A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány TAO határozatai és igazolásai

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Magyar Labdarúgó Szövetség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány által a 2013-as, 2014-es és 2015-ös évre benyújtott sportfejlesztési programokat, az MLSZ által elbírált sportfejlesztési programokról kiadott határozatokat, valamint az MLSZ által az elbírált sportfejlesztési programokhoz kiállított a támogatási igazolásokat.

http://www.mlsz.hu/fejlesztesek/

"A támogatás menete
1. lépés: Sportfejlesztési program benyújtása
A támogatásra jogosult szervezet első lépésben ún. sportfejlesztési programot nyújt be a szövetséghez (MLSZ), amely a következő sportévben végrehajtani kívánt programot mutatja be, alátámasztva a megvalósításához szükséges támogatási összegekkel (a pályázatok benyújtására minden év március 1. és április 30. között van lehetőség az e célra létrehozott elektronikus felületen). E programot az MLSZ – mint hatóság – elbírálja, és a tartalmi, formai követelmények megléte esetén részben vagy egészben jóváhagyja. A jóváhagyásról a sportszervezet határozatot kap, amely a megszerezhető támogatást is tartalmazza. A támogatási összegekhez minimum 10% önrész szükséges, a kiadás jogcímétől függően.

2. lépés: Támogató keresése
Következő lépésben a sportszervezet támogatót keres. A támogató olyan köztartozásmentes gazdasági társaság lehet, amely pozitív adóalappal bír. A támogatás összegéről, annak folyósításának feltételeiről a sportszervezet és a támogató szerződést köt és ez alapján a sportszervezet a korábban említett elektronikus felületen keresztül támogatási igazolási igényt nyújt be. Az igazolást az MLSZ 8 napon belül kiállítja, és eljuttatja a sportszervezetnek és a támogatónak is."

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. augusztus 5.

Üdvözlettel:

Ferencz Gábor

Varga József Lajos, Magyar Labdarúgó Szövetség

6 Melléklet

 

 

Varga József Lajos

 

Támogatás-kezelési Osztály

Osztályvezető

 

[1]cid:[email protected]

Magyar Labdarúgó Szövetség

H-1112 Budapest, Kánai út 2./D.

Telefon: +36-1-577-9500, Fax: +36-1-577-9503

 

 

 

 

References

Visible links

Tisztelt Varga József Lajos / MLSZ!

Köszönöm szépen az adatigénylésemre küldött válaszukat.
Az MLSZ honlapján a következő olvasható a TAÓ-támogatás menetéről:
"2. lépés: Támogató keresése
Következő lépésben a sportszervezet támogatót keres. A támogató olyan köztartozásmentes gazdasági társaság lehet, amely pozitív adóalappal bír. A támogatás összegéről, annak folyósításának feltételeiről a sportszervezet és a támogató szerződést köt és ez alapján a sportszervezet a korábban említett elektronikus felületen keresztül támogatási igazolási igényt nyújt be. Az igazolást az MLSZ 8 napon belül kiállítja, és eljuttatja a sportszervezetnek és a támogatónak is. "

Ez alapján kérem küldje el nekem a A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány és a támogató gazdasági társaságok között megkötött támogatói szerződéseket, amiről az MLSZ az igazolásokat kiállította.

Üdvözlettel:
Ferencz Gábor

Varga József Lajos, Magyar Labdarúgó Szövetség

Tisztelt Ferencz Gábor!

A 2016. augusztus 19. napján kelt, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány és az Egyesületet támogató gazdasági társaságok közötti támogatói szerződések kiadására irányuló közérdekű adatigénylését megkaptuk, amelyre az alábbi tájékoztatást nyújtjuk.

A látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállítását, felhasználását, a támogatás elszámolását és ellenőrzését, valamint a visszafizetést a 107/2011. (VI.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rend.) szabályozza.

A Korm. rend. 5. § (1) bekezdése kimondja, hogy a támogatás igénybevételére jogosult szervezet a jóváhagyást végző szervezet által történő jóváhagyás megadásáról szóló döntés közlését követően válik jogosulttá az igazolás vagy támogatási igazolás kiállítására vonatkozó kérelem benyújtására.
A 6. § (1) bekezdése értelmében, A kérelem teljesítése nem tagadható meg, ha
a) a támogatás igénybevételére jogosult szervezet sportfejlesztési programja a 4. § (12) bekezdés szerinti nyilvántartásban szerepel és
b) az igazolás és a támogatási igazolás kiállítása az egyes jogcímek esetén nem eredményezi a sportfejlesztési programban feltüntetett összegek Tao. tv. 22/C. § (4) bekezdésében meghatározott legnagyobb mértékének túllépését, valamint
c) a támogatás igénybevételére jogosult szervezet nyilatkozik az önrész rendelkezésre állásáról,
d) a támogatás igénybevételére jogosult szervezet - vagy a kérelem benyújtásával egyidejűleg a támogató - igazolást nyújt be arról, hogy a kérelemben szereplő támogató az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 32. pontja szerint - a kérelem időpontjában - köztartozásmentes adózónak minősül, és
da) ezt 30 napnál nem régebben kiállított közokirattal igazolja, vagy
db) a támogató szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban,
e) a támogatás igénybevételére jogosult szervezet a 4. § (11) bekezdése szerinti közzétételi kötelezettségnek eleget tesz, és ezt a kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolja.

Tájékoztatom, hogy álláspontunk szerint az Ön által kért adatok az Art. 53. § (1) bekezdése szerinti adótitoknak és a Ptk. 2:47. §-a szerinti üzleti titoknak minősülnek, amelyek kiadására az MLSZ nem jogosult.

Kérjük, adatigénylésével kapcsolatban keresse a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt.

Kérjük a fentiek szíves tudomásul vételét.

Tisztelettel:

Varga József Lajos

Támogatás-kezelési Osztály
Osztályvezető

Magyar Labdarúgó Szövetség
H-1112 Budapest, Kánai út 2./D.
Telefon: +36-1-577-9500, Fax: +36-1-577-9503

-----Original Message-----
From: Ferencz Gábor [mailto:[FOI #7258 email]]
Sent: Friday, August 19, 2016 1:54 PM
To: Varga József Lajos
Subject: Re: atlatszo.hu

Tisztelt Varga József Lajos / MLSZ!

Köszönöm szépen az adatigénylésemre küldött válaszukat.
Az MLSZ honlapján a következő olvasható a TAÓ-támogatás menetéről:
"2. lépés: Támogató keresése
Következő lépésben a sportszervezet támogatót keres. A támogató olyan köztartozásmentes gazdasági társaság lehet, amely pozitív adóalappal bír. A támogatás összegéről, annak folyósításának feltételeiről a sportszervezet és a támogató szerződést köt és ez alapján a sportszervezet a korábban említett elektronikus felületen keresztül támogatási igazolási igényt nyújt be. Az igazolást az MLSZ 8 napon belül kiállítja, és eljuttatja a sportszervezetnek és a támogatónak is. "

Ez alapján kérem küldje el nekem a A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány és a támogató gazdasági társaságok között megkötött támogatói szerződéseket, amiről az MLSZ az igazolásokat kiállította.

Üdvözlettel:
Ferencz Gábor

-----Original Message-----

 

 

Varga József Lajos

 

Támogatás-kezelési Osztály

Osztályvezető

 

[1]cid:[email protected]

Magyar Labdarúgó Szövetség

H-1112 Budapest, Kánai út 2./D.

Telefon: +36-1-577-9500, Fax: +36-1-577-9503

 

 

 

 

References

Visible links

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #7258 email]

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése