A Magyar Falu Program keretébenBánhorváti Községi Onkormányzat a címben megjelölt pályázatot benyújtotta a Bánhorváti, Jószerencse út vonatkozásában

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Miniszterelnökség munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Miniszterelnökség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
A Magyar Falu Program keretében ,Út, híd, kerékpárforgalmi
létesítmény építése/felújítása" című alprogramhoz

A kiírás kódszáma: MFP-UHK/2021.

Bánhorváti Községi Önkormányzat a címben megjelölt pályázatot benyújtotta a
Bánhorváti, Jószerencse út vonatkozásában.
E pályázat összes be nyújtott iratait (engedélyek ,tervek ,stb)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. március 29.

Üdvözlettel:

Deák Ferenc

Közérdekű adatigénylés (ME), Miniszterelnökség

1 Melléklet

                                                                                    

 

                                                

 

 

Ikt.: JHÁT-PDF/203/2022.

Tárgy: közérdekű adatigénylés

 

 

Deák Ferenc                                                   
                          

részére                                                                                  

                                              

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Ön az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. §-ának (1) bekezdése
alapján közérdekű adatigénylést nyújtott be a Miniszterelnökségnél.

 

Igénylését a következők szerint fogalmazta meg.

 

„Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre A Magyar
Falu Program keretében ,Út, híd, kerékpárforgalmi létesítmény
építése/felújítása" című alprogramhoz

 

A kiírás kódszáma: MFP-UHK/2021.

 

Bánhorváti Községi Önkormányzat a címben megjelölt pályázatot benyújtotta
a Bánhorváti, Jószerencse út vonatkozásában.

E pályázat összes be nyújtott iratait (engedélyek ,tervek ,stb)”

 

A veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való
eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.
rendelet) alapján az alábbiakról tájékoztatjuk:

 

A Korm. rendelet 1. § (3) bekezdése értelmében az Infotv. 29. § (1)
bekezdésétől eltérően a közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek az
adatot kezelő, az Infotv. szerinti közfeladatot ellátó szerv az igény
beérkezését követő 45 napon belül tesz eleget, ha valószínűsíthető, hogy
az igénynek az Infotv. 29. § (1) bekezdése szerinti határidőben való
teljesítése a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai ellátását
veszélyeztetné. Erről az igénylőt az igény beérkezését követő 15 napon
belül tájékoztatni kell.

 

A fentiek alapján tisztelettel tájékoztatjuk, hogy a Miniszterelnökség a
Korm. rendelet alapján az adatigénylésének annak beérkezését követő 45
napon belül tesz eleget, tekintettel arra, hogy az Infotv. 29. §-ának (1)
bekezdése szerinti határidőben való teljesítés a tárca veszélyhelyzeti
kormányrendeletekben foglalt feladatai határidőben történő ellátását
veszélyeztetné.

 

Jelen választ kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt
[1]e-mail címre küldjük meg.

 

                   Tisztelettel:

 

                                                 Miniszterelnökség

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Az üzenet és annak bármely csatolt melléklete kizárólag a címzettnek szól.
Amennyiben az üzenet címzettje nem Ön, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy
e-mailben haladéktalanul értesítse erről az üzenet küldőjét majd törölje
az üzenetet és annak összes mellékletét a postafiókjából, ideértve a
törölt üzenetek mappát is.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben az üzenet címzettje nem Ön,
abban az esetben tilos az üzenet és/vagy mellékleteinek
- le)másolása, nyomtatása, sokszorosítása
- továbbküldése, mentése, hivatali vagy magánjellegű eszközön való
tárolása,
- tartalmának harmadik féllel való közlése, megosztása, nyilvánosságra
hozatala, mások előtt való szándékos vagy véletlen felfedése, vagy az
azzal bármely egyéb módon való visszaélés.
Az üzenet és annak csatolmánya(i) vírusellenőrzésen estek át, ugyanakkor
ez nem jelent kizárólagos garanciát a tekintetben, hogy az üzenet nem
tartalmaz kártékony programkódokat. Az ilyen jellegű fertőzésből fakadó
meghibásodásokért, hibás/nem üzemszerű működésért nem vállal felelősséget
az üzenet küldője, a levelezőrendszer üzemeltetője, annak tulajdonosa.
Védje a környezetet! Kérjük, hogy csak abban az esetben nyomtassa ki a
levelet, vagy bármely csatolmányát, amennyiben az feltétlenül szükséges!

References

Visible links
1. mailto:[email address]

Tisztelt Közérdekű adatigénylés (ME)!

Várom a kért adatigenylésben szereplő iratokat .

Üdvözlettel:

Deák Ferenc

Közérdekű adatigénylés (ME), Miniszterelnökség

Tisztelt Adatigénylő!

