törvényjavaslat 26. §-ába az ott foglalt mértékű saját tevékenységi tartalék biztosítására vonatkozó rendelkezések kerüljenek, és amelyek alapján az indokolásába olyan szövegrész került, amely a T/2141. számú törvényjavaslat indokolása szerint szükségtelen saját tevékenységi tartalékot a pénztárt terhelő kötelezettségekhez igazítandónak nevezi.

Felhívom szíves figyelmét, hogy az Infotv. 30. § (5) bekezdése szerint ha a közérdekű adat megismerése iránti igény teljesítésének megtagadása tekintetében törvény az adatkezelő mérlegelését teszi lehetővé, a megtagadás alapját szűken kell értelmezni, és a közérdekű adat megismerésére irányuló igény teljesítése kizárólag abban az esetben tagadható meg, ha a megtagadás alapjául szolgáló közérdek nagyobb súlyú a közérdekű adat megismerésére irányuló igény teljesítéséhez fűződő közérdeknél. Az Infotv. 27. § (5) bekezdése értelmében a döntés megalapozását szolgáló adat megismerését – az adat megismeréséhez és a megismerhetőség kizárásához fűződő közérdek súlyának mérlegelésével – az azt kezelő szerv vezetője engedélyezheti. Jelen esetben nagy súlyú közérdek fűződik annak megismeréséhez, hogy a meghozott döntések – a T/2141. számú és a T/10309. számú törvényjavaslatok adott szöveggel történt előterjesztése – miért ellentétesek egymással a saját tevékenységi tartalék szükségességének megítélésében, és a hatályos szabályozás miért írja elő olyan mértékű saját tevékenységi tartalék biztosítását, hogy annak gyakorlati hatásaként egyetlen magánnyugdíjpénztár sem nyújt pénztári járadék formájában nyugdíjszolgáltatást.

Az Infotv. 27. § (6) bekezdése szerint a döntés megalapozását szolgáló adat megismerésére irányuló igény – az (5) bekezdésben meghatározott időtartamon belül – a döntés meghozatalát követően akkor utasítható el, ha az adat további jövőbeli döntés megalapozását is szolgálja, vagy az adat megismerése a közfeladatot ellátó szerv törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, így különösen az adatot keletkeztető álláspontjának a döntések előkészítése során történő szabad kifejtését veszélyeztetné. Így most, a szóban forgó törvényjavaslatok szövegéről meghozott döntés után a kért dokumentumok megismerésére irányuló igény csak akkor utasítható el, ha azok jövőbeli döntés megalapozását is szolgálják, vagy megismerésük veszélyeztetné a Nemzetgazdasági Minisztérium törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének külső befolyástól mentes ellátását. Nem lehet kérdéses, hogy ezen törvényben foglalt elutasítási okok jelen esetben nem állnak fenn, illetve ha mégis fennállnának, a megtagadás alapjául szolgáló közérdek nem lehet nagyobb súlyú a megismerésre irányuló igény teljesítéséhez fűződő közérdeknél.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. november 14.

Üdvözlettel:

Török Ágnes Irén

Ügyfélszolgálat (NGM), Nemzetgazdasági Minisztérium

NGM/37482/2016– közérdekű adatigénylés

 

Török Ágnes Irén részére

[1][FOI #7987 email]

 

 

Tisztelt Török Ágnes Irén Úrhölgy!

 

A „T/2141. és T/10309. számú törvényjavaslatok háttere,
magánnyugdíjpénztár saját tevékenységi tartalékának szükségessége,
mértéke” tárgyú közérdekű adatigénylésével kapcsolatosan az alábbiakról
tájékoztatjuk.

 

Tekintettel arra, hogy a jogszabály-előkészítés során a hatástanulmányok
megismerése a Nemzetgazdasági Minisztérium feladat- és hatáskörének
illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását veszélyeztetné, azok – az
információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.
évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 27. § (6) bekezdése alapján –
nem megismerhetőek.

 

Tájékoztatjuk, hogy az Infotv. 31. § (1) bekezdése alapján, a közérdekű
adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása esetén bírósághoz
fordulhat, vagy bejelentéssel élhet az Infotv. 52. § (1) bekezdése alapján
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál.

 

Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét.

 

Üdvözlettel,

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

Ügyfélkapcsolati Információs Iroda

[2][NGM request email]

Tel.: 06 1 795 5010

 

 

 

 

-----Original Message-----
From: Török Ágnes Irén [[3]mailto:[FOI #7987 email]]
Sent: Monday, November 14, 2016 11:07 PM
To: Ügyfélszolgálat (NGM)
Subject: Közérdekű adat igénylés - A T/2141. és T/10309. számú
törvényjavaslatok háttere (magánnyugdíjpénztár saját tevékenységi
tartalékának szükségessége, mértéke)

 

Tisztelt Nemzetgazdasági Minisztérium!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Előzmények:

1. Magyarország Kormánya 2014. novemberében nyújtotta be a T/2141. számú
törvényjavaslatot Magyarország 2015. évi központi költségvetésének
megalapozásáról. A törvényjavaslat előterjesztője Varga Mihály
nemzetgazdasági miniszter volt. A törvényjavaslat többek között
foglalkozott a magánnyugdíjpénztárak által nyújtható pénztári járadékkal.
A részletes indokolás e tárgykörben megállapította (177. oldal első –
előző oldalról átnyúló – bekezdése, utolsó mondat): „A pénztár járadékot
szolgáltatási szabályzata alapján a Felügyelet engedélyével folyósíthat,
de ehhez a jövőben nem szükséges saját tevékenyégi tartalékot képeznie.”

