Volán Fehérvár Öttusa Szakosztály KSF elszámolásai

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Magyar Öttusa Szövetség munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Magyar Öttusa Szövetség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjenek elektronikus másolatban megküldeni részemre a Magyar Öttusa Szövetség és a Volán Fehérvár Öttusa Szakosztály között létrejött 2017, 2018, 2019, 2020, 2021 évekre vonatkozó "Támogatási Szerződés"-eknek megfelelően a szerződésekhez kötelezően csatolandó gazdasági-pénzügyi eseményeihez kapcsolódóan keletkezett számviteli bizonylatokat, szerződéseket, teljesítési igazolásokat a 2017, 2018, 2019, 2020, 2021 elszámolási időszakokra.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. július 13.

Üdvözlettel:

Tóth Gábor

Tisztelt Magyar Öttusa Szövetség!

Kérem engedjék meg, hogy emlékeztessem Önöket, hogy a válaszadás
határideje lejárt az adatigénylést illetően.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek értelmében az adatgazdáknak 15
napon belül választ kell adniuk az adatigénylésekre.

Ha 15 napon belül jelzi az adatgazda, hogy hosszabbítást kér, akkor az
igénylést követően összesen 15+15 napja van a válaszadásra. A válaszadás
határideje akkor is meghosszabbodik, ha költségtérítést kérnek az adatok
átadásáért, ebben az esetben a költségtérítés elfogadását követően 15
napja van a válaszadásra. Az adatigénylés visszautasításáról vagy a
költségtérítésről az adatgazdának az adatigénylés beérkezését követő 8
napon belül kell tájékoztatást adnia.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023.07.29.

Üdvözlettel:

Tóth Gábor

Tisztelt Magyar Öttusa Szövetség!

Kérem engedjék meg, hogy ismételten emlékeztessem Önöket, hogy a válaszadás
határideje lejárt az adatigénylést illetően.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek értelmében az adatgazdáknak 15
napon belül választ kell adniuk az adatigénylésekre.

Ha 15 napon belül jelzi az adatgazda, hogy hosszabbítást kér, akkor az
igénylést követően összesen 15+15 napja van a válaszadásra. A válaszadás
határideje akkor is meghosszabbodik, ha költségtérítést kérnek az adatok
átadásáért, ebben az esetben a költségtérítés elfogadását követően 15
napja van a válaszadásra. Az adatigénylés visszautasításáról vagy a
költségtérítésről az adatgazdának az adatigénylés beérkezését követő 8
napon belül kell tájékoztatást adnia.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023.08.31.

Üdvözlettel:

Tóth Gábor

HMPA, Magyar Öttusa Szövetség

Tisztelt Tóth Gábor!

Az iratmennyiség nagyságára tekintettel a dokumentumok másolása nem megoldható.
Az iratokba előre egyeztetett időpontban a szövetség irodájában lehetőséget biztosítunk.

Üdvözlettel:
Magyar Öttusa Szövetség
[Magyar Öttusa Szövetség request email] 

-----Original Message-----
From: Tóth Gábor <[FOI #22820 email]>
Sent: Thursday, August 31, 2023 10:33 AM
To: HMPA <[Magyar Öttusa Szövetség request email]>
Subject: Re: Közérdekűadat igénylés - Volán Fehérvár Öttusa Szakosztály KSF elszámolásai

Tisztelt Magyar Öttusa Szövetség!

Kérem engedjék meg, hogy ismételten emlékeztessem Önöket, hogy a válaszadás határideje lejárt az adatigénylést illetően.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek értelmében az adatgazdáknak 15 napon belül választ kell adniuk az adatigénylésekre.

Ha 15 napon belül jelzi az adatgazda, hogy hosszabbítást kér, akkor az igénylést követően összesen 15+15 napja van a válaszadásra. A válaszadás határideje akkor is meghosszabbodik, ha költségtérítést kérnek az adatok átadásáért, ebben az esetben a költségtérítés elfogadását követően 15 napja van a válaszadásra. Az adatigénylés visszautasításáról vagy a költségtérítésről az adatgazdának az adatigénylés beérkezését követő 8 napon belül kell tájékoztatást adnia.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023.08.31.

Üdvözlettel:

Tóth Gábor

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #22820 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Tisztelt Magyar Öttusa Szövetség!

Kérem engedjék meg, hogy emlékeztessem Önöket, hogy a válaszadás
határideje lejárt az adatigénylést illetően.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek értelmében az adatgazdáknak 15
napon belül választ kell adniuk az adatigénylésekre.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2024.02.14

Kelt: 2024.04.04.

Üdvözlettel:

Tóth Gábor