Tisztelt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Milyen előzménye tanulmányai, kutatásai készültek az elmúlt tíz évben a Nemzeti Közlekedési Stratégiának? Amennyiben létezik közlekedési stratégia, mennyiben tekinthető megvalósultnak, vagy ha nem valósult meg, mi az oka az új stratégia készítésének, készíttetésének?

Amennyiben van korábban elfogadott - és a jelenleg közbeszerzés alatt álló által még (értelemszerűen) felül nem írt - közlekedési stratégia, kérem ennek elektronikus változatát megküldeni.

Kérem tájékoztatásul megküldeni, hogy a fenti stratégia készítésére milyen forrásból mennyit fordítottak?

Amennyiben korábban nem volt közlekedési stratégia, milyen dokumentumokra alapozták a korábbi közlekedési, közlekedésfejlesztési, infrastruktúrafejlesztési döntéseket?

Milyen forrásból és mennyi pénzt terveznek költeni a Nemzeti Közlekedési Stratégia összeállítására?

A Nemzeti Közlekedési Stratégiát - az NFM tájékoztatása szerint - közbeszerzéssel kiválasztásra kerülő vállalkozó készíti el. A közlekedési intézményrendszerben - kiemelten a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központban, és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban hány fő dolgozik közlekedésfejlesztési, infrastruktúrafejlesztési, közlekedésstratégiai területen. Szerepel-e a két intézmény feladatleírásában a stratégia alkotással egyenértékű feladat, szerepel-e a stratégia alkotás (vagy ezzel egyenértékű feladat) a két intézmény alkalmazottainak munaköri leírásában?

A stratégia elkészítésének ideje alatt ez a létszám várhatóan mivel foglalkozik, és ez - pontosabban ennek bérköltsége - összesen mennyibe kerül az adófizetőknek?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2012. november 17.

Üdvözlettel:

Sándor Renáta

NFM - Ügyfélszolgálat (noreply), Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Tisztelt Címzett!

 

Tájékoztatjuk, hogy a  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)
Ügyfélszolgálati Információs Irodája részére megküldött levelét,
köszönettel megkaptuk.

 

Üdvözlettel,

NFM Ügyfélszolgálati Információs Iroda

 

Ezt az üzenetet a rendszer automatikusan generálta. Kérem, ne válaszoljon
rá.

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

idézett részek elrejtése

NFM - Ügyfélszolgálat, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

1 Melléklet

 

Tisztelt     Sándor Renáta!

 

Ügyfélszolgálatunkra beérkezett levelét megkaptuk, és az abban
foglaltakkal kapcsolatban kérjük fogadja illetékes szakterületünk alábbi
tájékoztatását.

 

1.            Milyen előzménye tanulmányai, kutatásai készültek az elmúlt
tíz évben a Nemzeti Közlekedési Stratégiának? Amennyiben létezik
közlekedési stratégia, mennyiben tekinthető megvalósultnak, vagy ha nem
valósult meg, mi az oka az új stratégia készítésének, készíttetésének?

 

Magyarország jelenlegi közlekedési stratégiája az Egységes
Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS) 2007-2020, melyet a terveink
szerint 2014-től a Nemzeti Közlekedési Stratégia (NKS) vált fel. Az új
stratégia készítésének indokai a következők:

1.            Az Európai Unió új közlekedéspolitikai fehér könyve
(Elérhető:
http://ec.europa.eu/transport/themes/str...),
melyet 2011-ben a magyar EU tanácsi soros elnökség tárgyalt végig és zárt
le. Az EU új közlekedéspolitikája számos olyan változást (pl. nagytávú
időhorizont, összközlekedési forgalmi modell alkalmazása,
hatásvizsgálatok, fenntarthatóság kérdések, új transzeurópai közlekedési
hálózati (TEN-T) irányelv) hozott, melyet az EKFS nem vagy csak részben
tudott figyelembe venni.

