Tisztelt Püspökszilágy Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2013. október 21. napján kelt KTVF:35620-4/2013. számú értesítése alapján hatósági eljárást indított, mely során Püspökszilágy Község Önkormányzatát a KTVF:35620-5/2013. számú határozattal vízjogi fennmaradási engedélykérelem benyújtására kötelezte.
Tordai Sándor polgármester a 2015. október 30-án megtartott közmeghallgatáson nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy a víztározót magánemberként építtette.
Fentiek alapján kérem részemre megküldeni:
Miért az Önkormányzatot bírságolja (közpénz felhasználásával) a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a nem Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon, magánszemély által építtetett víztározó miatt?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. november 24.

Üdvözlettel:

Szabó Péter

Feltehetően elkerülte a figyelmét, hogy a 2015. november 24-én megküldött közérdekű adatigénylésre rendelkezésre álló 15 nap eltelt.
A válaszadásra rendelkezésre álló határidő nem lett 15 nappal meghosszabbítva, erről az igény kézhezvételét követő 8 napon belül nem tájékoztattak.

Üdvözlettel:

Szabó Péter

Polgármesteri Hivatal, Püspökszilágy Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Szabó Péter!

2015.11.24-én küldött adatigénylésére válaszul az alábbiakat közlöm.
A bírság oka, hogy az önkormányzat nem nyújtotta be a vízjogi fennmaradási engedély iránti kérelmet, viszont mivel nem tulajdonosa és nem is kezelője az ingatlannak nem is nyújthatja be, nem fogadja el a hatóság. Azt, hogy miért kap mégis ezért az Önkormányzat bírságot nem tudom megválaszolni.

Üdvözlettel:

Czerovszki Dóra
aljegyző
Penci Közös Önkormányzati Hivatal
Püspökszilágyi Kirendeltsége

2166 Püspökszilágy Kossuth Lajos út 9.
tel: 06-27-368-186, tel/fax: 06-27-366-061
mobil: 06-20-444-1884
e-mail: [email address]

-----Original Message-----
From: Szabó Péter [mailto:[FOI #5672 email]]
Sent: Tuesday, November 24, 2015 10:56 PM
To: Közérdekű adat igénylések Püspökszilágy Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal adatgazdánál <[Püspökszilágy Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Subject: Közérdekű adat igénylés - víztározó 2.

Tisztelt Püspökszilágy Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2013. október 21. napján kelt KTVF:35620-4/2013. számú értesítése alapján hatósági eljárást indított, mely során Püspökszilágy Község Önkormányzatát a KTVF:35620-5/2013. számú határozattal vízjogi fennmaradási engedélykérelem benyújtására kötelezte.
Tordai Sándor polgármester a 2015. október 30-án megtartott közmeghallgatáson nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy a víztározót magánemberként építtette.
Fentiek alapján kérem részemre megküldeni:
Miért az Önkormányzatot bírságolja (közpénz felhasználásával) a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a nem Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon, magánszemély által építtetett víztározó miatt?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. november 24.

Üdvözlettel:

Szabó Péter

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #5672 email]

Ha a(z) Püspökszilágy Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem a(z) [Püspökszilágy Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Tisztelt Polgármesteri Hivatal!

Pontosítom a kérdést, mivel az Ön válasza nem volt egyértelmű::
" Azt, hogy miért kap mégis ezért az Önkormányzat bírságot nem tudom megválaszolni."

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a 051 hrsz-ú ingatlanon helyszíni ellenőrzést tartott. Ez a vizsgálat volt az alapja annak, hogy a Felügyelőség Püspökszilágy Község Önkormányzatát vízjogi fennmaradási engedélykérelem benyújtására kötelezte.

Kérem részemre megküldeni:
-A helyszíni ellenőrzéskor a Felügyelőség felé az Önkormányzat részéről tett-e valaki olyan nyilatkozatot, hogy a víztározót az Önkormányzat építtette, ha igen, kérem nevezze meg a nyilatkozatot tevő személyt.

Tordai Sándor polgármester a 2015. október 30-án megtartott
közmeghallgatáson nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy a
víztározót magánemberként építtette, a területnek az Önkormányzat nem tulajdonosa, közpénz nem lett az építésre felhasználva.

- Tordai Sándor polgármester kijelentésére figyelemmel az Önkormányzatnál indul-e vizsgálat annak tisztázására, hogy miért az Önkormányzatot bírságolja (közpénz felhasználásával) a
Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Üdvözlettel:

Szabó Péter

Polgármesteri Hivatal, Püspökszilágy Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Szabó Péter!

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság nem közpénz felhasználása miatt bírságolja az Önkormányzatot, hanem azért mert nem nyújtotta be a vízjogi fennmaradási engedély iránti kérelmet. A kérdésére vonatkozóan pedig mellékelem a helyszíni ellenőrzéskor készült jegyzőkönyvet.

Üdvözlettel:

Czerovszki Dóra
aljegyző
Penci Közös Önkormányzati Hivatal
Püspökszilágyi Kirendeltsége

2166 Püspökszilágy Kossuth Lajos út 9.
tel: 06-27-368-186, tel/fax: 06-27-366-061
mobil: 06-20-444-1884
e-mail: [email address]

-----Original Message-----
From: Szabó Péter [mailto:[FOI #5672 email]]
Sent: Thursday, December 10, 2015 6:51 PM
To: Polgármesteri Hivatal <[Püspökszilágy Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Subject: RE: Közérdekű adat igénylés - ví

Tisztelt Polgármesteri Hivatal!

Pontosítom a kérdést, mivel az Ön válasza nem volt egyértelmű::
" Azt, hogy miért kap mégis ezért az Önkormányzat bírságot nem tudom megválaszolni."

