Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

1. A teljes Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő bérlakásállomány darabszámát az
adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag

2. Az (1.) pontban foglaltakon belül a kiadott, illetve üresen álló
lakások:
- darabszámát,
- címlistáját,
- komfortfokozatát (komfort nélküli, félkomfortos, komfortos, összkomfortos, szükséglakás),
- méretét (négyzetméterben)
- és négyzetméterre vetített havi bérleti díjait.

3. Továbbá az alábbi kérdésekre kérem válaszoljanak:
- az üresen álló lakások miért üresek, mi az oka ennek?
- tervezik-e az üresen álló lakások (amennyiben szükséges) felújítását, lakhatóvá tételét?
- az üresen álló lakások közül melyek vannak olyan állapotban, melyek nem kívánnak felújítást, tehát azonnal hasznosíthatóak?
- 2015. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány fővárosi tulajdonban lévő lakást adott el a főváros, melyek ezek (cím), illetve mennyiért?
- 2015. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány fővárosi tulajdonban lévő lakásból történt kilakoltatás? Milyen indokkal?

Továbbá arra szeretném megkérni, amint megkapták az adatigénylésem, legyenek szívesek e-mailben visszajelezni (a címem: [email address]), hogy tudjam, biztosan elkezdtek foglalkozni vele.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. március 29.

Üdvözlettel:

Gunther Dóra

Dékány Tamás, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

Tisztelt Gunther Dóra Úrhölgy!

Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP-42114/2016-os érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Főjegyzői Irodája részére.

Tisztelettel:

Főpolgármesteri Hivatal
Igazgatási és Hatósági Főosztály
Ügyfélszolgálati Iroda
Tel: 327-12-08
e-mail.: [Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal request email]

„Ez az e-mail kizárólag a címzettnek szól, és bizalmas információkat tartalmaz. Amennyiben Ön(ök) nem a címzett fél, a küldemény bármilyen célú felhasználása nem megengedett, ideértve a másolást és továbbítást is. Ha ez a küldemény tévedésből került Ön(ök)höz, kérjük, jelezze(ék) a feladónak.
This e-mail message contains confidential information and should only be read by the addressee. If you are not the addressee - to whom it is addressed - you are not allowed to use this consignment, nor copy or forward it. If you have received this e-mail message in error, please notify the sender.”

-----Original Message-----
From: Gunther Dóra [mailto:[FOI #6419 email]]
Sent: Tuesday, March 29, 2016 6:41 PM
To: Központi Ügyfélszolgálat
Subject: Közérdekű adat igénylés - A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő lakások

Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

1. A teljes Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő bérlakásállomány darabszámát az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag

2. Az (1.) pontban foglaltakon belül a kiadott, illetve üresen álló
lakások:
- darabszámát,
- címlistáját,
- komfortfokozatát (komfort nélküli, félkomfortos, komfortos, összkomfortos, szükséglakás),
- méretét (négyzetméterben)
- és négyzetméterre vetített havi bérleti díjait.

3. Továbbá az alábbi kérdésekre kérem válaszoljanak:
- az üresen álló lakások miért üresek, mi az oka ennek?
- tervezik-e az üresen álló lakások (amennyiben szükséges) felújítását, lakhatóvá tételét?
- az üresen álló lakások közül melyek vannak olyan állapotban, melyek nem kívánnak felújítást, tehát azonnal hasznosíthatóak?
- 2015. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány fővárosi tulajdonban lévő lakást adott el a főváros, melyek ezek (cím), illetve mennyiért?
- 2015. január 1-től az adatigénylés kézhezvételének napjával bezárólag hány fővárosi tulajdonban lévő lakásból történt kilakoltatás? Milyen indokkal?

Továbbá arra szeretném megkérni, amint megkapták az adatigénylésem, legyenek szívesek e-mailben visszajelezni (a címem: [email address]), hogy tudjam, biztosan elkezdtek foglalkozni vele.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. március 29.

Üdvözlettel:

Gunther Dóra

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #6419 email]

Ha a(z) Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal nem a(z) [Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Kormány-Krivács Zita dr., Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

Tisztelt Gunther Dóra!

Tekintettel arra, hogy adatigénylése jelentős terjedelmű és nagyszámú
adatra vonatkozik, az információs önrendelkezési jogról

és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. § (2)
bekezdése alapján ezúton jelezzük, hogy élni kívánunk a

teljesítési határidő 15 nappal történő meghosszabbításának lehetőségével.

Üdvözlettel:

dr. Kormány-Krivács Zita

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal

Főjegyzői Iroda

Kormány-Krivács Zita dr., Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

1 Melléklet

  • Attachment

    v lasz k z rdek adatig nyl sre A F v rosi nkorm nyzat tulajdon ban l v lak sok.pdf

    1.4M Download View as HTML

Tisztelt Gunther Dóra!

Közérdekű adat iránti kérelmére, mellékelten megküldöm Főjegyző Asszony
válaszlevelét és annak mellékletét.