Vizsgálat azbesztszennyezéssel kapcsolatban

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
A Közszolgálati Közalapítvány 2011. április 20-i ülésének
jegyzőkönyve (http://www.kszka.hu/index.php/dokumentum... Ókovács Szilveszter vezérigazgató azt mondta a Duna TV
egykori székházául szolgáló épületről, hogy „Én mikor visszamentem innen az épületbe, többeket megkérdeztem erről, és valamilyen kutakodás indult is. Őszintén most nem tudtam, hogy ide ennek [ti. az épületben jelen lévő azbesztszennyezés miatti daganatos megbetegedésekről szóló vizsgálatnak – dr. B. T. R.] el kell hoznom az eredményét, legközelebbre, vagy addig is írásban, ha még hamarabb kell, szívesen előterjesztem”.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban elküldeni részemre az Ókovács Szilveszter által említett vizsgálat teljes anyagát az esetleges személyes adatok kitakarásával.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. május 16.

Üdvözlettel:
dr. Bodoky Tamás Richárd
Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.