A Nagy Attila Géza képviselő úr által Ludas alpolgármesterként elvégzett munka dokumentumait 2014. november 30. és 2020. augusztus 1. között

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Ludas Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Nagy Attila Géza képviselő úr által Ludas alpolgármesterként elvégzett munka dokumentumait 2014. november 30. és 2020. augusztus 1. között.

1. A közreműködésével beadott pályázatok pontos megnevezése és kódja
2. Pályázati közreműködésének pontos részletei, időtartama
3. A 2-es pontban érintett pályázatok rövid leírása
4. Munkaórák összesítése tételesen és éves bontásban
5. Feladatkörök összesítése
6. A feladatkörök teljesítésének részletezése éves bontásban
7. A településen töltött munkanapjainak száma
8. Az általa vagy részvételével lefolytatott tárgyalások összesítése, eredménye
9. Az általa a hivatal fénymásolóján sokszorosított anyagok témája, száma és összesítése
10. Az általa megoldott települési problémák részletes listája
11. Az általa ugyanebben az időszakban tett közérdekű bejelentések, rendőrségi feljelentések, kormányhivatali bejelentések, rendőrségi, bírósági ügyek, és sajtómegkeresések tételes listája
12. A Somlai György polgármester vezette korábbi ciklus visszás ügyeit vizsgáló bizottság élén általa végzett munka összes kapcsolódó dokumentuma, végső értékelése, és a bizottság munkájának pontos végeredményei és következményei.
13. Elszámolt külföldi és belföldi útjai, cafeteriája, költségtérítése tételesen, nyilvántartó dokumentumokkal igazoltan
14. Ügyvédi megbízások

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. április 25.

Üdvözlettel:

László Ferenc

1 Melléklet

  • Attachment

    UTF 8 T j koztat s k z rdek adatig nyl s teljes t s nek hat ridej r l.PDF.pdf

    279K Download View as HTML

1 Melléklet

  • Attachment

    UTF 8 K z rdek adatig nyl s teljes t s nek r szbeni megtagad sa.PDF.pdf

    789K Download View as HTML

12 Melléklet

3 Melléklet

2 Melléklet

1 Melléklet