2. Magyarország Kormánya 2016. áprilisában nyújtotta be a T/10309. számú
törvényjavaslatot a pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények
módosításáról. A törvényjavaslat előadója ezúttal is Varga Mihály
nemzetgazdasági miniszter volt. A törvényjavaslat többek között
foglalkozott a magánnyugdíjpénztárak által biztosítandó saját tevékenységi
tartalékkal. A részletes indokolás e tárgykörben megállapította (67.
oldal, a 26. §-hoz fűzött részletes indokolás): „A hosszú távú,
rendszerszerű működés érdekében a módosítás célja, hogy a pénztári
járadékszolgáltatás biztonsági tartalékául szolgáló saját tevékenységi
tartalék mértéke a jövőben igazodjon a pénztárt terhelő
kötelezettségekhez, ezáltal a szolgáltatási tartalék figyelembe veszi a
közeljövőben aktuálissá váló járadékszolgáltatások mértékét is. A saját
tevékenységi tartalék új szabálya figyelembe veszi a pénztárak által már
megképzett tartalékokat, így a szolgáltatási tartalék fedezetéül a
működési tartalék és a likviditási tartalék egy része figyelembe vehető.”

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

 

a) azon dokumentumokat (szövegeket és/vagy számításokat), amelyek
megalapozták, hogy a T/2141. számú törvényjavaslat indokolásába a saját
tevékenységi tartalék képzését szükségtelennek nevező szövegrész kerüljön;

 

b) azon dokumentumokat (szövegeket és/vagy számításokat), amelyek
megalapozták, hogy a T/10309. számú törvényjavaslat 26. §-ába az ott
foglalt mértékű saját tevékenységi tartalék biztosítására vonatkozó
rendelkezések kerüljenek, és amelyek alapján az indokolásába olyan
szövegrész került, amely a T/2141. számú törvényjavaslat indokolása
szerint szükségtelen saját tevékenységi tartalékot a pénztárt terhelő
kötelezettségekhez igazítandónak nevezi.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy az Infotv. 30. § (5) bekezdése szerint ha
a közérdekű adat megismerése iránti igény teljesítésének megtagadása
tekintetében törvény az adatkezelő mérlegelését teszi lehetővé, a
megtagadás alapját szűken kell értelmezni, és a közérdekű adat
megismerésére irányuló igény teljesítése kizárólag abban az esetben
tagadható meg, ha a megtagadás alapjául szolgáló közérdek nagyobb súlyú a
közérdekű adat megismerésére irányuló igény teljesítéséhez fűződő
közérdeknél. Az Infotv. 27. § (5) bekezdése értelmében a döntés
megalapozását szolgáló adat megismerését – az adat megismeréséhez és a
megismerhetőség kizárásához fűződő közérdek súlyának mérlegelésével – az
azt kezelő szerv vezetője engedélyezheti. Jelen esetben nagy súlyú
közérdek fűződik annak megismeréséhez, hogy a meghozott döntések – a
T/2141. számú és a T/10309. számú törvényjavaslatok adott szöveggel
történt előterjesztése – miért ellentétesek egymással a saját tevékenységi
tartalék szükségességének megítélésében, és a hatályos szabályozás miért
írja elő olyan mértékű saját tevékenységi tartalék biztosítását, hogy
annak gyakorlati hatásaként egyetlen magánnyugdíjpénztár sem nyújt
pénztári járadék formájában nyugdíjszolgáltatást.

 

Az Infotv. 27. § (6) bekezdése szerint a döntés megalapozását szolgáló
adat megismerésére irányuló igény – az (5) bekezdésben meghatározott
időtartamon belül – a döntés meghozatalát követően akkor utasítható el, ha
az adat további jövőbeli döntés megalapozását is szolgálja, vagy az adat
megismerése a közfeladatot ellátó szerv törvényes működési rendjét vagy
feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását,
így különösen az adatot keletkeztető álláspontjának a döntések
előkészítése során történő szabad kifejtését veszélyeztetné. Így most, a
szóban forgó törvényjavaslatok szövegéről meghozott döntés után a kért
dokumentumok megismerésére irányuló igény csak akkor utasítható el, ha
azok jövőbeli döntés megalapozását is szolgálják, vagy megismerésük
veszélyeztetné a Nemzetgazdasági Minisztérium törvényes működési rendjét
vagy feladat- és hatáskörének külső befolyástól mentes ellátását. Nem
lehet kérdéses, hogy ezen törvényben foglalt elutasítási okok jelen
esetben nem állnak fenn, illetve ha mégis fennállnának, a megtagadás
alapjául szolgáló közérdek nem lehet nagyobb súlyú a megismerésre irányuló
igény teljesítéséhez fűződő közérdeknél.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2016. november 14.

 

Üdvözlettel:

 

Török Ágnes Irén

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[4][FOI #7987 email]

 

Ha a(z) Nemzetgazdasági Minisztérium nem a(z)
[5][NGM request email] címen fogadja a részére benyújtott
Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:

[6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

 

-------------------------------------------------------------------

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[FOI #7987 email]
2. mailto:[NGM request email]
3. mailto:[FOI #7987 email]
4. mailto:[FOI #7987 email]
5. mailto:[NGM request email]
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése