Vá: Re: 77532-3/KSJIF/2016_közérdekű adatigénylés bővített adatkörre_EHÖK-kel kapcsollutasítása

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Semmelweis Egyetem!
Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

A 77532-3/KSJIF/2016 iktatószámú levele szerint korábbi adatigénylésem elutasításra került.

Az ön által hivatkozott 2011. évi CXII. törvény 27. § (5) bekezdése a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített adatra vonatkozik.

A kért belső ellenőrzési dokumentumok közpénzen, közfeladatot ellátó szerv (Semmelweis Egyetem) készítette ugyancsak közpénzen működő szervezetről (Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat).

Az ellenőrzési jelentés egy eljárás produktuma, eredménye, amelynek adatai már nem
minősülhetnek döntés megalapozását szolgáló adatoknak arra hivatkozva, hogy a jelentés
egy további szerv döntését alapozhatja meg.
[lásd a NAIH/2015/6986/2/V. számú állásfoglalása]

A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat ellenőrzései során készült belső ellenőrzési jelentések nyilvánosságra hozatalát tehát nem lehet arra hivatkozva megtagadni, hogy az bármilyen döntést megalapoz.

Kérem adatigénylésem teljesítését.

Tiszteltettel,

Csalami Ádám

Közérdekű, Semmelweis Egyetem

77532-4/KSJIF/2016

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Az Ön által hivatkozott NAIH levél nem a belső ellenőrzési jegyzőkönyvek
nyilvánosságra hozataláról szól.

 

A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről
szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (3) bekezdése szerint „a
költségvetési szerv vezetője - a belső ellenőrzési vezető véleményének
kikérésével - dönthet úgy, hogy a lezárt ellenőrzési jelentést vagy annak
kivonatát nyilvánosságra vagy harmadik fél tudomására hozza az
adatvédelemre vonatkozó jogszabályok figyelembevételével.”

 

A Semmelweis Egyetem kancellárja hivatkozott jogszabályhely alapján,
diszkrecionális jogkörében eljárva döntött az Ön által kért adatigénylés
teljesítése tekintetében.

 

Tisztelettel,

 

Dr. Kovács Zsolt

jogi és igazgatási főigazgató

--------------------------------------------------------------------------

 
>>> Csalami Ádám<[FOI #8025 email]> 2016.11.23. 18:52
>>>
Tisztelt Semmelweis Egyetem!
Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

A 77532-3/KSJIF/2016 iktatószámú levele szerint korábbi adatigénylésem
elutasításra került.

Az ön által hivatkozott 2011. évi CXII. törvény 27. § (5) bekezdése a
közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés
meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített adatra
vonatkozik.

A kért belső ellenőrzési dokumentumok közpénzen, közfeladatot ellátó szerv
(Semmelweis Egyetem) készítette ugyancsak közpénzen működő szervezetről
(Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat).

Az ellenőrzési jelentés egy eljárás produktuma, eredménye, amelynek adatai
már nem
minősülhetnek döntés megalapozását szolgáló adatoknak arra hivatkozva,
hogy a jelentés
egy további szerv döntését alapozhatja meg.
[lásd a NAIH/2015/6986/2/V. számú állásfoglalása]

A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat ellenőrzései során készült
belső ellenőrzési jelentések nyilvánosságra hozatalát tehát nem lehet arra
hivatkozva megtagadni, hogy az bármilyen döntést megalapoz.

Kérem adatigénylésem teljesítését.

Tiszteltettel,

Csalami Ádám

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #8025 email]

Ha a(z) Semmelweis Egyetem nem a(z) [SE request email] címen
fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt
meg nekünk:
[1]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[2]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
2. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

Tájékoztatom, hogy a belső ellenőrzési jelentés nyilvánosságra hozatalának az Infotv. 27. § (5) szerinti megtagadása az esetben jogszerű, ha az egyetem vezetője saját hatáskörben, döntés meghozatala miatt rendel el egy belső ellenőrzést.
Pl. egy átalakítandó szervezeti egység esetén a felmerült problémákra figyelemmel szeretnék végezni az átalakítást.

Tájékoztatom, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi 204. törvény 60. § (4) bekezdése szerint "a hallgatói önkormányzat működéséhez és a feladatai elvégzéséhez a felsőoktatási intézmény biztosítja a feltételeket, amelynek jogszerű felhasználását, a hallgatói önkormányzat törvényes működését ellenőrizni köteles".

Minthogy az Önök számára a törvény ellenőrzési kötelezettséget ír elő, nem hivatkozhat arra, hogy az ellenőrzés valamely döntés meghozatalára irányult.
(Bár kancellár úr erre hivatkozott, ezért kérem szíveskedjék megküldeni a megszületett döntést.)

Az Ön által hivatkozott, a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet szerint:

44. § (1) A költségvetési szerv vezetője a lezárt ellenőrzési jelentést vagy annak kivonatát megküldi:
a) irányított, illetve felügyelt költségvetési szerv ellenőrzése esetén az ellenőrzött szerv vezetőjének, illetve
b) saját szervezet ellenőrzése esetén az ellenőrzött szervezeti egység vezetőjének, továbbá
c) annak, akire vonatkozóan megállapítást vagy javaslatot tartalmaz,
és szükség esetén felkéri az intézkedési terv elkészítésére.
(2) Ha az ellenőrzés során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja merül fel, az nem befolyásolja az ellenőrzés lezárását.
(3) A költségvetési szerv vezetője – a belső ellenőrzési vezető véleményének kikérésével – dönthet úgy, hogy a lezárt ellenőrzési jelentést vagy annak kivonatát nyilvánosságra vagy harmadik fél tudomására hozza az adatvédelemre vonatkozó jogszabályok figyelembevételével.

Kérem tájékoztasson arról, hogy a (2) bekezdésben említett cselekmények közül bekövetkezett-e bármelyik, vagy ennek gyanúja fölmerült-e.

Ismét hangsúlyozom, hogy a Semmelweis Egyetemnek törvény által deklarált kötelessége a részeként működő Hallgatói Önkormányzat ellenőrzése.
Minthogy az ellenőrzés közpénzből és közpéntből működő szervezet ellen zajlott, eredménye közérdekből nyilvános adat.

Szeretném figyelmébe ajánlani az Ön által hivatkozott kormányrendelet 2. § b) pontját:
A belső ellenrőzés: független, tárgyilagos bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenység, amelynek célja, hogy az ellenőrzött szervezet működését fejlessze és eredményességét növelje, az ellenőrzött szervezet céljai elérése érdekében rendszerszemléletű megközelítéssel és módszeresen értékeli, illetve fejleszti az ellenőrzött szervezet irányítási és belső kontrollrendszerének hatékonyságát;

Amennyiben kancellár úr az ellenőrzési jelentések nyilvánosságra hozatalát a fent említett szempontok figyelembe vétele után is megtagadja, úgy ezt kérem jelezze.

Ez esetben a NAIH vizsgálatát fogok kérni annak eldöntésére, hogy ezt jogszerűen teszi-e.

Üdvözlettel,
Csalami Ádám

Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

Tájékoztatom, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 37. § (1) bekezdése és a 33. § (3) bekezdése alapján a törvény 33. § (2) bekezdésben nem szereplő közfeladatot ellátó szervek (mint például a Semmelweis Egyetem) az 1. melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott adatokat az 1. mellékletben foglaltak szerint közzéteszik.

Az Infotv. 1. melléklet II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok c. rész 12. pontja szerint tehát a vizsgálatról szóló jelentés megismerését követően haladéktalanul közzéteendő adat a közfeladatot ellátó szervnél végzett alaptevékenységgel kapcsolatos vizsgálatok, ellenőrzések nyilvános megállapításai.

A fentiekre tekintettel kérem, hogy a kért ellenőrzési jelentések nyilvános megállapításait (tehát amelyek nem tartalmaznak védett személyes adatokat), megküldeni szíveskedjék, mivel azok jogszabály szerint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok körébe tartoznak.

Az ön által említett, a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet hivatkozott részével kapcsolatban tájékoztatom, hogy az Alaptörvény 15. cikkének (4) bekezdése szerint a Kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes.

Tehát amennyiben olyan helyzet adódik, ahol a kormányrendelet és a törvény ellentétes álláspontot képvisel, vagy más kötelezettséget, cselekvést ír elő, akkor a törvényi rendelkezések az irányadóak.

Emlékeztetem, hogy az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése szerint az alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.

Felhívom szíves figyelmét, hogy az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint a közérdekű adatok megismeréséhez való alkotmányos jog, mint a kommunikációs alapjogok egyik nevesített joga nem korlátozhatatlan alapjog ugyan, de a szabad véleménynyilvánításhoz való jog gyakorlásának egyik feltételeként és annak részeként kitüntetett alkotmányos védelemben részesül. Ez azt jelenti, hogy az információszabadságot korlátozó törvényeket is megszorítóan kell értelmezni, mert az információszabadság, a közhatalom gyakorlásának nyilvánossága, az állam és a végrehajtó hatalom tevékenységének átláthatósága, ellenőrizhetősége feltétele a bírálat jogának, a kritika szabadságának, a szabad véleménynyilvánításnak.

És ezzel a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.22.374/2013/4. számú ítéletében egyetértett, és az indoklásában hivatkozott rá.

Tájékoztatom, hogy amennyiben a Semmelweis Egyetemen készült ellenőrzési jelentések nyilvánosságát a bíróságnak kell kimondania, úgy valamennyi ellenőrzési jelentés ki lesz kérve, továbbá ha benne foglaltakban bűncselekmény vagy szabálysértés van megemlítve, vagy arra utaló jelek állnak rendelkezésre (pl. jegyzőkönyvhamisítás gyanúja), az esetben bűncselekmény vagy szabálysértés megalapozott gyanújával az ügyészséghez feljelentés kerül benyújtásra még azelőtt, hogy a bírósághoz bármilyen kérelem be lett volna adva.

Kérem adatigénylésem mihamarabbi teljesítését.

Üdvözlettel: Csalami Ádám

Közérdekű, Semmelweis Egyetem

                                                                                
Iktatószám: 9921- 6 /KSJIF/2017
Tisztelt Adatigénylő!
 
Közérdekű adatigénylésére  az alábbi választ adom:
 
A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 60. § (4)
bekezdése nem határozza meg, hogy az ellenőrzési kötelezettségét az
egyetem hogyan teljesítse.
 
A hallgatói önkormányzat működéséhez és feladatai elvégzéséhez biztosított
feltételek jogszerű felhasználását a hallgatói önkormányzat törvényes
működését ún. folyamatba épített ellenőrzéssel (beszerzések kötelező
szakmai, pénzügyi és közbeszerzési szempontú minősítése,
kötelezettségvállalások kötelező pénzügyi és jogi ellenjegyzése útján), a
Szenátusnak a Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya elfogadásával és
elutasításával kapcsolatos hatáskörének gyakorlása keretében, továbbá a 
belső ellenőrzés szabályai szerint ellenőrzi.
 
Tájékoztatom arról, hogy a Hallgatói Önkormányzat vonatkozásában büntető-,
szabálysértési, kártérítési illetve fegyelmi eljárás megindítására okot
adó cselekmény nem került megállapításra.
 
A belső ellenőrzési jelentés olyan közérdekű adat, aminek nyilvánosságra
hozatalát jogszabály előírása (a költségvetési szervek belső
kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.)
Korm. rendelet 44. § (3) bekezdése) szerint kizárólag az adatkezelő
költségvetési szerv vezetője rendelheti el.   
A költségvetési szerv vezetője döntését jogszabály nem köti határozati
formához, és nem rendelkezik arról sem, hogy döntéséről a költségvetési
szerv vezetője hogyan értesíti az adatigénylőt. A Semmelweis Egyetem
Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Rend 102. § (2)
bekezdésének e) pontja alapján a jogi és igazgatási főigazgató hatásköre a
közérdekű adatmegismerési igényekkel kapcsolatos válaszadás. Hivatkozott
rendelkezés megalapozza, hogy a kancellár döntéséről én értesítsem Önt.
 
Adatigénylése elutasítással kapcsolatos jogorvoslati lehetőségekről az az
információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.
évi CXII. törvény alapján az alábbiak szerint tájékoztatom:
 

31. § (1)  Az igénylő a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény
elutasítása vagy a teljesítésre nyitva álló, vagy az adatkezelő által a
29. § (2) bekezdése szerint meghosszabbított határidő eredménytelen
eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért megállapított
költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében bírósághoz fordulhat.

(3)  A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani az igényt
elutasító közfeladatot ellátó szerv ellen. Ha az igény elutasítása, nem
teljesítése vagy az adatigénylés teljesítéséért megállapított
költségtérítés összege miatt az igénylő a Hatóság vizsgálatának
kezdeményezése érdekében a Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a
bejelentés érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat
megszüntetéséről, az 55. § (1) bekezdés b) pontja szerinti lezárásáról
szóló vagy az 58. § (3) bekezdése szerinti értesítés kézhezvételét követő
harminc napon belül lehet megindítani. A perindításra rendelkezésre álló
határidő elmulasztása esetén igazolásnak van helye.

52. § (1) A (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság) Hatóságnál
bejelentéssel bárki vizsgálatot kezdeményezhet arra hivatkozással, hogy
személyes adatok kezelésével, illetve a közérdekű adatok vagy a
közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával
kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye
fennáll.

(1a) *  A Hatóság vizsgálata a 31. § (1) bekezdésében meghatározott
indokok valamelyikén alapuló bejelentés esetén az igény elutasításának
közlésétől, a határidő eredménytelen elteltétől, illetve a költségtérítés
megfizetésére vonatkozó határidő lejártától számított egy éven belül
kezdeményezhető.
 
Tisztelettel,
 
Dr. Kovács Zsolt
jogi és igazgatási főigazgató

--------------------------------------------------------------------------

 

>>> Csalami Ádám<[FOI #8025 email]> 2016.11.28. 14:30
>>>
Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

Tájékoztatom, hogy a belső ellenőrzési jelentés nyilvánosságra hozatalának
az Infotv. 27. § (5) szerinti megtagadása az esetben jogszerű, ha az
egyetem vezetője saját hatáskörben, döntés meghozatala miatt rendel el egy
belső ellenőrzést.
Pl. egy átalakítandó szervezeti egység esetén a felmerült problémákra
figyelemmel szeretnék végezni az átalakítást.

Tájékoztatom, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi 204. törvény
60. § (4) bekezdése szerint "a hallgatói önkormányzat működéséhez és a
feladatai elvégzéséhez a felsőoktatási intézmény biztosítja a
feltételeket, amelynek jogszerű felhasználását, a hallgatói önkormányzat
törvényes működését ellenőrizni köteles".

Minthogy az Önök számára a törvény ellenőrzési kötelezettséget ír elő, nem
hivatkozhat arra, hogy az ellenőrzés valamely döntés meghozatalára
irányult.
(Bár kancellár úr erre hivatkozott, ezért kérem szíveskedjék megküldeni a
megszületett döntést.)

Az Ön által hivatkozott, a költségvetési szervek belső
kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.)
Korm. rendelet szerint:

44. § (1) A költségvetési szerv vezetője a lezárt ellenőrzési jelentést
vagy annak kivonatát megküldi:
a) irányított, illetve felügyelt költségvetési szerv ellenőrzése esetén az
ellenőrzött szerv vezetőjének, illetve
b) saját szervezet ellenőrzése esetén az ellenőrzött szervezeti egység
vezetőjének, továbbá
c) annak, akire vonatkozóan megállapítást vagy javaslatot tartalmaz,
és szükség esetén felkéri az intézkedési terv elkészítésére.
(2) Ha az ellenőrzés során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve
fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy
hiányosság gyanúja merül fel, az nem befolyásolja az ellenőrzés lezárását.
(3) A költségvetési szerv vezetője – a belső ellenőrzési vezető
véleményének kikérésével – dönthet úgy, hogy a lezárt ellenőrzési
jelentést vagy annak kivonatát nyilvánosságra vagy harmadik fél tudomására
hozza az adatvédelemre vonatkozó jogszabályok figyelembevételével.

Kérem tájékoztasson arról, hogy a (2) bekezdésben említett cselekmények
közül bekövetkezett-e bármelyik, vagy ennek gyanúja fölmerült-e.

Ismét hangsúlyozom, hogy a Semmelweis Egyetemnek törvény által deklarált
kötelessége a részeként működő Hallgatói Önkormányzat ellenőrzése.
Minthogy az ellenőrzés közpénzből és közpéntből működő szervezet ellen
zajlott, eredménye közérdekből nyilvános adat.

Szeretném figyelmébe ajánlani az Ön által hivatkozott kormányrendelet 2.
§  b) pontját:
A belső ellenrőzés: független, tárgyilagos bizonyosságot adó és tanácsadó
tevékenység, amelynek célja, hogy az ellenőrzött szervezet működését
fejlessze és eredményességét növelje, az ellenőrzött szervezet céljai
elérése érdekében rendszerszemléletű megközelítéssel és módszeresen
értékeli, illetve fejleszti az ellenőrzött szervezet irányítási és belső
kontrollrendszerének hatékonyságát;

Amennyiben kancellár úr az ellenőrzési jelentések nyilvánosságra hozatalát
a fent említett szempontok figyelembe vétele után is megtagadja, úgy ezt
kérem jelezze.

Ez esetben a NAIH vizsgálatát fogok kérni annak eldöntésére, hogy ezt
jogszerűen teszi-e.

Üdvözlettel,
Csalami Ádám

-----Original Message-----

77532-4/KSJIF/2016

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Az Ön által hivatkozott NAIH levél nem a belső ellenőrzési jegyzőkönyvek
nyilvánosságra hozataláról szól.

 

A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről
szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (3) bekezdése szerint „a
költségvetési szerv vezetője - a belső ellenőrzési vezető véleményének
kikérésével - dönthet úgy, hogy a lezárt ellenőrzési jelentést vagy annak
kivonatát nyilvánosságra vagy harmadik fél tudomására hozza az
adatvédelemre vonatkozó jogszabályok figyelembevételével.”

 

A Semmelweis Egyetem kancellárja hivatkozott jogszabályhely alapján,
diszkrecionális jogkörében eljárva döntött az Ön által kért adatigénylés
teljesítése tekintetben.

 

Tisztelettel,

 

Dr. Kovács Zsolt

jogi és igazgatási főigazgató

--------------------------------------------------------------------------

 
>>> Csalami Ádám<[FOI #8025 email]> 2016.11.23. 18:52
>>>
Tisztelt Semmelweis Egyetem!
Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

A 77532-3/KSJIF/2016 iktatószámú levele szerint korábbi adatigénylésem
elutasításra került.

Az ön által hivatkozott 2011. évi CXII. törvény 27. § (5) bekezdése a
közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés
meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített adatra
vonatkozik.

A kért belső ellenőrzési dokumentumok közpénzen, közfeladatot ellátó szerv
(Semmelweis Egyetem) készítette ugyancsak közpénzen működő szervezetről
(Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat).

Az ellenőrzési jelentés egy eljárás produktuma, eredménye, amelynek adatai
már nem
minősülhetnek döntés megalapozását szolgáló adatoknak arra hivatkozva,
hogy a jelentés
egy további szerv döntését alapozhatja meg.
[lásd a NAIH/2015/6986/2/V. számú állásfoglalása]

A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat ellenőrzései során készült
belső ellenőrzési jelentések nyilvánosságra hozatalát tehát nem lehet arra
hivatkozva megtagadni, hogy az bármilyen döntést megalapoz.

Kérem adatigénylésem teljesítését.

Tiszteltettel,

Csalami Ádám

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #8025 email]

Ha a(z) Semmelweis Egyetem nem a(z) [SE request email] címen
fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt
meg nekünk:
[1]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[2]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. [1]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
2. [2]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[FOI #8025 email]

Disclaimer: This message and any reply that you make will be published on
the internet. Our privacy and copyright policies:
[3]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

If you find this service useful as an FOI officer, please ask your web
manager to link to us from your organisation's FOI page.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
2. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about
3. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Nagy Annamária hozzászólt ()

Én erről megkérdeztem a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot.

Itt a válasz: https://drive.google.com/open?id=0ByFJRN...

Csalami Ádám hozzászólt ()

Én nem tudom ki módosítgatta az igénylések státuszát így zsinórban, de most egyértelművé teszem, hogy az alábbiak még nem lettek teljesítve:
Hallgatói Önkormányzat ellenőrzése (benyújtva: 2016. november 13.)
Vá: Re: 77532-3/KSJIF/2016_közérdekű adatigénylés bővített adatkörre_EHÖK-kel kapcsollutasítása (benyújtva: 2016. november 23.)

Kiss Hanga Klára hozzászólt ()

Hogy ki volt, azt én sem tudom, de örök hálánk neki.
Végre úgy tűnik, kézzelfogható bizonyíték van arra, amiről eddig csak hallomásból értesültünk, ti. állítólag valamely volt sote hökelnök úgy ment el szenátusi ülésre szavazgatni, hogy már nemcsak mandátuma nem volt, hanem még hallatói jogviszonya sem.

Mr. Joker hozzászólt ()

Unatkozol? Egy kudarc az élet?

Batman hozzászólt ()

Előkaptam a Batmobilt! Rettegjetek bolondok.

Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

Adatigénylésem elutasítással kapcsolatos jogorvoslati lehetőségekről szóló tájékoztatását köszönettel megkaptam.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentéssel vizsgálatot kezdeményeztem arra hivatkozással, hogy a közérdekű adatok és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatban jogsérelem következett be, valamint annak közvetlen veszélye továbbra is fennáll.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság levelében arról tájékoztatott, hogy adatigénylésem megtagadása jogellenes, sőt nem áll összhangban az Alaptörvénnyel sem. E levélben Dr. Péterfalvi Attila elnök úr jelezte azt is, hogy az adatigénylés megtagadása miatt vizsgálat folyik és tájékoztatott arról, hogy felszólította önöket a kért adatoknak megküldésére.
https://drive.google.com/file/d/0B3BfUyR...

Kérem adatigénylésem teljesítését.

Üdvözlettel: Csalami Ádám

Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

A Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság álláspontja egyértelmű és nem szorul további tisztázásra: https://drive.google.com/file/d/0B3BfUyR...

Üdvözlettel: Csalami Ádám

2017. május 29. 10:49 Közérdekű írta, <kozerdeku @ semmelweis-univ.hu>:

Iktatószám: 43064-3/KSJIF/2017

Tisztelt Adatigénylő!

A Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság NAIH/2017/1621/5/V ügyszámú levelére hivatkozva kéri, hogy az abban foglaltaknak megfelelően az ellenőrzési dokumentumokat küldjük meg az Ön részére. Tájékoztatom, hogy az ezzel kapcsolatos állásfoglalás tisztázása érdekében egyetemünk is a hatósághoz fordul.

Tisztelettel,

Dr. Kovács Zsolt
jogi és igazgatási főigazgató

Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

Már a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság is megelégelte, hogy önök közpénzen rejtegetik a közpénz elköltését közpénzen ellenőrzők által közpénzből készített ellenőrzési jelentéseket.

Jelentést tettek közzé, hogy önök hogyan sértik meg az információszabadságot: http://naih.hu/files/Infoszab_jelentes_N...

Azt hiszem, a főigazgatóságon is nem ártana belső ellenőrzést folytatni, de én megelégszem azzal is, ha végre ideadják HÖK működéséről készült belső ellenőrzési dokumentumokat.