A Miniszterelnökség 2022. április 13. napján elektronikus úton tájékoztatta Önt arról, hogy a veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet 1. §-ának (3) bekezdése alapján az adatigénylésének annak beérkezését követő 45 napon belül tesz eleget, tekintettel arra, hogy az Infotv. 29. §-ának (1) bekezdése szerinti határidőben való teljesítés a tárca veszélyhelyzeti kormányrendeletekben foglalt feladatai határidőben történő ellátását veszélyeztetné.

A fentiek értelmében adatigénylésére a hivatkozott határidőben fog választ kapni.

Tisztelettel,
Miniszterelnökség

idézett részek megjelenítése

ME, Miniszterelnökség

Tisztelt Igénylő!

Elektronikus levelében az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban
Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján közérdekű adatigénylést küldött.

Közérdekű adatigénylése kapcsán az alábbiakról tájékoztatjuk.

Az Ön által kért adatokat az alábbi linken tekintheti meg:

https://kikap.kormany.hu?hash=38cc371269...

 

Adatvédelmi, adatkezelési tájékoztató

Az igénylésében elektronikusan kért adat a [1]kikap.kormany.hu honlapon
került közzétételre.

Tájékoztatjuk, hogy a közérdekű adatigénylésre küldött válasz kiküldése és
az igénylésében kért adat [2]kikap.kormany.hu honlapon történő nyilvános
közzététele céljából a Miniszterelnökség adatfeldolgozói megbízási
szerződés alapján a [3]kikap.kormany.hu honlap üzemeltetőjét a NISZ
Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (1081 Budapest, Csokonai u. 3.)
adatfeldolgozóként igénybe vette. A személyes adatokat az adatkezelő az
adatfeldolgozókon kívül harmadik személynek nem adja át és nem továbbítja.

 

Tájékoztatjuk, hogy személyes adatokat az Infotv. 28. § (2) bekezdése
alapján a Miniszterelnökség maximum 1 évig kezelheti. Amennyiben az
adatkezelés célja megszűnt a Miniszterelnökség a személyes adatait
haladéktalanul törli.

 

Jogorvoslati tájékoztató

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11., levelezési cím: 1363
Budapest, Pf.: 9.) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért megállapított
költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának
elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy lezárásáról, továbbá az
adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye
megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés
kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

 

Budapest, 2022-05-13 

Üdvözlettel:

Miniszterelnökség

References

Visible links
1. http://kikap.kormany.hu/
2. http://kikap.kormany.hu/
3. http://kikap.kormany.hu/

Tisztelt ME!

A kért adatokat részben megkaptam melyek olvashatatlanok .
Az Info. törvény 32. § , 33. § rendelkezésének nem felel meg .
Mivel nem kinyomtatható és részleteiben is adatvesztés és -torzulás nélkül kimásolható módon, a betekintés, a letöltés, a nyomtatás, a kimásolás és a hálózati adatátvitel szempontjából nem megfelelő. A továbbiakban hivatkozik 2021 évben a Jószerencse út adatait kértem és meg küldték részemre de 30 nap múlva archívumba tették ami nem érhető el .
Mivel kérésemnek nem tettek eleget arra hivatkozva 1 éven belül már kérve volt az adatok igénye . Sajnos a törvényeknek megfelelően nem kaptam választ a kért adat igénylésemre így a a NAIH felfogom keresni .

Üdvözlettel:

Deák Ferenc

kikap (ME), Miniszterelnökség

Ez egy technikai postafiók, e-mail fogadására nem alkalmas. Megértését
köszönjük!

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Az üzenet és annak bármely csatolt melléklete kizárólag a címzettnek szól.
Amennyiben az üzenet címzettje nem Ön, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy
e-mailben haladéktalanul értesítse erről az üzenet küldőjét majd törölje
az üzenetet és annak összes mellékletét a postafiókjából, ideértve a
törölt üzenetek mappát is.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben az üzenet címzettje nem Ön,
abban az esetben tilos az üzenet és/vagy mellékleteinek
- le)másolása, nyomtatása, sokszorosítása
- továbbküldése, mentése, hivatali vagy magánjellegű eszközön való
tárolása,
- tartalmának harmadik féllel való közlése, megosztása, nyilvánosságra
hozatala, mások előtt való szándékos vagy véletlen felfedése, vagy az
azzal bármely egyéb módon való visszaélés.
Az üzenet és annak csatolmánya(i) vírusellenőrzésen estek át, ugyanakkor
ez nem jelent kizárólagos garanciát a tekintetben, hogy az üzenet nem
tartalmaz kártékony programkódokat. Az ilyen jellegű fertőzésből fakadó
meghibásodásokért, hibás/nem üzemszerű működésért nem vállal felelősséget
az üzenet küldője, a levelezőrendszer üzemeltetője, annak tulajdonosa.
Védje a környezetet! Kérjük, hogy csak abban az esetben nyomtassa ki a
levelet, vagy bármely csatolmányát, amennyiben az feltétlenül szükséges!