2.            A következő EU pénzügyi tervezési időszakot megalapozó
jogszabály-tervezet (Elérhető:
http://ec.europa.eu/esf/BlobServlet?docI...) az új
elvárásoknak megfelelő közlekedési stratégia készítését a 2014-2020-as
közlekedési támogatások lehívásának feltételévé teszi.      

3.            Európában a közlekedési stratégiák megvalósulását
rendszeresen felülvizsgálják és a célokat és eszközöket a megváltozott
körülményekhez és elvárásokhoz igazítják. (pl. az EU közlekedéspolitikáját
ötévente – Elérhető:
http://ec.europa.eu/transport/themes/str...

 

Közvetlenül vagy közvetetten a közlekedéspolitika előzményének tekinthető
szinte valamennyi közlekedési kutatás, melyekből csak néhány, az elmúlt
pár évben készült tanulmányt sorolnánk fel:

•             Az országos gyorsforgalmi és főúthálózat nagytávú terve és
hosszú távú fejlesztési programja és előzményei (Elérhető:
http://kkk.gov.hu/pages/index.jsf?p=2&am...)

•             Légügyi stratégia (Elérhető:
www.szrfk.hu/letoltes/nemzeti_legugyi_st...

•             A megtett úttal arányos útdíjszedés anyagai (Elérhető:
http://www.kkk.gov.hu/pages/index.jsf?p=...)

•             Az Operatív Programok félidei értékeléseinek szintézise.
(Elérhető: www.nfu.hu/download/34356/Félidei_szinté...

•             Közlekedési infrastruktúra fejlesztések értékelése
2000-2011. (Elérhető:
www.nfu.hu/download/40543/Kozlekedesi_in...

•             A Közlekedéstudományi Intézet (KTI) által végzett kutatások
(Elérhető:  

      ftp://nkselokeszites:[email address]/NFM-ben%20osszegyujtott%20KTI-s%20anyagok/

 

2.            Amennyiben van korábban elfogadott - és a jelenleg
közbeszerzés alatt álló által még (értelemszerűen) felül nem írt -
közlekedési stratégia, kérem ennek elektronikus változatát megküldeni.

 

Az Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia fehér könyve az alábbi linken
érhető el: www.terport.hu/webfm_send/2707

 

3.            Kérem tájékoztatásul megküldeni, hogy a fenti stratégia
készítésére milyen forrásból mennyit fordítottak?

 

Az EKFS készítésére közvetlenül a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
(GKM) és a KTI között létrejött alábbi tárgyú szerződésekből fordítottak:

•             „Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia kidolgozásában
való közreműködés”: 21,78 millió Ft (GKM 2007. évi költségvetés)

•             "Stratégiai környezeti vizsgálatok készítése a GKM
megrendelései alapján" vállalkozási keretszerződés keretén belül "Egységes
Közlekedésfejlesztési Stratégia környezeti, társadalmi és gazdasági
értékelése " szerződés-kiegészítés: 6 millió Ft (GKM 2007. évi
költségvetés).

•             „Közlekedés stratégiai szintű döntés-előkészítési
feladatokhoz előzetes vizsgálatok végzése” szerződés: 34 millió Ft (GKM
2008. évi költségvetés).

 

4.            Amennyiben korábban nem volt közlekedési stratégia, milyen
dokumentumokra alapozták a korábbi közlekedési, közlekedésfejlesztési,
infrastruktúrafejlesztési döntéseket?

 

Az infrastruktúra-fejlesztési döntéseket az EKFS alapozta meg, ez a 2007
és 2013 között a magyarországi infrastruktúrafejlesztések fő
finanszírozási programját jelentő Közlekedés Operatív Program (Elérhető:
www.nfu.hu/download/43650/K%C3%96ZOP_201... alapja is.

 

5.            Milyen forrásból és mennyi pénzt terveznek költeni a Nemzeti
Közlekedési Stratégia összeállítására?

 

Az „összeállítás”-nál lényegesen komplexebb és időigényesebb NKS feladatok
finanszírozására a KözOP 6. prioritása (technikai segítségnyújtás)
keretében bruttó 1,35 milliárd Ft lett előirányozva. Ezt a látszólag magas
összeget az indokolja, hogy az NKS-hez szükséges – nagyrészt az EU által
megkövetelt – kutatások és vizsgálatok önmagukban is nagyon költségesek,
különösen a(z): 

•             Összközlekedési forgalmi modell

•             Országos Vasútfejlesztési Koncepció

•             Az országos közúthálózat kapacitásbővítéssel nem járó
felújítási programja

•             Országos Kerékpáros Koncepció és Hálózati Terv

•             Közlekedési Energiahatékonyság-javítási Cselekvési Terv

•             Hiányzó elő-megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése

 

6.            A Nemzeti Közlekedési Stratégiát - az NFM tájékoztatása
szerint – közbeszerzéssel kiválasztásra kerülő vállalkozó készíti el. A
közlekedési intézményrendszerben - kiemelten a Közlekedésfejlesztési
Koordinációs Központban, és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban hány fő
dolgozik közlekedésfejlesztési, infrastruktúrafejlesztési,
közlekedésstratégiai területen. Szerepel-e a két intézmény
feladatleírásában a stratégia alkotással egyenértékű feladat, szerepel-e a
stratégia alkotás (vagy ezzel egyenértékű feladat) a két intézmény
alkalmazottainak munkaköri leírásában?

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Infrastruktúráért felelős
Államtitkársága alá tartozó 66 fő és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs
Központ munkatársai valamennyien közvetlenül vagy közvetetten a
közlekedésstratégián alapuló hazai közlekedés- és infrastruktúrafejlesztés
elősegítésén dolgoznak.

 

A stratégiaalkotás szerepel a két intézmény szervezeti és működési
szabályzatában, melyek az NFM és KKK honlapjain elérhetők:

•             25/2012. (IX. 17.) NFM utasítás a Nemzeti Fejlesztési
Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata (Elérhető:
www.kormany.hu/download/e/6a/a0000/NFM_S...

•             Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ Szervezeti és
Működési Szabályzata (Elérhető:
www.3k.gov.hu/servlet/download?type=file...

 

A közlekedéspolitika közvetlenül - számos egyéb feladat mellett – csak az
NFM két munkatárásnak munkaköri leírásában szerepel. 

 

7.            A stratégia elkészítésének ideje alatt ez a létszám
várhatóan mivel foglalkozik, és ez - pontosabban ennek bérköltsége -
összesen mennyibe kerül az adófizetőknek?

 

Az NFM Infrastruktúráért felelős Államtitkársága alá tartozó jelenlegi 66
fővel szemben 2007-ben, azaz az EKFS készítésének mostani NKS-hez hasonló
fázisában a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Infrastruktúra
Szakállamtitkárságán még 126 fő dolgozott (Elérhető:
www.magyarkozlony.hu/pdf/4727), miközben az újabb és újabb igények miatt a
közlekedéshez kapcsolódó feladatok száma nőtt. A stratégia elkészítésének
ideje alatt az NFM munkatársai e feladatokat próbálják meg színvonalasan
ellátni. A csak meghatározott időszakra szükséges külső szaktudás (pl.
összközlekedési forgalmi modell készítése) bevonása mellett a közlekedési
stratégiakészítés egyes feladatait továbbra is el kell látni. Ilyenek
például az egyeztetések és azok adminisztrációja (pl. különböző
kormányzati és önkormányzati, szakmai szervezetek), valamint a
nyilvánossággal összefüggő feladatok (pl. beszámolók készítése, szakmai
előadások, írásbeli kérdésekre adott válaszok).   

 

8.            Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a
másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen
részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat
bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a
kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

 

A válaszunkban jelzett, nyilvánosságra hozható dokumentumok linkjeit
megadtuk.  

