A Felderítési Igazgatóság tevékenységére vonatkozó adatok igénylése

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Terrorelhárítási Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy pontosan hány főt foglalkoztat a TEK kizárólag a Felderítési Igazgatóságon. Kérem, adjon részletes tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy a TEK felállítása óta mely szervektől pontosan hány dolgozót vezényeltek át a TEK Felderítési Igazgatóságára.

Kérem adjon részletes tájékoztatást arról, hogy milyen feladatkörök tartoznak pontosan a Felderítési Igazgatósághoz.

Kérem adjon részletes tájékoztatást arról, hogy nagyságrendileg évente hány alkalommal kezdeményezett a Felderítési Igazgatóság külső engedélyhez kötött információgyűjtést. Kérem továbbá tájékoztasson arról, hogy a külső engedélyezés évente milyen arányban kerül igazolásra bírói szerv illetve a kijelölt miniszter által.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2013. október 18.

Üdvözlettel:

Rényi Pál Dániel

Rényi Pál Dániel

Tisztelt Terrorelhárítási Központ!

Szeretném Önöket emlékeztetni arra, hogy a törvényben meghatározott időpontig nem válaszoltak 'A Felderítési Igazgatóság tevékenységére vonatkozó adatok igénylése' tárgyú közérdekű adatigénylésemre. Kérem Önöket, hogy válaszukat mielőbb, lehetőleg a holnappal kezdődő héten pótolják!

Üdvözlettel:

Rényi Pál Dániel

hivatal, Terrorelhárítási Központ

1 Melléklet

-----Original Message-----
From: [email address] [mailto:[email address]]
Sent: Monday, November 04, 2013 10:08 AM
Subject: Scanned dokumentum

Kérem a mellékelt dokumentumot megtekinteni.

A fent elküldött és/vagy csatolt információ kizárólag a címben szereplő
természetes-, vagy jogi személyre tartozik, és tartalmazhat bizalmas
vagy személyes adatot. A tartalom megtekintése, továbbküldése,
terjesztése vagy bármilyen más direkt vagy indirekt felhasználása - a
kívánt címzett általi felhasználás kivételével - tilos. Ha Ön hiba
folytán kapta meg az információt, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a
küldővel a [email address] e-mailen és semmisítse meg az információt.

idézett részek elrejtése