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a 051 hrsz-ú ingatlanon helyszíni ellenőrzést tartott. Ez a vizsgálat volt az alapja annak, hogy a Felügyelőség Püspökszilágy Község Önkormányzatát vízjogi fennmaradási engedélykérelem benyújtására kötelezte.

Kérem részemre megküldeni:
-A helyszíni ellenőrzéskor a Felügyelőség felé az Önkormányzat részéről tett-e valaki olyan nyilatkozatot, hogy a víztározót az Önkormányzat építtette, ha igen, kérem nevezze meg a nyilatkozatot tevő személyt.

Tordai Sándor polgármester a 2015. október 30-án megtartott közmeghallgatáson nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy a víztározót magánemberként építtette, a területnek az Önkormányzat nem tulajdonosa, közpénz nem lett az építésre felhasználva.

- Tordai Sándor polgármester kijelentésére figyelemmel az Önkormányzatnál indul-e vizsgálat annak tisztázására, hogy miért az Önkormányzatot bírságolja (közpénz felhasználásával) a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Üdvözlettel:

Szabó Péter

-----Original Message-----

Tisztelt Szabó Péter!

2015.11.24-én küldött adatigénylésére válaszul az alábbiakat közlöm.
A bírság oka, hogy az önkormányzat nem nyújtotta be a vízjogi fennmaradási engedély iránti kérelmet, viszont mivel nem tulajdonosa és nem is kezelője az ingatlannak nem is nyújthatja be, nem fogadja el a hatóság. Azt, hogy miért kap mégis ezért az Önkormányzat bírságot nem tudom megválaszolni.

Üdvözlettel:

Czerovszki Dóra
aljegyző
Penci Közös Önkormányzati Hivatal
Püspökszilágyi Kirendeltsége

2166 Püspökszilágy Kossuth Lajos út 9.
tel: 06-27-368-186, tel/fax: 06-27-366-061
mobil: 06-20-444-1884
e-mail: [email address]

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #5672 email]

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on the internet. Our privacy and copyright policies:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web manager to link to us from your organisation's FOI page.

-------------------------------------------------------------------

idézett részek elrejtése

Tisztelt Polgármesteri Hivatal!

Az alábbi kérdésekben továbbra is várom megtisztelő válaszát,
Kérem részemre megküldeni:

Tordai Sándor polgármester a 2015. október 30-án megtartott
közmeghallgatáson nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy a
víztározót magánemberként építtette, a területnek az Önkormányzat nem tulajdonosa, közpénz nem lett az építésre felhasználva.
- Tordai Sándor polgármester kijelentésére figyelemmel az
Önkormányzatnál indul-e vizsgálat annak tisztázására, hogy miért az Önkormányzatot bírságolja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
(közpénz felhasználásával történik a bírság befizetése)

Üdvözlettel:

Szabó Péter

Tisztelt Polgármesteri Hivatal!

Az alábbi kérdésekben továbbra is várom megtisztelő válaszát,
Kérem részemre megküldeni, tekintettel arra, hogy az adatigénylés a rendelkezésre álló 15 napon belül nem lett teljesítve, az adatigénylésre rendelkezésre álló idő nem lett meghosszabbítva és az igénylés nem lett megtagadva.

Tordai Sándor polgármester a 2015. október 30-án megtartott
közmeghallgatáson nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy a
víztározót magánemberként építtette, a területnek az Önkormányzat nem tulajdonosa, közpénz nem lett az építésre felhasználva.
- Tordai Sándor polgármester kijelentésére figyelemmel az
Önkormányzatnál indul-e vizsgálat annak tisztázására, hogy miért az Önkormányzatot bírságolja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
(közpénz felhasználásával történik a bírság befizetése)

Üdvözlettel:

Szabó Péter

Polgármesteri Hivatal, Püspökszilágy Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Szabó Péter!

2015.12.21-én küldött adatigénylésére válaszul az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 30. § (3) bekezdése alapján az alábbi választ adom:

Álláspontom szerint az adatigénylés tartalma nem minősül közérdekű adatnak. Erre való tekintettel az adatigénylést nem áll módomban teljesíteni.

Továbbá tájékoztatom, hogy az Infotv. 31. §-a alapján a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása esetén, annak közlésétől számított 30 napon belül a 31. § (5) bekezdés szerinti illetékes bírósághoz fordulhat.

Kérem tájékoztatásom tudomásulvételét.

Tisztelettel:

Czerovszki Dóra
aljegyző
Penci Közös Önkormányzati Hivatal
Püspökszilágyi Kirendeltsége

2166 Püspökszilágy Kossuth Lajos út 9.
tel: 06-27-368-186, tel/fax: 06-27-366-061
mobil: 06-20-444-1884
e-mail: [email address]

-----Original Message-----
From: Szabó Péter [mailto:[FOI #5672 email]]
Sent: Friday, January 08, 2016 11:02 AM
To: Polgármesteri Hivatal <[Püspökszilágy Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Subject: RE: Közérdekű adat igénylés - ví

Tisztelt Polgármesteri Hivatal!

Az alábbi kérdésekben továbbra is várom megtisztelő válaszát, Kérem részemre megküldeni, tekintettel arra, hogy az adatigénylés a rendelkezésre álló 15 napon belül nem lett teljesítve, az adatigénylésre rendelkezésre álló idő nem lett meghosszabbítva és az igénylés nem lett megtagadva.

Tordai Sándor polgármester a 2015. október 30-án megtartott közmeghallgatáson nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy a víztározót magánemberként építtette, a területnek az Önkormányzat nem tulajdonosa, közpénz nem lett az építésre felhasználva.
- Tordai Sándor polgármester kijelentésére figyelemmel az Önkormányzatnál indul-e vizsgálat annak tisztázására, hogy miért az Önkormányzatot bírságolja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.