 

Kérjük fenti tájékoztatásunk elfogadását.

 

Üdvözlettel,

 

[1]Leírás: Leírás: Leírás: Ügyfélszolgálati Információs Iroda
cid:[email protected]
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 

1011 Budapest, Fő u. 44-50.

Telefon:   06-1-795-67-66

                    06-1-795-1482

Fax:            06-1-795-06-97

E-mail:    [2][NFM request email]

Web:       [3]www.kormany.hu

 

 

 

 

 

-----Original Message-----

From: Sándor Renáta [mailto:[FOI #456 email]]

Sent: Saturday, November 17, 2012 8:25 PM

To: NFM - Ügyfélszolgálat

Subject: Közérdekűadat igénylés - A Nemzeti Közlekedési Stratégia
elkészítése

 

     Tisztelt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium!

    

     Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

     szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1)

     bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

    

     Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

    

     Milyen előzménye tanulmányai, kutatásai készültek az elmúlt tíz

     évben a Nemzeti Közlekedési Stratégiának? Amennyiben létezik

     közlekedési stratégia, mennyiben tekinthető megvalósultnak, vagy ha

     nem valósult meg, mi az oka az új stratégia készítésének,

     készíttetésének?

    

     Amennyiben van korábban elfogadott - és a jelenleg közbeszerzés

     alatt álló által még (értelemszerűen) felül nem írt - közlekedési

     stratégia, kérem ennek elektronikus változatát megküldeni.

    

     Kérem tájékoztatásul megküldeni, hogy a fenti stratégia készítésére

     milyen forrásból mennyit fordítottak?

    

     Amennyiben korábban nem volt közlekedési stratégia, milyen

     dokumentumokra alapozták a korábbi közlekedési,

     közlekedésfejlesztési, infrastruktúrafejlesztési döntéseket?

    

     Milyen forrásból és mennyi pénzt terveznek költeni a Nemzeti

     Közlekedési Stratégia összeállítására?

    

     A Nemzeti Közlekedési Stratégiát - az NFM tájékoztatása szerint -

     közbeszerzéssel kiválasztásra kerülő vállalkozó készíti el. A

     közlekedési intézményrendszerben - kiemelten a

     Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központban, és a Nemzeti

     Fejlesztési Minisztériumban hány fő dolgozik közlekedésfejlesztési,

     infrastruktúrafejlesztési, közlekedésstratégiai területen.

     Szerepel-e a két intézmény feladatleírásában a stratégia alkotással

     egyenértékű feladat, szerepel-e a stratégia alkotás (vagy ezzel

     egyenértékű feladat) a két intézmény alkalmazottainak munaköri

     leírásában?

    

     A stratégia elkészítésének ideje alatt ez a létszám várhatóan mivel

     foglalkozik, és ez - pontosabban ennek bérköltsége - összesen

     mennyibe kerül az adófizetőknek?

    

     Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és

     az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre

     a feladó e-mail címére megküldeni.

     Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben

     megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu

     weboldalon töltse fel.

    

     Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a

     szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.

     Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,

     amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés

     megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a

     tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként

     tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

    

     Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy

     részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése

     alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt

     küldje meg számomra.

    

     Segítő együttműködését előre is köszönöm.

    

     Kelt: 2012. november 17.

    

     Üdvözlettel:

    

     Sándor Renáta

    

     -------------------------------------------------------------------

    

     Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül

     küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen

     kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

     [4][FOI #456 email]

    

     Ha a(z) Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem a(z)

     [5][NFM request email] címen fogadja a részére benyújtott

     Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:

     [6]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

    

     Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a

     KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás

     segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

     [7]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

    

     Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak

     találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy

     helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató

     hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

    

     

     -------------------------------------------------------------------

 

 

--------------------------------------------------------------------------

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
2. mailto:[NFM request email]
3. http://www.nfm.gov.hu/
4. mailto:[FOI #456 email]
5. mailto:[NFM request email]
6. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
7. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése