Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Pál Andrea, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

a képviselő testület, beleértve a polgármester és helyettese legfrissebb, érvényes vagyonnyilatkozatait.
Az Mötv. 39.§ (1) bek. értelmében az önkormányzati képviselő megválasztásától, majd ezt követően minden év január 1-jétől számított harminc napon belül vagyonnyilatkozatot köteles tenni.
Az Mötv. 72.§ (4) bekezdését figyelembe véve a polgármesterre is alkalmazni kell az önkormányzati képviselőre vonatkozó vagyonnyilatkozat-tételi szabályokat.
A vagyonnyilatkozatokat minden a kitöltés időpontjában meglévő teljes vagyonról kell megtenni.
A képviselő saját vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, valamint gyermekének (hozzátartozójának) vagyonnyilatkozatát.
Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett hozzátartozója a nyilatkozat-tételre kötelezettel életvitelszerűen, gazdasági közösségben élő házas- illetve élettársa, valamint gyermeke.
Az Mötv. 39.§ (2) bekezdése alapján a vagyonnyilatkozat tétel elmulasztása esetén – annak benyújtásáig – az önkormányzati képviselő (ide értve a polgármestert is) e tisztségéből fakadó jogait nem gyakorolhatja, tiszteletdíjat, természetbeni juttatást, költségtérítést nem kaphat.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. április 3.

Üdvözlettel:

Pál Andrea

Dr. Takács Béla, Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Pál Andrea!

Mellékelten küldöm válaszom a közérdekű adatigénylésére.

Üdvözlettel:

dr. Takács Béla

Jegyző
Maglódi Polgármesteri Hivatal
2234 Maglód, Fő utca 12.
Tel: (29) 526 091
[email cím]
www.maglod.hu

-----Original Message-----
From: [Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal kérő e-mail] <[Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal kérő e-mail]>
Sent: Friday, April 4, 2025 8:05 AM
To: Kérges László <[email cím]>; Herendi Tamás <[email cím]>; [email cím]; 'Takács Béla' <[email cím]>
Subject: FW: Közérdekűadat igénylés - Vagyonnyilatkozatok

-----Original Message-----
From: Pál Andrea <[adatigénylés #26917 e-mail]>
Sent: Thursday, April 3, 2025 6:51 PM
To: KözAdat igénylések Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal adatgazdánál <[Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Vagyonnyilatkozatok

Tisztelt Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

a képviselő testület, beleértve a polgármester és helyettese legfrissebb, érvényes vagyonnyilatkozatait.
Az Mötv. 39.§ (1) bek. értelmében az önkormányzati képviselő megválasztásától, majd ezt követően minden év január 1-jétől számított harminc napon belül vagyonnyilatkozatot köteles tenni.
Az Mötv. 72.§ (4) bekezdését figyelembe véve a polgármesterre is alkalmazni kell az önkormányzati képviselőre vonatkozó vagyonnyilatkozat-tételi szabályokat.
A vagyonnyilatkozatokat minden a kitöltés időpontjában meglévő teljes vagyonról kell megtenni.
A képviselő saját vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, valamint gyermekének (hozzátartozójának) vagyonnyilatkozatát.
Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett hozzátartozója a nyilatkozat-tételre kötelezettel életvitelszerűen, gazdasági közösségben élő házas- illetve élettársa, valamint gyermeke.
Az Mötv. 39.§ (2) bekezdése alapján a vagyonnyilatkozat tétel elmulasztása esetén – annak benyújtásáig – az önkormányzati képviselő (ide értve a polgármestert is) e tisztségéből fakadó jogait nem gyakorolhatja, tiszteletdíjat, természetbeni juttatást, költségtérítést nem kaphat.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. április 3.

Üdvözlettel:

Pál Andrea

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[adatigénylés #26917 e-mail]

Hibás a(z) [Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal kérő e-mail] cím a(z) Maglód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal részére benyújtott Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap segítségével:
http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
http://kimittud.hu/help/officers

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok közzététele késik.

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

--
Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus szoftver.
www.avast.com

idézett részek elrejtése