Különben, ha ezt nem teszik meg, akkor lesz nemulass!

Kelt: 2017. november 8.

Üdvözlettel: Csalami Ádám

Csalami Ádám hozzászólt ()

Az egyik ellenőrzési jelentés elérhető itt:
https://drive.google.com/file/d/0B3BfUyR...

Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

Én a HÖK-kel kapcsolatos valamennyi ellenőrzési dokumentumot kértem, nem csak az önök által kiválasztott belső ellenőrzési jelentést. Kérem szíveskedjen haladéktalanul megküldeni a 2013. október 1-én és a 2015. április 15-én a HÖK-kel szemben elrendelt ellenőrzések jelentéseit is.

Ezúttal pedig javaslom, hogy "Vámosi Péter EHÖK elnök" nevének és titulusának kitakarását mellőzze, úgyis mindenki tudja, hogy róla van szó, azért mert kitakarják, még ugyanúgy látszanak a cégéres gazember szabályszegései, aki ráadásul közszereplő is, így nem kell kisatírozni.

Úgy gondolom, hogy Dr. Szél Ágoston egyetemi tanár, rektor és Riesz Istvánné Ellenőrzési Igazgatóság igazgatója pedig szintén nem a védendő adatok körébe tartozik. Nem is értem, hiszen kiadták, hogy az ellenőrzést a rektor rendelte el, és ki más fejlécén lenne a jelentés, mind az ell. ig.-én?

Teljesen nevetséges, mikor a jelentésben hivatkozott 49/2013.(IV.25.) sz. szenátusi határozatban megjelölt "Felelős: Vámosi Péter HÖK elnök" szavakból a nevet és az elnök szót kitakarják. A hallgatói levélből az sejthető, hogy azt az előző HÖK elnök írta. "Ilyen utoljára az én elnökségem idején készült...." Más esetekben kínosan ügyelnek az elnök szó kitakarására, itt ez miért nem történt meg?

Kérem az említett másik kettő ellenőrzési jelentés haladéktalan megküldését!!!

Üdvözlettel: Csalami Ádám

>>> Kozerdeku<[email address]> 2017.11.17. 16:28 >>>
Iktatószám: 96752-2 /KSJIF/2017

Tisztelt Adatigénylő!

Közérdekű adatmegkeresésre a Hallgatói Önkormányzat belső ellenőrzési jelentés" kiadásának tárgyában csatolmányként küldöm a választ azzal, hogy a belső ellenőrzési jelentésben a személyes adatokat felismerhetetlenné tettük.

Tisztelettel,

Dr. Kovács Zsolt
főigazgató

Gida Róbert hozzászólt ()

Hol van az igénylés?

Gida Róbert hozzászólt ()

Ez akkor most rossz helyen van!

Tisztelt Semmelweis Egyetem!

Továbbra is kérem a 2013. október 1-én és a 2015. április 15-én a HÖK-kel szemben elrendelt belső ellenőrzések jelentéseinek megküldését.

Üdvözlettel: Csalami Ádám

Gida Róbert hozzászólt ()

Miért nem nyilvános minden ellenőrzés? A honlapra fel kéne tölteniük.

Tisztelt Semmelweis Egyetem!

Ismételten kérem a 2013. október 1-én és a 2015. április 15-én a HÖK-kel szemben elrendelt belső ellenőrzések jelentéseinek megküldését.

Üdvözlettel: Csalami Ádám

Tisztelt Főigazgató Úr!

Az ellenőrzési jelentések - többszöri NAIH felszólítás és egy NAIH jelentés közzétételét követő, 1 év 2 hónap után történő - megküldését köszönöm. Egyúttal tájékoztatom, hogy azokat az alábbi linkeken nyilvánosan elérhetővé tettem.

1. jelentés: https://drive.google.com/open?id=1RZfVdR...
2. jelentés: https://drive.google.com/open?id=1gzvn_G...
3. jelentés: https://drive.google.com/open?id=1Csj6d4...

Az Infotv. 1. sz. melléklet II. rész 12. pontja értelmében a közfeladatot ellátó szervnél végzett alaptevékenységgel kapcsolatos vizsgálatok, ellenőrzések nyilvános megállapításai a vizsgálatról szóló jelentés megismerését követően haladéktalanul közzéteendők, így ezen kötelezettségüknek az egyetem honlapjára való feltöltéssel tegyenek eleget.

Jelzem, hogy az adatigénylést csak részben tekintem teljesítettnek, ugyanis abban a hallgatói önkormányzat közfeladatot ellátó tisztségviselője illetve az egyetem első számú vezetője, további vezetőinek neve és beosztása kitakarásra került. A hallgatói önkormányzat közfeladatot ellátó szerv, vezetői, tisztségviselői közfeladatot ellátó személyek. Épp ezért nevük és tisztségük kitakarása nemcsak indokolatlan, hanem jogsértő is.

Ugyanez áll az egyetem rektorára, kancellárjára is. Az ellenőrzést elrendelő rektor vagy kancellár neve pont annyira minősül kitakarandó személyes adatnak, mint az öné vagy bármely más egyetemi vezetőé. Valamint a HÖK-kel a közfeladat ellátására szerződő cégek, vállalatok kiléte sem lehet titok!

Kérem, haladéktalanul küldje meg az ellenőrzési jelentések kitakarásmentes változatát is!
Amennyiben erre nem hajlandók, akkor ezt minél hamarabb közölje, ez esetben a NAIH vizsgálatát fogom kérni az ügyben.

Üdvözlettel: Csalami Ádám

2018. január 23. 9:20 Közérdekű írta, <[email address]>:

>>> Közérdekű 2018. 01. 22. 11:25 >>>

Iktatószám: 1775-3/KSJIF/2017

Tisztelt Adatigénylő!

