Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület

Tisztelt MÁV-START Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztjük elő.

Kérjük küldjék meg részünk elektronikus formában 2016-ra, 2017-re, 2018-ra és 2019-re vonatkozóan, hogy tervezetten hány vonatnak kellett volna leközlekednie (amit a Közszolgáltatási Szerződés keretein belül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium megrendelt), ebből hány darab közlekedett le teljes útvonalán és ezek közül hány darab késett legalább 5 percet. Az adatokat évenkénti bontásban küldjék meg részünkre.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérjük, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részünkre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérjük, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján az adatigénylés teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérjük, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérjük, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérjük, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számunkra.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönjük!

Kelt: 2020. január 24.

Üdvözlettel:

Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület

MÁV-START Zrt. közadat, MÁV-START Zrt.

Tisztelt Adatigénylő!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján Társaságunkhoz 2020. 01. 24. napon beérkezett közérdekű
adatigénylésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.

A tervezetten leközlekedtetett vonatok darabszámát az alábbi táblázat
tartalmazza:

Menetrendi Vonat
év db
1 008
2015/2016 551
1 001
2016/2017 239
1 000
2017/2018 620
1 031
2018/2019 403

Az adatigénylésben szereplő ténylegesen leközlekedtetett vonatok
darabszámával és a késési adatokkal Társaságunk nem rendelkezik. Az
azokkal kapcsolatos további információért a MÁV Zrt.-hez a
[1][email address] e-mail címen fordulhat.

Üdvözlettel:

MÁV-START Zrt.

-----Original Message-----
From: Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület
<[FOI #13972 email]>
Sent: Friday, January 24, 2020 4:03 PM
To: MÁV-START Zrt. közadat <[MÁV-START Zrt. request email]>
Subject: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Vonatok darabszáma és
késése

Tisztelt MÁV-START Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztjük elő.

Kérjük küldjék meg részünk elektronikus formában 2016-ra, 2017-re, 2018-ra
és 2019-re vonatkozóan, hogy tervezetten hány vonatnak kellett volna
leközlekednie (amit a Közszolgáltatási Szerződés keretein belül a Nemzeti
Fejlesztési Minisztérium illetve az Innovációs és Technológiai
Minisztérium megrendelt), ebből hány darab közlekedett le teljes útvonalán
és ezek közül hány darab késett legalább 5 percet. Az adatokat évenkénti
bontásban küldjék meg részünkre.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérjük, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részünkre a feladó
e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérjük, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján az adatigénylés
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérjük, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben
a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben
az esetben kérjük, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérjük, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számunkra.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönjük!

Kelt: 2020. január 24.

Üdvözlettel:

Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:

[2][FOI #13972 email]

Ha a(z) MÁV-START Zrt. nem a(z) [3][MÁV-START Zrt. request email] címen fogadja a
részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg
nekünk:

[4]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:

[5]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[email address]
2. mailto:[FOI #13972 email]
3. mailto:[MÁV-START Zrt. request email]
4. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
5. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

idézett részek elrejtése

Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület

Tisztelt MÁV-START Zrt.!

A honlapjukon elérhető, hatályos Közszolgáltatási Szerződésük (https://www.mavcsoport.hu/mav-start/doku...) 5. sz. mellékletének 3.1. pontja alapján a Megrendelőjüknek havonta jelentést készítenek, amely többek között tartalmazza a vonatkimaradásokat (amellyel meghatározható a ténylegesen közlekedett vonatok darabszáma) és az 5 percet meghaladó késéseket azok okának feltüntetésével. Ezért ismételten kérjük, hogy küldjék meg részünkre a ténylegesen leközlekedett vonatok és az 5 percet meghaladó mértékben késett vonatok darabszámát.

Üdvözlettel:

Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület

MÁV-START Zrt. közadat, MÁV-START Zrt.

Tisztelt Adatigénylő!

A tárgyban 2020. február 17-én beérkezett megkeresésével kapcsolatban az
információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.
évi CXII. törvény 29. § (2) bekezdésére hivatkozással tájékoztatjuk, hogy
az adatigénylés teljesítésére nyitva álló határidőt 15 nappal
meghosszabbítjuk.

Üdvözlettel:

MÁV-START Zrt.

-----Original Message-----
From: Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület
<[FOI #13972 email]>
Sent: Monday, February 17, 2020 6:33 PM
To: MÁV-START Zrt. közadat <[MÁV-START Zrt. request email]>
Subject: RE: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Vonatok darabszáma és
késése

Tisztelt MÁV-START Zrt.!

A honlapjukon elérhető, hatályos Közszolgáltatási Szerződésük
([1]https://www.mavcsoport.hu/mav-start/doku...)
5. sz. mellékletének 3.1. pontja alapján a Megrendelőjüknek havonta
jelentést készítenek, amely többek között tartalmazza a vonatkimaradásokat
(amellyel meghatározható a ténylegesen közlekedett vonatok darabszáma) és
az 5 percet meghaladó késéseket azok okának feltüntetésével. Ezért
ismételten kérjük, hogy küldjék meg részünkre a ténylegesen leközlekedett
vonatok és az 5 percet meghaladó mértékben késett vonatok darabszámát.

Üdvözlettel:

Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület

-----Original Message-----

Tisztelt Adatigénylő!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 
2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése 
alapján Társaságunkhoz 2020. 01. 24. napon beérkezett közérdekű 
adatigénylésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.

A tervezetten leközlekedtetett vonatok darabszámát az alábbi táblázat

tartalmazza:

Menetrendi Vonat

év db

1 008

2015/2016 551

1 001

2016/2017 239

1 000

2017/2018 620

1 031

2018/2019 403

Az adatigénylésben szereplő ténylegesen leközlekedtetett vonatok 
darabszámával és a késési adatokkal Társaságunk nem rendelkezik. Az 
azokkal kapcsolatos további információért a MÁV Zrt.-hez a  [1][email
address] e-mail címen fordulhat.

Üdvözlettel:

MÁV-START Zrt.

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[2][FOI #13972 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[3]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. https://www.mavcsoport.hu/mav-start/doku...
2. mailto:[FOI #13972 email]
3. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

MÁV-START Zrt. közadat, MÁV-START Zrt.

Tisztelt Adatigénylő!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján társaságunkhoz 2020. 02. 17. napon beérkezett közérdekű
adatigénylésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.

A ténylegesen leközlekedett vonatok és az 5 percet meghaladó mértékben
késett vonatok darabszáma:

  2016 2017 2018 2019
Leközlekedett vonatok száma 1 001 772 1 000 853 991 812 1 028 921
5 percet meghaladó késés - vonat 92 918 117 226 134 258 128 703
darabszám

Üdvözlettel:

MÁV-START Zrt.

-----Original Message-----
From: Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület
[mailto:[FOI #13972 email]]
Sent: Monday, February 17, 2020 6:33 PM
To: MÁV-START Zrt. közadat