A Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala által szervezett 2019-as Jótékonysági nap és főzőversenyen befolyt támogatások elosztása

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
a 2019. augusztus 11-én a zalaegerszegi AqaCityben megrendezett Jótákonysági nap és főzőversenyen befolyt 12 millió forint bevétel elosztásának elszámolását.

A Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala által megszervezett Jótékonysági napot és főzőverseny a Zalai Boldogasszony Alapítványnak és Az Altatás Biztonságáért Alapítvány támogatását szolgálta. Az előzetes felhívás szerint a jótékonysági nap bevételét a két szervezet részére ajánlják fel.

A sajtóban megjelent polgármesteri nyilatozatok és egyéb beszámolók szerint rendezvény olyan sikeres volt, hogy a bevétel 12 millió forintott tett ki, azonban ebből 1,5 millió forintot kért a Zalai Boldogasszony Alapítvány, illetve 4,3 millió forint jutott Az Altatás Biztosnágáért Alapítványnak. (Forrás: többek között zaol.hu)

Mint a rendezvényen részt vevő adományozó, szeretnék tájékoztatást kérni arról, hogy hogyan alakult a szervezetek, cégek, magánszemélyek által adományozott további mintegy 6,2 millió forint sorsa, ezért adtam be adatigénylésem.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. december 6.

Üdvözlettel: Márton Ferenc

ZMJV Polgármesteri Kabinet,

1 Melléklet

Tisztelt Márton Ferenc!

Mellékelten küldöm az AquaCity jótékonysági nap tájékoztató levelét.
Egyúttal boldog karácsonyi ünnepeket és új évet kívánok!

Tisztelettel:

Szabó Károly
kabinetfőnök
ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS
POLGÁRMESTERI HIVATAL

POLGÁRMESTERI KABINET

8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 17-19.
Tel: 92/502-100 / 275; Fax: 92/311-474
e-mail: [1][email address]

References

Visible links
1. mailto:[email address]