Közérdekű adatmegkeresésre csatolmányként küldöm,

- az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat működésének vizsgálata" tárgyú ellenőrzési jelentést
- a 2015. évi Medikus Kupával összefüggő, a Hallgatói Önkormányzathoz köthet pénzügyi folyamatok ellenőrzése" tárgyú ellenőrzési jelentést.

Tájékoztatom továbbá arról, hogy az ellenőrzési jelentésekben a személyes adatokat felismerhetetlenné tettük.

Tisztelettel,

Dr. Kovács Zsolt
főigazgató

>>> Csalami Ádám <[email address]> 2017. 12. 18. 12:12 >>>
Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

Én a HÖK-kel kapcsolatos valamennyi ellenőrzési dokumentumot kértem, nem csak az önök által kiválasztott belső ellenőrzési jelentést. Kérem szíveskedjen haladéktalanul megküldeni a 2013. október 1-én és a 2015. április 15-én a HÖK-kel szemben elrendelt ellenőrzések jelentéseit is.

Ezúttal pedig javaslom, hogy "Vámosi Péter EHÖK elnök" nevének és titulusának kitakarását mellőzze, úgyis mindenki tudja, hogy róla van szó, azért mert kitakarják, még ugyanúgy látszanak a cégéres gazember szabályszegései, aki ráadásul közszereplő is, így nem kell kisatírozni.

Úgy gondolom, hogy Dr. Szél Ágoston egyetemi tanár, rektor és Riesz Istvánné Ellenőrzési Igazgatóság igazgatója pedig szintén nem a védendő adatok körébe tartozik. Nem is értem, hiszen kiadták, hogy az ellenőrzést a rektor rendelte el, és ki más fejlécén lenne a jelentés, mind az ell. ig.-én?

Teljesen nevetséges, mikor a jelentésben hivatkozott 49/2013.(IV.25.) sz. szenátusi határozatban megjelölt "Felelős: Vámosi Péter HÖK elnök" szavakból a nevet és az elnök szót kitakarják. A hallgatói levélből az sejthető, hogy azt az előző HÖK elnök írta. "Ilyen utoljára az én elnökségem idején készült...." Más esetekben kínosan ügyelnek az elnök szó kitakarására, itt ez miért nem történt meg?

Kérem az említett másik kettő ellenőrzési jelentés haladéktalan megküldését!!!

Üdvözlettel: Csalami Ádám

Keresztúri Andor hozzászólt ()

Varjú: - Jogász úr, jogász úr! Főjogász úr! Hát adja ki már! Mire vár? Az ég szerelmére! Kár! Kár! Kár az ilyennek ellenőrzési jelentést adni a kezébe!
Simabőrű: - A fene gondolta, hogy a zaj fele futnak.
Varjú: - Tudtam! Tudtam, hogy ez a pancser megint elpuskázza nekem a háromfogásos ünnepi vacsorámat.

(VUK után szabadon.)

Közérdekű, Semmelweis Egyetem

Iktatószám:1775-7 /KSJIF/2018
Tisztelt Adatigénylő!
Közérdekű adatmegkeresésére vonatkozóan szíves tájékoztatásul jelzem, hogy
az ellenőrzési jelentések kitakarás mentes változatát megküldtük az oldal
üzemeltetőjének, hogy töltsék fel az oldalra, mivel az anyag  terjedelme
miatt a rendszerük közvetlenül nem tudja fogadni.
Tisztelettel,
Dr. Kovács Zsolt
főigazgató
>>> Ádám Csalami <[email address]> 2018.02.01. 9:58 >>>
Tisztelt Főigazgató Úr!
Az ellenőrzési jelentések - többszöri NAIH felszólítás és egy NAIH
jelentés közzétételét követő, 1 év 2 hónap után történő - megküldését
köszönöm. Egyúttal tájékoztatom, hogy azokat az alábbi linkeken
nyilvánosan elérhetővé tettem.
1. jelentés:
[1]https://drive.google.com/file/d/1gzvn_G-...
2. jelentés:
[2]https://drive.google.com/file/d/1gzvn_G-...
3. jelentés:
[3]https://drive.google.com/file/d/1Csj6d4n...
Az Infotv. 1. sz. melléklet II. rész 12. pontja értelmében a közfeladatot
ellátó szervnél végzett alaptevékenységgel kapcsolatos vizsgálatok,
ellenőrzések nyilvános megállapításai a vizsgálatról szóló jelentés
megismerését követően haladéktalanul közzéteendők, így ezen
kötelezettségüknek az egyetem honlapjára való feltöltéssel tegyenek
eleget.
Jelzem, hogy az adatigénylést csak részben tekintem teljesítettnek,
ugyanis abban a hallgatói önkormányzat közfeladatot ellátó
tisztségviselője illetve az egyetem első számú vezetője, további
vezetőinek neve és beosztása kitakarásra került. A hallgatói önkormányzat
közfeladatot ellátó szerv, vezetői, tisztségviselői közfeladatot ellátó
személyek. Épp ezért nevük és tisztségük kitakarása nemcsak indokolatlan,
hanem jogsértő is.
Ugyanez áll az egyetem rektorára, kancellárjára is. Az ellenőrzést
elrendelő rektor vagy kancellár neve pont annyira minősül kitakarandó
személyes adatnak, mint az öné vagy bármely más egyetemi vezetőé. Valamint
a HÖK-kel a közfeladat ellátására szerződő cégek, vállalatok kiléte sem
lehet titok!
Kérem, haladéktalanul küldje meg az ellenőrzési jelentések kitakarásmentes
változatát is!
Amennyiben erre nem hajlandók, akkor ezt minél hamarabb közölje, ez
esetben a NAIH vizsgálatát fogom kérni az ügyben.
Üdvözlettel: Csalami Ádám
2018. január 23. 9:20 Közérdekű írta, <[4][SE request email]>:

