Tudatosan és szándékosan eltitkolt vezetői telefonszámok és e-mail címek az MNB honlapján

Erről a kérésről, jelentették hogy rendszergazdai figyelmet igényel.

Tisztelt Magyar Nemzeti Bank!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az Infotv. 1. számú mellékletében előírt listát, amiben szerepel az MNB vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége (telefonszáma, elektronikus levélcíme). Természetesen központi telefonszám és a központi email cím hamis közlés lenne. Az meg pláne az MNB hazudozását jelentené, ha kiválogatná a vezetői közül, hogy kit tekint vezetőnek és kit nem. Például egy főosztályvezetőt, Palasikné dr. Kirschner Dórát nem tartanak vezetőnek, ezért a közvetlen telefonszámát és az e-mail címét gátlástalanul elhallgatják.

Figyelmeztetem az MNB részéről eljáró személyeket, hogy nem állnak a törvény felett!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. július 22.

Üdvözlettel:

Ruszin Zsolt

info, Magyar Nemzeti Bank

Tisztelt Adatigénylő!

 

A Magyar Nemzeti Bankhoz intézett közérdekű adatigénylésével
összefüggésben az alábbiakról tájékoztatjuk.

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvényben előírt közzétételi kötelezettségének eleget
téve a Magyar Nemzeti Bank a kért adatokat honlapján közzéteszi, ennek
megfelelően azok nyilvánosan hozzáférhetőek.

 

Üdvözlettel:

Magyar Nemzeti Bank

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

-----Original Message-----
From: Ruszin Zsolt <[adatigénylés #27572 e-mail]>
Sent: Tuesday, July 22, 2025 3:18 PM
To: info <[MNB kérő e-mail]>
Subject: Közérdekűadat igénylés - Tudatosan és szándékosan eltitkolt
vezetői telefonszámok és e-mail címek az MNB honlapján

 

Kedves Kolléga! Az alábbi email az MNB hálózatán kívüli forrásból
érkezett, kérjük legyen óvatos a linkekkel és csatolmányokkal! Amennyiben
gyanúsnak ítéli az emailt, továbbítsa a [1][email cím]<mailto:[email cím]>
címre!

 

 

Tisztelt Magyar Nemzeti Bank!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

 

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az Infotv.
1. számú mellékletében előírt listát, amiben szerepel az MNB vezetőinek és
az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége
(telefonszáma, elektronikus levélcíme). Természetesen központi telefonszám
és a központi email cím hamis közlés lenne. Az meg pláne az MNB
hazudozását jelentené, ha kiválogatná a vezetői közül, hogy kit tekint
vezetőnek és kit nem. Például egy főosztályvezetőt, Palasikné dr.
Kirschner Dórát nem tartanak vezetőnek, ezért a közvetlen telefonszámát és
az e-mail címét gátlástalanul elhallgatják.

 

Figyelmeztetem az MNB részéről eljáró személyeket, hogy nem állnak a
törvény felett!

 

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

 

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

 

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

 

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

 

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

 

Kelt: 2025. július 22.

 

Üdvözlettel:

 

Ruszin Zsolt

 

-------------------------------------------------------------------

 

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:

[2][adatigénylés #27572 e-mail]

 

Hibás a(z) [3][MNB kérő e-mail] cím a(z) Magyar Nemzeti Bank részére benyújtott
Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba
az űrlap segítségével:

[4]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

 

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:

[5]http://kimittud.hu/help/officers

 

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

 

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

 

 

-------------------------------------------------------------------

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Confidentiality Note: This e-mail is intended only for the person(s) or
entity(ies) to which it is addressed and may contain information that is
privileged, confidential or otherwise protected from disclosure. Any
review, retransmission or other use of, or taking of any action in
reliance upon this information by anyone other than the intended
recipient(s) is prohibited. If you have received this e-mail in error,
please notify the sender immediately and destroy the entire message.
Disclaimer: Any e-mail messages from Magyar Nemzeti Bank shall not be
binding nor construed as constituting any obligation on the part of Magyar
Nemzeti Bank, unless Magyar Nemzeti Bank and the recipient(s) have
explicit otherwise agreed upon in writing.

 Please consider the environment before printing this email.

References

Visible links
1. mailto:[email cím]%3cmailto:[email cím]
2. mailto:[adatigénylés #27572 e-mail]
3. mailto:[MNB kérő e-mail]
4. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
5. http://kimittud.hu/help/officers

idézett részek elrejtése