Tisztelt Agrárminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azoknak a vállalkozásoknak a listáját, akik részesültek a 2024-ben meghirdetett díszkertész ágazat termékei és szolgáltatásai pályázat támogatásából 2025. augusztus 8-ig. A felhívás alapján a dísznövény-előállítással, kereskedelemmel vagy zöldfelület kezeléssel foglalkozó vállalkozások a működésükhöz szükséges létesítmények építéséhez, telephelyük bővítéséhez, felújításához és gépek, eszközök beszerzéséhez igényelhettek támogatást.

A kormány kommunikációja szerint a beadási határidőig beérkezett kérelmek közül az Agrárminisztérium első körben 30 kérelem támogatásáról döntött, mintegy 600 millió forint értékben. Azaz kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a fentebb jelzett pályázaton nyertes vállalkozások cégneveit a cégformával együtt.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. augusztus 8.

Üdvözlettel:

dr. Neulinger Ágnes

Sajto (AM), Agrárminisztérium

1 Melléklet

Tisztelt dr. Neulinger Ágnes!

 

 

Mellékelten küldjük a 2025. augusztus 8-án benyújtott közérdekű
adatigénylésére a választ.

 

Üdvözlettel:

AM Sajtóiroda

 

 

 

 

 

-----Original Message-----
From: dr. Neulinger Ágnes
[[1]mailto:[adatigénylés #27712 e-mail]]
Sent: Friday, August 8, 2025 7:56 AM
To: Adatigénylés (AM) <[2][Agrárminisztérium kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - A díszkertész ágazat támogatása a
KAP-ból

 

Tisztelt Agrárminisztérium!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azoknak a
vállalkozásoknak a listáját, akik részesültek a 2024-ben meghirdetett
díszkertész ágazat termékei és szolgáltatásai pályázat támogatásából 2025.
augusztus 8-ig. A felhívás alapján a dísznövény-előállítással,
kereskedelemmel vagy zöldfelület kezeléssel foglalkozó vállalkozások a
működésükhöz szükséges létesítmények építéséhez, telephelyük bővítéséhez,
felújításához és gépek, eszközök beszerzéséhez igényelhettek támogatást.

 

A kormány kommunikációja szerint a beadási határidőig beérkezett kérelmek
közül az Agrárminisztérium első körben 30 kérelem támogatásáról döntött,
mintegy 600 millió forint értékben. Azaz kérem, szíveskedjen elektronikus
másolatban megküldeni részemre a fentebb jelzett pályázaton nyertes
vállalkozások cégneveit a cégformával együtt.

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

 

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2025. augusztus  8.

 

Üdvözlettel:

 

dr. Neulinger Ágnes

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[3][adatigénylés #27712 e-mail]

 

Hibás a(z) [4][Agrárminisztérium kérő e-mail] cím a(z) Agrárminisztérium részére
benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk
kapcsolatba az űrlap segítségével:

[5]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[6]http://kimittud.hu/help/officers

 

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

 

-------------------------------------------------------------------

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[adatigénylés #27712 e-mail]
2. mailto:[Agrárminisztérium kérő e-mail]
3. mailto:[adatigénylés #27712 e-mail]
4. mailto:[Agrárminisztérium kérő e-mail]
5. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
6. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Tisztelt Sajtóiroda (AM)!

Nagyon köszönöm a válaszukat. A válaszuk szerint az adatigénylésében megnevezett támogatás adatai, köztük a kedvezményezettek listája nyilvánosan elérhető a https://kap.gov.hu/ weboldal támogatott projektkeresőjét alkalmazva.

Szeretném azt jelezni, hogy adatigénylésem ugyan teljesíthető nyilvános forrás megjelölésével is az adatigénylés az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint, azonban
a) az adatigénylést elsősorban az igénylő által kért formában kell teljesíteni, amely a közérdekű adat megismerésére irányuló igényem alapján egy elektronikus másolat megküldése volt az érintett, támogatott cégekről, valamint azt is, hogy
b) a következetes bírósági gyakorlat alapján a közérdekű adat kiadása iránti kérelem akkor teljesíthető a kért adatok nyilvános elérhetőségének megjelölésével, ha az az adatigénylő számára hozzáférhető, konkrétan, egyértelműen és teljeskörűen tartalmazza a kérelemben megjelölt információkat (Kúria Pfv.IV.20.756/2023/10., Pfv.IV.20.908/2022/6., Pfv.IV.20.882/2022/6. Pfv.IV.21.861/2015/4.).

A kap.gov.hu felület álláspontom szerint nem alkalmas arra, hogy a kérelmemben megjelölt információkat megjelenítse.

Kérem, legyenek kedvesek a kért formában teljesíteni az adatigénylésemet, ellenkező esetben pontosan megjelölni a nyilvános forrásokat, mutató linkekkel!

Üdvözlettel:
dr. Neulinger Ágnes