>>> Közérdekű 2018. 01. 22. 11:25 >>>

Iktatószám: 1775-3/KSJIF/2017
Tisztelt Adatigénylő!
Közérdekű adatmegkeresésre csatolmányként küldöm,
- az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat működésének vizsgálata" tárgyú
ellenőrzési jelentést
- a 2015. évi Medikus Kupával összefüggő, a Hallgatói Önkormányzathoz
köthet pénzügyi folyamatok ellenőrzése" tárgyú ellenőrzési jelentést.
Tájékoztatom továbbá arról, hogy az ellenőrzési jelentésekben a
személyes adatokat felismerhetetlenné tettük.
Tisztelettel,
Dr. Kovács Zsolt
főigazgató
>>> Csalami Ádám <[5][FOI #8025 email]> 2017. 12.
18. 12:12 >>>
Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

Én a HÖK-kel kapcsolatos valamennyi ellenőrzési dokumentumot kértem, nem
csak az önök által kiválasztott belső ellenőrzési jelentést. Kérem
szíveskedjen haladéktalanul megküldeni a 2013. október 1-én és a 2015.
április 15-én a HÖK-kel szemben elrendelt ellenőrzések jelentéseit is.

Ezúttal pedig javaslom, hogy "Vámosi Péter EHÖK elnök" nevének és
titulusának kitakarását mellőzze, úgyis mindenki tudja, hogy róla van
szó, azért mert kitakarják, még ugyanúgy látszanak a cégéres gazember
szabályszegései, aki ráadásul közszereplő is, így nem kell kisatírozni.

Úgy gondolom, hogy Dr. Szél Ágoston egyetemi tanár, rektor és Riesz
Istvánné Ellenőrzési Igazgatóság igazgatója pedig szintén nem a védendő
adatok körébe tartozik. Nem is értem, hiszen kiadták, hogy az
ellenőrzést a rektor rendelte el, és ki más fejlécén lenne a jelentés,
mind az ell. ig.-én?

Teljesen nevetséges, mikor a jelentésben hivatkozott 49/2013.(IV.25.)
sz. szenátusi határozatban megjelölt "Felelős: Vámosi Péter HÖK elnök"
szavakból a nevet és az elnök szót kitakarják. A hallgatói levélből az
sejthető, hogy azt az előző HÖK elnök írta. "Ilyen utoljára az én
elnökségem idején készült...." Más esetekben kínosan ügyelnek az elnök
szó kitakarására, itt ez miért nem történt meg?

Kérem az említett másik kettő ellenőrzési jelentés haladéktalan
megküldését!!!

Üdvözlettel: Csalami Ádám

>>> Kozerdeku<[6][SE request email]> 2017.11.17. 16:28 >>>
Iktatószám: 96752-2 /KSJIF/2017

Tisztelt Adatigénylő!

Közérdekű adatmegkeresésre a Hallgatói Önkormányzat belső ellenőrzési
jelentés" kiadásának tárgyában csatolmányként küldöm a választ azzal,
hogy a belső ellenőrzési jelentésben a személyes adatokat
felismerhetetlenné tettük.

Tisztelettel,

Dr. Kovács Zsolt
főigazgató

-----Original Message-----

Iktatószám: 9921- 6 /KSJIF/2017
Tisztelt Adatigénylő!

Közérdekű adatigénylésére az alábbi választ adom:

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 60. § (4)
bekezdése nem határozza meg, hogy az ellenőrzési kötelezettségét az
egyetem hogyan teljesítse.

A hallgatói önkormányzat működéséhez és feladatai elvégzéséhez
biztosított
feltételek jogszerű felhasználását a hallgatói önkormányzat törvényes
működését ún. folyamatba épített ellenőrzéssel (beszerzések kötelező
szakmai, pénzügyi és közbeszerzési szempontú minősítése,
kötelezettségvállalások kötelező pénzügyi és jogi ellenjegyzése útján),
a
Szenátusnak a Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya elfogadásával és
elutasításával kapcsolatos hatáskörének gyakorlása keretében, továbbá a
belső ellenőrzés szabályai szerint ellenőrzi.

Tájékoztatom arról, hogy a Hallgatói Önkormányzat vonatkozásában
büntető-,
szabálysértési, kártérítési illetve fegyelmi eljárás megindítására okot
adó cselekmény nem került megállapításra.

A belső ellenőrzési jelentés olyan közérdekű adat, aminek nyilvánosságra
hozatalát jogszabály előírása (a költségvetési szervek belső
kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.)
Korm. rendelet 44. § (3) bekezdése) szerint kizárólag az adatkezelő
költségvetési szerv vezetője rendelheti el.
A költségvetési szerv vezetője döntését jogszabály nem köti határozati
formához, és nem rendelkezik arról sem, hogy döntéséről a költségvetési
szerv vezetője hogyan értesíti az adatigénylőt. A Semmelweis Egyetem
Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Rend 102. § (2)
bekezdésének e) pontja alapján a jogi és igazgatási főigazgató hatásköre
a
közérdekű adatmegismerési igényekkel kapcsolatos válaszadás. Hivatkozott
rendelkezés megalapozza, hogy a kancellár döntéséről én értesítsem Önt.

Adatigénylése elutasítással kapcsolatos jogorvoslati lehetőségekről az
az
információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011.
évi CXII. törvény alapján az alábbiak szerint tájékoztatom:

31. § (1) Az igénylő a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény
elutasítása vagy a teljesítésre nyitva álló, vagy az adatkezelő által a
29. § (2) bekezdése szerint meghosszabbított határidő eredménytelen
eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért megállapított
költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében bírósághoz
fordulhat.

(3) A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani az igényt
elutasító közfeladatot ellátó szerv ellen. Ha az igény elutasítása, nem
teljesítése vagy az adatigénylés teljesítéséért megállapított
költségtérítés összege miatt az igénylő a Hatóság vizsgálatának
kezdeményezése érdekében a Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a
bejelentés érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat
megszüntetéséről, az 55. § (1) bekezdés b) pontja szerinti lezárásáról
szóló vagy az 58. § (3) bekezdése szerinti értesítés kézhezvételét
követő
harminc napon belül lehet megindítani. A perindításra rendelkezésre álló
határidő elmulasztása esetén igazolásnak van helye.

52. § (1) A (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság) Hatóságnál
bejelentéssel bárki vizsgálatot kezdeményezhet arra hivatkozással, hogy
személyes adatok kezelésével, illetve a közérdekű adatok vagy a
közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával
kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye
fennáll.

(1a) * A Hatóság vizsgálata a 31. § (1) bekezdésében meghatározott
indokok valamelyikén alapuló bejelentés esetén az igény elutasításának
közlésétől, a határidő eredménytelen elteltétől, illetve a
költségtérítés
megfizetésére vonatkozó határidő lejártától számított egy éven belül
kezdeményezhető.

Tisztelettel,

Dr. Kovács Zsolt
jogi és igazgatási főigazgató

--------------------------------------------------------------------------

>>> Csalami Ádám<[FOI #8025 email]> 2016.11.28. 14:30
>>>
Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

Tájékoztatom, hogy a belső ellenőrzési jelentés nyilvánosságra
hozatalának
az Infotv. 27. § (5) szerinti megtagadása az esetben jogszerű, ha az
egyetem vezetője saját hatáskörben, döntés meghozatala miatt rendel el
egy
belső ellenőrzést.
Pl. egy átalakítandó szervezeti egység esetén a felmerült problémákra
figyelemmel szeretnék végezni az átalakítást.

Tájékoztatom, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi 204.
törvény
60. § (4) bekezdése szerint "a hallgatói önkormányzat működéséhez s a
feladatai elvégzéséhez a felsőoktatási intézmény biztosítja a
feltételeket, amelynek jogszerű felhasználását, a hallgatói önkormányzat
törvényes működését ellenőrizni köteles".

Minthogy az Önök számára a törvény ellenőrzési kötelezettséget ír elő,
nem
hivatkozhat arra, hogy az ellenőrzés valamely döntés meghozatalára
irányult.
(Bár kancellár úr erre hivatkozott, ezért kérem szíveskedjék megküldeni
a
megszületett döntést.)

Az Ön által hivatkozott, a költségvetési szervek belső
kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.)
Korm. rendelet szerint:

44. § (1) A költségvetési szerv vezetője a lezárt ellenőrzési jelentést
vagy annak kivonatát megküldi:
a) irányított, illetve felügyelt költségvetési szerv ellenőrzése esetén
az
ellenőrzött szerv vezetőjének, illetve
b) saját szervezet ellenőrzése esetén az ellenőrzött szervezeti egység
vezetőjének, továbbá
c) annak, akire vonatkozóan megállapítást vagy javaslatot tartalmaz,
és szükség esetén felkéri az intézkedési terv elkészítésére.
(2) Ha az ellenőrzés során büntető-, szabálysértési, kártérítési,
illetve
fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy
hiányosság gyanúja merül fel, az nem befolyásolja az ellenőrzés
lezárását.
(3) A költségvetési szerv vezetője – a belső ellenőrzési vezető
véleményének kikérésével – dönthet úgy, hogy a lezárt ellenőrzési
jelentést vagy annak kivonatát nyilvánosságra vagy harmadik fél
tudomására
hozza az adatvédelemre vonatkozó jogszabályok figyelembevételével.

Kérem tájékoztasson arról, hogy a (2) bekezdésben említett cselekmények
közül bekövetkezett-e bármelyik, vagy ennek gyanúja fölmerült-e.

Ismét hangsúlyozom, hogy a Semmelweis Egyetemnek törvény által deklarált
kötelessége a részeként működő Hallgatói Önkormányzat ellenőrzése.
Minthogy az ellenőrzés közpénzből és közpéntből működő szervezet ellen
zajlott, eredménye közérdekből nyilvános adat.

Szeretném figyelmébe ajánlani az Ön által hivatkozott kormányrendelet 2.
§ b) pontját:
A belső ellenrőzés: független, tárgyilagos bizonyosságot adó és
tanácsadó
tevékenység, amelynek célja, hogy az ellenőrzött szervezet működését
fejlessze és eredményességét növelje, az ellenőrzött szervezet céljai
elérése érdekében rendszerszemléletű megközelítéssel és módszeresen
értékeli, illetve fejleszti az ellenőrzött szervezet irányítási és belső
kontrollrendszerének hatékonyságát;

Amennyiben kancellár úr az ellenőrzési jelentések nyilvánosságra
hozatalát
a fent említett szempontok figyelembe vétele után is megtagadja, úgy ezt
kérem jelezze.

Ez esetben a NAIH vizsgálatát fogok kérni annak eldöntésére, hogy ezt
jogszerűen teszi-e.

Üdvözlettel,
Csalami Ádám

-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mailcímet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[7][FOI #8025 email]

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[8]http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. https://drive.google.com/open?id=1RZfVdR...
2. https://drive.google.com/open?id=1gzvn_G...
3. https://drive.google.com/open?id=1Csj6d4...
4. mailto:[SE request email]
5. mailto:[email address]
6. mailto:[SE request email]
7. mailto:[email address]
8. http://kimittud.atlatszo.hu/help/officers

idézett részek elrejtése

Tisztelt Jogi és Igazgatási Főigazgató!

Addig amíg a feltöltésre várunk, e-mailben küldje meg az ellenőrzési jelentéseket az adamcsalami[kukac]gmail.com e-mail címemre.

Üdvözlettel: Csalami Ádám

Tisztelt Semmelweis Egyetem!

Örülök, hogy a 2016. november 13-án kért ellenőrzési dokumentumokat (ellenőrzési tevékenység során készült jegyzőkönyv kivételével) sikeresen megküldték, nem kevés NAIH jelentés és KiTudJa mennyi munkaóra után.

Igazából csak erre voltam kíváncsi (a köztársasági ösztöndíj hír Andoré) de ha már a hökös szenátoroknál jogviszonymegszűnéseket találtunk, hát azokat még azért megnézem. A többit visszavonom.

Legközelebb legyenek szívesek első kérésre kiadni a közérdekű adatot!

Üdvözlettel: Csalami Ádám